A hónap párosa

CATALINA & RAMÓN
2024. április
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Piper szerint: Először is köszönöm Vikimnek, hogy ennyire csodálatos képet választott az én két kis drágámról! <3 Mint már láthattatok korábban is bejegyzést tőlem, nem régen, talán pár hete fejeztem be végre a "Beépített Szépség" telenovellát, amiben mindvégig azt hittem Blanca és Eduardo lesz a kedvenc párosom. (Egyébként a sorozat, ha igaz, most lehet úgy 10 éves és Vikim is éppen folytatja. :) ) Végül egy hatalmas fordulat történt, amire nem számítottam és Catalina és Ramón sikerült még inkább elrabolja a szívemet. Ugyanis annyira tökéletesek együtt és imádtam a közös szerelmi sztorijukat is, nagyon! <3 Ugyan még modult nem írtam róluk, de ami késik, nem múlik, viszont a blogbejegyzésben már azért egy bővebb leírást adtam a közös sztorijukról, bízom benne, hogy mindenkinek tetszett. A lényeg dióhéjban: Catalina és Ramón sok mindenben hasonlítanak egymásra, mindkettejüket megcsalták, mindkettejük (bár Catalina később) elveszti a családtagjait, mindketten áldott jó lelkek, sőt megkockáztatom, hogy ők ketten a sorozat majdhogynem legjólelkűbb karakterei. Tulajdonképpen ők eleinte csak munkatársak, jó barátok voltak és az, hogy összejöttek tulajdonképpen mások ármánykodásának volt köszönhető. Ugyanis Cristóbalt tőrbe csalta Mariana és sikerült elhitetnie vele, hogy a barátnője (Cata) megcsalja őt Ramónnal, mire Cristóbal engedett a vágyainak és, - mivel úgy is Mariana volt mindig is a rögesztméje, vagy szerelme, ezt máig nem tudom eldönteni - valójában ő csalta meg Catalinát, aki Mariana mesterkedésének köszönhetően, rajta is kapta az ágyban a párost. Hasonlóképpen, bár a véletlennek köszönhetően, de ugyanez történt Ramónnal, aki meg az akkori menyasszonyát, Karinát kapja rajta az ágyban a legjobb barátjával, Jorgeval. Ezt a bánátát Ramón később pont Catalinának sírja el, aki nagyon megértő vele és ott kezd el tulajdonképpen elindulni köztük egy mély barátság, később Cata is elsírja a bánatát Ramónnak. Folyamatosan elkezdik egymást támogatni, egymás mellett állnak mindenben és egyszer csak, maguk sem veszik észre és elkezdenek érzéseket táplálni egymás iránt. A kapcsolatukat azonban megnehezíti a tény, hogy mindketten egyelőre másokkal járnak és Catalina ráadásul férjhez is megy, de ekkor már valójában Ramónt szereti és nem tudja őt kiverni a fejéből, Ramón ugyanígy van Cataval. Majd végül egyszerűen képtelenek parancsolni az érzelmeiknek és folyton egymás karjaiban kötnek ki, ráadásul Ramón nagyon hálás Catanak abban is, hogy egyedül a lány hisz (a közeli barátai közül) a fiú ártatlanságában és eléri, hogy ki is hozzák a szerelmét a börtönből. Itt megint lesz egy kis széthúzás kettejük között, mikor Ramón rájön, hogy valójában Cata apja juttatta őt börtönbe, hogy így tartsa távol a lányát a fiútól, de Cata szegény erről korábban semmit sem tudott és dacolt az apjával, hogy kihozza Ramónt a börtönből, amikor rájött az igazságra. Később Cata és Ramón sikeres nyomozást hajtanak végre együttesen Adriano mellett. Végül Catalina és Ramón már tényleg nem bírták tovább egymás nélkül és egy szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt egymással és miután lefeküdtek, gyakorlatilag már járni is kezdtek egymással, hiszen ekkor már Catalina amúgy is válófélben volt Cristóbaltól, stb. Egy ideig nagyon boldogok egymással, majd jó időre szakítanak egymással, amiért Cata tévesen azt hiszi, Ramón átejtette őt az apja ügyével kapcsolatban. Itt aztán Ramón részéről egy csomó féltékenykedés van Cristóbal miatt, stb, stb. Végül aztán a lány rájön, hogy az apja csak Raquel bábja volt és a sorozat vége felé megbocsát Ramónnak, aki végig nem szűnt meg szeretni a lányt (ami egyébként kölcsönös volt Cata részéről is) és minden követ megmozgatott, hogy visszaszerezze őt, ami nekem nagyon tetszett, végül pedig újra összejöttek és boldogabbak voltak, mint valaha, sőt még ők lettek az Árvaház új vezetői és csodálatos endgamet kaptak, Cata és Ramón forever!! <3 ^^ (Jelen pillanatban egyébként kb. ők a másodikak nálam a telenovellás párosok listáján. :) )

