A hónap párosa

VALERIA & NICOLÁS
2025. szeptember
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)

Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

526. hét

Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3

Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Top 10 valaha volt legédesebb telenovellapárosom! - Akikért a legjobban rajongok!

2016.06.24. 15:12, Piper

Sziasztok! Tudom, hogy néhány hónappal ezelőtt, már készítettem egy ilyen listát és Vikim is, azonban most úgy érzem elérkezett az idő, hogy ezt frissítsem, hiszen nagyon sok változás következett be a shiplistám terén és most komolyan azt a 10 párost hoztam el nektek, akik szerintem a valaha volt legédesebb kémiával bírtak a képernyőn és megveszem értük, bármennyiszer látom a közös jeleneteiket és egyértelműen kijelenthetem, fene egy nehéz dolgom volt, de megszülettek végül! Plusz ajándékként pedig írtam hozzájuk egy kis ismertetőt is, ahogy én vélekedek róluk, bővebben és nagyon hosszan, a saját moduljaikban róluk, amiket szintén belinkeltem nektek, - akiket persze már megírtam - ! Egy plusznak, gondoljátok oda Marina-t és Ricardo-t, annyira helyet kéne kapjanak! <3

1. Lola & Andrés - Szalamandra (Mi corazón insiste): Számomra ők a Napot és a Holdat, a Csillagokat és az Eget, az éltető vizet jelentik! Valahogy őket semmi nem előzheti be nálam, bár a második és a harmadik páros erősen a nyomukban van! De miért is kedvelem Lola-t és Andrés-t ennyire?! Hát ez egyértelmű, csak rá kell nézni Carmen Villalobos és Jencarlos Canela micsoda gyilkos kémiával bír! Plusz mindkét színészt annyira imádom, hogy azt leírni nem lehet! Ráadásul bárki elkezdi nézni a kalandos, szenvedélyes és szenvedéssel teli szerelmüket, bárkit lebilincsel a képernyők elé! Ami még nagyobb boldogság, hogy a telenovella hazánkban is futott "Szalamandra" címmel és én a mai napig hálás vagyok magamnak, hogy rávettem magamat, hogy belekezdjek, mert szerencsére a hazai tévécsatornának, beleszerettem egy olyan sorozatba, ami számomra a mai napig is mondhatni a világot jelenti! Köszönöm RTL2! <3

2. Jacky & Lazaro - Emlékezz Reina! (Reina de Corazones): A másik olyan páros, akik nélkül nehéz lenne lélegeznem is! Maritza Bustamente és Carlos Ferro mindkét sorozatukkal olyan kémiával ütött agyon, hogy a mai napig is csillagok táncolnak a fejem felett! Ettől a párostól egyszerűen üvöltök az örömtől, ha csókolóznak, ha lefeksznek, vagy bármi! Ilyen mesteri hozzáértőket, akik meglátták köztük a kémiát, a mai napig áldok! Ez a páros, a világot jelenti nekem és a moduljukat ha elolvassátok, csak negyed fejezetig arról regélek, miért is ők voltak a legjobb választás a sorozat legszebb párjára, legalábbis szerintem és hozzá teszem, nem ők voltak a főszereplők! Egy olyan novella, ahol számomra a főszereplőpáros, csak a második helyre csúszik, mert nálam Reina és Javíer (bár korábban őket tettem előre) Jacky és Lazaro előtt labdába sem rúghat, imádom J&L kapcsolatot!! Köszönöm a TV2-nek, hogy megadta a lehetőséget, hogy részese lehettem egy ilyen csodálatos szerelemnek, mint az övék volt! <3

3. Ana & Santiago - Relaciones Peligrosas: Voltaképp nálam ez a három páros szinte holtversenyt képvisel. Szintén Maritza és Carlos játsszák benne az egyik főbb mellékszereplő párost, ismét egy sorozat, amiben nem a főszereplőpáros érdekelt, hiába imádom Sandra Echeverría-t, nekem kicsit morbid volt ez a diák-tanárnő viszony. Egyedül csak is a párosom miatt kezdtem el nézni és nem bántam meg, tegnap egész nap fel sem álltam a képernyő elől, rátapadtam és csak bámultam őket és csorgott a nyálam minden egyes jelenetüktől, mint egy zombi, pislogás nélkül az eufóriától túlfűtve néztem végig az összes romantikus és igazán szenvedélyes jelenetüket, hihetetlen übercuki páros!! Ha elolvasod, a majd ma megírt modulomat, garantálom, hogy azonnal nekikezdetek a sorinak! Amúgy nem olyan rossz a töréténete. Hát még mennyire megimádjátok őket az egyetlen rajongói vidiről amit jelenleg éppen róluk készítek!! Még a mai nap folyamán linkelve lesz, ha minden jól megy majd! Köszönöm a készítőknek, hogy lehetővé varázsolták, hogy először itt mutassa meg ez a két színész(nő), mire képes egymással és csak nagyon remélni merem egyszer lesz annyi esze valamelyik hazai adónak, hogy megvegye ezt a csodaságot! <3 Tehát róluk bővebben nemsokááá...

4. Clara & Justino - Szeretned kell! (Pasíon y Poder): Ez a két übercuki személyiség, úgy elvarázsoltak a kis tündéri történetükkel, hogy mai napig is, - ahogy folyamatosan pótlom a részeket - az állam darabjait szedegetem össze a padlóról! Megérdemelték, hogy a fejlécre is kikerüljenek ezúttal, sőt hamarosan hozom majd a moduljukat is, csak érjek mára sorozat végére! Köszönöm, hogy lehetővé tették a készítők és a TV2, hogy megismerhettem micsoda óriási kémiát tud képernyőre vinni Gema Garoa és Enrique Montano! <3 Róluk is tehát akkor írom meg, ha majd befejeztem a sorit és Viki is...

