A hónap párosa

LEYLA & EMRE
2025. november
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Az év utolsó hónapja, legalábbis olyan tekintetben, hogy én választom ki a Hónap Párosát. Így kvázi saját "zárásként" pedig egy szívemnek kedvenc sorozatbeli párt választottam, mégpedig Törökországból. Éppen újranézem FULL HD-ben egyik imádott török szériámat, az Erkenci Kuş-t, vagyis magyar címén Álmodozót. És igen, továbbra is a Demet Özdemir és Can Yaman által játszott főszereplők a mindeneim, a török toplistámon sem változott, hogy benne vannak a legjobb háromban! Ám ezúttal a mondhatni másodfőszereplőkre esett a választásom. Leyla és Emre szerelmi történetét is leírhatatlanul imádom! Öznur Serçeler és Birand Tunca közt olyan szép és letisztult kémia volt már a kezdetektől, ráadásul a színészek pazar összhangjához hozzátesz az, hogy Leyla a kezdetekkor éppen Emre személyi asszisztense. Jaj, hogy én mennyire tudom szeretni azt, amikor a főnök és egy beosztottja közt lobban fel a szerelem. Azt szeretem még bennük, hogy ez nem egy amolyan szerelem első látásra szerelmi szál, hanem lassan épül fel, és csak idővel döbbennek rá, hogy egymásba szerettek. Leyla egy kicsit előbb jön rá, mint Emre. Áh, tökéletesek ők is! Aki látta vagy már elkezdte nézni az Álmodozót, az ezzel a kijelentésemmel nem is fog tudni vitatkozni szerintem. :D Szóval igen, úgy gondoltam, legyen 2025 novembere az övék, öröm újra látnom a közös csodapillanataikat. <3

Piper szerint: Nos, már sokszor elmondtam, én azért a török sorozatokkal még szinte csak ismerkedős fázisban vagyok. Volt egy-kettő, amibe belekezdtem és nem tűnt rossznak, de, kb. egy kezemen meg tudom számolni, hány színésznőnek / színésznek maradt meg a neve, vagy ismerek a legjobban, talán Can Yaman neve még ismerős, főleg Vikim által és biztos vagyok benne, hogy ez a páros is amúgy varázslatos, ha Viki már így ír róluk. :) Jó választás!