Viki szerint: Tudom, milyen sokat jelent Pipernek ez a páros. A bejegyzésében leírtak és az általa szerkesztett zenés videó alapján én is imádni fogom őket, de még nem tartok ott a sorozatban, hogy akár egy jelenetük is lett volna. Azért igyekszem vele, mert bár szerintem nekem nem ők lesznek a La Impostora-ban (A beépített szépség) a favorit párosom, de mint írtam, garantáltan odáig leszek értük. Julieta Grajales és Edgar Iván Delgado között csodásan működik a kémia! Hozzáteszem ahhoz, amit drága szerkesztőtársam már fentebb leírt, én imádni fogom Mariana kavarását, ugyanis hatalmas Mariana-Cristóbal fan vagyok, szóval nekem csak jó, ha ő bekavar Catalina és Cristóbal kapcsolatába, hogy aztán Cata sodródhasson az igaz szerelméhez, Ramón-hoz, én meg nézhessem Mariana és Cristóbal kettősét. :P <3

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

450. hét

Viki véleménye: Pontosan ma (április 15.) van a világ egyik legtehetségesebb színésznőjének, Kimberly Dos Ramos-nak a szülinapja. Szóval mindenképp vele kapcsolatos zenés videót terveztem a héten ide kitenni. Aztán ahogy filóztam, kivel pakoljam ki a csodanőt, eszembe jutott, hogy Eugenio Siller is nemrég, konkrétan április 5-én ünnepelte a születésnapját. Így nyilván a 2015-ben elkészült közös sorozatukra esett a választásom. A Quién es quién? egy igazi mestermű, ajánlom mindenkinek megtekintésre. Eugenio ikreket alakít, Kimy pedig egy igazi tündérke benne. Konkrétan ebben ismertem meg mindkettejüket még 2016-ban, amikor leadta nálunk is premierként az Izaura TV. A magyar címe: Éld az életem. Vessétek bele magatokat, nem fogjátok megbánni! Az ő szerelmi sztorijuk a legnagyobb kedvencem a telenovellában, noha van benne bőven értékelhető romantikus sztorivonal. De amit Kimberly és Eugenio adtak nekünk közös erővel, az maga a színtiszta varázslat! Gyönyörű ez a videó szerintem, hát még a dal, amire készült, ugyanis bónuszként az egyik kedvenc előadóm, Luciano Pereyra egyik legszebb dalára szerkesztették. <3

Piper véleménye: Juj, de édesek ezek ketten! ^^ Egyébként Kimberlyt és Eugeniot is imádom!! Nekem is hatalmas kedvenceim és együtt is nagyon cukik, mármint a karakterik, már csak ezen rövidke videó alapján is látszik. Utólag is Isten éltesse mindkettejüket! Egyébként anno asszem úgy is voltam vele, hogy adok egy esélyt a telenovellának, csak még nem jutottam el odáig, de ami késik nem múlik, tuti kedvelni fogom együtt őket. :) Mindketten amúgy több partnerükkel is remek kémiát alkotnak. Míg Kimberly eddig nálam is Gonzaloval viszi az első helyet, hozzáteszem, jórészt miattuk is kezdtem el a Tierra-t, amit anno Vikim ajánlott nekem, ami egy fajta vigasz lesz számomra azok után, hogy a 'La Deselmada"-ban elég csúnyán elbántak szegények szerelmi sztorijával, ahogy amiatt már drága szerkesztőtárs barátnőm is sokat bosszankodott. Míg Eugenio, hát Paulával imádtam, de ugyanúgy Maiteval is, szóval nem látom akadályát, hogy szeressem őt ugyanannyira Kimberlyvel és Dannaval is, bár szerintem nekem is előbbivel, Kimivel lesz benne a kedvencem. :) Kíváncsian várom hát, milyen lesz a telenovella! ^^

