A hónap párosa

DAISY & DANIEL
2024. március
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Ez a két kis kincs az Agents of S.H.I.E.L.D. - vagyis ahogy nálunk szinkronnal adták, A S.H.I.E.L.D. ügynökei - című sorozat egyik szerelmi szála. A legkésőbb érkező csodaduó. A Daisy-t játszó Chloe Bennet a széria kezdete óta a csapat része volt, több egyébként fantasztikus partnere is volt az évadok alatt, imádtam is mindegyikükkel, hogy őszinte legyek. Daniel Sousa, vagyis Enver Gjokaj csak az utolsó évadban jelent meg. Egyébként az ő karaktere korábban az Agent Carter (Carter ügynök) szériában volt főszereplő. De nagyon örülök, hogy a SHIELD-ben is láthattam később. Azt pedig, hogy Daisy-vel ennyire fogom imádni, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Az ég szerelmére, letaszították a trónról azt a shippemet is, akik a széria kezdetétől a mindeneim voltak. Mindössze egyetlen szezon leforgása alatt Dousy lett a KEDVENC párosom a sorozatban. Ez azért nem semmi szerintem! Ajánlom mindenkinek megtekintésre ezt a hét évadot megélt Marvel-projektet, kihagyhatatlan! És hátha titeket is elvarázsol egyetlen egy szezon alatt Chloe és Enver bámulatos kémiája és a történetszál, amit képernyőre vittek együtt. <3

Piper szerint: Bár Marvelben leginkább filmeket szoktam nézni, már sokszor tévedtek a szemeim a S.H.I.E.L.D sorozatra is és szerintem egyéb Marvel sorozatok felé is kacsintok, bár leginkább eddig DC sorozatokat láttam, de mivel tudván, mekkora fanja vagyok mindkét univerzumnak, nem csodálkoznék magamon, ha hamarosan nekiállnék ennek a sorinak, a Marvel DC alkotások mindig is egyfajta gyengéim voltak. :D El tudom képzelni, hogy szuper jól mutathat ez a páros együtt, biztos vagyok benne, hogy Viki nem hiába imádja őket ennyire. Hiszek neki. :) De, ha anno majd odajutok, bővebben is kifejtem erről a kettőről a véleményemet.

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

447. hét

Viki véleménye: A legcsodásabb tévés szerelmespár az LMBTQ képviseletében. Mind a mai napig így gondolom, pedig azóta, hogy láttam a Testvérek (Brothers & Sisters) című amerikai sorozatot, jó néhány másik melegszál került még az utamba, és mégis... a drága Kevin-Scotty duó felülmúlhatatlanul ragyog a shipper szívemben. A Scotty-t megformáló Luke Macfarlane az életben is meleg (mondjuk ettől függetlenül heteroszexuális férfit is lazán el tud játszani), míg Kevin, vagyis Matthew Rhys hetero a valóságban, mégis együtt bámulatos, amit végrehajtottak a képernyőn. Szavakat sem találok a kémiájukra, illetve a páros történetszálára. Lenyűgöző, lehetetlen nem imádni őket szívünk minden szeretetével! Javaslom, adjatok egy esélyt ennek a szívmelengető sorozatnak, garantáltan bele fogtok szeretni, és persze ebbe a csodálatos párosba is. <3

Piper véleménye: Nem tudom ismerem-e a sorozatot. Szerintem biztosan nem. Mindössze csak Viki szavaira és erre a szépen összeszedett videóra tudok hagyatkozni. Ha ő így írja le a párost, egészen biztosan remek párt alkothattak a sorozatban. :)

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Hét szerelmespár erre a hétre - Hetedik adag

2020.01.27. 22:20, Viki

December elején volt utoljára ilyen heti adagos videóáradat. Gondoltam, eljött az idő egy friss bejegyzésre. Igyekeztem olyan párokról videókat összeválogatni, akik ritkán vagy még soha nem kerültek ki még a Hét Videója menübe sem, sőt az oldalon egy-kettőről egy sort sem írtam még. Szóval izgatottan várom a véleményeteket a duókról komment formájában! ;)

Hétfő: The Musketeers (Muskétások) párosok

Kezdjük a hetet egy multicouples videóval, ami egy 2014-ben kezdődő csodasorozat három isteni párosát mutatja be tökéletesen. A BBC gyártásában készült el az eddigi (szerintem) legjobb három testőr sztorifeldolgozás. Fogták Alexandre Dumas világhírű regényét, és már annyi bőrt lehúztak a sztoriról, nyugodtan gondolhatja bárki, hogy nehéz már jót összehozni. Tessék, itt van egy cáfolat. Ez a sorozat mindössze három évadot élt meg - évadonként 10 részt -, és az én szememben minden eddigi verziót lepipált. Ebben a szép alkotásban egyébként a három duóból kettő hatalmas kedvencem: Constance és D'Artagnan, illetve a legek legje számomra határozottan Anne és Aramis. Rajtuk kívül a készítője még Milady és Athos (szerintem) sokszor toxikus szerelmét pakolta bele. Megjegyezném, őket is szerettem, de azért nem sírom álomba magam esténként, hogy nem lettek endgame. Szerettem őket, hatalmas románc volt az övék, de Athos egy olyan nőt érdemelt, akinek tisztább volt a lelke. Ez persze az én véleményem, nem kell ezzel egyetérteni. Szóval én azokat a Muskétások videókat imádom a legjobban, amiben a négy kedvenc párosom van jelen. A már említett kettő, na meg Athos az ő Nagy Ő-jével, vagyis Sylvie-vel, na meg Porthos se maradjon már ki a sorból. Bár nagyon a sorozat végén találkozott az igaz szerelemmel Elodie személyében, de azért belőlük is láthattunk egy keveset együtt. Ám ezzel a bejegyzéssel nem csupán magamnak kedvezek, hiszen az a lényege, hogy minél több duóval ismertesselek össze titeket. :D És ismétlem önmagam: egy szóval sem mondtam, hogy Milady és Athos nem voltak jók együtt. Na, elég a szócséplésből. Csekkoljátok ezt a bámulatos videót.

Kedd: Pamela & John Ross (Dallas 2012)

Hogy én milyen régen nem írtam róluk. De miért nem? Csak fogom a fejem, hogy milyen megmagyarázhatatlan amnézia keríthetett uralmába az évek alatt? Mármint utoljára elviekben akkor pötyögtem be róluk pár sort, amikor megírtam a moduljukat. Ez 2015 novemberében volt... Ekkor még egy részt sem láttam a sorozatból, de ha elolvassátok az akkori soraimat, erre ki is tértem szépen. Mindössze Piper hosszú leírása és a zenés videók alapján vontam le a következtetéseimet. Azóta azért változott a helyzet, szóval majd frissítem a modult is...amint a széria végére érek. Az új Dallas három szezonos, én pedig a második feléig jutottam el. Ennek már kb. 3-4 éve. Szóval jelentem, el fogom kezdeni az elejétől, és most már lenyomom, bármennyire is fáj, hogy a két imádott párosomból egyik sem endgame. Vagyis Elena és Christopher ezer százalék, hogy nem... kösz szépen az íróknak. Pamela és John Ross sem valószínű, ha Piper emlékei nem csaltak a kritikájában. Bár nem valószínű. És nekem ez fáj a legjobban, mert a rohadt életbe...akármennyire is tökéletes volt Elena és Chris - akit mégiscsak Bobby nevelt fel, szóval rossz ember már eleve nem lehetett -, a szívemet ez a két "aljas" drágaság nyerte el a legjobban. Ez már csak azért is felettébb érdekes, mert John Ross-nak hátránnyal kellett indulnia nálam, mivel az ő apja Jockey. Tudjátok, az a gennyláda az eredeti Dallasból, akit szerintem senkinek sem kell bemutatnom. És ugyan volt némi negatív hatása az apjának a jellemére, ami többször meg is mutatkozott a széria folyamán, de valami miatt a szívembe zártam ezt a zűrös idiótát. Volt benne valami...egyfajta gyengédség és a jóság szikrája, ami ahogy haladt előre a sorozat, egyre inkább a felszínre tört. Első körben pedig a tekintete volt olyan átható, hogy meggyőzött. Rögtön éreztem, hogy szeretni fogom, a fenébe is az apjával. Pamela pedig...istenem, annak ellenére sem tudtam soha utálni, hogy bekavart Elena és Christopher szerelmébe. Mondjuk Johnny is. A választott videóban amúgy az Elena-Chris duó is látható picit, de Pamela és Johnny kialakuló szerelme van előtérben. Hiányoznak...nemsokára nekiállok az újbóli darálásnak. Ezúttal pedig végig is fogom nézni, ez tuti. Bármennyire is fog fájni a shipper szívemnek a végkifejlet.