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

532. hét

Viki véleménye: A legtöbb (magyar) ember számára Facundo Arana neve összenőtt a Natalia Oreiro-val két közös telenovellájával, és számukra ő örök Ivo és örök Martín, attól függ, melyikhez kötődik a néző jobban. Na... nekem ő sokkal több annál a két karakternél. Tény, pár évvel ezelőttig én sem láttam őt másban, vagyis ez így nem igaz, mert A bátor Juan atya és a Yago sem maradtak ki nekem, láttam azokban is. De szerencsére az elmúlt pár évben tüzetesebben is ráláttam a projektjeire - mivel végre megtanultam spanyolul -, végre megnézhettem őt sokkal több sorozatban, sőt egy-két filmjéhez is volt már szerencsém. Sajnálatosan a legtöbb projektje nem érkezett meg kis hazánkba, ami sajnálatos... amikor néhány éve itt volt Magyarországon, ildomos lett volna visszamenőleg megvásárolni valamelyik telenovelláját és nem ezredjére a Vad angyalt leadni. De mindegy, nehéz szívvel, de kijelenthetjük, hogy Facundo rég nem kapja meg kis hazánktól azt a szeretetet, amit régen, pedig... húúú, de kijárna neki! A tehetsége önmagáért beszél, a gyönyörű lelke csak még rátesz egy lapáttal arra a csodálatra és tiszteletre, amivel felnézek rá. A 2014-es Noche y Día című telenovellája talán a legnagyobb szívfájdalmam, ha fel kell sorolnom, mik NEM érkeztek meg hozzánk magyar szinkronnal. Ez egy mestermű, ha engem kérdeztek. Három fontos szerelmi szála is volt benne amúgy, köztük az egyikükkel ott van nálam a legek legjei argentin párosok közt, míg világ a világ. Aki követi az írásaimat, az most rögtön rájön, hogy erre a hétre nem azzal a kolléganővel választottam fanvideót, akivel a legjobban imádom. De képzeljétek csak, hiába van meg a non plus ultrám a telenovellában, nagyooon szeretem Facu karakterét mindhárom nővel! Most az elsődleges protagonistával választottam ki, azaz Romina Gaetani színésznővel. Akik látták a Yago-t, azoknak nem lesz ismeretlen Romina, ugyanis ő volt az antagonista, aki bekavart a Facu által játszott főhős és a nagy szerelme kapcsolatába. 13 évvel később pedig itt főszereplőkként indultak neki a Noche y Día forgatásainak... nos, nem szeretnék mélyen belemenni, de a valóságban egyáltalán nincs jó viszony Romina és Facundo közt, állítólag végül éppen ez vezetett ahhoz, hogy Romina kiszállt a telenovellából, és hogy az a "nyomasztó légkör" okozta aztán a pánikrohamait. Nem foglalnék állást ebben, hiszen nem ismerem pontosan az ügy részleteit, nyilván van véleményem, de ez itt és most nem számít, hiszen semmiben sem befolyásolja azt, ahogy a karaktereik, azaz Paula és Vico iránt érzek. Ráadásul a kémiájukon nyoma sem volt annak, hogy amúgy nem bírták egymást. Most fogom újra elkezdeni a telenovellát, mert végre megszereztem FULL HD-ben és ráadásul logó nélkül (hallelujah, ezt a percet vártam *-*), szóval újra átélhetem a kezdetektől ennek a két drágának a szomorú véget ért történetét... és tényleg profik, mert egy percig sem fog eszembe jutni a színészek közti konfliktus, annyira magával ragadó a sztorijuk és a kémiájuk. <3

Piper véleménye: Jaj, de szeretem Facut, bár én is azok közé tartozom, akik nem nagyon néztek még más sorozatot, amiben nem Natyval szerepel. :P Nekem ők, ha Naty, akkor Facu, ha Facu akkor Naty, amolyan aranyba vésett páros a telenovellák tekintetében. :P De ettől függetlenül, biztos vagyok benne, hogy mással is tudott jól mutatni a képernyőn és az meg, hogy Facundo mennyire tehetséges, hát azt szerintem nem kell bemutatni, a sorozatszerepei magától beszélnek. :) Jó választás!

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Meglepetés videó by Piper - Dousy Agents of S.H.I.E.L.D.

2025.10.28. 21:08, Piper

Sziasztok. Igyekszem a Smallvilles és a S.H.I.E.L.D.-es posztommal is. Utóbbival kapcsolatban szerettem volna egy újabb rajongói videót készíteni, ami ma végre sikerült is és úgy gondoltam, mi lenne, ha a szülinapomon tenném közzé és osztanám meg veletek is, ha már úgy is a hónap párosa is ők lettek. Sajnos nem minden esetben lesz olyan szép a minőség, mint szeretném, de azért remélem így is tetszeni fog nektek! Vikimnek és mindenkinek pedig nagyon szépen köszönöm a mai köszöntéseket, gyönyörűvé tettétek a napomat! 

Ez az ajándékom nektek mára

 

Hét szerelmespár erre a hétre - Huszonhetedik adag

2025.09.22. 15:41, Viki

Már dolgozom egy újabb Legjobb partnerek poszton... bocsi, kicsit belassultam azzal a cikksorozattal, mert pár emberhez nekem kell zenés videót gyártani, az meg ugye kérdőjel, mikor száll meg az ihlet fanvideó szerkesztéséhez. De ígérem, már nem kell sokat várnotok, jövök új poszttal oda is. Plusz kitaláltam egy új cikksorozatot is, amit nemsokára elkezdek, így nem lesztek bejegyzések nélkül részemről sem. Most egy kis heti adagos egyveleggel készültem, igyekeztem olyan duókról is válogatni zenés műveket, akikről ritkán vagy ez idáig még sosem írtam. Essünk is neki! :D