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Az első kedvenc párosaim telenovellában - 1. rész

2018.09.24. 16:42, Viki

Nemsokára új modulokkal is érkezem - azért bőven van olyan sorozat, amit már kivégeztem, és meg tudnám írni az összes benne lévő szerelmespárt -, de bevallom, nemigen van időm. Vagy ha mégis lenne, akkor őszinte leszek: erőm vagy kedvem nincs. Viszont nem akarom frissek nélkül hagyni az oldalt, így kitaláltam valamit. Manapság lényegesen több telenovellát nézek, mint régen. Legalábbis ezt hittem, míg át nem gondoltam a dolgokat. Picit átgondolva arra jutottam, nekiállok nosztalgiázni kicsit. Alaposan átgondoltam, és összeszedtem néhány zenés videót azokról a telenovellás párosokról, akiket elsők közt ismertem meg. Szóval kb. a telenovella-nézős korszakom első 5 évéből írogattam össze a párokat, akik igazán megfogtak. Oké, a legtöbbjük teljes sztorijára már nem emlékszem (hiszen rohadt sok évvel ezelőtt láttam utoljára az adott sorozatot, még kicsi gyerekként), de az érzés megmaradt, hogy "igen, őket imádtam". Részletekben teszem majd ki ezt a kvázi cikksorozatot, ugyanis 15 videóról beszélünk, szóval szétbontottam ezt a hatalmas adagot. Kezdjünk is bele, első körben öt remek videóval. Azért jelzem, hogy NEM rendeztem őket sorba semmilyen koncepció alapján, teszem azt legnagyobb kedvenctől haladva visszafelé. Egyszerűen csak random pakolgatom ki őket pár mondatot mellékelve hozzájuk.

Paulina & Carlos Daniel (La Usurpadora - Paula és Paulina)

A Paula és Paulina volt a legelső telenovella, amit elkezdtem nézni. Kiskoromban az abszolút favoritom volt, aztán emlékszem, pár év elteltével újra megnéztem (még általános iskola végén), akkor is odáig voltam tőle. Még meg is könnyeztem, amikor elkezdődött a főcím az első rész elején, mert tudatosult bennem, hogy oly sok idő után újra láthatom. Ám kb. 2 évvel ezelőtt fogtam magam, és elkezdtem tekerve nézni. A végére értem ugyan, azonban rájöttem, így 20 fölött már más a véleményem róla. Igen, mindig különleges helye lesz a szívemben, azonban akkora blődségekkel van tele, úristen. Talán az is benne van a pakliban, hogy azért változott a véleményem ekkorát, mert azért 20 év alatt a telenovella műfaja is gyökeres változásokon esett át. Valljuk be, a mai telenovellákban az írók már mernek merészebb lépéseket is megtenni az ütős sztori érdekében (ergo nem mindig kiszámítható, hogyan alakul a főhősök sorsa), plusz ne kövezzetek meg, de a színészi játék is sokkal természetesebbé vált a többségnél. Régen akkora túlzásokat tudott némelyik színész belevinni a szerepbe, hogy így felnőttként csak fogom a fejem. Manapság annyival letisztultabban játszanak, ami közelebb áll hozzám is. És 2012-ben el is készült ennek a telenovellának a feldolgozása, ami klasszisokkal jobb, és ehhez tartom magam. Na, de rátérve a párosra. Ugyan a sorozatot többé nem tervezem végignézni a fent említett indokok miatt, de egy dolog tuti: Paulina és Carlos Daniel nekem amolyan "legelső ship" volt, ezért extra különlegesek számomra. Gabriela Spanic és Fernando Colunga kettőse azért rohadt ütős, noha mindkettejüket jobban szeretem egy-egy konkrét személlyel, de azért előkelő helyen vannak a listámon így is. Fantasztikusak voltak együtt, olykor lehet, fogok is nosztalgiázni néhány megnézésével.