Szerda: Ruthie & Martin (7th Heaven - Hetedik mennyország)

Még egy Hetedik mennyországos páros modulját sem írtam meg. Ez egy újabb érthetetlen lépés részemről. Mondjuk nem mintha mostanság zúdítanám rátok a modulba foglalt kritikákat. Na mindegy. Ha emlékeim nem csalnak, Lucy és Kevin csodás kettőséről már írtam nektek valamikor...valahol. Talán amikor a gyerekkori kedvenc duóimat ecseteltem. Igen, az volt az, ez biztos. Most pedig érkezzen ez a két értékes lélek, akiket kvázi kisemmiztek az írók. Nagyon imádtam ezt a családi szériát, és szerintem pár évente van kapacitásom újranézni, még ha hosszú is. Azért tizenegy évad nem épp gyalog galopp, de egyszerűen annyira meghatározó részét képezte a gyerekkoromnak, hogy egy életre a kedvenceim közé sorolandó minden apró hibájával együtt. Persze, hiszen egy sorozat sem hibátlan. A One Tree Hill-re sem mondom, hogy makulátlan, mindössze a tökéletesség határát súrolja. :D Na, de poénkodást félretéve térjünk vissza Ruthie és Martin duójához, akik nem ilyen "gyáva" lezárást érdemeltek! A legbosszantóbb, hogy a Tyler Hoechlin által játszott karakter a nyolcadik évad elején megérkezett, szépen fokozatosan építgették is a Ruthie-Martin szálat (ugyanis ez teljesen egyértelmű volt végig), erre Ruthie egy olyan sráccal lett endgame, aki az utolsó évadban bukkant fel? Nem T-Bone ellen beszélek, egy vicces és jófej fiú volt, de olyan..."langyos" volt az a kapcsolat. T-Bone szimplán Ruthie "biztonsági hálója" volt. Azért választotta őt a végén, mert tudta, hogy mellette könnyű lesz. De ez már szerelem? Mert szerintem nem. Főleg azok után, hogy évadokon át epekedett Martin után, akivel kiépült egy csodás barátság, a lány pedig titokban vágyott többre. Aztán végül kipukadt a buborék, amiben rejtegette az érzéseit és szépen kitálalt. Igaz, ehhez kellett egy félreértés, amikor azt hitte, Martin szerelmes belé. Legalábbis nagyon így rémlik a szitu. Az fix, hogy a tizedik szezonban Martin már tisztában volt Ruthie valódi érzelmeivel. Azzal, hogy a lány többet akart barátságnál. Az egyik legszívettépőbb jelenetük, amikor Martin elmondja Ruthie-nak, hogy Sandy gyereket vár tőle. Talán pont akkor vallott színt Ruthie. Azt viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy Sandy és Martin nem jöttek össze újra, mindössze felvállalta a kicsit. Azt pedig pláne nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy végül Martin is ráébredt, hogy Ruthie iránt SZERELMET érez. Csak hát...ők is azok közé tartoztak, akiknek az időzítéseik borzalmasak voltak. Az utolsó szezonban csapta pofán a felismerés, amikor T-Bone már jelen volt, és az a fiú egyszer sem utasította el Ruthie-t - ahogy azt korábban Martin tette -, sőt a lány küldte el őt az elején, ám T-Bone kitartó volt. Ezzel nyerte el Ruthie bizalmát és lassacskán a szívét...vagyis egy részét. Mert nyilván szerette ő T-Bone-t, mindössze a szíve nagyobb felét Martinnál hagyta. Mindössze mint írtam is, a biztos pontot választotta a végén. Ennek ellenkezőjéről pedig sosem fog meggyőzni senki. Szerette és kész. Mindig. Fogalmam sincs, hogy az alkotók miért művelték ezt velük. Főleg ha azt vesszük, hogy milyen fokozatosan építgették fel őket. Hatalmas igazságtalanság. Mackenzie Rosman és Tyler Hoechlin közt egyébként mindössze két év korkülönbség van, hiába tűnhet a videó alapján többnek. Bárcsak kapnánk egy reunion-t, amiben együtt van a két karakter. Szép álom! <3

Csütörtök: Hayley & Elijah (The Originals - A sötétség kora)

Egyszerűen nem tudom kiheverni, hogy elvesztettem őket. És milyen borzalmas körülmények között, istenem! Egy korábbi heti adagos posztomban Cami és Klaus párosáról pötyögtem be nektek pár sort. Arról, hogy kezdetben Hayley és Elijah mindent vitt, ha erről a sorozatról volt szó, de végül Klamille átvette a vezetést. Ez való igaz, azonban bármikor megnézek egy-egy Haylijah videót, arra a pár percre képes vagyok teljesen elfelejteni, hogy létezett olyan ship, hogy Klamille. Ez picit erősnek tűnhet, de valahogy érzékeltetnem kell, mit is jelent nekem még mindig Haylijah. Mindössze azért változott a sorrend időközben az Originals-t tekintve, mert Elijah elkezdett olyan karakterré válni, aki szerintem nem érdemelte meg Hayley-t, és nos...sokszor idegesítő volt. Pedig amúgy régen ő volt a kedvencem. Szóval Haylijah sztorivonala negatív irányba kezdett el alakulni. Ám ennyi. Ez az egyetlen ok, hogy Klamille átvette a trónt Haylijah-tól. Ettől még ugyanúgy öröm és fájdalom egyszerre, amikor ránézek erre a gyönyörű párosra. Azok a párbeszédek köztük, úristen! Amikor Elijah mondja neki, hogy "van róla fogalmad, milyen ritka a szerelem?" Hát elsírom magam kettejüktől, de komolyan. Mindketten rögtön elkezdtek kötődni egymáshoz. Első körben a bizalom épült ki köztük. Hayley, aki terhes lett Klaus csodagyerekével, senki másban nem bízott meg annyira, mint Elijah-ban. Elijah pedig eldöntötte, hogy mindenáron megvédi ezt a nőt és a születendő babát. Rengeteg akadály sodródott eléjük. Hayley-nek férjhez is kellett mennie a második évadban egy farkashoz, bár ennek egyedüli oka a népe védelme volt. Ettől még sosem szűnt meg Elijah-t szeretni. Bár volt időszak, amikor a bizalom elszállt Elijah felé. Nos, azokat a részeket kegyetlen volt nézni. Azt hittem, ezt már nem is lehet rendbe hozni. De a szerelmük mindennél erősebb volt. Talán még a halálnál is. Remélem. Csak ebbe a szalmaszálba tudok kapaszkodni. Hogy miért írom ezt? Mert Hayley meghalt az utolsó évad közepén. Elijah pedig végignézte, és nem segített, pedig módjában állt volna. Mentségére szóljon, egyáltalán nem emlékezett senkire a családból. Amúgy amíg emlékek nélkül élt Franciaországban, Hayley többször is meglátogatta a szerelmét, mert egyszerűen nem bírt nélküle élni. És amikor együtt táncoltak, Hayley megjegyezte, hogy "várni fogok egy újabb táncra". De már nem kaphatta meg. Vagyis életében biztos nem. Elijah pedig összeroppant, amint visszakapta az emlékeit. Kínkeserves volt már hallgatni is a tehetetlen üvöltését. Hagyta meghalni élete szerelmét... Ezt hogyan lehet feldolgozni? Talán sehogy. Ezért sem meglepő, hogy a fináléban felajánlkozott, hogy meghal a szeretteiért. Aztán Klaus is csatlakozott hozzá, és a két testvér együtt lépett át a túlvilágra. Bár az utóéletüket már nem láthattuk, de hiszem, hogy Hayley és Cami ott várta őket. Mondjuk ezt tényként is elkönyvelhetem akár, mivel Hayley korábban találkozott a lányával, Hope-val a túlvilágon, és megüzente Elijah-nak, hogy várni fog rá. Szóval endgame lettek. De ettől még nem volt könnyebb végignézni ezt a sok tragédiát. A lelkem kicsit mindig darabokban lesz miattuk, hiába kaptak képernyőn kívül mondhatni happy endet. Ez nem vigasztal meg teljesen. Ennél jobbat érdemeltek volna. Egy közös életet!