Hétfő: Maya & Zack (The Suite Life on Deck - Zack és Cody a fedélzeten)

Drága barátnőm Marvel-őrületben ég, én meg újranézem a Disney-aranykorszakának sorozatait és az azokhoz készült filmeket... igen, 30 évesen. És nem, nem tartom cikinek. Ez volt a gyerekkorom, imádtam a kedvenc Disney-sztárjaim projektjeit, és természetesen a Sprouse-ikrek sem képeztek ez alól kivételt. Egyelőre még csak az első szériájukat nyomatom, a The Suite Life of Zack & Cody (Zack és Cody élete) második szezonjának vége felé járok, de úgy gondoltam, miért ne szaladhatnék előre az időben, amikor egy luxushajón tengették mindennapjaikat a srácok, immár tinédzserkorban, nem kiskamaszokként. Szóval igen, a romantika is nagyobb hangsúlyt kapott ebben a három évados sorozatban. Nos... én kb. 14 évesen láttam utoljára ezeket a sorozatokat, szóval eléggé megkoptak az emlékeim, de az megmaradt, hogy Maya és Zack hatalmas kedvenceim voltak. Bizony-bizony, én a mára filmsztárrá avanzsált Zoey Deutch-ot itt ismertem meg. Konkrétan a színésznő ebben a projektben kezdte meg a színészi pályafutását. Alig várom, hogy itt tartsak a nosztalgiavonaton, és végre újra láthassam ezt a két drágát együtt. Zoey és Dylan Sprouse közt amúgy szerintem nagyon szép volt a kémia. Ezt már régen is így gondoltam, és most, hogy fanvideót kerestem róluk ehhez a bejegyzéshez, konstatáltam, hogy még mindig ez a véleményem. :D <3

Carter Ügynök 2. évad Teljesítve - Kivel mutatna Peggy a legjobban? 2. rész

2025.09.15. 22:49, Piper
Marvel-mozi-és sorozatverzum kihívás 2. rész

Sziasztok angyalkáink, drága, hűséges olvasóink! Ahogy ígértem, nem régiben be is fejeztem a Carter Ügynök 2. évadát is, ami sajnos egyben a sorozat záró évada is lett. :( Ahhoz, hogy az egész Marvel-mozi (és sorozat) - verzum lényegét érthessük, szerintem elengedhetetlen az, hogy mindent végig kövessünk, ahogy most én is teszem. (Ezt már az előző posztomban is folyton emlegettem.) Annak idején például előbb láttam a második Bosszúállókat, mint elkezdtem volna a S.H.I.E.L.D. Ügyönökeit, ezért is volt furcsa, miért egy küldetéssel kezdődött a legújabb film, ugyanis az előzményei pont a sorozat második évadának talán közepén voltak, ahogy a későbbiekben a 3. Amerika Kapitány filmben történtek alapozták meg a S.H.I.E.L.D. Ügynökei 3. évadának végét és 4. évadának elejét (azért írok elejént, mert jelenleg itt tartok a sorozattal, ebben a pillanatban a 4. évad 6. részét nézem éppen, sajnos most már magyar szinkron nélkül, - ó, hogy utálom az ilyen helyzeteket!! - de szerencsére az eredeti hangok is tetszenek, néha meg német szinkronnal nyomom és mindig benyomom azért a magyar feliratot is a biztonság kedvéért :) ) Körülbelül egy hete fejezhettem be a Carter Ügynök 2. évadát, amiről, amíg frissek az emlékek, szerettem volna írni mindenképpen. Mivel ez nem egy gigaposzt, szintén beelőzi a Smallvilles posztom megjelenését, kérlek legyetek még egy kis türelemmel, remélem annál jobban fog majd tetszeni, gőzerővel dolgozom rajta, amikor csak van időm, és még pár hasonlatot is gyűjtöttem nektek a Smallville és az Arrow c. sorozatokhoz. :)

