A hónap párosa

SOFÍA és ARTURO
2017 november

Videóajánló

Miért is pont ők? 

Viki szerint: A Tierra de Reyes 2014 végén kezdődött el a Telemundo égisze alatt odakint, 159 részt élt meg a telenovella, és 2015 júliusában le is ment a finálé. Hozzánk még sajnos nem jutott el, viszont én elkezdtem gyártani hozzá magyar feliratot (az első 4 részhez meg is van!), és véleményem szerint ez az egyik legjobb telenovella, ami valaha készült, csodás történetszálakkal és szereposztással! Nekem négy csodapárt is adott a sorozat, most első körben azokat választottam ki erre a hónapra, akik legelőször összejönnek a szériában. Igen, kénytelen voltam valami alapján dönteni, mert konkrétan annyira isteni mind a négy páros, hogy másképp lehetetlen lett volna rábökni az egyikre, kellett valami koncepció. Sofía és Arturo szerelme bontakozik ki legelőször a Tierrában, mégpedig a fantasztikus Ana Lorena Sánchez és Aarón Díaz "tolmácsolásában", akiknek a kémiája magasan az egekben van! Tavaly még ha Aaronról volt szó, akkor Ana Brendával volt a kedvencem a színész kémiája és a történetszála (megjegyzem, még mindig imádom a Teresa sorozatban Aurora és Mariano kettősét), ám most már kijelentem: Sofía és Arturo mennyeiek, a színészek pedig valóban a legek legjei együtt számomra! <3 Alig várom, hogy eljussak a történetben addig, hogy megérkezik a baba! Istenem, csodásak! És azért az sem semmi, hogy miután szegény Sofiával történt az a szörnyűség, képtelen volt lefeküdni a vadbarom férjével, Leonardóval (a zseniális Fabián Rios játssza), ám Arturo úgy bánt vele, ahogy azt ez a tündér megérdemelte, és ezzel lebontotta a falakat, amiket az a rettenetes éjszaka épített fel a nőben! Még ecsetelhetném, mennyire tökéletesek, de nincs értelme! Nézzétek a sorozatot, vagy legalább a mellékelt zenés videót, mert úgy kiderül számotokra, miért ájulok el ennyire tőlük! :D <3

Piper szerint: ...

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

  
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

117. hét: Nos, Piper barátnőmnek volt még egy kérése a Laura-Ryan párosról lévő videó mellett. Azt is szerette volna, ha majd a Vino el amor (Mámoros szerelem címen fut nálunk) főszereplő párosáról, Lucianáról és Davidról is tennék ki. Rajtam aztán ne múljék, pláne, mivel őket már én is ismerem, és nem titok: IMÁDOM!!! Irina Baeva és Gabriel Soto kémiája eszméletlenül jól működik a sorozatban, és oda vagyok azért, ahogy felépül a szerelmesek kapcsolata! Fantasztikus, milyen isteniek együtt a képernyőn, mindezt úgy, hogy a forgatások ideje alatt Gabriel már 41 éves volt, Irina pedig 23-24. Azt rólam azért tudni kell, hogy kicsit sem zavar a korkülönbség szerelmesek között, HA jól működik, vagy látom, hogy az adott szerelem valódi és őszinte. Tekintve, hogy ez egy telenovella, az őszinteséggel nem volt semmi gond - az amúgy is az írókon is múlt :P -, azonban a kémiát a színészek szolgáltatták hozzá, és ez az, amiért hatalmas taps jár nekik! Mert olyan szinten perfekt, amit Irina és Gabriel műveltek a sorozatban, hogy nálam elérték, hogy egymás partnereiként imádjam őket a legjobban, hiába voltak már csodás partnereik. Főleg Gabrielnek, hiszen a fiatal orosz származású színésznő csak pár éve van a szakmában, alig pár szereppel a háta mögött. (Mondjuk megjegyzem, a legújabb telenovellájában már elájulok tőle és Juan Diego Covarrubias-tól!) Ettől még jelenleg Irina és Gabriel nálam number one együtt, és bizony, Luciana és David párosa a fejben összeírt aktuális toplistámon előkelő helyen állnak! :D

Piper véleménye: ..

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Piper & Viki {#06}
CSS alap: Efruse
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Esperanza & Tomás

2017.05.29. 12:01, Viki

Mindjárt elásom magam, hogy március eleje óta nem írtam új kritikát! Most végre hoztam egy teljesen újat, ráadásul alaposan kifejtettem, és ha ez nem lenne elég, az egyik örök kedvenc párosomról írtam! :D A képre kattintva eléritek!

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2017.07.12. 22:49
florerr

Te jó ég Esperanza és Tomas, avagy Tomanza, egy páros, akiknek képernyőn belül és kivül is hihetetlen kémiájuk volt.

A sorozatot eredetileg, amikor kint adták, akkor csak tekerve néztem a Tomanza-s jeleneteket. Emlékszem, hogy mikor először néztem, akkor már nagyon vártam, hogy végre történjen valami a pap és az "apáca" között, s, amikor végre történt valami utána mindketten a szenvedést választották sokáig. Az egészben áttörést Tomas ideiglenes amnéziája hozott, ami lehetővé tette azt, hogy mindenféle fenntartások nélkül beismerhesse a lány iránt érzett érzelmeit.

Ha visszagondolok a közös jeleneteikre, akkor messze az egyik legjobb jelenet az, amikor a lány a hátárán van annak, hogy valaki máshoz menjen férjhez, amikor Tomas papnak kiadva magát megakadályozza az esküvőt és először kirohan Esperanza, majd Tomas és utána még egy páran (Maximo meg Eva pedig kommentálják az események alakulását).

Persze, amikor másodjára szinkronnal néztem, akkor sokszor a sorozat komikuma sokkal jobban lekötött, mint a főszereplők évődése, hiszen ismertem szinte az összes közös jelenetüket. Igy talán nem is meglepő, hogy az esküvő utáni részekben Maximo és Eva tragikomikus kapcsolata többször jobban lekötött, mint az, ami Esperanzaékkal történt.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok