A hónap párosa

LEYLA & EMRE
2025. november
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Az év utolsó hónapja, legalábbis olyan tekintetben, hogy én választom ki a Hónap Párosát. Így kvázi saját "zárásként" pedig egy szívemnek kedvenc sorozatbeli párt választottam, mégpedig Törökországból. Éppen újranézem FULL HD-ben egyik imádott török szériámat, az Erkenci Kuş-t, vagyis magyar címén Álmodozót. És igen, továbbra is a Demet Özdemir és Can Yaman által játszott főszereplők a mindeneim, a török toplistámon sem változott, hogy benne vannak a legjobb háromban! Ám ezúttal a mondhatni másodfőszereplőkre esett a választásom. Leyla és Emre szerelmi történetét is leírhatatlanul imádom! Öznur Serçeler és Birand Tunca közt olyan szép és letisztult kémia volt már a kezdetektől, ráadásul a színészek pazar összhangjához hozzátesz az, hogy Leyla a kezdetekkor éppen Emre személyi asszisztense. Jaj, hogy én mennyire tudom szeretni azt, amikor a főnök és egy beosztottja közt lobban fel a szerelem. Azt szeretem még bennük, hogy ez nem egy amolyan szerelem első látásra szerelmi szál, hanem lassan épül fel, és csak idővel döbbennek rá, hogy egymásba szerettek. Leyla egy kicsit előbb jön rá, mint Emre. Áh, tökéletesek ők is! Aki látta vagy már elkezdte nézni az Álmodozót, az ezzel a kijelentésemmel nem is fog tudni vitatkozni szerintem. :D Szóval igen, úgy gondoltam, legyen 2025 novembere az övék, öröm újra látnom a közös csodapillanataikat. <3

Piper szerint: Nos, már sokszor elmondtam, én azért a török sorozatokkal még szinte csak ismerkedős fázisban vagyok. Volt egy-kettő, amibe belekezdtem és nem tűnt rossznak, de, kb. egy kezemen meg tudom számolni, hány színésznőnek / színésznek maradt meg a neve, vagy ismerek a legjobban, talán Can Yaman neve még ismerős, főleg Vikim által és biztos vagyok benne, hogy ez a páros is amúgy varázslatos, ha Viki már így ír róluk. :) Jó választás!

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

532. hét

Viki véleménye: A legtöbb (magyar) ember számára Facundo Arana neve összenőtt a Natalia Oreiro-val két közös telenovellájával, és számukra ő örök Ivo és örök Martín, attól függ, melyikhez kötődik a néző jobban. Na... nekem ő sokkal több annál a két karakternél. Tény, pár évvel ezelőttig én sem láttam őt másban, vagyis ez így nem igaz, mert A bátor Juan atya és a Yago sem maradtak ki nekem, láttam azokban is. De szerencsére az elmúlt pár évben tüzetesebben is ráláttam a projektjeire - mivel végre megtanultam spanyolul -, végre megnézhettem őt sokkal több sorozatban, sőt egy-két filmjéhez is volt már szerencsém. Sajnálatosan a legtöbb projektje nem érkezett meg kis hazánkba, ami sajnálatos... amikor néhány éve itt volt Magyarországon, ildomos lett volna visszamenőleg megvásárolni valamelyik telenovelláját és nem ezredjére a Vad angyalt leadni. De mindegy, nehéz szívvel, de kijelenthetjük, hogy Facundo rég nem kapja meg kis hazánktól azt a szeretetet, amit régen, pedig... húúú, de kijárna neki! A tehetsége önmagáért beszél, a gyönyörű lelke csak még rátesz egy lapáttal arra a csodálatra és tiszteletre, amivel felnézek rá. A 2014-es Noche y Día című telenovellája talán a legnagyobb szívfájdalmam, ha fel kell sorolnom, mik NEM érkeztek meg hozzánk magyar szinkronnal. Ez egy mestermű, ha engem kérdeztek. Három fontos szerelmi szála is volt benne amúgy, köztük az egyikükkel ott van nálam a legek legjei argentin párosok közt, míg világ a világ. Aki követi az írásaimat, az most rögtön rájön, hogy erre a hétre nem azzal a kolléganővel választottam fanvideót, akivel a legjobban imádom. De képzeljétek csak, hiába van meg a non plus ultrám a telenovellában, nagyooon szeretem Facu karakterét mindhárom nővel! Most az elsődleges protagonistával választottam ki, azaz Romina Gaetani színésznővel. Akik látták a Yago-t, azoknak nem lesz ismeretlen Romina, ugyanis ő volt az antagonista, aki bekavart a Facu által játszott főhős és a nagy szerelme kapcsolatába. 13 évvel később pedig itt főszereplőkként indultak neki a Noche y Día forgatásainak... nos, nem szeretnék mélyen belemenni, de a valóságban egyáltalán nincs jó viszony Romina és Facundo közt, állítólag végül éppen ez vezetett ahhoz, hogy Romina kiszállt a telenovellából, és hogy az a "nyomasztó légkör" okozta aztán a pánikrohamait. Nem foglalnék állást ebben, hiszen nem ismerem pontosan az ügy részleteit, nyilván van véleményem, de ez itt és most nem számít, hiszen semmiben sem befolyásolja azt, ahogy a karaktereik, azaz Paula és Vico iránt érzek. Ráadásul a kémiájukon nyoma sem volt annak, hogy amúgy nem bírták egymást. Most fogom újra elkezdeni a telenovellát, mert végre megszereztem FULL HD-ben és ráadásul logó nélkül (hallelujah, ezt a percet vártam *-*), szóval újra átélhetem a kezdetektől ennek a két drágának a szomorú véget ért történetét... és tényleg profik, mert egy percig sem fog eszembe jutni a színészek közti konfliktus, annyira magával ragadó a sztorijuk és a kémiájuk. <3