Péntek: Blanca & César (Aurora)

Most pedig kisregények írása felfüggesztve, mert csupán pár mondatot vagyok képes írni erről a duóról. Ennek oka tiszta és világos szerintem mindenkinek: nem láttam ezt a telenovellát. Nem vagyok idióta, tudok róla pár dolgot. Pontosabban fogalmazva az első 3-4 epizódot megnéztem felirat nélkül, de basszus, ebben hibernálásról van szó, és egyéb elképesztő dolgokról, amikhez az én spanyolom kevéske. Szóval abbahagytam a nézését, de nyugodtan és türelmesen hátradőlve várom az angol feliratot hozzá, ugyanis hivatalos forrásból tudom, hogy nemsokára felteszik a sorozatot végig az életmentő felirattal ellátva. Naná, hogy végig fogom nézni, és úgy már 100%-ban érteni fogom az egészet. Alig várom! <3 Szerintem aznap, hogy ezt elkezdik feltölteni, én a könnyeimet fogom törölgetni örömömben. Több shippem is lesz az Aurora-ban, és egyelőre nem tudom, melyik lesz az abszolút kedvencem, de ez a két drágaság is "versenyben" van. Sőt...jelenleg megkockáztatom, hogy az övék lesz a szívem legnagyobb része. Majd kiderül. Mindenesetre Lisette Morelos és Pablo Azar kémiája túlmegy minden határon. Nem nagyítok fel semmit, valóban így gondolom. <3

Szombat: Verónica & Pablo (Tierra de Reyes)

Pont ma írtam róluk a blogomon is, amikor összeszedtem a színésznő legjobb partnereit. Olvassátok el ide kattintva, de azért elárulom, Isabella Castillo leglegleg partnerének ezt az úriembert tartom. És hát...nem véletlenül. Muszáj folytatnom végre a telenovellát, főleg mivel tényleg az egyik legnagyobb favoritom. Konkrétan a második kedvencem a műfajt tekintve. Mivel belinkeltem a blogbejegyzést, ahol azért kicsit részletesebben írtam kettejükről, itt nem szándékozom okádani magamból a szavakat, ráadásul tök feleslegesen. Legalább kicsit reklámozom a blogomat is. :D Plusz ha megnézitek a választott videót róluk, biztos megértitek, miért tettem ki ide a duót. A másik három kedvenc Tierra-párosomról már nem egyszer írtam itt nektek, azonban erről a két babáról még nem sikerült, szóval épp itt volt az ideje ezen változtatni. <3

Vasárnap: Angelique Boyer & Sebastián Rulli sorozatai

Nem hiszem, hogy vannak megfelelő jelzők, amikkel körülírhatnám a szeretetem Angie és Sebas felé. Már össze is szedtem minden közös projektjüket, amikben szerelmeseket játszottak az évek alatt, és írtam a párosokról részletekbe menően. Nem tudom, tegyem-e meg ismét. Szerintem nincs sok értelme. Ebben a videóban úgyis benne van mind a négy kettősük. Bár már többször kitértem rá, nem lehet elégszer elmondani: imádom őket együtt, noha mindketten másokkal a legnagyobb kedvenceim a képernyőn. Viszont az életben egy párt alkotnak, és egyszerűen imádom őket együtt. Annyira látszik rajtuk, mennyire szeretik egymást, és mennyire boldogok egymás oldalán. Többször nem fognak szerelmeseket játszani, ezt ők maguk nyilatkozták többször is, de ez a három telenovella mindig megmarad nekünk, bármikor újra tudjuk nézni őket. Érdemes is, mert mindegyik csodás. <3 Szerintetek melyikben voltak a legjobbak egymással? Ha kell, előbb olvassátok el a részletes posztomat róluk, amit fentebb linkeltem, aztán várom a véleményeket. Én már ott úgyis leírtam, melyik duójuk a kedvencem. :) <3 Kellemes hetet mindenkinek!

Kedvenc sorozatos párosaim: Smallville

2020.01.24. 16:38, Viki

Ehhez a cikksorozathoz október legelején gyűjtöttem össze legutóbb egy általam választott sorozatban fellelhető favorit duóimat. Úgy gondoltam, pont eljött az idő, hogy ismét nyeregbe üljek. Ezúttal a Smallville-re böktem rá. Rólam tudni kell, hogy ugyan több szuperhősös szériát is nézek, de alapvetően nem ez a műfaj a kedvencem, és nem vagyok fullosan bezsongva a témától. Szeretem, néztem/nézek néhányat, de nem egy fanatikussal van dolgotok. Persze azzal sincs semmi baj. Csak felhívtam rá a figyelmet, hogy más műfajú sorozatok nagyobb hatást tudnak kiváltani belőlem. Azonban!!! Mert itt bizony jön egy hatalmas DE! A 2001 októberétől 2011 májusáig futó Smallville valóban megnyert magának, és nem is kicsit. Megismerhettük benne Clark Kent-et még azelőtt, hogy ő lett volna Superman. Láthattuk őt gimnazistaként, aki teljesen biztos volt benne már tiniként, hogy megtalálta élete szerelmét. Úristen, milyen hálás vagyok érte, hogy tévedett. Ugyanis az első nagy szerelmével nagyon nem shippeltem. De írtam is már róluk részletes kritikát, olvassátok el! Értelemszerűen ebben a posztban nem kívánok írni Clana párosáról, hiszen csak és kizárólag az abszolút favoritjaim kerülhetnek be a bejegyzésbe. Lássunk is hozzá!

Lana & Lex

Muszáj velük kezdenem. Ők a harmadik kedvenc Smallville-duóm. Egyszerűen hibátlanul...elcseszettek mindketten. Mégis mit mondhatnék Lexana-ról? Hogy makulátlanul tiszták és tökéletesek? Akkor hazudnék. Távolról sem azok. Ám én teljes szívemből imádtam őket már kb. a sorozat legelejétől fogva. Pár nappal az oldal megnyitása után már meg is írtam a véleményemet erről a fantasztikus szerelmespárról, szóval most nosztalgia gyanánt belinkelem nektek a moduljukat. Főleg mivel amit akkor leírtam, még mindig érvényes. Két drágaság, akik megérdemelték volna a boldog befejezést... De hát túl kegyetlen volt az élet, a sors közbeszólt, és más véget szánt nekik. Sajnos várható is volt a dolog, hiszen Lex szívét már túlságosan körülölelte a harag, az elkeseredettség és a megszállottság, ami az elméjébe is befurakodott. Hát ez van. A fejemben ettől még megkapták a happy endet, amit érdemeltek volna, mert valóban tökéletesek voltak. Kristin Kreuk és Michael Rosenbaum megmutatta minden nézőnek, mitől döglik a légy, ha ők vannak a színen. :D <3 (Ahogy a modulban anno leírtam, továbbra is isteninek tartom a választott zenés művet, tehát ide is ugyanazt választottam. Sorry not sorry. :D)

