Viki szerint: Az év utolsó hónapja, legalábbis olyan tekintetben, hogy én választom ki a Hónap Párosát. Így kvázi saját "zárásként" pedig egy szívemnek kedvenc sorozatbeli párt választottam, mégpedig Törökországból. Éppen újranézem FULL HD-ben egyik imádott török szériámat, az Erkenci Kuş-t, vagyis magyar címén Álmodozót. És igen, továbbra is a Demet Özdemir és Can Yaman által játszott főszereplők a mindeneim, a török toplistámon sem változott, hogy benne vannak a legjobb háromban! Ám ezúttal a mondhatni másodfőszereplőkre esett a választásom. Leyla és Emre szerelmi történetét is leírhatatlanul imádom! Öznur Serçeler és Birand Tunca közt olyan szép és letisztult kémia volt már a kezdetektől, ráadásul a színészek pazar összhangjához hozzátesz az, hogy Leyla a kezdetekkor éppen Emre személyi asszisztense. Jaj, hogy én mennyire tudom szeretni azt, amikor a főnök és egy beosztottja közt lobban fel a szerelem. Azt szeretem még bennük, hogy ez nem egy amolyan szerelem első látásra szerelmi szál, hanem lassan épül fel, és csak idővel döbbennek rá, hogy egymásba szerettek. Leyla egy kicsit előbb jön rá, mint Emre. Áh, tökéletesek ők is! Aki látta vagy már elkezdte nézni az Álmodozót, az ezzel a kijelentésemmel nem is fog tudni vitatkozni szerintem. :D Szóval igen, úgy gondoltam, legyen 2025 novembere az övék, öröm újra látnom a közös csodapillanataikat. <3
Piper szerint: Nos, már sokszor elmondtam, én azért a török sorozatokkal még szinte csak ismerkedős fázisban vagyok. Volt egy-kettő, amibe belekezdtem és nem tűnt rossznak, de, kb. egy kezemen meg tudom számolni, hány színésznőnek / színésznek maradt meg a neve, vagy ismerek a legjobban, talán Can Yaman neve még ismerős, főleg Vikim által és biztos vagyok benne, hogy ez a páros is amúgy varázslatos, ha Viki már így ír róluk. :) Jó választás!
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
532. hét
Viki véleménye: A legtöbb (magyar) ember számára Facundo Arana neve összenőtt a Natalia Oreiro-val két közös telenovellájával, és számukra ő örök Ivo és örök Martín, attól függ, melyikhez kötődik a néző jobban. Na... nekem ő sokkal több annál a két karakternél. Tény, pár évvel ezelőttig én sem láttam őt másban, vagyis ez így nem igaz, mert A bátor Juan atya és a Yago sem maradtak ki nekem, láttam azokban is. De szerencsére az elmúlt pár évben tüzetesebben is ráláttam a projektjeire - mivel végre megtanultam spanyolul -, végre megnézhettem őt sokkal több sorozatban, sőt egy-két filmjéhez is volt már szerencsém. Sajnálatosan a legtöbb projektje nem érkezett meg kis hazánkba, ami sajnálatos... amikor néhány éve itt volt Magyarországon, ildomos lett volna visszamenőleg megvásárolni valamelyik telenovelláját és nem ezredjére a Vad angyalt leadni. De mindegy, nehéz szívvel, de kijelenthetjük, hogy Facundo rég nem kapja meg kis hazánktól azt a szeretetet, amit régen, pedig... húúú, de kijárna neki! A tehetsége önmagáért beszél, a gyönyörű lelke csak még rátesz egy lapáttal arra a csodálatra és tiszteletre, amivel felnézek rá. A 2014-es Noche y Día című telenovellája talán a legnagyobb szívfájdalmam, ha fel kell sorolnom, mik NEM érkeztek meg hozzánk magyar szinkronnal. Ez egy mestermű, ha engem kérdeztek. Három fontos szerelmi szála is volt benne