Piper véleménye: Jaj, de szeretem Facut, bár én is azok közé tartozom, akik nem nagyon néztek még más sorozatot, amiben nem Natyval szerepel. :P Nekem ők, ha Naty, akkor Facu, ha Facu akkor Naty, amolyan aranyba vésett páros a telenovellák tekintetében. :P De ettől függetlenül, biztos vagyok benne, hogy mással is tudott jól mutatni a képernyőn és az meg, hogy Facundo mennyire tehetséges, hát azt szerintem nem kell bemutatni, a sorozatszerepei magától beszélnek. :) Jó választás!

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Hét szerelmespár erre a hétre - Huszonkettedik adag

2024.09.27. 12:31, Viki

Júniusban volt utoljára heti adagos poszt, szóval szerintem épp itt volt az ideje, hogy ismét rábökjek hét nagyszerű zenés videóra, és esetlegesen új párosokat ismerjetek meg. Elárulom, most sikerült ráböknöm néhány olyan duóról fanvideóra, akikről még soha vagy épp nagyon rég írtam. Vágjunk is bele! <3

Hétfő: Meryem & Savaş (Meryem - Meryem)

Törökországban 2017 nyarán indult el a Meryem, hozzánk 2021-ben érkezett meg szinkronnal, hozzám pedig kb. egy hete jutott el ténylegesen. Jó ideje szemeztem már ezzel a 30 bölümös drámasorozattal, de aztán csak halogattam tovább. Szinkronnal közel 100 részes, és már az 1. epizód összetöri a néző szívét (egy hét alatt eddig két részt csekkoltam), biztos párszor gombóc kerül majd közben a torkomba. Meryem és Savaş szerelmének története nem tündérmesébe illő. Kezdetben mindketten másokba szerelmesek, mások mellett tervezik a boldog közös jövőt. Ám Meryem párja, Oktay hosszú ideje megcsalja a fülig szerelmes lányt, aki mit sem sejtve már azt várja, hogy a több éve mellette lévő férfi megkérje a kezét. Savaş pedig esküvőt tervez a menyasszonyával, akit a férfi családja nem fogad el, de Savaş készen áll mindent hátrahagyni, a vagyont is a szerelemért. Ám egy éjjel Meryem és Oktay balesetet szenvednek. A férfi vezet, pedig már ivott pár pohár bort az étteremben. Látja, hogy a viharban elütött valakit, de Meryem-nek nem szól róla. Nos... az áldozat Savaş nagy szerelme. Nem is éli túl szegény nő, pedig ha hívtak volna hozzá segítséget, megmenthették volna az orvosok. Ráadásul kiderül, hogy kisbabát várt. Addig bonyolódik a helyzet, hogy szegény gyanútlan Meryem magára vállalja a balesetet, hiszen Oktay most kezdett az ügyészségen, és egy szimpla közúti baleset hátráltaná a férfi karrierjét. A hamis vallomás miatt azonban őt hiszik szegény nő gyilkosának, és Meryem is csak későn tudja meg, hogy kár volt védenie Oktay-t, és hogy valójában cserbenhagyásos gázolás történt, nem pedig csak néhány hordót sodortak el... Savaş sajnos (természetesen) gyűlöli Meryem-et, hiszen azt hiszi, ő ölte meg élete szerelmét. Még sehol sem tartok a történetben, de egyértelmű, hogy hamarosan rájön, hogy Oktay az igazi bűnös, és onnantól segíteni fogja Meryem-et. A kémia Ayça Ayşin Turan és Furkan Andıç közt hihetetlenül erős. Erről még kb. 2 éve írtam is, amikor a színésznő legjobb partnereit szedtem össze. De most már végre legalább tényleg elkezdtem a sorozatot nézni, és tartom magam ahhoz, amit akkor írtam, amikor Furkan-t negyedik helyre pakoltam Ayça listáján: csodák együtt. <3

