Viki szerint: Az év utolsó hónapja, legalábbis olyan tekintetben, hogy én választom ki a Hónap Párosát. Így kvázi saját "zárásként" pedig egy szívemnek kedvenc sorozatbeli párt választottam, mégpedig Törökországból. Éppen újranézem FULL HD-ben egyik imádott török szériámat, az Erkenci Kuş-t, vagyis magyar címén Álmodozót. És igen, továbbra is a Demet Özdemir és Can Yaman által játszott főszereplők a mindeneim, a török toplistámon sem változott, hogy benne vannak a legjobb háromban! Ám ezúttal a mondhatni másodfőszereplőkre esett a választásom. Leyla és Emre szerelmi történetét is leírhatatlanul imádom! Öznur Serçeler és Birand Tunca közt olyan szép és letisztult kémia volt már a kezdetektől, ráadásul a színészek pazar összhangjához hozzátesz az, hogy Leyla a kezdetekkor éppen Emre személyi asszisztense. Jaj, hogy én mennyire tudom szeretni azt, amikor a főnök és egy beosztottja közt lobban fel a szerelem. Azt szeretem még bennük, hogy ez nem egy amolyan szerelem első látásra szerelmi szál, hanem lassan épül fel, és csak idővel döbbennek rá, hogy egymásba szerettek. Leyla egy kicsit előbb jön rá, mint Emre. Áh, tökéletesek ők is! Aki látta vagy már elkezdte nézni az Álmodozót, az ezzel a kijelentésemmel nem is fog tudni vitatkozni szerintem. :D Szóval igen, úgy gondoltam, legyen 2025 novembere az övék, öröm újra látnom a közös csodapillanataikat. <3
Piper szerint: Nos, már sokszor elmondtam, én azért a török sorozatokkal még szinte csak ismerkedős fázisban vagyok. Volt egy-kettő, amibe belekezdtem és nem tűnt rossznak, de, kb. egy kezemen meg tudom számolni, hány színésznőnek / színésznek maradt meg a neve, vagy ismerek a legjobban, talán Can Yaman neve még ismerős, főleg Vikim által és biztos vagyok benne, hogy ez a páros is amúgy varázslatos, ha Viki már így ír róluk. :) Jó választás!
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
532. hét
Viki véleménye: A legtöbb (magyar) ember számára Facundo Arana neve összenőtt a Natalia Oreiro-val két közös telenovellájával, és számukra ő örök Ivo és örök Martín, attól függ, melyikhez kötődik a néző jobban. Na... nekem ő sokkal több annál a két karakternél. Tény, pár évvel ezelőttig én sem láttam őt másban, vagyis ez így nem igaz, mert A bátor Juan atya és a Yago sem maradtak ki nekem, láttam azokban is. De szerencsére az elmúlt pár évben tüzetesebben is ráláttam a projektjeire - mivel végre megtanultam spanyolul -, végre megnézhettem őt sokkal több sorozatban, sőt egy-két filmjéhez is volt már szerencsém. Sajnálatosan a legtöbb projektje nem érkezett meg kis hazánkba, ami sajnálatos... amikor néhány éve itt volt Magyarországon, ildomos lett volna visszamenőleg megvásárolni valamelyik telenovelláját és nem ezredjére a Vad angyalt leadni. De mindegy, nehéz szívvel, de kijelenthetjük, hogy Facundo rég nem kapja meg kis hazánktól azt a szeretetet, amit régen, pedig... húúú, de kijárna neki! A tehetsége önmagáért beszél, a gyönyörű lelke csak még rátesz egy lapáttal arra a csodálatra és tiszteletre, amivel felnézek rá. A 2014-es Noche y Día című telenovellája talán a legnagyobb szívfájdalmam, ha fel kell sorolnom, mik NEM érkeztek meg hozzánk magyar szinkronnal. Ez egy mestermű, ha engem kérdeztek. Három fontos szerelmi szála is volt benne amúgy, köztük az egyikükkel ott van nálam a legek legjei argentin