amúgy, köztük az egyikükkel ott van nálam a legek legjei argentin párosok közt, míg világ a világ. Aki követi az írásaimat, az most rögtön rájön, hogy erre a hétre nem azzal a kolléganővel választottam fanvideót, akivel a legjobban imádom. De képzeljétek csak, hiába van meg a non plus ultrám a telenovellában, nagyooon szeretem Facu karakterét mindhárom nővel! Most az elsődleges protagonistával választottam ki, azaz Romina Gaetani színésznővel. Akik látták a Yago-t, azoknak nem lesz ismeretlen Romina, ugyanis ő volt az antagonista, aki bekavart a Facu által játszott főhős és a nagy szerelme kapcsolatába. 13 évvel később pedig itt főszereplőkként indultak neki a Noche y Día forgatásainak... nos, nem szeretnék mélyen belemenni, de a valóságban egyáltalán nincs jó viszony Romina és Facundo közt, állítólag végül éppen ez vezetett ahhoz, hogy Romina kiszállt a telenovellából, és hogy az a "nyomasztó légkör" okozta aztán a pánikrohamait. Nem foglalnék állást ebben, hiszen nem ismerem pontosan az ügy részleteit, nyilván van véleményem, de ez itt és most nem számít, hiszen semmiben sem befolyásolja azt, ahogy a karaktereik, azaz Paula és Vico iránt érzek. Ráadásul a kémiájukon nyoma sem volt annak, hogy amúgy nem bírták egymást. Most fogom újra elkezdeni a telenovellát, mert végre megszereztem FULL HD-ben és ráadásul logó nélkül (hallelujah, ezt a percet vártam *-*), szóval újra átélhetem a kezdetektől ennek a két drágának a szomorú véget ért történetét... és tényleg profik, mert egy percig sem fog eszembe jutni a színészek közti konfliktus, annyira magával ragadó a sztorijuk és a kémiájuk. <3
Piper véleménye: Jaj, de szeretem Facut, bár én is azok közé tartozom, akik nem nagyon néztek még más sorozatot, amiben nem Natyval szerepel. :P Nekem ők, ha Naty, akkor Facu, ha Facu akkor Naty, amolyan aranyba vésett páros a telenovellák tekintetében. :P De ettől függetlenül, biztos vagyok benne, hogy mással is tudott jól mutatni a képernyőn és az meg, hogy Facundo mennyire tehetséges, hát azt szerintem nem kell bemutatni, a sorozatszerepei magától beszélnek. :) Jó választás!
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Hírek
A Del Monte Örökösök - Kedvenc Szerelmi Háromszögem és Kedvenc Párjaim
2024.11.30. 16:10, Piper
Tiszteletem a sorozat előtt, amit nem rég fejeztem be és az egyik kedvenc telenovellám
Sziasztok, drágáim! Végre én is újra életjelet adok magamról, ahogy ígértem is. Mielőtt még közzétenném a Smallvilleos posztomat, amin még mindig lázasan készülődök, jóval tovább tart, mint akartam, de higgyétek el, remélem annál jobban fog nektek tetszeni. Ezért is döntöttem úgy, hogy gyorsan egy másik posztot szeretnék közzétenni, ugyanis nem rég fejeztem be végre a "Del Monte Örökösöket" (Spanyolul: "Los Herederos del Monte"), amit szintén már jó ideje toltam magam előtt, pedig egyszerűen imádom és az egyik kedvenc telenovellám, amit eleinte szintén csak (még eredeti nyelven) pörgetve láttam és most végre eljutottam odáig, hogy egy nagyobb szünet után, két részletben végre sikerült végigtolnom a telenovellát. Egyszer 1. résztől a 48. részig láttam és most hetekkel ezelőtt folytattam a 49. résztől a 128. részig. Egészen pontosan ma hajnalban fejeztem be, ezért is gondoltam, hogy mivel