Kedd: Kate & Anthony (Bridgerton - A Bridgerton család)

Ó, áldott ég! Köszönöm az írónőnek, aki a Bridgerton-regényeket papírra vetette, és azoknak, akik a Netflix-re sorozatot készítettek azok alapján. Az meg már tényleg hab a tortán, hogy a casting szerencsés csillagzat alá került és kibukta magából Simone Ashley-t és Jonathan Bailey-t. Köszönöm, hogy ők kapták az esélyt, hogy a Bridgerton-történetek egyik leggyönyörűbb párosát megformálják. Így a varázslat csak még magasabbra szökellt. A 3. évadban is voltak csodás jeleneteik az akkor már házasként éldegélő gerlicéimnek, de most direkt egy régebbi zenés művet választottam ehhez a poszthoz, amiben "csak" a róluk szóló második szezon momentumai láthatók. Most mondja azt valaki - merje azt mondani! -, hogy nem tökéletesek?! A negyedik szezon már forog egy újabb Bridgerton-tesóval a középpontban, és őszintén szólva Anthony öccsének, Benedict-nek a szála az EGYETLEN, ami nálam vetekszik a legidősebb testvér szerelmi történetével, amit Kate mellett megélt. Sophie és Benedict az egyetlenek, akik letaszíthatják nálam a trónról ezt a káprázatos párost. Szóval igen, tűkön ülve várom a 2026-ra ígért új évadot, hogy kiderüljön, kik nyerik el tényleg örökre a szívemet! <3

Szerda: Mina & AJ (The Resident - A Rezidens)

Még egy amerikai projekt párosa jöhet a sorba. Róluk sem írok túl sűrűn, pedig annyira megérdemelnék. A Rezidens a szememben MINDEN IDŐK legjobb kórházsorozata. Nem hiszem, hogy valaha bármi is lelökné a trónról. Olyan sokat adott nekem a maga hat szezonjával... sokkal többet érdemelt volna, de sajnos tavaly kaszára ítélték. Mina és AJ kettőse azon kevés szerelmi szálak közé tartoznak a sorozaton belül, akik NEM kaptak happy endet. Bár szerintem ha lett volna esély több évadra, simán visszahozhatták volna a színésznőt legalább egy részre, ahol esetleg bezsebelhettük volna az endgame-jüket. Shaunette Renée Wilson és Malcolm-Jamal Warner (én csak dupla W-nek hívom őket :D) pillanatok leforgása alatt a szívembe másztak. Emlékszem, már az első közös jelenetük közben megfogalmazódott bennem, hogy a karaktereiknek össze kell jönniük. Kár, hogy nem jutott nekik sok idő egy párként, de azért mindig hálás leszek, hogy legalább rövid ideig együtt lehettek. <3

Csütörtök: Josefa & Apolo (El amor invencible - Leona bosszúja)

Épp most nézem újra szinkronnal ezt a tavalyi telenovellát, ami a fináléját leszámítva egy igencsak pöpec projekt volt szerintem. És bizony a napokban jutottam el Apolo sajnálatos haláláig... már tavaly is megviselt, és még mindig úgy gondolom, hogy ez egy baromi igazságtalan halál volt a sorozatban. Josefa és Apolo megérdemelték volna azt az új esélyt a boldogságra. Ahogy szegény nő mondta sírva Apolo portréjának, másodjára is elveszítette őt. Nem fair. Leticia Calderón és Juan Soler összerakása remek ötlet volt, remélem, lesz nemsokára lehetőségük ismét együtt játszani, és akkor már remélhetőleg boldog befejezést kaphatnak.