Lássuk először is összegezve, mit gondolok a 18 részes kis rendkívül élvezhető, 1940-es (1950-es) korszakot idéző titkosügynökös Marvel soriról. A karakterek szerintem valami lehengerlőek benne! És bár már számtalanszor említettem, hogy nálam Peggy és Steve nem játszik, mint egy pár, mindkét karaktert külön-külön valami eszméletlen jól megírt karaktereknek tartom a Marvel-mozi-sorozatverzumban, nem beszélve a színészek profinál is profibb alakításáról! A lányok közül szerintem egyértelmű, hogy Peggy a kedvencem a sorozatban, bár nagy válogatás nem is volt a női karakterekből ennyi férfi közt. :D De imádom, hogy a Marvel is ennyire erős, - ha nem a legerősebb! - a női karakterek ábrázolásában a téren, hogy olykor férfiakat is megszégyenítő módon képesek vagyunk másokat és önmagunkat is megvédeni! Csak néhány ilyen nagyszerű Marveles kedvenc hölgy karakterem: Natasha Romanoff, Lady Sif, Jemma Simmons, Daisy Johnson, Melinda May, Bobbie Morse, Peggy Carter és még sorolhatnám. :) A Carter Ügynök és a S.H.I.E.L.D. Ügynökei pedig nem, hogy megjeleníti őket, egész egyszerűen ragyogni hagyja az ilyen karaktereket és ez, ez valami olyasmi gyönyörűséges jelenség, amit szavakkal nem tudok leírni, ezt látni kell! És, akkor most térjünk át a férfi karakterekre, amiktől azért rendesen hemzseg a sorozat, de hiába csak 18 részes, éppen elég ahhoz, hogy többek között Daniel Sousa "könyörtelenül" képes legyen a szívünkbe költözni és nem mozdulni onnan. :) Szerintem nálam ő lett a nyerő a férfi karakterek közül, de imádtam Jarvis és Howard minden momentumát is. Maradjunk annyiban, hogy remekül vannak megírva a karakterek. A S.H.I.E.L.D. miatt (főként!) meg tényleg elengedhetetlen, hogy megnézzük a Carter Ügynököt is, hiszen itt ismerjük meg Daisy Johnson későbbi szerelmét, ami elég trükkös igen, tekintve, hogy Daisy a jelenben él, Sousa meg a múltban, de akkor is. :) Sajnos a Carter Ügynök mindössze két évadot élt meg, egy 8 részes és egy 10 részes évaddal, de ez alatt is bőven volt idő arra, hogy - ahogy már korábban is írtam - a szívünkbe tudják lopni magukat a karakterek. Például Jackről hiába néha nem tudtam eldönteni, melyik oldalon áll, mégis úgy gondoltam, jó ember próbál lenni és valamennyire ő is szerethető, Chad... meg hát, csak rá kell nézni arra az emberre és nehéz nem kedvelni egy karakterét sem, igazán én nem láttam őt sokszor Charlieként, de szerintem csodálatosan alakította azt a karaktert is. (Bocsi, ha korábban véletlen Dawson-nak neveztem. :D) Egyébként az első évadban még a kapitányt is nagyon a szívembe tudtam zárni, de ők ketten is kellemetlen és tragikus véget kaptak sajnos, míg Peggy és Sousa szerencsére (bár csak látszólag), de akkor még úgy tűnt, egymással kaptak happy endet és boldog befejezést, ami a furcsa idővonalas keveredés miatt, az eredeti idővonalon lehet valamilyen formában meg is történt, de szerintem ez örök rejtély marad, de többet fogok tudni, amint végre a S.H.I.E.L.D. végére érek, bár még ne tartsak ott, mert nagyon fog hiányozni. :)

Most pedig, kérlek lapozz!