ebből a sorozatból nem készítettem elejétől jegyzetet, csak a vége felé, így amíg még frissek az emlékek, gyorsan szeretnék nektek néhány kedvenc momentumomat összeszedni a sorozatbeli szerelmi történetekkel kapcsolatban. Ha jól tudom, Viki barátnőmnek már sikerült jóval korábban a végére érnie a sorozatnak, ráadásul azt hiszem egy barátnőjével nézte együtt, még talán 1-2 évvel ezelőtt. Most azonban végre én is utol tudtam érni őket a sorozattal. :) Mindenképpen a listámon volt, hiszen kiskorom óta szerelmes vagyok Marlene Favela és Mario Cimarro kettősébe, hiszen a "Vadmacska" életem egyik legfontosabb sorozata és az, hogy csodálatos módon mindkét fantasztikus sorozat megvan tőlük, amiben a fő szerelmespárt játszották, egy igazi, varázslatos ajándék a számomra!!! Sosem gondoltam volna, csak végig reménykedtem, hogy majd egyszer eljöhet ez a pillanat és mindkét sorozatukat (újra vagy először) leadják nálunk. A Vadmacskát utoljára kiskoromban láttam, jó ha voltam 8-10 éves, azóta nem láthattam, míg nem egyszer csak megtörtént a csoda, amiért örökké hálás leszek az Izaura Tvnek! és bár elsőre furcsa volt megszokni az új szinkront néhány karakternél, a végére egészen megszoktam és megkedveltem pl. Mariot Szabó Mátéval, hiszen amúgy is imádom mindkettejüket! Illetve Marlenet is megszoktam már, hogy Kéry Kitti hangja helyett Sípos Eszter Anna és Nagy Katica hangján hallom viszont (még anno egy másik sorozatában Papp Kati hangja is nagyon illet hozzá, aki egyébként a Del Monteban pedig Bertha hangja. :) ) Az meg, hogy a Del Monte örökösökre kb. 10 teljes évet kellett várjak, nem érdekel, a lényeg, hogy csoda történt és az imáim igen igen is meghallgatásra kerültek, talán még egyszer javasoltam is a csatornának a sorozatot, szóval örök hálám Izaura TV és most "nem is szaporítanám tovább a szót" etéren, kezdjük is az amúgy rendkívül jó szinkronhangokkal megáldott "Del Monte Örökösök" (most már az új Vadmacska szinkront is annak tartom, zárójel bezár :) ) elemzését.
A KEDVENC SZERELMI HÁROMSZÖGEM: MODESTO - BERTHA - PEDRO
Lehet néhány nézőt most meglepek, de szerintem aki végig követte a sorozatot, talán annyira mégsem lesz meglepő, miért az övékét tartottam a sorozatban és amúgy életemben amennyi telenovellát láttam, azok közül is az egyik legszebb szerelmi háromszögnek! (Mondjuk a sorozatban rajtuk kívül túl sok egészséges háromszög nem is akadt, de most nem ez a lényeg... :D) Hol is kezdjem? Amennyire emlékeim nem csalnak, Bertha volt az egyik olyan személy, aki fényével beragyogta a Del Monte birtokot, már attól a pillanattól kezdve, ahogy megérkezett házvezetőnőként az örökösök villájába. Szegény drágám (aki amúgy szerintem az egész történet egyik legtisztaszívűbb szereplője, egyébként Pedroval együtt!!) a maga kis sajátos jól nevelt, erkölcsös, szűzies kislány, szigorú elvekhez ragaszkadó kis személyiségével egyik testvérnek sem nyerte el a tetszését, akárcsak szegény Paula. Ráadásul még Modesto is csak egy "bitorlót" látott szegény leányzóban, ugyanis eddig Modesto felelt a konyhai dolgokért és most vetélytársra akadt. :D Nekem már az elejétől fogva nagyon tetszett, ahogy Bertha és Modesto folyton csipkelődtek egymással a konyhában. :D Egyszerűen minden jelenetük annyira kis humoros