Martha & Jonathan

Clark nevelőszülei, akik rátalálnak, amikor még kisfiúként a Földre érkezik az űrhajójával. Bár minden platformon azt emelem ki, hogy a szériában három igazán nagy kedvenc duóm van, azonban alaposan végiggondolva rohadtul rászolgáltak a szülők, hogy bekerüljenek a sorba. Már attól a perctől imádtam őket, hogy fogták ezt a szó szerint és képletesen is idegen gyerkőcöt, és úgy döntöttek, sajátjukként nevelik fel, elrejtve az űrhajót a világ elől. Rögtön jöttek a szülői ösztönök, és mást sem akartak, mint megóvni a kisfiút. Egyébként alapvetően nagyon erős volt Martha és Jonathan szerelme, bár nekik is megvoltak a mélypontjaik. Például akkor volt a legdurvább krízisben a kapcsolatuk, amikor Lex apja, Lionel Luthor belezúgott Martha-ba. Azt a szitut nem volt könnyű kezelni. Aztán jött Jonathan szívrohama... Szerencsére felépült belőle. A második meteoresőnél imádtam, hogy mennyire megmutatkozott az egymás iránti hatalmas szerelmük. Ahogy egymást ölelték a jelenség alatt, nagyon megható volt. A legjobban azt szerettem bennük, hogy tényleg milyen leírhatatlanul szerették Clarkot. Csodás szülők voltak, ez nem is kérdés. Jonathan az ötödik évadban indult a szenátorválasztáson, amit aztán meg is nyert, de nem élvezhette sokáig a pozícióját. A múlt megismételte önmagát, infarktust kapott, ám ezt már nem élte túl. Ahogy Clark és Martha gyászolták, majdnem beleszakadt a szívem. Borzasztó nagy veszteség volt. Szerencsére álomképként vagy alternatív világban még láttuk a halála után, nem is egyszer. A kedvencem viszont az volt, amikor az utolsó szezonban szellemként visszajött. Ő biztatta Clarkot, hogy fogadja el a Végzetét, és legyen ő az a szuperhős, akire a világnak szüksége van. Clark esküvőjén is ott volt, leült Martha mellé. Annyira szívfacsaró, mégis gyönyörű volt őket újra együtt látni. Még ha nem is lehettek endgame, vigasztal a tudat, hogy majd egy nap, jó sokára, amikor eljön Martha "ideje", a túlvilágon ismét azzal lehet, akit szinte egész életében szeretett, és aki türelmesen várja a nőt, aki bearanyozta a közös életük minden percét, akivel tényleg jóban-rosszban együtt voltak, míg a halál el nem választotta őket. Sőt...utána is, hiszen Martha szívében tovább élt Jonathan. Annyira gyönyörűek voltak együtt, naná, hogy itt a helyük, mint negyedik kedvenc Smallville duó...bááár...megkockáztatom, hogy a harmadik helyen osztoznak Lexana kettősével! Nem könnyű a döntés. <3 :D Annette O'Toole és John Schneider között 8 év a korkülönbség (a nő javára), ez mégsem volt soha zavaró egy percig sem. Egy tökéletes szerelmet vittek képernyőre közös erővel.

Chloe & Oliver

Istenem, miért kellett olyan sokat várnom arra, hogy megkapjam őket? Mindegy, próbálok arra gondolni, hogy révbe értek, és egymás mellett kötöttek ki, ahogy annak lennie kellett. Nos...Lana és Clark mellett volt még egy páros, akiket nem különösebben csíptem. Ők pedig Lois és Oliver voltak. Tőlük is láttam édes pillanatokat, de az esetek legnagyobb részében csak húztam a számat a jeleneteik közben, aminek a legfőbb oka az volt, hogy első perctől kezdve shippeltem Lois-t a főhőssel. Tehát onnantól számítva senki más nem jöhetett szóba, mint opció. Aztán a hatodik évadban találkozott egymással Chloe és Oliver, én meg majdnem felvisítottam, hogy "igeeen, ez kémia". :D De most hadd ne ecseteljem hosszasan, mit is jelentenek nekem, inkább frissítsétek fel az emlékeiteket a Chlollie modul elolvasásával, hiszen őket is megírtam már több éve. A második legistenibb Smallville páros, ennek ellenkezőjéről sosem fog senki meggyőzni.

Lois & Clark

Higgyétek el, számomra a legsokkolóbb, hogy a legek legje Smallville duómról még nem sikerült bepötyögnöm a részletes véleményemet, azonban még tavaly májusban írtam róluk az egyik cikksorozatunk kapcsán néhány gondolatot. Tessék, ide kattintva elolvashatjátok. Aztán ami késik, nem múlik, és biztos nemsokára részletezem a mérhetetlen imádatomat, amit Clois iránt érzek. Náluk egyszerűen nem létezik jobb páros a Smallville-ben...kit akarok átverni? Nincs náluk jobb egy szuperhősös sorozatban sem!!! Ők a legkiválóbbak, szerintem sosem taszítják le őket nálam az őket megillető első helyről, már ami ezt a sorozatos műfajt illeti. Amiről pedig a linkelt posztban még nem írtam, mivel május óta sok minden történt... amit röviden szeretnék is kifejteni: lényegében egy igazi CSODA vált valóra!!! Visszakaptuk őket!!! 2011 májusában már megkapta a kettősük a megérdemelt, gyönyörűséges endgame-et, most viszont 2019 decemberében elkezdték leadni a DC-sorozatainak óriási crossover részeit, ami öt sorozatot foglal magában. És bizony az egyik crossoverben ellátogattunk a 167-es Földön élő Clark Kenthez (ugyanis mint kiderült az új szuperhősös szériákból, több Föld is létezik, mindegyiken él egy-egy "kiadása" mindenkinek, blabla...most ez nem lényeges). Annak a Clarknak leshettünk be az életébe, akit megismertünk a Smallville-ben. És nemcsak ő volt ott, hanem Lois is!!! A színészeket, akiket anno a szívünkbe zártunk, meghívták egy gyors vendégszereplésre, ők elfogadták, újra a képernyőnkön voltak, együtt!!! Még ha csak a közös jelenetük kb. fél perces is volt csupán. Megint ott voltak, és nem új szerepekben, hanem láthattuk a Smallville-es karaktereik JELENÉT!!! Házasok, lányaik születtek, akik - mint a párbeszédből kiderült - hatalmas rendetlenséget okoztak, és alig várják, hogy az apjuk is lássa. Mire Clark válasza:

Ez nekünk való munkának tűnik.

Majd pedig kézen fogja a feleségét és besétálnak a már jól ismert házukba, amit a Smallville legelején megismertünk. A Kent farm... Jaj, de jó is nosztalgiázni. Őket együtt látni valóban jobbá tette a shipper életemet! Még mindig ugyanolyan Lois és Clark is, semmit sem változtak, csak hát...elteltek az évek. De együtt vannak, boldogok, még képesek humorizálni és CSODASZÉPEK!!! <3 Ráadásul mint kiderült, Clark lemondott a képességeiről azért, hogy normális élete lehessen a családjával. A feleségével, a gyerekeivel, vagyis azokkal, akiket mindennél jobban szeret!!! Most már egy átlagember, aki tökéletesen elégedett a boldog kis életével a szerettei oldalán! Hát igen...Martha és Jonathan fantasztikus embert neveltek belőle, ezt már a Smallville-ben is tudtuk. Ez meg csak rátett erre egy lapáttal! CLOIS FOREVER!!! <3

Boldog karácsonyt kíván a CouplesCentral!

2019.12.26. 09:45, Viki

Elképesztő belegondolni, hogy ez már az oldal ötödik karácsonya!!! Tavalyelőtt és tavaly is gyártottam karácsonyi multicouples videót. Sajnos ez idén elmaradt. Ezt nagyon sajnálom, de sok mással készülök a jövő évre. Idén mindössze EGY saját zenés videót sikerült alkotnom, és az egyik dolog, amit megfogadtam magamnak, hogy 2020-ban annyi fanvideót gyártok majd, amennyi csak tőlem telik, mert ez így "botrányos". Most viszont két zenés videót is hoztam nektek így az ünnepekre! Az egyik egyfajta önreklám, ugyanis a 2017-es karácsonyra készített zenés videómat nézhetitek meg. Lehet, már csekkoltátok, amikor két éve kitettem nektek, de nem bírtam megállni, muszáj újfent megosztanom, mert egész büszke vagyok rá, és szerintem átjön az ünnepi hangulat belőle! Illetve egy idei remekművet is kipakolok nektek. Két nappal ezelőtt tette fel a készítője. Tele van romantikus percekkel is különböző filmekből és sorozatokból, de azért a barátság és a család is helyet kapott benne. Ne hagyjátok ki, meseszép lett szerintem! <3 Kellemes ünnepeket!

