Viki szerint: Az év utolsó hónapja, legalábbis olyan tekintetben, hogy én választom ki a Hónap Párosát. Így kvázi saját "zárásként" pedig egy szívemnek kedvenc sorozatbeli párt választottam, mégpedig Törökországból. Éppen újranézem FULL HD-ben egyik imádott török szériámat, az Erkenci Kuş-t, vagyis magyar címén Álmodozót. És igen, továbbra is a Demet Özdemir és Can Yaman által játszott főszereplők a mindeneim, a török toplistámon sem változott, hogy benne vannak a legjobb háromban! Ám ezúttal a mondhatni másodfőszereplőkre esett a választásom. Leyla és Emre szerelmi történetét is leírhatatlanul imádom! Öznur Serçeler és Birand Tunca közt olyan szép és letisztult kémia volt már a kezdetektől, ráadásul a színészek pazar összhangjához hozzátesz az, hogy Leyla a kezdetekkor éppen Emre személyi asszisztense. Jaj, hogy én mennyire tudom szeretni azt, amikor a főnök és egy beosztottja közt lobban fel a szerelem. Azt szeretem még bennük, hogy ez nem egy amolyan szerelem első látásra szerelmi szál, hanem lassan épül fel, és csak idővel döbbennek rá, hogy egymásba szerettek. Leyla egy kicsit előbb jön rá, mint Emre. Áh, tökéletesek ők is! Aki látta vagy már elkezdte nézni az Álmodozót, az ezzel a kijelentésemmel nem is fog tudni vitatkozni szerintem. :D Szóval igen, úgy gondoltam, legyen 2025 novembere az övék, öröm újra látnom a közös csodapillanataikat. <3
Piper szerint: Nos, már sokszor elmondtam, én azért a török sorozatokkal még szinte csak ismerkedős fázisban vagyok. Volt egy-kettő, amibe belekezdtem és nem tűnt rossznak, de, kb. egy kezemen meg tudom számolni, hány színésznőnek / színésznek maradt meg a neve, vagy ismerek a legjobban, talán Can Yaman neve még ismerős, főleg Vikim által és biztos vagyok benne, hogy ez a páros is amúgy varázslatos, ha Viki már így ír róluk. :) Jó választás!
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
532. hét
Viki véleménye: A legtöbb (magyar) ember számára Facundo Arana neve összenőtt a Natalia Oreiro-val két közös telenovellájával, és számukra ő örök Ivo és örök Martín, attól függ, melyikhez kötődik a néző jobban. Na... nekem ő sokkal több annál a két karakternél. Tény, pár évvel ezelőttig én sem láttam őt másban, vagyis ez így nem igaz, mert A bátor Juan atya és a Yago sem maradtak ki nekem, láttam azokban is. De szerencsére az elmúlt pár évben tüzetesebben is ráláttam a projektjeire - mivel végre megtanultam spanyolul -, végre megnézhettem őt sokkal több sorozatban, sőt egy-két filmjéhez is volt már szerencsém. Sajnálatosan a legtöbb projektje nem érkezett meg kis hazánkba, ami sajnálatos... amikor néhány éve itt volt Magyarországon, ildomos lett volna visszamenőleg megvásárolni valamelyik telenovelláját és nem ezredjére a Vad angyalt leadni. De mindegy, nehéz szívvel, de kijelenthetjük, hogy Facundo rég nem kapja meg kis hazánktól azt a szeretetet, amit régen, pedig... húúú, de kijárna neki! A tehetsége önmagáért beszél, a gyönyörű lelke csak még rátesz egy lapáttal arra a csodálatra és tiszteletre, amivel felnézek rá. A 2014-es Noche y Día című telenovellája talán a legnagyobb szívfájdalmam, ha fel kell sorolnom, mik NEM érkeztek meg hozzánk magyar szinkronnal. Ez egy mestermű, ha engem kérdeztek. Három fontos szerelmi szála is volt benne amúgy, köztük az egyikükkel ott van nálam a legek legjei argentin párosok közt, míg világ a világ. Aki követi az írásaimat, az most rögtön rájön, hogy erre a hétre nem azzal a kolléganővel választottam fanvideót, akivel a legjobban imádom. De képzeljétek csak, hiába van meg a non plus ultrám a telenovellában, nagyooon szeretem Facu karakterét mindhárom nővel! Most az elsődleges protagonistával választottam ki, azaz Romina Gaetani színésznővel. Akik látták a Yago-t, azoknak nem lesz ismeretlen Romina, ugyanis ő volt az antagonista, aki bekavart a Facu által játszott főhős és a nagy szerelme kapcsolatába. 