párosok közt, míg világ a világ. Aki követi az írásaimat, az most rögtön rájön, hogy erre a hétre nem azzal a kolléganővel választottam fanvideót, akivel a legjobban imádom. De képzeljétek csak, hiába van meg a non plus ultrám a telenovellában, nagyooon szeretem Facu karakterét mindhárom nővel! Most az elsődleges protagonistával választottam ki, azaz Romina Gaetani színésznővel. Akik látták a Yago-t, azoknak nem lesz ismeretlen Romina, ugyanis ő volt az antagonista, aki bekavart a Facu által játszott főhős és a nagy szerelme kapcsolatába. 13 évvel később pedig itt főszereplőkként indultak neki a Noche y Día forgatásainak... nos, nem szeretnék mélyen belemenni, de a valóságban egyáltalán nincs jó viszony Romina és Facundo közt, állítólag végül éppen ez vezetett ahhoz, hogy Romina kiszállt a telenovellából, és hogy az a "nyomasztó légkör" okozta aztán a pánikrohamait. Nem foglalnék állást ebben, hiszen nem ismerem pontosan az ügy részleteit, nyilván van véleményem, de ez itt és most nem számít, hiszen semmiben sem befolyásolja azt, ahogy a karaktereik, azaz Paula és Vico iránt érzek. Ráadásul a kémiájukon nyoma sem volt annak, hogy amúgy nem bírták egymást. Most fogom újra elkezdeni a telenovellát, mert végre megszereztem FULL HD-ben és ráadásul logó nélkül (hallelujah, ezt a percet vártam *-*), szóval újra átélhetem a kezdetektől ennek a két drágának a szomorú véget ért történetét... és tényleg profik, mert egy percig sem fog eszembe jutni a színészek közti konfliktus, annyira magával ragadó a sztorijuk és a kémiájuk. <3
Piper véleménye: Jaj, de szeretem Facut, bár én is azok közé tartozom, akik nem nagyon néztek még más sorozatot, amiben nem Natyval szerepel. :P Nekem ők, ha Naty, akkor Facu, ha Facu akkor Naty, amolyan aranyba vésett páros a telenovellák tekintetében. :P De ettől függetlenül, biztos vagyok benne, hogy mással is tudott jól mutatni a képernyőn és az meg, hogy Facundo mennyire tehetséges, hát azt szerintem nem kell bemutatni, a sorozatszerepei magától beszélnek. :) Jó választás!
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Hírek
Hét szerelmespár erre a hétre - Huszonhatodik adag
2025.06.23. 16:26, Viki
Íme az első nyári heti adagos bejegyzés. Eredetileg a szülinapom utáni héten szerettem volna posztolni, ugyanis tele van szívemnek oly kedves párokkal (direkt így állítottam most össze), de végül a bokasérülésem miatt nem volt túl sok kedvem szöveget bepötyögni. Már szerencsére gyógyulgat, a fájdalom is enyhült sokat, szóval végre itt vagyok. :D
Hétfő: Haley & Nathan (One Tree Hill - Tuti gimi)
Ki másokkal is kezdhetném a heti adagot, mint az én Naley-mmel? Ők jelentik nekem az angol nyelvű szériapárok közt a világot, de ezt már ti is tudjátok. Talán mindig is ők jelentették, mindössze nem vettem erről tudomást sok éven át. Egy gyönyörűséges zenés művet választottam a drágáimról, egyszerűen lehetetlen betelni az ő kilenc évadon át tartó csodájukkal. Bethany Joy Lenz és James Lafferty kettőse örök kincs ennek a világnak, és ezt bárki elmondhatja, aki csak egyetlen pillantást is vetett már rájuk. <3
Kedd: Nikki & Guzmán (Amores verdaderos - Rabok és szeretők)