Graciela & Adrián (Esmeralda)

Ezt a sorozatot szerintem nem néztem teljesen végig egyszer sem - inkább anyu volt az, aki nézte -, és így az emlékeim is elég halványak, azonban amikor tavaly év végén elkezdődött a Sin Tu Mirada, ami lényegében ennek a feldolgozása, azt elkezdtem nézni, és akarva-akaratlanul visszatért pár emlék. Ami azért is furcsa, mert a két sorozat csak az alapsztoriban egyezik, egyébként egy idő után teljesen más irányba vitték el az idén áprilisban befejeződött sorozatot az eredetihez képest. Nos, mint már írtam, sok minden kiesett nekem az Esmeraldából, egy dolog azonban mindig felejthetetlen lesz számomra. Az, hogy mennyire szerettem Graciela és Adrián párosát. Az elkényeztetett kisasszonyka és a lovászfiú szerelmi története engem ezerszer jobban megfogott, mint a Leticia Calderón és Fernando Colunga által megformált főszereplő páros. Nora Salinas és Alejandro Ruiz alakítása amúgy is nagyon ütős volt, pláne a tragédia jelenetében... Sajnos az a legemlékezetesebb pillanat, és rohadt szomorú is vagyok miatta. A szerelmük elé számos akadály gördült, és a végén Graciela annyira kétségbeesetten vágyott Adriánra, hogy azt hazudta, gyereket vár tőle, ám amikor kiderült, nem igaz, a férfi végleg szakított vele. A nő ekkorra már tényleg megváltozott, és az örökségről is lemondott, amit a férje hagyott rá (igen, hozzáment a sorozat folyamán egy gazdag férfihoz), de Adrián képtelen volt megbocsátani. Hozzátenném, mindketten elképesztően makacsok voltak. De sajnos Graciela nem volt valami erős jellem bizonyos szempontból, és öngyilkos lett ezen a ponton. Adrián teljesen kiborult, önmagát hibáztatta, de végül feleségül vett egy másik nőt, akivel boldog lehetett. Hát... erre csak annyit írnék, hogy örülök, amiért a feldolgozásban a karaktereik megfelelői legalább ott endgame-et kaptak.

Cristina & Victor Manuel (El privilegio de amar - Titkok és szerelmek)