és élvezhető volt és mindig is volt köztük valami kis varázslat és most tegyük félre azt, hogy Bertha jóformán Modesto lánya is lehetne, mert a fenébe is, eszméletlen cukik együtt! Egy regényt írhatnék róluk és talán fogok is majd egy saját modulban és picit a "Tovább" után is majd teszek kettejükről említést, de most ugorjunk picit. Ahogy telik-múlik az idő, egyre jobban érzékelhető az, hogy Bertha és Modesto is gyengéd érzelmeket kezd el táplálni egymás iránt és egyre jobban törődnek egymással, féltik egymást, stb. szerintem az írók csodálatosan építik fel a kapcsolatukat ennek a két csodás léleknek! Amikor azonban egyszer Modesto úgy dönt, mégis jobb neki egyedül maradni és nem meri még mindig bevallani azt, mit érez a lány iránt, amire Bertha már egyébként nagyon régóta vár, a lány is úgy látja jónak, hogy ideje lapozni, hiszen közte és Modesto között már biztosan semmi sem lehet. És itt jön képbe az én drágaságom, Pedro, aki miatt az egész sorozat alatt bosszankodnom kellett, mert egy annyira csodás lelkű ember és folyton csak csalódást kapott az élettől szerelmi téren. Julietával nagyon jók lehettek volna együtt, ha a csaj nem egy komplett elmeháborodott nő, akinek az agyára ment már a Juan iránti rögeszméje! Pfujj, egyszóval Pedro messze jobbat érdemelt annál a libánál, és az a baj, hogy szegénykémnek nagyon nehezen és csak nagyon sokára sikerült kigyógyulnia abból az elmeháborodott nőből. Itt meg kell említsem, hogy Julieta csak még rosszabb hatással volt Pedro alkoholizmusára és ahogy korábban is mondtam, Berthita a ház egyik fénye, egy igazi segélynyújtó angyali lényként csöppent Pedro életébe. Egyszerűen fantasztikus, ahogy kialakult köztük egy kis kölcsönös vonzalom, hiába is imádtam Berthát Modestoval, nekem Pedroval épp olyan fontossá váltak!! Többek között azért is, mert Bertha volt az egyetlen nő, aki képes volt Pedrot a jó útra terelni a szerelmével, ugyanis a srácot sikerült fokozatosan leszoktatnia az alkoholizmusról és teljesen más emberré varázsolta őt. Istenem olyan jó volt látni az én drága Pedromat egy jó ideig boldognak Berthával és igen a vonzalom kölcsönös volt, ráadásul még a báros jelenetnél is Bertha annyira nem mert semmit mondani Modestonak, direkt, hogy ne okozzon fájdalmat Pedronak. Kár, hogy csak a sorozat vége felé kezdett kialakulni ez a kis csodálatos szerelmi háromszög, aminek tényleg minden pillanatát élveztem, rádásul még a hármas közös jelenetek is olyan viccesek voltak és tényleg élvezhetőek! Ez egy olyan szerelmi háromszög volt, amit tényleg imádni lehetett nézőként, hiszen Bertha bármelyik srácot is választotta volna, mindkettővel jól járt volna és én mind a két alkalommal pillangókat éreztem volna a hasamban, végül aztán Modesto lett a befutó, ami persze várható is volt, mivel az ő sztorijuk már kb a sorozat eleje óta futott. Cuki szülők lesznek, az már biztos, ráadásul Bertha Efraín nevelőanyukája is lett, kb. egyidősek amúgy, de hát a szerelem már csak ilyen, kortalan és csodálatos. És a legjobb az egészben, hogy még Pedro miatt sem kellett szomorkodnom, hiszen ahogy Modesto is megérdemelte, hogy boldog legyen élete asszonyával, végül Pedro is megtalálta a boldogságot, amúgy nem is akárki, hanem Beatríz mellett!!! <3
És most LAPOZZ!