Atyaég, hogy én mennyire imádom ezt a 2012-es telenovellát, legfőképp pedig ezt a két csodát! A történetük is gyönyörű, az Eiza González és Sebastián Rulli közötti kémiára pedig aztán tényleg lehetetlen szavakat találni. Máig nem sikerült, pedig már vagy 10 év eltelt azóta, hogy végignéztem ezt a projektet. Még két éve megírtam Rulli legjobb partnereit, ahol kifejtettem, hogy Eiza hosszú évekig az első helyen állt, ám aztán 2022-ben bejött a képbe Claudia Martín, aki egy hajszállal ugyan, de lekörözte az ekkoriban még szöszi színésznőt, aki mára egy hollywoodi csillag lett. Nos... már ebben sem vagyok olyan biztos. Tudjátok, telik az idő, bennem leülepednek a hirtelen jött "szerelmek" különböző párok irányába. Még mindig hajszálnyi a különbség Clau és Eiza közt Sebas legjobb partnereit nézve, de már nem 100%, hogy Claudia felé billen a mérleg nyelve... Mondom, idővel a már megírt posztok kapnak egy frissített verziót, már ahol változott bármi a sorrendben. Itt pedig még nem fix, de megvan rá az esély, hogy Eizám visszanyerte az éveken át birtokolt trónt Rulli partnerei közt. Túl tökéletesek, na! <3
Szerda: Vanessa & Paulino (Sin tu mirada - Pillantásod nélkül)
Istenem, mennyire várom azt a napot, amikor ezt a 2017-es telenovellát is végignézhetem újra szinkronnal, de ekkor már HD-ben. Remélem, idővel a csodás Telenovella Sarok megszerkeszti nekünk ezt is. Eredeti nyelven megvan nekem tökéletes képminőségben, és idővel tuti spanyolul is megnézem, de a nosztalgia miatt magyarul van tervben. Paulessa bámulatos kettőse pedig el tudja varázsolni a nézőt, ez nem is kérdés. Ők voltak Mexikóban is a közönségkedvenc páros, amikor ment a telenovella, és szerintem sok hazai nézőnek is ők kerültek be leginkább a szívük közepébe. Talán én is közéjük tartozom, ki tudja? ;) Egyszer majd megírom a projekten belüli sorrendemet, és akkor elárulom. :D Most csak gyönyörködjünk együtt Scarlet Gruber és Emmanuel Orenday duójában, akik hihetetlen magasra emelték a karaktereik fényét a tomboló kémiájukkal. <3
Csütörtök: Inmaculada & Alejandro (La viuda joven - A fekete özvegy)
Egy újabb telenovella, amit szeretnék majd egyszer HD-ben is végignézni szinkronnal. Leírhatatlanul nagy favoritom lett, amikor 10 éve elindult az Izaura TV, és akkor premierként behozták ezt a venezuelai thrillernovellát, ami még 2011-ben készült el. Előtte nem is hallottam róla, de amikor promózni kezdték nálunk, óvatosan utánanéztem (nehogy spoilerbe fussak bele... ennél a műfajnál nem ajánlatos, kerülöm is a spoilereket minden ilyen telenovella esetében), és amint rájöttem, hogy az az ember írta, akinek a Júdás asszonyát (La mujer de Judas) is köszönhetem, nyugodtan dőltem hátra egy jóleső izgatottsággal a lelkemben. Tudtam, hogy ütni fog a sztori, jó értelemben. És nem is kellett csalódnom. Inma és Alejandro love storyja pedig egyenesen epic. Minden idők egyik legerősebb szerelmi története, minden egyes évődésük aranyat ér, a boldog perceik pedig egyenesen katarzist okoznak egy rajongó szívében. Egyszóval színtiszta ragyogás a párosuk. Ehhez persze elengedhetetlen adalék volt a megfelelő színészek kiválasztása. És bizony Mariángel Ruiz meg Luis Gerónimo Abreu már a puszta létezésükkel felrobbantották a képernyőt, még csak nem is kellett közel lenniük egymáshoz, ha csak kilométerekről bámulták egymást, elérték ezt a hatást. Újra. Akarom. Nézni. Most. Gondoltam, ezt így beböfögöm a végére. :P <3
Péntek: Loli & Rafael (La suerte de Loli)