Nos, mint már finoman jeleztem, megvan a véleményem a régi stílusú telenovellákról. Szinte az összes egy kaptafára készült, a színészi alakítások többsége pedig bőven hagyott kívánnivalót maga után. Anno a legtöbb telenovellát kb. faltam, ma már visszanézve tényleg elég sokra mondom azt, hogy köszi, szép élmény volt régen, de soha többé. Hát...a Titkok és szerelmek az egyik kivétel. Nem mintha sokkal több lenne, még maximum kettőre mondom azt, hogy simán újranézném, bár azokat azért is, mert durván 15 éve nem adta le egyiket sem magyar csatorna. A Titkok és szerelmek úgy képez kivételt, hogy 2-3 évente leadják nálunk. Oké, tévében sosem követem, de a lehetőség adott. A főcímdalát úgy is kívülről tudom, hogy nem hallgatom napi szinten. Ha már itt tartunk, ennek még a főcíme is baromi egyedi! Egy igazi kakukktojás ez a sorozat a régiek között, és ezt a lehető legjobb értelemben mondom. Alakítások és történetvezetés terén is bravúros! És akkor jöjjön a poszt lényege: a főszereplőpáros lenyűgöző! Egyrészt Adela Noriega és René Strickler kettőse több mint tökéletes, jó döntés volt őket castingolni a szerepekre, mert ütős kémiát produkáltak, és bizony, kijelenthetem, hogy maradandót alkottak. Cristina és Victor Manuel szerelmi szála ugyan tele volt bonyodalmakkal, ami egy telenovella esetében mondhatni követelmény, szerencsére idővel sikerrel vették őket. Azért bőven volt holtpont a kapcsolatukban, sőt emlékszem, előfordult, hogy több epizódon keresztül még csak nem is találkoztak, hiába volt ott a közös gyermek. Jó, először a férfi nem is tudta, hogy az övé a kicsi, mivel Cristina nem vallotta be neki, hiába gyanakodott. De hát magára vessen, hiszen ott volt neki az az idegesítő nőszemély, Tamara. Victor Manuel nem kezelte túl jól a magánéletét, és még finoman fogalmaztam. Inkább mondjuk ki: alaposan elcseszte. Főleg, ha azt vesszük, hogy a sztori legelején még csak szórakozott Cristinával, és csak utána lett szerelmes a naiv, fiatal lányba. Na-na, azért ez nem túl szép tőle! Mindegy, ezen könnyen tovább tudtam lépni, amikor átfordultak az érzései őszinte irányba és valóban beleszeretett. Istenem, rajongásig imádtam őket, és szerintem ez ma is így lenne, ha újranézném. Mármint basszus, akármikor eszembe jut és tényleg csak a főcímet nézem meg, megkönnyezem, amikor meglátom őket. Igen, ennyire szeretem a párost! :D <3

Victoria & Rocky (Muneca brava - Vad angyal)

Akkor most evezzünk kicsit poénosabb vizekre. Először is ki ne ismerné a Vad angyalt? Szerintem ez máig a leghíresebb telenovella Magyarországon. Mindenkit megnyugtatok, imádom a Natalia Oreiro és Facundo Arana által megformált főhősöket. Mili és Ivo szerelme epic, én pedig odáig vagyok értük. Azonban a szívemet Vicky és Rocky ragadta meg leginkább. Szerintem ennek több oka is van. Egyrészt ők voltak szerintem a humoros vonal igazi képviselői, mert bár Mili és Ivo is jócskán szolgáltattak nevetős pillanatokat (eleve a sorozat a vígjáték kategóriába is besorolható), azért a főszereplők elég sokszor meg is ríkattak minket. Nem mondom, hogy a ház kisasszonya és a sofőr között sosem volt megindítóbb momentum, mert azért néha ők is komolyabbra vették a szitut, viszont bárhogy nézem, akkor is ők voltak a humorbomba. Már ha csak azt veszem, hogyan játszották ki a lapjaikat azért, hogy meghódítsák a másikat egymás tudtán kívül. Bár ez elég hülyén hangzik, azért remélem, érthető valamennyire. A lényeg az, hogy kezdetben Rocky akarta megszerezni Victoria szívét, ehhez pedig elég sok idióta módszert bevetett, amivel úgy festett, totál elássa magát a nő szemében, ám idővel Vicky rájött, hogy kezd belezúgni a pasiba. Ekkor nekiállt játszadozni vele, és elképesztően érdekes cseleket vetettek be egymás ellen. Emlékszem, még a féltékenység is képbe került, amit nagyon aranyosan kezelt mindkettő. Valószínűleg ez is tetszett bennük, hogy nem voltak olyan hatalmas kiakadásaik ilyenkor, hanem már-már nevetségesen intézték el az ilyen szituációkat, amin a néző jókat tudott derülni. Én legalábbis biztos. Plusz azért is fogtak meg annyira, mert szeretem az olyan párosokat, ahol nem elvárás, hogy mindkét fél úgy nézzen ki, mint akik épp most léptek elő egy magazin címlapjáról. Vicky egy gyönyörű, fiatal és gazdag nő, Rocky pedig egy középosztálybeli sofőr, aki... nos, nem egy Brad Pitt. Az őt megformáló Marcelo Mazzarello nem tartozik a világ legjobb pasijai közé, egyértelműen leszűri az ember abban a percben, hogy ránéz, én valamiért mégis imádtam a Vad angyalban. Részben nyilván azért, mert imádom ezt a párost, részben viszont azért, mert a tekintetében volt valami. Nem is tudom, de olyan szépen tudott nézni Vicky-re, ami nagyon megnyert magának nézőként. Verónica Vieyra és közte mindenesetre mesés volt a kémia!