5. Ana Mariana & Daniel - A bosszú álarca (El Rostro de Analía): Nálam egészen sokáig Elizabeth Gutiérrez és Martín Karpan vezették a második helyet, most kicsit lejjebb csúsztak, de ez nem azt jelenti, hogy ne gondolnám úgy, eddigi egyik legerősebb páros volt, akiknek a kémiájánál erősebbet ritkán tapasztaltam! Egyszerűen a mai napig megfojtanak, ahogy egymáshoz érnek, ahogy egymásra néznek Ana-ként és Daniel-ként, vagy Mariana és Daniel, ahogy az jobban tetszik és ennek tetejében a történet maga is az extázis élményébe kerget, PERFECT alkotás, PERFEKT kémiával és PERFECT színészi munkával!! <33 A moduljukat a nevükre kattintva elolvashatjátok! :) Köszönet CoolTV egy életre szóló élményért! <3

6. Anastasía & Aureliano - Estrambotica Anastasía: Szintén nálunk sajnos nem került bemutatásra, azonban ha azt mondom Édes Dundi Valentina Chiqui és Orestes, talán már többet mondd igaz?! Mindenesetre nekem már nem csak a Mi gorda Bellában, de ebben a sorozatban is felkeltette nem kicsit az érdeklődésem annak a kémiának a hatása, amit ezek ketten műveltek velem, Norkys Batista és Juan Pablo Raba nem csak zseniális színészek, de elérik az embernél, hogy a fellegekben járjon, ha rájuk néz és rádöbben, mennyire szerelmesek tudnak ezek lenni egymásba a képernyőkön és a szenvedély már akkor adott, amikor csak egy pillantást vetnek egymásra! Helyes kis történet az övék, bár néhány történetszál igen morbid, viszont nagyon sok MGB-ás színész van benne és nem is tudnátok elképzelni milyen szerepekben, érdemes azért megnézni és reménykedni abban, hogy leadják ennek a csodás főszereplőpárosnak a történetét hazánkban is, főleg hogy Norkys meg tudta mutatni a nézőknek, három különböző nőt is milyen ügyesen tud megformálni és kis híján mindegyik az ujjai köré csavarta a főszereplő srácot. :) Moduljukat szintén láthatjátok linkelve! Szintén köszönet értük! Imádom, ha kedvenc színészeim, többször is lehetőséget kaphatnak szerelmespárként! <3

7. Montserrat & Juan José - Bajo Las Riendas del Amor: Sajnos ismét egy novella, ami nem került levetítésre hazánkban, 2007-ben indult útjára. Adriana Fonseca-nak kiskorom óta a megszállottja vagyok, imádom és egyszerűen zseniális színésznőnek tartom őt és hogy mennyire cuki egy szépség, az csak a hab a tortán! Gabriel Soto-t, szintén imádom és ezek ketten még a földet is elvarázsolják alólam, ha csak rájuk pillantok, a mai napig a szerelmesük vagyok és csak remélem, hogy egyszer eljut hazánkba is ez a csodálatos, megpróbáltatásokkal teli, de igazi és őszinte szerelem! <33 Köszönet értük is! Moduljuk már szintén elérhető!

8. Aurora & Mariano - Teresa (Teresa): Köszönet milliószor és milliószor is az RTL KLUB-nak, hogy részesei lehettünk magyar nézőként, Ana Brenda Contreras és Aarón Díaz mit képesek egymással a képernyőkre vinni, a mai napig haldoklom szinte, ha meglátom őket együtt! Valaha volt egyik legjobb kémiája Ana-nak, Aarón-nal volt, ehhez kétség sem fér! Hamarosan elkészítjük az ő moduljukat is, Viki már rajta van az ügyön, hamarosan pedig én is! <3

9. Rosaura & Luis Mario - Vadmacska (Gata Salvaje): Ki nem hagyhatom a legimádottabb listámból ezt a fantasztikus párost! Számomra a mindenség, amit Marlene Favela és Mario Cimarro nem egyszer, de kétszer is képernyőre vittek!! Rajongok értük, míg világ a világ, hamarosan megírjuk az ő moduljukat is és köszönet a Viasat3-nak ezért a csodáért, a valaha volt egyik legszebb és legtöbb izgalommal teli alkotás volt és nem hiába lett ennyire sikeres, abszolút nem csodálkozom a közel 200 részen! Őket is már olvashatjátok! A mai napig spanyolul visszanézem az összes jelenetüket, mert sajnos magyarul már csak két rész maradt meg, amilyen régen adták! <3

10. Beatríz & Alejandro - Édes Dundi Valentina (Mi Gorda Bella): Íme a Valentina egyik párosa! :) Higgyétek el vagy nyolcmilliárd párt tudtam volna még ide sorolni, de most őket választottam, hiszen mindig eszembe jut, ha csak meglátok egy jelenetet róluk, egyszerűen a szívem hevesebben ver, mint bárkié a Földön, az ő történetük valami egészen különleges, a kémiájukról nem is beszélve, képesek elérni, hogy az ember beléjük szeressen! A moduljuk hamarosan megírásra kerül, köszönjük RTL KLUB és HÁLÓZAT TV, hogy megismerhettük őket! <3

Nem volt egyszerű döntés, de végre összeállt a listám, ők azok, akiktől a mai napig is jó értelemben a szívroham kerülget, ha csak rájuk nézek és az extázis legmagasabb foka kap el!! <333333333

Még nincs hozzászólás.
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!