10 éves a CouplesCentral - 10 páros az elmúlt évtizedből

2025.09.10. 15:04, Viki

2015. augusztus 23-án nyitottuk meg ezt az oldalt drága barátnőmmel, Piperrel. Szerettem volna zenés videóval ünnepelni, de épp nincs ihletem, így a saját videószerkesztést elvetettem, pontosabban elcsúsztattam későbbre. Végül arra gondoltam, hogy az elmúlt 10 év minden évéből választok egy párost, akikről pakolok be nektek zenés videót. Olyan párokról, akik a világot jelentették nekem ebben az egy évtizedben. Vágjunk is bele! :)

2015-2016: Esperanza & Tomás (Esperanza mía - Isten áldjon, Esperanza!)

Elképesztő belegondolni, hogy már 10 éves az egyik legnagyobb kedvenc argentin telenovellám. A Lali Espósito és Mariano Martínez által megformált Espi és Tomás a mai napig a szívem közepén élnek. Emlékszem arra a pillanatra is, amikor megtudtam 2016-ban, hogy hozzánk is megérkezik szinkronnal. Micsoda örömujjongás szakadt ki belőlem akkor, emlékszem, el is kezdtem sírni. :') A Tövismadarak-effektus nálam mindig bekapcsol, amikor egy pap esik "bűnbe", pontosabban szerelembe. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a színészek kémiájáról és a karakterek csodaszép történetéről. Sosem fogom kiheverni azt a varázslatot, amit Tomanza kettőse okozott a lelkemnek. <3

2016-2017: Mia & Sebastian (La La Land - Kaliforniai álom)

Nini, egy filmes páros is ide keveredett. :D Ez a romantikus filmmusical 2016 végén került a mozikba Emma Stone és Ryan Gosling főszereplésével. Emma konkrétan ezzel zsebelte be élete első Oscar-díját... totál megérdemelten, megjegyezném! Azért azt meg kell említenem, hogy az én életembe nem azonnal érkezett meg a film, hanem jó pár évvel később. Tudom-tudom, rögtön meg kellett volna néznem, de mentségemre szóljon, a legtöbb esetben nem jutok el moziba filmezni, és mivel főleg sorozatokat nézek, ritkán jutok el filmekhez. De szerencsére végül csak megéltem ezt a "Kaliforniai álom" utat. :P És nagyon megérte! Mia és Sebastian love storyja annyira fájdalmasan gyönyörű, hogy ha szeretnétek egy jót sírni, mégis végig mosolyogni, akkor ideje nektek is beiktatni ezt az alkotást! Szerintem nem fogjátok megbánni. Amióta megismertem ezt a duót, szebbnek látom a világot is. *-*

2017-2018: Nazlı & Ferit (Dolunay - A szerelem íze)

2017 nyarán indult el Törökországban ez a csodacuki széria, ami amúgy - ha nem tévedek - hozzánk 2020-ban érkezett meg. Az utolsó része amúgy 2017 utolsó napján került adásba a hazájában, micsoda szilveszter este volt ez a kintieknek, ugyanis szerintem a Dolunay fináléja önmagában ok az ünneplésre. Fantasztikusan sikerült ez a projekt, a szereplők sztorija irtó édesen lett megírva, minden jelenetük ajándék a léleknek. Özge Gürel és Can Yaman kémiája meg... nos, ezután pár évvel forgattak még egy közös sorozatot. Kell ennél több bizonyíték arra, hogy tökéletesek együtt? <3

Címkék: oldal

Carter ügynök 1. évad teljesítve - Kivel mutatna a legjobban Peggy Carter szerintem 1. rész

2025.09.04. 01:09, Piper
Marvel-mozi-és sorozatverzum kihívás 1. rész

Sziasztok, drágáim! Végre én is adok magamról életjelet, főleg mivel megkezdődött a hosszú hétvégém, szabikkal. Mivel a Smallville posztomon már kegyetlen hosszú ideje ülök, egy kis kárpótlásként előtte, szerettem volna nektek valamivel kedveskedni. Jelenleg éppen egy saját magamnak kitűzött kihívást teljesítek, ami azt jelenti, hogy minden más filmet és sorozatot, minden telenovellát, mindent a sarokba dobtam és csak Marveles alkotásokat nézek, amikor csak a szabadidőm engedi.