13 évvel később pedig itt főszereplőkként indultak neki a Noche y Día forgatásainak... nos, nem szeretnék mélyen belemenni, de a valóságban egyáltalán nincs jó viszony Romina és Facundo közt, állítólag végül éppen ez vezetett ahhoz, hogy Romina kiszállt a telenovellából, és hogy az a "nyomasztó légkör" okozta aztán a pánikrohamait. Nem foglalnék állást ebben, hiszen nem ismerem pontosan az ügy részleteit, nyilván van véleményem, de ez itt és most nem számít, hiszen semmiben sem befolyásolja azt, ahogy a karaktereik, azaz Paula és Vico iránt érzek. Ráadásul a kémiájukon nyoma sem volt annak, hogy amúgy nem bírták egymást. Most fogom újra elkezdeni a telenovellát, mert végre megszereztem FULL HD-ben és ráadásul logó nélkül (hallelujah, ezt a percet vártam *-*), szóval újra átélhetem a kezdetektől ennek a két drágának a szomorú véget ért történetét... és tényleg profik, mert egy percig sem fog eszembe jutni a színészek közti konfliktus, annyira magával ragadó a sztorijuk és a kémiájuk. <3
Piper véleménye: Jaj, de szeretem Facut, bár én is azok közé tartozom, akik nem nagyon néztek még más sorozatot, amiben nem Natyval szerepel. :P Nekem ők, ha Naty, akkor Facu, ha Facu akkor Naty, amolyan aranyba vésett páros a telenovellák tekintetében. :P De ettől függetlenül, biztos vagyok benne, hogy mással is tudott jól mutatni a képernyőn és az meg, hogy Facundo mennyire tehetséges, hát azt szerintem nem kell bemutatni, a sorozatszerepei magától beszélnek. :) Jó választás!
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Végre egy legjobb partnerek toplista, ahol be tudom tartani a standard TOP 5-öt, amire törekedtem, amikor nekiálltam ennek a cikksorozatnak. :D Mostanában elég sűrűn eltértem tőle... és jelzem, még el is fogok, ám most Jencarlos Canela kapcsán sikerült öt színésznőnél megálljt parancsolni magamnak. Nem is volt olyan rengeteg projektje a Miamiból származó színész-énekesnek, hogy Dunát lehetne rekeszteni a partnereiből, de azért hat-hét személyt összeszedhettem volna, mégis megálltam ötnél, szóval kivételesen pacsi nekem. :D
5. Carmen Aub (Pasión prohibida)
Az eddigi utolsó telenovellája Jencarlosnak, amit még 2013-ban forgatott. Mondjuk nagyon úgy fest, hogy nem is lesz több sajnos, de legalább a színészi karrierje során adott nekünk néhány emlékezetes Telemundo-projektet, többek között ezt a csodás remake-et. Két partnernőt is ki tudok emelni a Pasión prohibida-ból, és bár történetileg Team Nina és Bruno vagyok, mégis "csak" ötödik helyre tudom pakolni a Ninát megformáló Carmen Aub-ot. Drága Carmen, itt még nem tudta, hogy a színészi karrierje hamarosan óriási fordulatot vesz. :D Ám előtte még adott nekünk Jencarlos oldalán egy tündéri kis szerelmi szálat ebben a telenovellában. Bárcsak Nina és Bruno a végén ténylegesen révbe értek volna... ez mindig szívfájdalom lesz számomra. Megérdemelték volna a happy endet, bár az eredeti török sztori nyomán sejthettük, hogy nem kapják meg. Amúgy ha Carmen és Jencarlos még játszottak volna együtt, teszem azt főhősi minőségben, simán produkáltak volna még nagyszerűbb kémiát, és akkor a sorrend is más lehetne. Ehhez tartom magam. Így is szépek voltak együtt, de kémia terén az ötödik hely a megfelelő Carmennek. :)