KEDVENC PÁROSAIM
5. Beatríz & Pedro:
Beatríz és Pedro szerelme számomra nagyon furcsa meglepetés volt, ugyanakkor be kell vallanom az utolsó három rész (kb. amikor elkezdtek összejönni) rendkívül levett a lábamról, attól a pillanattól kezdve, ahogy a bárban összeütközött a két drága és rájöttek arra, hogy hirtelen nem lettek többé közömbösek egymásnak. Beatríz és Pedro a sorozatban számomra az a páros, akikre a legjobban illik, hogy két magányos lélek mennyire képes egymásra találni! Nekem különösen tetszik, ahogy a kettejük sorsa amilyen hasonló és ahogy összefonódik, hiszen mindkettejüknek folyton csalódnia kellett abban az emberben, akiket a legjobban szerettek. Ugyanis szegény Beatríz és Pedro pont azokba az emberekbe szerettek bele a sorozatban, akik a legkevésbé érdemelték ezt meg, értem ez alatt Josét, illetve Julietát. Míg Pedronak azért legalább a sorozat háromnegyedénél sikerült rájönnie, micsoda ember valójában is Julieta és azonnal kiszeretett belőle, addig bizony Beatrízt sokszor tartottam ostobának, amiért ennyire naiv volt és már a falat kapartam, hogy ennyire ragaszkodnia kell Joséhoz, hiszen gondolhatta volna, hogy egy ilyen féreg nem tud megváltozni. Úgy bánt vele, mint egy ronggyal, mégis mindig vele akart lenni és még Efraínt is annak idején megcsalta és gyereket szült Josénak. Mindegy, a lényeg, hogy legalább a sorozat végére megjött Beatríz esze is (sokáig tartott!) és végre megtalálta azt az embert Pedro személyében, akivel igazán boldog lehet és be kell valljam, kár, hogy ez a szál is nem indult el hamarabb, mert eszméletlen cukik és a csókjaik és és olyan jó volt hallani, ahogy Beatríz azt mondja a többieknek "Annyira boldog vagyok vele!", mármint Pedroval, awwww! Így ők számomra egy váratlan, de imádni való endgame lettek! <3
4. Bertha & Modesto
Néha nehéz eldöntenem, kivel szeretem jobban Berthát, mégis valamiért úgy döntöttem egy hajszállal ugyan, de talán Pedroval még jobban szerettem őt, bár még most sem tudom biztosra. Mindenesetre én most a negyedik helyre helyeztem ezt a két csodát. Ez persze nem jeleneti azt, hogy ne imádnám őket, ahogy arról már korábban is írtam. Lássuk csak, ahogy már korábban is említettem, minden egyes másodperc velük a képernyőn egy igazi ajándék! <3 Egyszerűen annyira szórakoztató az ő kis kapcsolatuk, ugyanakkor persze eszméletlen gyönyörű is! Különösen az, hogy Modesto képtelen volt sokáig bármilyen más nőre is ránézni, hiszen mindig erősen élt benne a felesége emléke, akit sajnos már régen elvesztett, ugyebár a hölgy volt Efraín édesanyja. Efraíntól például kedves volt az, hogy tényleg ő is biztatta az édesapját, hogy újra megjárna neki is a boldogság szerelmi téren és mindenben támogatta őt. :) Modesto az idő előrehaladtával kénytelen volt bevallani magának, hogy bizony érezni kezdett valamit Bertha iránt, de ugyankkor ez nagyon meg is ijesztette őt, azonban a féltékenységének ennek ellenére sem tudott sosem gátat szabni és végül mindent elkövetett annak érdekében, hogy elnyerje a gyönyörűséges Bertha szívét. Annyira szép volt, ahogy a bárban szerelmet vallott Berthának és megkérte a kezét. <3 És ahogy tisztelte a lányt, hogy amíg nem házasodtak össze nem is nyúlt volna hozzá, amúgy néha Pedro és Bertha között már nagyon izzott a levegő etéren és Modesto egyszer rá is kérdett Berthánál a dologra. :D Bertha meg hát mit is mondhatnék? Annyira édes volt mindig, amikor hol Pedroról, hol Modestoról álmodozott. Őszintén megvallom, tündérien édes egy endgame lettek ők ketten! <3
3. Bertha & Pedro