  

Viki kedvenc párosai - #4: Renata & Guillermo

2019.12.21. 14:05, Piper

Na, ma végre én is tudtam időt szorítani arra, hogy visszatérjek közétek a havi és heti minibejegyzéseken kívül. (Tervezek sok bejegyzést, ám most előtte valami más...) Ezúttal fogtam Vikim kedvenc párosainak listáját és ráböktem egy duóra.

Nos... A választás ezúttal Renata-ra és Guillermora esett. Elég vicces volt, ahogy szerencsétlenkedtem az elején, hogy rájöjjek, ki kicsoda is a sorozatban, ugyanis ahányszor elkezdtem nézni egy videót Renataról és Guillermo-ról, mindig egy másik csaj is szerepelt benne és nem tudtam eldönteni melyik Renata a szőke, vagy a barna. :'D Mert a lány nevét sosem hallottam, vagyis, hogy kit szólítanak Renátának. Azonban végül rájöttem, hogy a szőke lány az és reméltem is, hogy ő, ugyanis woow ennél a párosnál is megjelent nálam az az érzés, ami akkor szokott kialakulni, ha bizony rálépsz a shippelős útra... Itt is megtörtént. Ahogy rájuk néztem kb. az első öt másodpercben totálisan elvarázsoltak, lehet miattuk el is kezdem a sorit, amúgy is gondoltam, hogy Angie-nek mindenképp le kéne nyomni egy olyan soriját, amiben nem Sebastiannal játszik együtt, hátha mással együtt tudom kedvelni a képernyőn, mert a színésznővel tényleg nincs bajom, kiváló tehetség, csak egyszerűen sosem láttam közte és a párja között kémiát, de ettől kívánom, hogy legyenek nagyon boldogok egymással. De most visszatérve ide. Nem hiszem el, hogy erről a kettőről nem találok zenés videót, csak jeleneteket. De nem baj így is örülök, hiszen nyíltan és őszintén kijelentem, egy imádni való, elragadó és bombasztikus párossal ajándékozott meg Viki!! Valahogy meg tudom érteni, miért varázsolták őt el ennyire, szerintem ha még tovább folytatom a jeleneteiket ma mást sem csinálok, csak őket bámulom órákon át... xd Jesszus hivatalosan is a kedvenc pillanatom köztük, amikor Guillermo nem tud elszakadni Renátától és már menne, de aztán egymásnak esnek és hevesen elkezdenek csókolózni, zabálom az ilyen szerelmeket. És még jobban dobna az egészen, ha esetleg tudomásomra jutna, hogy ők korábban vagy csak barátok voltak, vagy utálták egymást, ugyanis ezekből születnek azok a szerelmek, amikért igazán meg tudok veszni jó értelemben, de ha nem így volt és kezdettől szeretik egymást azt sem bánom, mert tényleg nagyon összeillenek. Remekül tud választani a szíved drága Vikim, igen is megnyílt az érdeklődésem Renata és Guillermo csodás szerelmére, remélem tetszett az értékelőm. <3 { be is linkeltem most a vidit, amiről regéltem }

Ja igen és megvesztem a Nataris posztért, örök hálám és köszönöm, hogy így szereted őket. <3

Hét szerelmespár erre a hétre - Hatodik adag

2019.12.10. 15:01, Viki

Igen, kedd van. És? :D A heti videóadagot szerintem akár vasárnap is posztolhatnám visszamenőleg, nincsenek kőbe vésve a szabályok. Az a lényeg, hogy minél több duót és remekművet megismerjetek a cikksorozatnak köszönhetően. A "Hét szerelmespár" címkére kattintva elérhetitek a korábbi ilyen bejegyzéseket is. Mostantól pedig azon leszek, hogy mindent kategóriákba rendezzek, hogy régebbi posztokra is könnyebben ráakadjatok. Nem lesz könnyű meló visszamenőleg megcsinálni, de még idén tervezem befejezni a felcímkézést. Na, de most íme, itt vannak a választott rajongói alkotások.

Hétfő: Ziva & Tony (NCIS - Tengerészeti helyszínelők)

Oké, hadd tegyem tisztába a dolgokat, mielőtt nekiállok a sírva ömlengésnek. Az NCIS még 2003-ban vette kezdetét Amerikában. Jelenleg a 17. évadot adják kint, és nincs vészesen lemaradva a magyar szinkron sem, sőt! Már végig lement magyarul a 16. szezon. Ezt azért fontos megemlítenem, mert ez a sorozat azok egyike, amit tényleg imádok magyarul nézni. Ám rohadtul le vagyok maradva. Anno tesómék szerezték be kb. az első 7 évadot, aztán regéltek róla egy keveset, viszont én csupán néhány részt láttam belőle a tévében, azokat sem sorrendben. És fogalmam sincs, miért, de nem szippantott be annyira, hogy ráfüggjek. Így utólag nem is értem magam, de tényleg. Nem tudom, mikor pontosan, de anyával elkezdtük nézni az egyik testvérsorozatot, az NCIS: Los Angeles-t, aminek nagyon durván a rajongója lettem. És akkor jutott eszembe, hogy miért ne adhatnék egy esélyt annak, ami nélkül ez a remek spin-off széria nem is létezne. És basszus, elvarázsolt! Jelenleg a 4. évad vége felé járunk, és bár lassan haladunk, de kijelenthetem, őszintén imádom! A karakterek, a sztorivonalak, a színészek és legfőképp TIVA szála megragadta a szívem! A 3. szezon nyitórészében bukkant fel Ziva először, Tony pedig a csapat oszlopos tagja már a pilot óta. Még ebben a másfél évadban, amit belőlük láttam, nem történt köztük semmi konkrét azon kívül, hogy volt egy beépített küldetésük, amikor el kellett játszaniuk, hogy egy párt alkotnak, illetve megállás nélkül húzzák egymás agyát. Oda meg vissza vagyok a piszkálódásaiktól és a cinikus humoruktól. A vak is látja, hogy ha egy óvodában lennének, Tony húzogatná Ziva copfját, a kislány pedig duzzogna emiatt és büntetésből nem építene homokvárat a kisfiúval, csupán csak azért, mert a gyerekek így mutatják ki, hogy tetszenek egymásnak. Ziva és Tony pont ezt művelik. Két gyerekes lüke, akik vonzódnak egymáshoz, csak képtelenek még önmaguknak is bevallani ezt. Szóval rajongásig imádom a történetszáluk ezen részét bámulni, de bevallom, az ilyen és ehhez hasonló zenés videókat csekkolva már egyre türelmetlenebbül várom, hogy rájöjjenek, szeretik egymást. Fogalmam sincs, pontosan mikor lesznek együtt, meddig, vagy egyáltalán együtt lesznek-e (bár elviekben muszáj nekik, hiszen spoiler jön: születik egy közös gyerekük!!!). Ám az fix, hogy már tűkön ülve várom a további csodapillanatokat. Direkt ezt a videót választottam, ami régebbi (konkrétan az első 11 évad jelenetei vannak benne), és ennek három oka van. Az egyik, hogy tele van olyan idézetekkel, amiktől konkrétan pacává olvadok, a második, hogy imádom ezt a dalt, a harmadik pedig, hogy nincs több jelenetük. A Ziva-t megformáló Cote de Pablo ugyanis kilépett a szériából a 11. évad elején. A Tony-t alakító Michael Weatherly pedig kijelentette, hogy a búcsú volt a legnehezebb jelenet, amit valaha forgatott. Ó, te jó ég, már ettől bekönnyezem. Egyébként végül ő is kilépett a szériából, a színész a 13. évad végén távozott. A szívem tuti darabokra fog hullani a búcsújelenetük láttán, meg úgy eleve attól, hogy elveszítem őket, hiszen mindketten a kedvenceim! De addig még szerencsére van pár évadom velük. Egyébként plusz infó: Cote a legújabb szezonra visszatért vendégszereplőként, és a közös gyerekük is szóba került, na meg Tony is. Nem tudok semmi specifikusat, ugyanis nem néztem meg a jeleneteket, mindössze olvastam róluk. Cote nem lett megint állandó szereplő, Michael visszatérése pedig sajnos kérdőjeles, hiszen a színésznek azóta lett egy saját sorozata, ami még mindig fut. De basszus...bárcsak egy részre ő is visszatérnek, és megkapnánk az áhított Tiva újraegyesülést a képernyőn! Vagy ha ez semmiképp sem lehetséges, legalább ügyesen oldják meg az alkotók a boldog endgame-et. Igen...csak ennyit kérek. Ők ketten megérdemlik! A régen nőfaló Tony szívét Ziva rabolta el végérvényesen, és végül ő volt az egyetlen nő, akit Tony látott, akit mindig is szeretett, és ez sosem fog változni. Sőt egyikük szívében sem, és tudom, hogy mindig űr lesz bennük, míg újra együtt nem lehetnek. Ezért is létfontosságú az endgame. Akár a képernyők előtt (ami a legszebb lenne), akár azon kívül. Mindegy. De követelem! <3 Ezt a zenés videót amúgy Michael meg is osztotta a Twitter-en anno, Cote pedig bizakodóan nyilatkozik Tiva-t illetően. Olyan örömteli látni, amikor a színészek is drukkolnak és szeretik az adott párost! :) <3