Az első idei projekten belüli sorrend nem lesz nagy eresztés, hiszen mindössze három párost veszek górcső alá ebből a 2012-es telenovellából, ami szerencsére hozzánk is eljutott szinkronnal. Megjegyzem, háromnál több szerelmi szál van a telenovellában, sőt van egy, akiket szívesen ide vettem volna negyediknek, de... mint tudjátok, nálam fontos tényező, hogy legyen zenés videó a párokról. Most pedig ehhez a poszthoz nem éreztem késztetést, hogy gyártsak egyet arról a duóról, hanem egyszerűen úgy voltam vele, úgyis három központi romantikus kapcsolat van a telenovellában, maradjunk egyszerűen ezen a vonalon. :)
3. Paloma & Gael
Íme egy csodaszép zenés videóval bemutatva ennek a párosnak a története, amit nem mellesleg drága szerkesztőtársam és jó barátnőm szerkesztett. Livia Brito és Mark Tacher kémiája valóban csodás, ám nekem történetileg ők a legkevésbé kedvencek. Tudjátok, nekem nem elegendő a pazar kémia ahhoz, hogy egy páros a szívembe férkőzzön. Olyan hézagok voltak ebben a sztoriban, olyan szintű toxikusság, amin még az sem segített, amikor Gael végre nem viselt szemellenzőt és rájött, hogy Paloma számára az igazi, nem pedig Elisa. Természetesen szeretem a párost, különben nem lennének itt a harmadik helyen... jó, technikailag a harmadik és negyedik hely közt ingadoznak, de mivel a másik párosról nincs zenés mű, maradjunk annyiban, hogy most épp bronzérmesek. :D Bárcsak már a kezdetektől egymásra találtak volna, és Paloma nem szenvedett volna annyit Gael töketlensége miatt... szerintem akkor még előrébb tudtam volna tenni őket, legalábbis az esély meg lett volna rá. Tudom, drága barátnőmnek ők ketten a legek legjei, elvégre mégiscsak csinált róluk fanvideót. :D És szerettem volna hangsúlyozni, hogy én is szeretem őket, noha közel sem annyira, mint Piper. Azért örülök, hogy szemtanúi lehettünk Livia és Mark lehengerlő kémiájának. :)
2. Florencia & Enrique
Ó, hogy én mennyire imádom ezt a kettőt! Egy ideig az ő kettősük volt a legnagyobb favoritom az Abismo de pasión-ban. Ismerve engem, kitartóan hittem is abban, hogy ők maradnak a number one-ok, hiszen az esetek jelentős százalékában NEM a főszereplőpár a mindenem a telenovellákban, hanem többnyire valamelyik mellékszál. Oké, nyilván akadnak kivételek is, de szerintem joggal könyveltem el Florencia-t és Enrique-t a legnagyobb csodáimnak a sorozaton belül. Arról nem is beszélve, hogy az Altaír Jarabo és Alberto Agnesi közötti szikrák kilométerekről is tűzijátéknak tűnnek. És naná, hogy szétévődték az egész telenovellát, de basszus, mindezt tökéletesen tették. Kezdetben Florencia a férfi főhősre pályázott, félig-meddig antagonista volt a karaktere, de aztán Enrique megszerezte a nő szívét, még ha Flor ezt igyekezett is tagadni. Jaj, micsoda történet! Ráadásul a körülmények adva voltak ahhoz, hogy toxikusak legyenek, mégsem váltak azzá! Ez önmagában elég ahhoz, hogy ilyen szinten piedesztálra emeljem őket! <3 Amúgy ezt a zenés videót pedig egy másik jó barátnőm gyártotta. Már csak az tehette volna tökéletesebbé az összképet, ha az első helyezettekről meg én alkottam volna valamit, ám egyelőre még nem jutottam el odáig... na, de majd egyszer. :P
1. Elisa & Damián