Péntek: Ana & Fernando (Mi corazón es tuyo - Szerelem ajándékba)

Maradjunk a telenovellák ösvényén, ám most öröm felé vesszük az irányt. Szerencsére ugyanis ebben a 2014-es telenovellában Silvia Navarro és Jorge Salinas egy roppant vidám és szépséges happy endet kaptak. Véleményem szerint ez a tündéri kis telenovella az egyik leglélekemelőbb mind közül. Ha eddig kimaradt az életetekből, ideje beiktatni, nem bánjátok meg. Elárulom, idén jelent meg egy tavaly forgatott Vix-széria, amiben ezt az ikonikus párost visszakaptuk: oké, ezúttal Jorge negatív szerepben mutatta meg magát, de mivel Silvia-val házasokat alakítottak, voltak romantikus jeleneteik. Szóval az Ana-Fernando duóért elepedő szívek repeshettek. Kicsit az enyém is, bár az új sorozatban nem shippeltem őket, tekintve Jorge negatív karakterét. Ám ez a két kincs ebben a telenovellában örökké simogatni fogja a lelkemet. <3

Szombat: Sammy & Willy (Corazón valiente - Több mint testőr)

2012 tavaszától volt képernyőn a Telemundo-n ez a testőrökről és szerelmeikről szóló 200 rész körüli telenovella. Bevallom, már kb. kétszer elkezdtem nézni az évek alatt, de mindig abbamaradt a 80-100. részek körül. Ha idén már nem is, de jövőre biztos nekiveselkedek még egyszer. Három a magyar igazság, érzem, hogy ezúttal végig fogom nézni. :D Ha másért nem is, legalább a sok szép szerelmi szálért, ami nagyon is magával ragadott a történetet nézve. Többek között Sammy és Willy szála, akiknek a szerelme tiniként indult, és sok év elteltével pont Samantha lett Willy testőre, akinek azonnal ismerős volt a nő, de egy ideig nem tudta, hogy kivel is sodorta ismét össze a Sors. Most direkt nem árulom el, ők-e az abszolút kedvenc párosom a telenovellában vagy sem, de a TOP 3-ban benne vannak nálam. Ximena Duque és Fabián Ríos 2017-ben a "poén" kedvéért leporolták a népszerű karaktereiket a La Fan (A rajongó) című telenovellában, és már az az újraegyesülés is isteni volt, de az tenne engem a legboldogabbá, ha egy vadiúj projektben bizonyíthatnák, hogy az az elképesztő kémia, ami köztük itt kialakult, töretlen! <3

Vasárnap: Juana Bárbara & Fernando (Hijas de la luna)

Hatalmas szívfájdalmam, hogy ez a nagyszerű 2018-as telenovella nem jutott el hozzánk szinkronnal. Az vigasztal ugyan, hogy én bármikor megnézhetem, és még értem is a spanyolt, de elszomorít, hogy a legtöbb magyar telenovellákat néző ember sosem ismerheti meg ezt a cuki történetet. Több szerelmi szál is tarkítja az azonos apától született négy lánytestvér sztoriját. Ide most egyiküket teszem csak ki, ezúttal Juana Bárbara-t és Fernando-t, akik nem azonnal találtak egymásra, hiszen kezdetben mindegyikük másért volt oda, de aztán szépen lassan észrevették, hogy az igaz szerelem nem ott kopogtat, ahol ők hitték, hanem egymásnál. Drága Lore Graniewicz már többször is volt másodfőszereplő, és mindig, amikor látom, nyomatékosan könyörgöm a fentiekhez, hogy végre kapjon teljes körű főhősnői státuszt, mert rohadtul megérdemelné. Itt ő és Gonzalo Peña is fantasztikus munkát végeztek, öröm volt követni a kapcsolatuk alakulását, a kémiájuk pedig hihetetlenül erős volt! Mindig szívecske szemű emojivá változom, amikor meglátom őket. :D <3

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)