Viki szerint: A Televisa tavalyi évéből következzen az egyik, ha épp nem a legnagyobb kedvenc főpárosom. Majd, ha egyszer megírom a 2023-as év Televisa-projektjeinek főszereplőivel a sorrendemet, meglátjátok, mennyire lesz az elsők között Salmena kettőse. Annyit elmondhatok elöljáróban, hogy nagy hatással lettek az életemre, hozzájuk hasonló párral ritkán találkozom. Van bennük valami rejtélyesen különleges "adalék", ami miatt másodpercek törtrésze alatt a lelkembe fogadtam őket. Évődtek? Ó, igen, és nem is keveset. Tudjátok, imádom a jófajta évődéseket, és az esetek túlnyomó többségében szerencsére a két drágám évődései is azok voltak. A történet vége felé volt egy sztorivonal, amikor annyira nem élveztem már a köztük lévő feszültségeket. Akkor és ott legalábbis az jött le nekem, hogy már túl sok volt belőle. De lehet, hogy ha most újranézném ezt az amúgy 121 részes telenovellát, már indokoltnak tartanám. Nem tudom. Egy dologban vagyok biztos, de abban aztán nagyon: a világ legjobb döntése volt Karla Esquivel és Brandon Peniche összeeresztése. Karlitámnak amúgy ez volt élete első főszerepe, míg Brandon másodjára volt prota. És micsoda lehengerlő, lélegzetelállítós munkát végeztek együtt, úristen! Szavak sincsenek, de ha egy picit is elmerültök Salmena varázslatosan szép történetében, ha csak pár pillantásotok rávetül Karla és Brandon irgalmatlanul tökéletes kémiájára, szerintem meg fogjátok érteni, honnan ered ez a hatalmas imádatom irányukba. Már ideje is volt, hogy őket válasszam Hónap Párosának, hiszen még januárban véget ért a sorozat Mexikóban, én pedig bár foglalkoztam velük itt az oldalon, azt hiszem, még Hét Videójához is raktam ki róluk rajongói művet, de szerettem volna végre egy egész hónapot nekik szentelni, mert nagyon megérdemlik, nem véletlenül ők birtokolják a szívem egy szeletét! <3
Piper szerint: Valószínűleg hallottam a telenovelláról, de sajnos nem néztem, így annyira nem vagyok képbe sem a szereplőkkel, sem a történettel, de annak örülök, hogy Vikim szívét így elnyerte a főszereplőpáros. :) Az meg dicséretes, hogy ha a színésznő első főszerepében már ilyen lehengerlően teljesített, biztosan aranyosak együtt. Nem tudom ez az-e a sorozat, amiben Irina is játszik? Mert azzal kapcsolatban már említettem Vikimnek, hogy megnéznék egy telenovellát vele és Brandonnal főszerepben. (:
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
483. hét
Viki véleménye: Előfordulhat, hogy ezt a fantasztikus zenés videót már többször osztottam meg itt, mint illő lenne, de nem tehetek róla, imádom. Majd én is tervezek egy ilyet, amiben a Tierra de Reyes mindhárom főpárosa benne van. Mind megérdemlik, mindhárom szerelmi szál maga a CSODA a telenovellában, ami amúgy ma (december 2-án) ünnepli a TIZEDIK ÉVFORDULÓJÁT! Kereken 10 éve, hogy a Telemundo-n adásba került ennek a lehengerlő projektnek a legelső része. Nekem a Tierra az etalon, ez a telenovella a műfaj császára, és nem hiszem, hogy ez valaha változni fog. Szóval most könnyekkel a szememben szeretném a sorozat szülinapját megünnepelni ezen a héten ezzel a fanvideóval. <3 :)
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Hírek
Legjobb partnerek: Iván Sánchez
2024.08.18. 13:49, Viki