Amikor elkezdtem nézni ezt a telenovellát 10 évvel ezelőtt, közvetlenül azután volt, hogy befejeztem a Teresa-t, amiben Angelique Boyer volt a címszereplő, egy antagonista protagonista. Szóval derült égből villámcsapás volt Teresa után egy ilyen égi tünemény bőrébe bújva látni, mint amilyen az én kicsi Elisám. Ráadásul David Zepeda-val "megrázkódtató" élmény volt meglátni, mire képesek együtt. Bár imádtam Sebastián Rulli-val a Teresa-ban Angie-t, de szinte másodpercek tört része alatt kijelentettem, hogy Daviddal nagyobb kedvencem a színésznő... nos, ez azóta picit változott (pontosabban tavaly ismét fordult a kocka), de 2015-ben így történt. Akkor David lett egy csapásra Angie legjobb partnere a szememben... és ez 2019-ig nem is változott meg. Szóval elég hosszú ideig ült a képzeletbeli trónon Angelique legjobb partnereinek listáján, amin sokat dobott az, hogy 2016-ban ismét együtt dolgoztak a kincseim. Na, de kanyarodjunk vissza ide: mint írtam, egy ideig azt hittem, Elisa és Damián kettőse marad a második helyen, mert hiába csapott pofán a színészek kémiája, és természetesen a karaktereik sztorija is megfogott rögtön, én mégis úgy éreztem, az a mellékszál kitörölhetetlenül beette magát a szívem közepére. Ami végül is így volt... de aztán ahogy haladtam előre a telenovellával, ahogy pörögtek a részek, egyre inkább beszippantott Elisa és Damián történetének varázsa. Szinte észre sem vettem, és ők váltak a mindenemmé. Egyébként szerintem ez a szép zenés videó is bőven elég ahhoz, hogy megértsétek, miért alakult így végül a sorrendem. Most mondja azt valaki, hogy a látottak alapján nem tökéletes együtt ez a két csodalény? <3 Hogy évődtek-e? Úristen, rengeteget. Ám soha, egyetlen egyszer sem estek át a ló túloldalára, a szerelmük végig tiszta maradt és ragyogó. Úgy sejtem, ezt már nem is kell tovább elemeznem. Elisa és Damián örök csodáim, és örülök, hogy végül beláttam, hogy ők az elsők a projekten belül. <3
A mexikói ifjú tehetség még csak 24 éves, de már több fontos szerep is a markát ütötte az évek alatt, sőt valószínűleg már születése pillanatában eldőlt, hogy tehetség csörgedezik az ereiben, hiszen az édesanyja is színésznő, sőt a nagymamája a mexikói filmek aranykorában ünnepelt sztár volt, néhány telenovellát is leforgatott hosszú évtizedekig tartó karrierje során. Macarena édesanyja már jó rég megvetette a lábát a műfajban, és bizony, várható volt, hogy Maca is az anyukája és a nagyija nyomdokaiba lép. 12 évesen debütált gyerekszínészként, azóta pedig egyre nagyobb feladatokat kapott az élettől. A telenovellákban is több tévétársaságnál kipróbálhatta magát, egyre fontosabb karakterek bőrébe bújva, még főhősnő is lett belőle, sőt már a Netflixnek is forgatott projekteket. Szóval most összeszedtem azokat a színészeket, akikkel szerelmi kontaktjai voltak. Na jó, lehet, hogy egy-két ember lemaradt most, de a hét legjobb akkor is itt van. Ja, és jelezném, hogy az első és a második helyezett közt most írás közben fog csak eldőlni, ki felé billen a mérleg nyelve. Rohadt nehéz dolgom van, maradjunk egyelőre ennyiben. :'D <3
7. Ramsés Alemán (Mi secreto)
Ez egy percig sem volt kérdés, az első perctől pontosan tudtam, hogy Ramsés lesz a hetedik. Félreértés ne essék, szerintem nagyszerűek együtt, és ha egyszer Macarena és Ramsés proták lennének együtt, biztos nagyot ütnének. Ám ebben a 2022-es telenovellában - ami amúgy Maca debütálása volt főhősnőként a műfajban - Ramsés karaktere mindössze "kikacsintást" jelentett a Macarena által megformált Valeria-nak. Sajnáltam azért Iker-t, mert jószívű és szuper pasi, de egyszerűen nem ő volt Vale nagy szerelme, így esélye sem volt. Így a színészek kémiája sem mutatkozhatott meg kellőképp, de ez így van rendjén. Mondom, más körülmények között simán lehet, hogy Ramsés előrébb kerülhetne, ám azok alapján, amiket eddig láttam, ez a megfelelő hely számára. :)
Az idei első heti adagos posztnál úgy döntöttem, bár random videókat választok, de szigorúan olyan párokról, akikre ha ránézek, megtelik a lelkem fénnyel. Tehát görgettem szépen a lejátszási listámat, és ahol megállítottam, az ott lévő párosokról készült videókból választottam, ha volt köztük olyan, akiket tiszta szívből imádok. Így állt végül össze ez a hetes fogat. <3