Ez azt jelenti, hogy újranézek rég nem látott valamilyen formában (vagy jövőben, valamilyen formában) a Marvel-mozi-és sorozatverzumhoz kapcsolódó filmeket, valamint még nem látott filmeket a moziverzumból, illetve elkezdtem végre a sorozatokat is, amelyekből eddig főként csak DC-sorozatokat néztem, Marvelt még annyira nem, most azonban eljött ez az idő is! (Hajnali egy után már akadnak fogalmazási problémáim, tekintve, hogy szellemileg is hulla voltam már az előző munkanap után, szóval nézzétek el nekem, ha találtok itt-ott fogalmazási, vagy nyelvtani hibákat, de muszáj volt billentyűzetet ragadnom. :D Köszi!)

Ráadásul az egyik sorozat már helyet is kap a legkedvencebb sorozataim között úgy is, hogy még csak a 2. évad közepét taposom, - és próbálom még mindig emészteni és elfogadni, hogy az egyik kedvenc ügynököm, SPOILER!! Tripp nincs már többé!! :'( - ez pedig az Agents of S.H.I.E.L.D, vagyis a "Shield ügynökei" című sorozat, hála a Disney streaming csatornájának, az egész megtalálható magyar szinkronnal, juhééé! (Akárcsak mind a két évad a Carter Ügynöknek. :P) Kb. le sem tudom tenni! Az ok, amiért eddig halogattam az volt, ha én elkezdek egy Marvel sorozatot, azt úgy nézem, ahogy "illik" nézni, vagyis a filmek megjelenési ütemét betartva és minden évad, minden sorozatának, minden részét csak úgy nézem, ahogy a filmek története megkívánja. Hiszen, ha belekezdesz a Marvel-moziverzumba, jó tanács, hogy tényleg megjelenési sorrendben nézz minden évadot és azon belül is minden epizódot, mert csak így tud összeállni a teljes, hatalmas, folytatásos történet és minden karakter története és háttérsztorija is csak így nyer végső értelmet! El sem tudom mondani, nekem a Marvel mit jelent, kicsi korom óta ezeken az alkotásokon nőttem fel és soha, soha nem akarom, hogy a moziverzumnak vége legyen, vagy a rajzfilmeknek, vagy animációs meséknek, bárminek, ami hozzá kapcsolódik!! <3

Így jutottam el hát odáig, hogy a mai posztom megszülessen. Előre jelzem, amint a Shield végére érek, - ami szerintem még tuti nem most lesz, tekintve, hogy hány Marvel filmet (és sorozatot!) kell behoznom a 7. évad végéig!! - készíteni fogok abból is egy megaposztot, a számomra legimádnivalóbb és legrosszabbnak ítélt párosokról (Sorry, de a Skywarddal kezdve... csak azt ne látnám... pedig még az elején egy percig azt hittem kedvelni fogom őket, de Istenem, hogy szerethetik őket ennyien?? Most komolyan? XD Bár oké, nyilván tisztelem, aki így gondolja, de számomra ők kínszenvedés együtt a képernyőn. Daisy-t már most tudom kikkel fogom a legjobban kedvelni. Nem lőttem le magamnak a romantikus spoilereket, de két olyan karakter van, akikkel tuti imádni fogom és azt hiszem eggyel endgamet is kap, akinek még Carter ügynökhöz is lesz köze románcilag, de hogy, hogy jön össze Daisyvel, olvastam ezt azt egy bizonyos időutazásról?? Kíváncsi leszek, ha majd ott tartok, nagyon is, Daniel Sousat szerintem csak imádni lehet.

És akkor most PEGGY CARTER!! <3 Egyelőre még csak az első évadról és úgy összben a Marvel-mozifilmekről tudok nyilatkozni. A második évadot majd csak később tudom nézni a haladási sorrend miatt.

Lapozz, hogy megtudd, eddig mit gondolok Peggy, kivel mutatna a legjobban és kivel egyáltalán nem!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.