Marina & Imanol (Primer amor a mil por hora - Első szerelem)

Most pedig jöhet az a páros, akik talán a legfontosabbak ebben a posztban. Na igen, Paulina és Carlos Daniel ide, Cristina és Victor Manuel oda, nekem akkor is Marina és Imanol ebből az ötös fogatból a legek legje! Valószínűleg részben azért is, mert az Első szerelem című telenovellát 2004-ben adták le először és utoljára magyarul, én pedig rajongásig imádtam a sorozatot. Emlékszem, elkezdődött a főcímdal, én meg a szobában táncoltam rá. :D Oké, 9 évesen az ember még nem a shippekkel van igazán elfoglalva, de utólag visszagondolva összeraktam a képet. Mint oly sok sorozat esetében, úgy ebben sem az abszolút főszereplő páros fogott meg a legjobban. Jó, persze, Marina és Imanol is annak számítanak, de Jovana és León mindenképp főbb szereplők voltak. Azonban hiába hatalmas kedvencem Anahí, akkor sem ő és Kuno Becker varázsoltak el leginkább, hanem az ukrán származású színésznő, Ana Layevska és a fantasztikus Valentino Lanús. Már mindegyiküket láttam más sorozatokban is, és más partnerekkel (csodás partnerekkel, hozzátenném!), de mind a mai napig tartom magam ahhoz, hogy amit ők együtt műveltek ebben a sorozatban a képernyőn, az taníthatatlan! A kémiájuk természetesen adja magát és olyan lendülettel üt ki másokat a ringből, hogy csak lesek. Nem is lep meg, hogy az évek alatt másban is játszottak együtt. Például egy tavalyi pszichothriller-sorozatban, noha nem lett a párosuk endgame. Ettől még igenis jó látni, hogy sikerült rájönniük az embereknek, érdemes őket többször összetenni. Akárhogy is, Marina és Imanol szerelme epic, sőt még annál is hatalmasabb, én pedig rimánkodom azért, hogy újra adják le nálunk a sorozatot, mert szeretném még egyszer végignézni! Érdekesmód bőven vannak emlékeim, plusz fent van magyarul az első 3, illetve az utolsó rész, de ez akkor sem ugyanaz, mintha lenne esélyem rá, hogy ismét elejétől a végéig megnézhessem. Úristen, de jó lenne! És igen, főleg miattuk! Annyira csodálatos momentumaik voltak, és imádom, hogy erős volt a humorvonal is náluk, ugyanakkor a drámai pillanatokból sem volt hiány. Bár kicsit kevesebb dacot el tudtam volna viselni. Gondolok itt arra, amikor egyik sem vallotta be a másiknak, hogy mit érez, mert épp pocsék volt az időzítés, és féltékenyek voltak. Imanol főleg Mauricio miatt, Marina meg Barbara végett. Ezért inkább szenvedtek, mintsem hogy beismerjék, "igen, te kellesz nekem". Na, ez rendesen ki tud akasztani. De alapvetően tündériek voltak végig, és Imanolnak volt egyfajta szarkasztikus humora, amivel mindig felidegesítette Marinát, én meg hátradőlve élvezhettem ezeket a jeleneteket. És hogy hol a dráma azon kívül, hogy távolról szerették egymást a sorozat felében? Nos, Marina idővel anorexiás és bulimiás lett, és olyan megható volt látni, ahogy Imanol gyengéden bánt vele. Jaj, annyira szeretem őket még ennyi év elteltével is! A legjobbak között vannak, ez kétségtelen! <3

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.