Bizony a dobogóra is szintén egy Bertha ship került, méghozzá az én drága Pedrommal. Nekem ne mondja senki, hogy ezek között nincs kémia, mert kb. felrobbant a képernyőm! Ráadásul kb. pacává olvad az ember, amilyen édesen Pedro bánt mindig Berthával, legalábbis velem ez történt! <3 Mint már korábban is írtam, számomra az egyik legcsodálatosabb történetszál a sorozatban, ahogy Pedro Berthának köszönhetően, pontosabban a szerelem, amit Bertha iránt érez és Bertha gyönyörű lelke segítették őt ahhoz hozzá, hogy véglegesen le tegye az italt, ami Pedro életében egy hatalmas pozitív mérföldkőnek számított! Hiszen még az az agyalágyult Julieta, - de meg tudtam volna pofozni - csak még jobban Pedrot az alkoholba lökte, amikor olyan csúnyán sértegetni kezdte az én drágámat. Bertha és Pedro között eszméletlenül lehetett élvezni az állandó szexuális feszültséget és ahogy egymást csókolták, barátom az egyik legszenvedélyesebb viszony az övéké volt a sorozatban (szerintem), anélkül is, hogy valaha is lefeküdtek volna egymással, mert Berthitá mindig odacsapott Pedronak olyankor. :D És olyan cuki volt, majd behaltam, mikor Josét is gondolom Bertha biztatására úgy akarta jobb emberré tenni, hogy felolvasott folyton neki egy könyvből és megpróbálta őt is arra a szemléletre átállítani, amit ő is követni kezdett. xd Egyszóval, nem is tudom, mennyire boldog lettem volna, ha ők együtt végzik, de így sem vagyok csalódott, mert igen igen is az írók rendesek voltak és ennek a két csodának megadták amit akartak, ha nem is egymással történt, de az igazi boldogságot, mert Bertha és Pedro csak is azt érdemelték! <3
2. Adela & Efraín
És akkor nézzük Modesto egyetlen (vagyis később már nem :P) fiacskáját, Efraínt, akinek szintén sokat kellett szenvednie és csalódnia Beatríz miatt. A srác ugyanis kb. addig folyton Beatrízba volt szerelmes, amíg meg nem ismerte, Paula fogadott testvérét, a bombázó, gyönyörű és rendkívül kedves és vicces Adelitát, a lányt, aki végül sikeresen elfeledtette Efraínnal Beatrízt! Bevallom őszintén, lehet annak idején nem a második helyre kerültek volna ezek ketten, hanem hátrébb, de mivel végre pörgetés nélkül néztem végig a sorozatot, igen is számomra a második hely az övék! Azt azonban be kell vallanom, ha Beatrízt nem csak akkor kezdi el újra érdekelni Efraín, amikor a srác Adelával kezd jegyben járni, hanem még Adela előtt és nem állandóan José a rögeszméje, hanem Efraínba marad szerelmes, nálam ők hatalmas kedvencek lettek volna Efraínnal. Pont, ahogy Adela is Gasparral, ha a srác nem Lupéval lett volna és nem egy vadállat a karaktere, hanem egy csodálatos ember, amivé végül is a sorozat végére szerencsére vált. Ugyanis szerintem Beatríz és Efraín, illetve Adela és Gaspar között (mármint inkább a színészek között a képernyőn) remekül működött volna a kémia és megnéztem volna szívesen egy-egy sorozatot velük, ahol szerelmes párokat alakítanak. Na, de térjünk vissza ehhez a két csodához. Számomra nagyon édesnek tűnt minden egyes pillanatuk és annyira csodálatos volt, hogy Adela személyében végre megjelent valaki, akinek tényleg sikerült végre kivernie Beatrízt Efraín fejéből, hiszen a drágám szintén megérdemelte, hogy boldog lehessen. Olyan csodálatos volt, ahogy többször is már összenéztek és jelezték egymásnak, hogy nem közömbösek a másiknak, ahogy a bárban többször is "randevúztak" és ahogy fél év után egy hirtelen döntésében Efraín megkérte Adela kezét, awww! <3 Adela először azt hitte, Efraín csak Beatrízt akarja féltékennyé tenni, de Efraín aztán Beatríz