Egy újabb adagnyi "legjobb partnerek", ezúttal egy spanyol színész mellett döntöttem, aki szép kis karriert futott már be a telenovellák világában. A standard öt partneres írás következik... ami mostanában elég ritka, hála a kényszeremnek, hogy több partnerről is írjak. :D Iván Sánchez fantasztikus színész, ezt már abból le lehet szűrni, ha valaki csak egyetlen egy projektben is megnézi őt. Kicsit sajnálom, hogy a 2021-ben forgatott Telemundo-sorozata még mindig nem került leadásra, pedig Angélica Celaya még változtathatott volna ezen a jelenlegi sorrenden. Remélem, azért egyszer még képernyőre tűzik a La mujer de mi vida-t. Drukkolok érte. Addig is lássunk neki az öt kolléganő gyors elemzésének. :)
5. Ximena Romo (Yago)
Ezt a mexikói színésznőt úgy igazán csak nemrég ismertem meg, mióta elkezdtem nézni az egyik telenovelláját, konkrétan a legelső Televisa-projektjét. Elárulom, a Yago volt a második. Anno sok jelenetet láttam ebből a 2016-os telenovellából, főleg Iván miatt tekertem bele, de sosem kerítettem sort rá, hogy végignézzem. Pedig mindössze 65 részes. Talán hamarosan tényleg megnézem. Hiába ez egy török sorozat, a nálunk is vetített Ezel - Bosszú mindhalálig feldolgozása, én azt sosem láttam, így erről sem tudok sokat. Ami megvan, hogy a férfi főszereplőt eredetileg Omar-nak hívják, ám a párja, Sara és két barátja elárulják, emiatt 11 évig ül börtönben, ahol aztán eltorzul az arca egy balhé során, ő pedig megrendezi a halálát és miután plasztikai műtéten esik át, új személyazonossággal, Yago-ként tér vissza, hogy megkezdhesse bosszúhadjáratát. Na most... ha jól rémlik - márpedig mindenképp jól rémlik, hiszen most vissza is néztem 1-2 random jelenetet -, Ximena alakítja az áruló nő, Sara húgát, Ámbar-t. Még nem tudok sokat az Ámbar-Yago szálról, de annyit már leszűrtem, hogy valószínűleg az ő kapcsolatuk jóval tisztább, mint a Sara-Yago duó története. Hacsak nem a vendettájához használja a hugicát. Amíg nem nézek bele tüzetesebben, erre nem tudom a választ. De azok alapján, amiket láttam, a lány nagyon is fontos a bosszúszomjas főhősünknek. Én pedig a megtekintett kevéske jelenetük során kötődést kezdtem érezni irántuk, szóval rosszak semmiképp nem lehetnek. Egyelőre ötödik helyre pakolom Iván legjobb partnerei közt ezt a roppant nagy tehetséget, de ki tudja? Talán miután láttam néhány epizódot a Yago-ból, akár feljebb is kerülhet Ximena. ;) <3
4. Kate del Castillo (La Reina del Sur - Dél királynője)
Hát nekem eddig ez a 2011-ben indult Telemundo-sorozat is kimaradt az életemből... legalábbis eddig. Azt tudom, hogy azóta az első szezon már le lett szinkronizálva, azonban a 2019-ben és 2022-ben elkészült újabb évadok egyike sem. Mondjuk Iván csak az első évadban volt benne, mint a főhősnő nagy szerelme, de ha majd elkezdem és tetszik a telenovella, biztos megnézem a maradék két etapot is. Annyi egyelőre bizonyos, hogy Kate és Iván kettősébe könnyű beleszeretni. Elég volt nekem egyetlen zenés videó ahhoz, hogy a szívembe zárjam a párosukat. Tudom, hogy a karaktereik házasok - most, hogy mikortól, arról fogalmam sincs -, és azt is, hogy együtt szenvednek balesetet, miközben a tengerészet elől menekülnek, és egyedül Teresa éli ezt túl. Így veszíti el Santiago-t, és a szerelme halála aztán kihatással van a nő jellemében végbemenő változásokra. Többet tényleg nem tudok. Azért a negyedik helyre ez is elég volt. :D
3. Gabriela de la Garza (Yago)