Kedd: Sue & Jack (Sue Thomas: F.B.Eye)

Hát...ez sem épp mai sorozat. Sajnálom is, hogy kihagytam, amikor azokról a sorozatos párosokról írtam, akik akkoriban voltak képernyőn, amikor gyerek voltam. Bár mentségemre szóljon, olyan rég nem néztem ezt a sorozatot, hogy kb. a létezéséről is elfeledkeztem. Basszus... Na mindegy, legalább itt megemlékezem róluk. A széria 2002-ben kezdődött, 2005-ben pedig három évad után finálézott. Hát persze...a legtöbbször azokat a sorozatokat kaszálják idő előtt, amiket még legalább 2-3 szezonon át nyugodtan folytathattak volna. Mennyei volt ez a széria. Épp nemrég kezdtem el újranézni, már lassan az első szezon végére érek. Ennek az ismétlésnek hála pedig csak még jobban szeretem Sue-t és Jack-et. Sue Thomas gyerekkorától siket. Sok akadályt küzdött le az évek során, de végül az FBI egyik különleges alakulatának lesz a tagja, amikor rájönnek, hogy tökéletesen tud szájról olvasni, ami a hasznukra válik az ügyeikben. Ennek az egységnek a vezetője Jack. Remek a csapat, Sue pedig a kezdeti nehézségek ellenére pazarul beilleszkedik. Egy igazi családdá válnak a három szezon során. Ami pedig talán a legfontosabb, hogy a szerelmet is megtalálja a nő. Elég egyértelműen látszik, hogy ő és Jack gyengéd érzéseket táplálnak egymás iránt már kb. a sztori legelejétől. Mint tudjátok, nem mindegyik páros esetében szeretem a poént lelőni (akár nektek, akár magamnak), ám mivel ezt már egyszer évekkel ezelőtt végignéztem, emlékszem, mi a történet vége, szóval ezúttal inkább titeket akarlak spoilermentes övezetben hagyni. Örülnék, ha inkább belenéznétek, mivel felettébb érdekes már a széria alapkoncepciója is, ugyanis valóban egy siket színésznő alakítja a címszereplőt, mégpedig Deanne Bray. Hozzátenném, engem anno pont ez a sorozat inspirált arra, hogy picit jobban elmélyedjek a jelbeszédben. Illetve a nem klisés alapsztori mellett adva van egy fantasztikus színészekből és karakterekből álló csapat, emellett vicces és megható momentumokkal van átitatva az egész sorozat. Deanne és Yannick Bisson kémiája pedig önmagáért beszél. Szóval endgame lesznek-e vagy sem? Annyit azért jeleznék, hogy nem épp a pompás időzítéseikről híresek, ha a romantika van terítéken, és mindketten pont annyira félénkek, hogy a pocsék időzítés kellőképp visszavesse minkettejüket. Amolyan "egy lépés előre, két lépés hátra" párosnak számítanak. De ez nem jelenti azt, hogy nem érhettek végül révbe. Lessétek meg... ;)

Szerda: Jo & Alex (Grey's Anatomy - Grace Klinika)

Már megint egy Grace Klinika páros...tudom, borzasztó vagyok. Ez a hatodik heti szerelmespáros videóáradat, és már a harmadik Grey's Anatomy-duót pakolom ki nektek. De hát mi mást tehetnék, ha egyszer az a széria (is) tele van csodapárokkal? A sorozat alkotói híresek arról, hogy minden shippemet tönkretették az évek alatt, mégpedig visszavonhatatlanul, de szerencsére ők még mindig megvannak, most már nyolcadik éve boldogítanak a képernyőn. Persze, náluk is voltak mélypontok, nem is egy, de végül túljutottak rajta. Én valójában sosem voltam egy Izzie-Alex rajongó (a korábbi nagy szerelem Alex életében), sőt az Izzie-George modulban erre kicsit ki is tértem...legalábbis felületesen, hiszen említettem, hogy letargiába zuhantam, amikor Izzie összejött Alex-szel. Na, de visszakanyarodva ide. Jo a kilencedik évadban bukkan fel, mint a kórház egyik új gyakornoka. Alex ekkor már SZAKORVOS (istenem, tisztára Meredith-Derek felállás...csak könyörgöm, Jolex ne végezze úgy...<3), és a férfi rengeteg szerelmi csalódáson van túl. Jo viszont megjelenik, mint egy napsugár Alex életében, milliószor jobbá téve azt. Izzie igazija az én szememben George volt, viszont Izzie valószínűleg Danny-vel lenne mind a mai napig, ha a férfi nem hal meg. Számára Danny volt az első választás. Ez tény. Ahogy az is, hogy Jo-nak viszont Alex nem a második helyen áll, hanem ő az egyetlen férfi, akit lát, akivel elképzeli a jövőjét. Szerencsére pedig azóta építik is rendesen. Alex-nek három fontosabb szerelmi szála volt a sorozatban, és sajnos mind Izzie-nek, mind Rebecca-nak, legutóbb pedig Jo-nak is lettek mentális problémái. Rebecca súlyosan mentális beteg volt, míg Izzie esetében a rák miatt jött elő a depresszió, Jo pedig megismerte a szomorú, fájdalmas múltját, ami teljesen padlóra küldte. Alex mindhármuk mellett végig ott volt, igyekezett átsegíteni őket ezen a rossz perióduson az életükben. Ám Jo az egyetlen, aki átlendült ezen, és valóban a gyógyulás útjára léphetett, mégpedig Alex-szel az oldalán. Ő nem lökte el a férfit, hanem elfogadta a segítő kezet és szeretetet, amit nyújtott neki élete szerelme. Úgy örülök, hogy így megmutatták, valóban Jo a legcsodásabb dolog, ami a férfivel történhetett mindazok után, amiken keresztülment egyedül, illetve azóta együtt, hogy a nő belépett az életébe. Ma már mindketten szakorvosok, igaz, a legújabb szezonban már nem ugyanabban a kórházban dolgoznak. De a kapcsolatuk erősebb, mint valaha! Milyen kapcsolat? Hiszen azt akartam írni, hogy...a HÁZASSÁGUK!!! Két esküvőt is kaptunk, de ebbe most nem szeretnék jobban belemászni. Inkább nézzétek és szeressétek őket. Camilla Luddington és Justin Chambers frenetikus párost alkotnak a sorozatban. Ajánlom, hogy őket ne vegyék már el tőlem az írók, sem a legújabb kedvenc párosaimat, akiket 1-2 évaddal ezelőtt kaptam a szériától. Ám bárhogy nézem, Jolex most már az a duó, akik "veteránnak" nevezhetőek a Grace Klinikás kedvenc párosaim listámon. Mindenki mást vagy megöltek vagy elköltöztettek vagy más mellett kötött ki végül... Jolex az, akik tényleg nyolc éve töretlenül a listámon vannak, és követelem, hogy ott is maradjanak!!! Az újakat is imádom, van, akik instant favoritjaim lettek (már az egyikről írtam is egy ilyen korábbi posztban, keressétek vissza a címkére kattintva), de ez azért nagy szó ennél a kórházsorozatnál, hogy valakiket ilyen sok évadon át imádhatok anélkül, hogy különösebb kárt okoznának bennük az írók. Tartsák meg ezt a jó szokásukat! <3 :D