elé állt és kikiáltotta, hogy elveszi Adélat, awww! <3 Adela pedig boldogan mondott igent a szerelmének! <3 Annyira cuki volt Efraín, amikor éppen Paula és Juan kisbabájának a születését várták és Adela megemlítette a szerelmének, hogy előtte mennyi pasija volt, erre Efraín elkezd cukin féltékenykedni és nagyon érdekelni kezdi a téma, hogy na de tényleg, mennyi fiúja volt Adelanak ő előtte, de aztán Adela megnyugtatja, hogy nála senki sem volt soha fontosabb, aww! <3 És akkor egy év múlva láthatjuk, hogy ezek ketten az egyik legboldogabb (házas)pár lettek a világon és eszméletlen cukik voltak az ők csókjaik is, szóval minden alkalommal nekik is sikerül mosolyt csalniuk az arcomra, ha csak nézek egy jelenetet is tőlük! <3
1. Paula & Juan
Szerintem senkit sem lepek meg azzal, kik számomra a MINDENSÉG ebben a sorozatban! <3 Ahogy már a bejegyzés legelején is említettem, kiskorom óta Marlene és Mario kettőse a képernyőn az egyik legnagyobb szerelmem és ez életem végéig így is marad!! Ezért hát számomra felért egy lottó ötös iránti örömmel az, amikor megtudtam, hogy az én két kis csodám ismét együtt játszik egy sorozatban, még hozzá ismét a főszereplő szerelmespárt!!!! Ne tudjátok meg tényleg, mit éltem át akkor, azt mondják, ha valakinek kisbabája születik, annál nagyobb boldogság nincs az életben, na valami ahhoz közeli élményt jelentett ez is nekem! Ugye nem kell tovább ragoznom tényleg mekkora irántuk a szeretetem? Én már láttam őket más sorozatban is, de számomra NEM LÉTEZIK OLYAN, hogy mással jobban szeressem Marlenet vagy Mariot. <3 Paula és Juan sztorija azért jóval eltér Rosaura és Luis Marioétól (ezzel kapcsolatban egyébként eszembe jutott egy új poszt, ami majd szintén egy későbbi meglepetés lesz.), hiszen itt mindkét karakter érettebb, idősebb és mindketten igen művelt és tanult, gazdag emberek, ráadásul Paula és Juan egymás fogadott testvéreiként élnek a Del Monte birtokon, ahová Paula úgy robbant be, mint valami tornádó, mindenki legnagyobb döbbenetére. Még most is emlékszem Juan vágyakozó arcára, ahogy megpillantja a leányzót. Már az első pillanattól kezdve kialakul köztük a kölcsönös vonzalom, amit az első csók már rögtön az első részben meg is koronáz, pedig itt Juan már jegyben jár Julietával, a birtok állatorvosával. Juan és Paula között pont olyan csodálatosan eszméletlen kémia van, akárcsak Rosaura és Luis Mario között, ez semmiben sem változott. :) A drágáim között folyton izzik a levegő. Paula addig "mesterkedik", amíg nem eléri, hogy Juan totálisan belezúgjon, mi több, még meg is csalja vele e a mennyasszonyát, pont a legénybúcsú napján, közvetlen az esküvő előtt! Paula nem tagadta, hogy eleinte az volt a terve, hogy részesülhessen a jogos örökségből, azonban idővel már a Juan iránti szerelme olyan erős lesz, hogy a pénz cseppet sem érdekli őt és bár az elején úgy tűnhet, Paula sem éppen a legrendesebb nő, ez cseppet sem igaz, mert megmutatkozik, micsoda egy angyali lelke van a drágámnak, csak hogy a bonyodalmak egyre csak növekednek a drágáim életében. Hiszen pont amikor Paula és Juan végre a legboldogabbak lennének egymással, - és bár Juan megnősült, mégis elhagyná a feleségét - és végre Juan is szerelmet vall Paulának, az az aljas féreg, José megzsarolja Paulát azzal, hogy az anyját börtönbe juttatja, - akit amúgy az játszik, aki a Vadmacskában Rosaura kislányának a fogva tartója volt - mivel kiderül, hogy Emilionak Paula valójában nem a vérszerinti lánya és ezt csak José tudja a fivérek közül. (Meg persze ekkor még nem tudni, hogy Emilio is tisztában van ezzel amúgy...) Paula így kénytelen fájó szívvel szakítani Juannal, aki nem érti, kedvese miért tette ezt vele és nem akarja ennyiben hagyni a dolgot. Paula ezek után minden egyes nap szenved, vele együtt én is. Kénytelen Juant újra Julieta karjába taszítani, miközben ő is egy hazugságba bonyolódik, miszerint Esteban a férje, ami persze nem igaz, de mindenki ezt kell higgye. Ráadásul Julieta rákos lesz, ami miatt Paula és Juan miatt legnagyobb szomorúságomra szinte a sorozat végéig úgy a 49. résztől kb. alig van komolyabb szerelmes jelenet, néhány igen szenvedélyes csókot leszámítva, aminek persze nagyon örültem, de a sorozat háromnegyedében kb. csak egymás után vágyakoznak a drágáim és szenvednek egymás miatt. Bár hasonló dolgok voltak a Vadmacskában is, ott azért lényegesen több a szerelmes jelenet a kedveseim között, hála az égnek! <3 Na, ami miatt dúl bennem csak még inkább a harag Julieta miatt az az, hogy (és amúgy Pedro is innentől kezdve szeret ki belőle) bár tudja, hogy van esélye meggyógyulni és sikerül is neki, továbbra is magához láncolja Juant és Paulát sakkban tartja azzal a követelésével, hogy "már nincs sok neki hátra és ne tegyen boldogtalanná egy halálra ítéltet". Ne tudjátok meg hányszor kívántam, hogy ne kelljen tovább bámulnom együtt Julietát és Juant!!! Ugyanis Juan a kötelesség miatt állandóan próbált Juliétával maradni, miközben a szíve más iránt vágyakozott, szegénynek, de a bűntudat őt sem hagyta nyugodni, akárcsak Paulát. :( Szerencsére minden a lehető legjobbra fordul, amikor kiderül, hogy Paula bizony gyermeket vár Juantól és erre hamarosan Juan is rájön és onnantól kezdve megfogadja, hogy sosem hagyja magára sem Paulát, sem a gyermekét, ráadásul folyton nem győzi bizonygatni Paulának mennyire szereti őt és mennyire vágyakozik utána, de Paula továbbra is hajthatatlan Julieta miatt, aki ráadásul azt tervezi, a szemétláda, hogy végez Paulával és Paula és Juan közös gyerekével is. Az egyetlen durva dolog még az volt szegény párosommal kapcsolatban, amíg egy tévedés miatt azt hitték, hogy egymás édes testvérei és emiatt vérfertőző kapcsolatból születik a kisbabájuk, mivel eddig mindenki azt hitte Paula vérszerinti lánya Emilionak, így pedig valóban Juan húga lenne, nem csak a fogadott testvére. Azonban szerencsére a Paula és Juan által úgy imádott Emilio apuka tiszta vizet önt a pohárba ezzel és Paula valódi múltjával, valamint az örökséggel kapcsolatban is, mielőtt még a drága apuka sajnos meghal. :( Paula szeme később szerencsére felnyílik Julietával kapcsolatban is, amikor a nő és José elrabolják Paula és Juan kisfiát és már nem érdekli többé Julieta sorsa, amúgy a nő meg is gyógyul, és amit tett, azok után Paula nem kell miért rosszul érezze magát ezek után, sem Juan, így hát Paula enged az érzéseinek és elfogadja Juan házassági ajánlatát és immáron egy év múlva már a sorozat talán legboldogabb párosává válnak és engem a messzemenőkig a legboldogabb nézővé tettek ezzel!! <3 :D Amúgy aprócska megjegyzés, Adelatól és a fiúktól tök cuki meglepi volt, ahogy beszervezték a bírónőt és az asszisztensét, hogy játsszák el Paula és Juan első találkozását. :D Ez is egy kedvenc jelenet, haha.
Készíteni fogok mindenképpen egy multicouples videót, mert szerencsére nagyon szép minőségben meg van a sorozat és több olyan páros is van még a sorozatban, akiket nagyon szeretek, pl. Consuelo & Johnny és Rosario & Lucas, de amúgy Rosario még Amadorral is cuki lett volna, szegény Amador kb. egyedül aki nem talált párra. ><