Hétfő: Haley & Nathan (One Tree Hill - Tuti gimi)
A Sors is azt akarta, hogy Naley itt legyen ebben a pakkban. Tudjátok, ők a világ legjobb shipje számomra, az örök non plus ultráim! Valójában Haley és Nathan mélyen belül talán mindig a legelső helyet birtokolták a szívemben, még akkor is, amikor ezzel nem voltam tisztában, és ugyebár néhány évig Steroline a Vámpírnaplókból birtokolta a trónt, míg Naley másodikak voltak. Ám már egy ideje megcseréltem őket, és én is érzem, hogy ezzel a húzásommal minden valóban a helyére került. A lelkem is mintha megnyugodott volna, mert végre a puzzle darabkái összeálltak bennem is. Szóval nagyon megörültem, amikor az első random görgetésem során ők és ez a gyönyörű videó róluk ott volt a szemeim előtt. Szinte rögtön rájuk siklott a tekintetem és ujjongani kezdtem. Gondolkodás nélkül ezt a videót nyitottam meg, utána már körül sem néztem, hogy milyen más művek kerültek a látószögembe, mert tudtam, Naley-nél nagyobb kedvenc párosom úgysincs ott abban a kupacban. Ráadásul ez a videó tündéri, vidám, megindító, tele a drágáim párhuzamaival, ráadásul ez a dal annyira illik rájuk, úristen! Kell ennél több? Ja, persze: Bethany Joy Lenz és James Lafferty világrengető kémiája hab a tortán! <3
Ősszel volt az utolsó ilyen jellegű bejegyzésem, szóval nagyon is itt van az ideje egy újabb körnek. És akkor így 2025 alkalmából a két Televisa-poszt után térjünk át picit a floridai székhelyű Telemundo-gyártóra, azon belül is a 2013-as évre. Abban az évben hat projekt készült el, az egyik telenovellájukban két főpár is van, pontosabban egy hölgy két férfival. Ennek megfelelően most a bűvös hetes számot céloztam meg ebben a bejegyzésben. Boldog újévet mindenkinek! :)
7. Santa & Santiago (Santa Diabla - A gonosz álarca)
Ez volt a 2013-as év utolsó Telemundo-premierje, augusztusi kezdéssel. A maga 136 részével pedig átnyúlt a következő évre, 2014 februárjában finálézott. A főszereplők Gaby Espino, Carlos Ponce és Aarón Díaz. Ritka az olyan thrillernovella, amiről előre tudok dolgokat. Erről (sajnos) sokat tudok, mert emlékeim szerint a 2015-ös hazai vetítés során nem restelltem random részekbe belenézni, akár eredeti nyelven is a neten... én balga. Mentségemre szóljon, akkor még nem beszéltem spanyolul, nem hittem, hogy olyan komoly spoilerek lehetnek benne. Hát, voltak. :'D Szóval épp teljes újranézés alatt van nálam a telenovella, hiszen nagyon is ideje már kihagyás nélkül az elejétől a végéig megnéznem. Az első kb. 40 részen vagyok túl. Emlékszem, anno nagyooon drukkoltam Gaby Espino és Aarón Díaz, azaz Santa/Amanda és Santiago kettősének. Aztán ez, részben a spoilerek, részben pedig a saját ízlésváltásomnak köszönhetően megváltozott. Kémia terén mindkét főhőssel csodás Gaby, sőt Aarónnal még jobban szeretem ilyen téren, ám most, ebben a cikksorozatban a történetvezetés az, ami főképp dominál. És bizony nem kérdés, hogy Santa és Santiago párosa a 2013-as év utolsó helyén van nálam, kémia ide vagy oda. Azoknak, akik még nem látták a sorozatot, jelezném, hogy mostantól ne olvassanak, mert egy rövid kis mondatos spoiler következik!!! Na szóval, a történetben hatalmasat fordul a kocka, és az addig csodálatos férfinak hitt Santiago-ról kiderül, hogy valójában ő a főgonosz. Hát ezek után csodálkoztok, ha ez a duó az utolsó? Ugye, hogy nem... de ismétlem, Gaby és Aarón csodák együtt, ha csak a kémiát nézném, előrébb lennének. <3