Csütörtök: Adela & Víctor (El Dragón)

Ez a telenovellás páros lesz az első ebben a posztban, akikhez nem írok kisregényt. Ennek pedig felettébb egyszerű, ugyanakkor picit furcsának tűnő oka van: még egy részt SEM láttam Sebastián Rulli legfrissebb sorozatából, az El Dragón-ból. Igen, jól olvassátok, egy epizódot sem láttam elejétől a végéig. Inkább csak pár jelenethez, illetve egyre több zenés videóhoz volt szerencsém. Még mindig nem értem, miért nem kezdtem neki az idén ősszel útjára indult rendkívül érdekes telenovellának, amiben a japán harcművészet és a világ egyik legrégebb óta működő bűnszervezete, a Jakuza is helyet kapott. Pláne ha figyelembe vesszük, hogy a Netflixen az első évad már fent van MAGYAR felirattal!!! Ja, és az első etap mindössze 38 részből áll! Tuti nekiállok hamarosan, ehhez kétség sem fér...csak a Netflixen most épp más köt le. De erről később. Igazság szerint a második szezon nemrég indult el, és 44 epizódból fog állni. Lehet, még meg kéne várnom, hogy az is felkerüljön. Bár akkor meg nagyon felhalmozódik. Na jó...ezt még átgondolom. Borzasztó, micsoda dilemmáim vannak, ugye? :D Na, de akkor így kvázi látatlanban ecsetelném kicsit ezt a kettőt. A széria abszolút főszerepét ugyebár Sebastián Rulli formálja meg, a női főszereplő pedig Renata Notni. Irina Baeva pedig negatívabb szerepben brillírozik, ha minden igaz. Viszont neki is lesz köze Sebas karakteréhez, legalábbis anno az egyik előzetesben nagyon izzott köztük a levegő. És teljesen őszinte leszek: Renata az én szememben egy átlagos színésznő, akit már három-négy sorozatban is láttam, ám egyik partnerével sem volt kiemelkedő a kémiája. Mindegyikkel aranyosnak tituláltam, illetve talán az egyik duóra mondhatom azt, hogy nagyon megkedveltem őket, és nem hagynak majdhogynem hidegen, de ennyi. Renata valahogy nem az a színésznő, aki kémiaügyileg nagyon odatenné magát a képernyőn. Épp ezért már látatlanban is, na meg főleg a már említett előzetest megnézve eldöntöttem, hogy én Irina karakterével fogom shippelni Sebastián-t, és punktum. Valójában ehhez tartom is magam. Oké, csekkoltam pár Renata-Sebas momentumot, és meg kell hagyni, nem rosszak együtt, de a túlfűtött Irina-Sebastián jelenet felülmúlhatatlan! Többet akarok belőlük. Most mégis Renata karaktere kapcsán hoztam egy zenés művet...viszont nem Sebasszal, hanem Daniel Elbittar oldalán látható. Fogalmam sincs, ki lesz ez a Víctor, semmit nem tudok a karakterről, de jó embernek tűnik - remélem, a látszat most nem csal -, és a zenés videók alapján nem szimplán aranyosnak tartom őket, hanem egyenesen IMÁDOM a párost. Végre őszintén, teljes szívemből shippelek valakit Renata-val, basszus! Pezsgőt kéne bontani! Csak sajnos pont attól félek, hogy Adela nem ezzel a pasival lesz endgame, hanem Miguellel, vagyis Sebastián-nal. Majd kiderül, azért én drukkolok Adela és Víctor kettősének. Azért elég durva belegondolni, hogy úgy szerettem beléjük ennyire, hogy még mondhatni semmit nem láttam belőlük. Elég nagy hatással lettek rám, az tuti! <3

Ui.: mégis kisregény lett belőle! :D

Péntek: Betty & Armando (Betty en NY)

Íme a telenovella, ami miatt az El Dragón-ig még nem jutottam el a Netflixen. Nem tudok leakadni a Betty, a csúnya lány feldolgozásáról. Bár néztem az eredeti kolumbiai sorozatot gyerekként, jókat nevettem is rajta, de a főhősök közti kémia például nem varázsolt el mind a mai napig sem. Ám ebben az idei verzióban Elyfer Torres és Erick Elías olyan szinten megnyertek maguknak, hogy már egy jelenetüket látva jó pár méterrel a felhők fölött tipegtem. Fogalmam sincs, hogyan csinálják, de részről részre jobban imádom őket, és alig várom, hogy összejöjjenek. A csúnyácska asszisztens és az ő (kezdetben) nőcsábász, roppant vonzó főnöke, akinek hamar elnyeri a leányzó a bizalmát, amikor falaz a fickónak a barátnője előtt, akit épp megcsalt Armando. Igen...jól látjátok, a sztori elején a férfi nem épp a hímnemű egyedek mintapéldánya. Jó, mondjuk a párja meg egy elviselhetetlen perszóna, de kit izgatnak a felesleges részletek? A lényeg, hogy Betty remek munkaerőnek bizonyul, végül Armando barátja lesz, a legfőbb bizalmasa. Azt persze mondanom sem kell, hogy a lány, ha nem is első látásra, de viszonylag gyorsan beleszeret a főnökébe. Annyira tetszik ez a sztori, ami megmutatja, hogy bár fontos a külső (gondolok itt arra, hogy ha Betty szupermodellként robbant volna be Armando életébe, tuti instant elhagyta volna Marcela-t, hogy Betty-vel legyen...vagy legalábbis megpróbálta volna megcsalni vele...bocs, ez övön aluli volt, bár ettől még igaz). Na, megint elkalandoztam kissé. Szóval bár fontos a külső, de alapvetően a másik embernek a lelkébe, a jellemébe, a felfogásába szeretünk bele. Legalábbis én így gondolom. És örülök, hogy Armando még akkor fog teljes szívéből beleszeretni Betty-be, mielőtt megszépül a lány. Szerintem ez a legszebb ebben a szerelmi történetben. Egy olyan videót választottam most, ami konkrétan a teljes sztorijukat magában foglalja, tehát a finálé is benne van, de...basszus, szerintem rohadtul nem meglepő, hogy ez egy vicces elemekkel teletűzdelt romantikus telenovella, tehát nagyon rossz vége nem lehet. Ettől a zenés műtől meg csak még jobban szeretem őket. Magam sem értem, miért vannak rám ilyen hatással. Bár talán a fentebb leírtakhoz lehet valami köze. :D Köszönöm ezt az isteni párost, most már nem is tudnám elképzelni a sorozat nélkül az életem. Még csak az első 8 részt láttam, de ez nem gátol meg abban, hogy nyomassam, amikor csak időm és kedvem engedi. Na, a kedvet ne úgy értsétek, hogy sokszor unom vagy ilyesmi. Mindössze ez egyelőre "csak" angol felirattal van fent, és bár imádok ezzel a módszerrel spanyolt tanulni, na meg frissen tartani az angolomat, de egy-egy hosszú és fárasztó munkanap után nem mindig szánom rá magam ilyen mértékű agytornára. Azért haladok, ahogy csak tudok! Már Armatty miatt is megéri! <3

Szombat: Raquel & Santiago (Caer en tentación)