2021-ben Silvia Navarro a Telemundo-n is debütált főhősnőként. Ez a tündéri telenovella az egyik legnagyobb szívfájdalmam, már azt nézve, hogy sajnos Magyarországon mostanában nem sok telenovella került adásba a floridai székhelyű álomgyár projektjei közül. Sajnos kétlem is, hogy ezt valaha leadják szinkronnal... sajnos Silvia Navarro-tól eleve 10 éve vettek meg utoljára sorozatot. Pedig ő nekem az etalon. Ezt már párszor leírtam, így nektek sem újdonság. Igen, ő véleményem szerint a legtehetségesebb színésznő a műfajban. Amúgy itt Osvaldo Benavides volt a partnere, legnagyobb örömömre, ugyanis ő is hatalmas kedvenc színészem. Már ezer éve vártam, hogy közös telenovellájuk legyen, ugyanis filmben és színházban is dolgoztak együtt korábban. Igaz, filmben nem volt szerelmi száluk. De valahogy mégis éreztem, hogy dugig vannak kémiával egymás felé. A színházi szerepléseik is alátámasztották ezt a teóriámat. És bizony ebben a telenovellában megmutatták, hogy nem tévedtem. Atyaég, lehetetlen kiheverni a köztük pattogó milliónyi szikrát. Imádom őket! <3
Szombat: Ximena & Salvador (Nadie como tú)
Már a csapból is folyik Salmena kettőse, annyiszor írtam róluk. De hát mit csináljak, ha ilyen erős a szeretetem irányukba? Ők a napom és a holdam, de komolyan. Mindig így utalok rájuk, hihetetlen az a kötelék, ami a szívem és köztük alakult ki. Karla Esquivel és Brandon Peniche egy életre beírták magukat a legjobb kémiával rendelkező színészek közé. Ráadásul Ximena és Salvador olyan tökéletesen lettek megírva, hogy még az évődéseikbe sem lehet belekötni. Ez a zenés videó durván egy hónappal a finálé előtt készült, és bizony tele van a romantikus pillanatok mellett a veszekedéseikkel és a szomorúsággal is. Szerintem érezhető, milyen fantasztikus az egyensúly. Se nem kevés, se nem sok. Velük kapcsolatban minden a helyén van, és sosem fogom abbahagyni a fényezésüket! <3
Vasárnap: Victoria & Alejandro (Me atrevo a amarte)
Tegnap dupla résszel véget ért Mexikóban ez a telenovella. Én meg most fejeztem be a finálét. Még mindig a hatása alatt vagyok. Édes drága Vicandro kitörölhetetlenül beköltöztek a lelkembe. Kimberly Dos Ramos és Rodrigo Guirao kémiája nem mindennapi, ezt már a 2020-as Rubí remake óta tudjuk. Legalábbis a "kemény mag" tudta azóta. Mi, a legnagyobb rajongóik már akkor kiszúrtuk, hogy Kimydrigo nem e világi kémiát képes produkálni. És végre valóra vált, amiben azóta reménykedtünk. Kaptak főhősi pozícióban lehetőséget a bizonyításra, és nem hagytak cserben minket. Sírok, ha csak rájuk nézek, annyira gyönyörűek. Remélem, harmadjára is együtt fognak játszani, és remélhetőleg akkor már egy olyan írói brigáddal, akik meg is adják nekik a méltó sztorivonalat. Vicandro szála is szép, ne értsetek félre, de több csodapercet érdemeltek volna, ugyanis kb. a 86 részes telenovella felében fasírtban voltak - hála Victoriának... jaj, szegény kicsikém, imádom, de nem lett a kedvenc Kimberly-karakterem, az tény -. És szeretném egyszer úgy látni őket, hogy egy projektnek legalább a 70%-ában minden csodás köztük. Mert a kémiájuk és a színészek egymás iránti szeretete és csodálata is ezt érdemli. És mi, a kitartó és 2020 óta hittel teli rajongók is ezt érdemeljük. <3
Ui.: ez a videó még áprilisi, tehát a sorozat első feléből vannak benne jelenetek, de szerintem ez is pazarul bemutatja, miért imádom őket ennyire. :)