Történetileg fogalmam sincs, mennyire fogom szeretni ezt a párost, ugyanis mint már fentebb írtam, az alapsztori szerint Sara egyike azoknak, akik elárulták Omar-t. Szeretném azt gondolni, hogy szimplán félreértés történt vagy esetleg valaki nyomást gyakorolt a nőre, fenyegette vagy ilyesmi. Ha valóban önszántából árulta el a férfit, akkor történet szempontjából nem leszek nagy Sara-Yago fan. Ám a kémia Gabriela és Iván között szerintem lehengerlő. A színésznőnek nem vagyok hatalmas rajongója, speciel az itt ötödik helyen lévő Ximena Romo sokkal nagyobb favoritom, de tagadhatatlan, hogy mint partner, szerintem simán megérdemli itt és most a dobogó harmadik fokát. És alig várom, hogy többet tudjak a duóról. Mondjuk halkan megjegyzem, tudtommal egyik nővel sem kapott happy endet Yago, sőt tudtommal - és most spoiler jön! - mindhárman meghalnak a sorozatban. De lehet, keverem valamivel. Ez esetben bocsi, és tartom magam ahhoz, hogy majd többet tudok, ha már minimum letekerésig eljutottam. :)
2. Camila Sodi (Señorita Pólvora)
2015-ben ez a Televisa-projekt jelentette Camila Sodi visszatérését a telenovellák világába 10 év kihagyás után. Konkrétan a debütálása után el is tűnt. Szép kis visszatérés, azt meg kell hagyni! A kémiájuk csak úgy tombolt ebben a narkótörténetben. Ugyanis Iván karaktere egy bérgyilkost játszik, akibe beleszeret ez a gazdag szépség, akit Cami formált meg. Így jön rá Valentina, hogy a szerelme és a saját családja is az egyik legerősebb mexikói drogkartellhez tartozik. A kémiájuk tényleg robbanásveszélyes, a történetük pedig bár igazi a szerelem, de a bűnözés világába ereszkednek együtt egyre mélyebbre. Nyilván nem is érhetett véget jól a történetük. Bár a Yago befejezésében nem vagyok biztos, a Señorita Pólvora sztorit jól ismerem. A választott zenés videóban is látható Valentina és Miguel sztorijának tragikus lezárása. Cami és Iván előtt le a kalappal. 5 évvel a projekt után 2020-ban egy ideig egy párt alkottak az életben, bár biztos nem volt hosszúéletű a románc. Ilyen pazar kémiával, amit a sorozatban láthattunk tőlük, csodálom, hogy 5 évbe telt, mire a színészek közt kialakult valami, még ha az csak tiszavirág-életű is volt. :'D <3
1. Ana Brenda (Lo imperdonable - Veronica aranya)
Még tavasszal írtam meg a színésznő legjobb partnereit, akkor ki is fejtettem, hogy már nyolc teljes éve Iván-t tartom a Ana Brenda legjobb partnerének. Nos, akkor most még a kétség apró szikráját is eloszlatva láthatjátok, hogy ez visszafelé is igaz. Ha akkor nem ömlengtem volna elég egyértelműen, akkor most pár hónap elteltével ismét belesüppedhetek az Ana Brenda és Iván Sánchez kémiájának kényelmes foteljébe. Egyszerűen kezdem úgy érezni, hogy tényleg örökre szól az imádatom irányukba. Azóta megvolt ám Ana Brenda és Fernando Colunga telenovellájának premierje, és annyiban igazam volt, hogy pár helyen megváltoztak a helyezések ezáltal, ugyanis ISTENIEK. De még így sem hozzák azt a varázslatot, amit Ana Brenda és Iván alkottak meg ebben a 2015-ös projektben. Valami azt súgja, azt minimum szinte lehetetlen. Szóval nem, az első helyezés sem a színésznőnél nem változott, Iván esetében pedig soha senki nem veszélyeztette még Ana Brenda trónját. Nem, még a második Camila Sodi sem, hiába ájulok a sarokba tőlük is. És ha valaha a Telemundo méltóztatja bemutatni a La mujer de mi vida-t, szerintem Angélica Celaya sem fogja bökdösni Ana Brenda sziluettjét az első helyért. Ez van, túl erős ez a két csoda együtt. Meg sem lep, hogy a forgatáson egymásba szerettek, bár csak a finálé adásba kerülése után vállalták fel, hogy együtt vannak. Kb. három évig, 2018-ig dúlt is a szerelem. Nem hiszem, hogy valaha még vállalnának közös sorozatot, de legalább Verónica és Martín egy életre a szívünkben maradhatnak. <3