Egyszerűen nem bírtam ki, muszáj közzétennem egy remekművet erről a csodapárról. Ők túlzás nélkül a mindeneim, de ezt tudjátok is, ha elolvastátok a nyáron megírt toplistámat a kedvenc telenovella-párosaimról. A lista még mindig aktuális egyébként...a szabály ellenére is, amit kiírtam a toplistás poszt elején, de erre majd még a most vasárnapra választott páros esetében ki fogok térni. A mexikói verzió Santiel-je ÖRÖK ELSŐ a telenovellás szerelmespárokat tekintve. Ezt azért emelem ki, mert leírhatatlanul imádom az argentin, vagyis az eredeti változat Raquel-Santiago párosát is, kis csodáknak hívom őket is, de...nem tudom...valahogy az, amit Silvia Navarro és Carlos Ferro itt művelnek, fenomenális, utánozhatatlan! Olyan pluszt vittek bele közösen, ami az argentin csodákból hiányzott, vagy legalábbis kisebb mennyiségben volt megtalálható. Vagyis én így érzem. Hadd ne írjak ide is hatszáz sort, inkább olvassátok el az ömlengésemet a linkelt bejegyzésben. Elég, ha azzal tisztában vagytok, hogy soha egy telenovella-duó sem fogja őket letaszítani erről a helyről! Sőt ez szigorúan vonatkozik az első 3 helyezettre, hiszen ők mindig dobogósok maradnak, még ha a többiek idővel csúszkálnak is ide-oda egy keveset. Santiel a világom közepe, ha telenovellás romantikáról beszélünk. Amúgy ez a videó effektezést használva nem a legelőnyösebb (gondolok a videóban lévő csíkokra, amik sokszor zavaróak tudnak lenni), én mégis nagyon szeretem. Már csak azért is, mert az első 1 percben (míg Silvia-nak rövidebb a haja) a múltjukba nézhetünk bele, abba, milyenek voltak csak barátokként, aztán hirtelen az első csók lett belevágva, és végignézhetjük a fontosabb romantikus pillanataikat, a meghatározó jeleneteiket. Nagyon jó a koncepciója. Csak azok a fránya csíkok ne lennének...na mindegy, így is élvezhető szerintem. Mondjuk őket még egy ősrégi fekete-fehér, szemcsés stílusban is örömmel bámulnám, annyira imádom őket! <3

Vasárnap: Sofía & Ricardo (Por amar sin ley)

És akkor visszatérve a toplistás posztba beírt szabályomra. Egy színész mindössze egyszer kerülhetett bele! Azt pedig, figyelembe véve, hogy az első három helyezettem kőbe van vésve, nem nehéz kitalálni, hogy ez a duó miért nem került bele a bejegyzésbe. Eléggé kivitelezhetetlen lett volna belepakolni a két kincsemet bárhova is, hiszen Kimberly Dos Ramos és Gonzalo García Vivanco a Tierra de Reyes-ben megalapozták, hogy kibillenthetetlenek legyenek a dobogó második fokáról. Tehát David Zepeda-val nem is tehettem bele őt a listába a szabályom érvényében. Pedig...úristen, nincsenek rájuk szavak!!! Kimberly-nek egyszerűen minden sorozatos partnerével lehengerlő a kémiája, de Daviddal a második kedvencem! Mondjuk nem is volt meglepő, hogy ennyire elvarázsoltak az ügyvédes sorozat második szezonjában - sőt már az első évad végén látott legelső jelenetükben szikrázott a levegő, amivel igencsak felkeltették az érdeklődésem -, hiszen David hasonlóan Kimy-hez, mindenkivel pazar kémiát produkál a telenovellákban. Nos...az ő esetében amúgy érdekességként megjegyzem, hiába a rengeteg lenyűgöző partnernő, Kimberly-t tartom David legjobb partnerének. Varázsütésre lelökte az évek óta ezt a címet birtokló Angelique Boyer-t a trónról. Kimberly és David párosától túlzás nélkül merem állítani, hogy lemegyek hídba! És oké, endgame lettek a második évadban, de nagyon a szezon végén kaptunk meg őket (az első csókot konkrétan a finálé előtti epizódban!!!), mivel David karaktere sokáig gyászolta az első nagy szerelmét, Alejandra-t, akit amúgy a fantasztikus Ana Brenda játszott. Őket is imádtam, nehogy azt higgyétek, hogy nem, de...Soficardo megbabonázott, nem tehetek róla! <3 Szóval idő kellett a férfinek, amit meg is tudok érteni. Csak sajnálom, hogy ténylegesen nem nagyon láthattuk őket együtt. Mármint egy párként. Ezért várom türelmetlenül a 90%-ra ígért harmadik évadot. Remélem, tényleg igaz a hír, hogy lesz...na meg legfőképp azt remélem, hogy visszatér minden főszereplő. Nekem látnom kell Soficardo boldog életét együtt. Látnom kell azt, amiben már a második etap felénél elkezdtem reménykedni, amikor Alejandra sajnos életét vesztette...vagyis azt, hogy születik egy közös gyereke Sofía-nak és Ricardo-nak, akit Ale után neveznek el. Igen...ez lenne szerintem a tökéletes tisztelgés az első szerelme emléke előtt. De nem mehetek el a tény mellett szó nélkül, miszerint igenis tiszta szívéből BELESZERETETT Sofía-ba. Ale-t sosem fogja elfelejteni (nem is szabad), de ez a csodálatos nő lebontotta a vastag falakat Ricardo szíve körül, amiket Alejandra halála utána emelt. Lassan, de biztosan elérte, hogy Ricardo újra boldog legyen. Mindezt úgy, hogy soha egy percig sem élt vissza a gyásszal, amit Ricardo érzett, és soha eszébe nem jutott volna kvázi kitörölni Alejandra-t a férfi fejéből és szívéből. Sőt hiszem, hogy amennyiben kapunk velük egy harmadik szezont, Sofía lesz az, aki ragaszkodik ahhoz, hogy tegyenek ki valamelyik szobába egy képet Alejandra-ról, ezzel is emlékezve rá. Ez a tündér úgy segítette át Ricardo-t élete legnehezebb időszakán, hogy a barátja volt. A barátja, aki még önmagának sem vallotta be rögtön, hogy beleszeretett a férfibe. Utána is csendben szerette csak őt. Ezért is örülök olyan nagyon, hogy végül Ricardo volt az, aki az első csókot kezdeményezte. Többször is meg akarta csókolni a nőt a sorozat folyamán, de végül mindig visszakozott. Pont Alejandra miatt. Sofía pedig olyan türelmes és megértő volt...istenem, két kis csoda! <3 Végül pedig Ricardo tette meg az első lépést, ami a mérföldkőhöz segítette őt. Ez pedig így volt rendjén. Ricardo-nak KELLETT meglépnie ezt, hiszen az ő szíve sérült olyan hatalmasat. És igen, valóra vált a nagy Soficardo-álom, amire annyit vártam türelemmel. És értem, miért húzták az összehozásukat az utolsó pillanatig, de könyörgöm, tényleg legyen harmadik évad, amiben tovább csodálhatom a drágáimat. És persze ne merjék elvenni őket tőlem. Hiszen óvatosan kell bánnom az ilyen kívánságokkal, tekintve, hogy a La Dona című széria második etapja majdnem 3 évvel az első fináléja után nemsokára képernyőre kerül...és ugye ott volt az egyik legnagyobb favorit párosom (a toplistámban is ott vannak, mégpedig egy előkelő 9. helyen), akik meg is kapták az endgame-et...amit most kegyetlenül el is vesznek tőlünk, mivel a duó férfitagját játszó színész nem tér vissza az új évadra. Szóval...megölik. Rohadtul fáj ezt leírnom, de sajnos ez a helyzet. Ergo nyilván várom én, hogy tovább nézhessem a kedvenc ügyvédjeimet a Por amar sin ley-ben, de...nem is tudom...ez egy kétélű fegyver. Lehet, hogy a nagyon is várható harmadik évadban láthatom a kívánt csodát Soficardo között, de az is simán előfordulhat, hogy Mónica és Saúl sorsára jutnak, már ami az endgame-et illeti. De inkább abban hiszek, hogy jól bánnak majd velük az alkotók, és happy endet kapnak, ahogy a második végén is ezt láthattuk. Akkor pedig még nem volt 90% sem, hogy lesz folytatás. Oké, sok szálat nem varrtak el, de emlékszem, a finálé adásba kerülése után jó pár héttel merült fel a harmadik szezon hivatalos keretek közt. Szóval ha azt vesszük, megadták a Soficardo endgame-et, és számíthatunk erre a harmadik etapban is. Igen...ez a pozitív hozzáállás kell ide! :D Na jó, nyáltenger vége... :D <3

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre