A hónap párosa

DAISY & DANIEL
2024. március
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Ez a két kis kincs az Agents of S.H.I.E.L.D. - vagyis ahogy nálunk szinkronnal adták, A S.H.I.E.L.D. ügynökei - című sorozat egyik szerelmi szála. A legkésőbb érkező csodaduó. A Daisy-t játszó Chloe Bennet a széria kezdete óta a csapat része volt, több egyébként fantasztikus partnere is volt az évadok alatt, imádtam is mindegyikükkel, hogy őszinte legyek. Daniel Sousa, vagyis Enver Gjokaj csak az utolsó évadban jelent meg. Egyébként az ő karaktere korábban az Agent Carter (Carter ügynök) szériában volt főszereplő. De nagyon örülök, hogy a SHIELD-ben is láthattam később. Azt pedig, hogy Daisy-vel ennyire fogom imádni, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Az ég szerelmére, letaszították a trónról azt a shippemet is, akik a széria kezdetétől a mindeneim voltak. Mindössze egyetlen szezon leforgása alatt Dousy lett a KEDVENC párosom a sorozatban. Ez azért nem semmi szerintem! Ajánlom mindenkinek megtekintésre ezt a hét évadot megélt Marvel-projektet, kihagyhatatlan! És hátha titeket is elvarázsol egyetlen egy szezon alatt Chloe és Enver bámulatos kémiája és a történetszál, amit képernyőre vittek együtt. <3

Piper szerint: Bár Marvelben leginkább filmeket szoktam nézni, már sokszor tévedtek a szemeim a S.H.I.E.L.D sorozatra is és szerintem egyéb Marvel sorozatok felé is kacsintok, bár leginkább eddig DC sorozatokat láttam, de mivel tudván, mekkora fanja vagyok mindkét univerzumnak, nem csodálkoznék magamon, ha hamarosan nekiállnék ennek a sorinak, a Marvel DC alkotások mindig is egyfajta gyengéim voltak. :D El tudom képzelni, hogy szuper jól mutathat ez a páros együtt, biztos vagyok benne, hogy Viki nem hiába imádja őket ennyire. Hiszek neki. :) De, ha anno majd odajutok, bővebben is kifejtem erről a kettőről a véleményemet.

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

447. hét

Viki véleménye: A legcsodásabb tévés szerelmespár az LMBTQ képviseletében. Mind a mai napig így gondolom, pedig azóta, hogy láttam a Testvérek (Brothers & Sisters) című amerikai sorozatot, jó néhány másik melegszál került még az utamba, és mégis... a drága Kevin-Scotty duó felülmúlhatatlanul ragyog a shipper szívemben. A Scotty-t megformáló Luke Macfarlane az életben is meleg (mondjuk ettől függetlenül heteroszexuális férfit is lazán el tud játszani), míg Kevin, vagyis Matthew Rhys hetero a valóságban, mégis együtt bámulatos, amit végrehajtottak a képernyőn. Szavakat sem találok a kémiájukra, illetve a páros történetszálára. Lenyűgöző, lehetetlen nem imádni őket szívünk minden szeretetével! Javaslom, adjatok egy esélyt ennek a szívmelengető sorozatnak, garantáltan bele fogtok szeretni, és persze ebbe a csodálatos párosba is. <3

Piper véleménye: Nem tudom ismerem-e a sorozatot. Szerintem biztosan nem. Mindössze csak Viki szavaira és erre a szépen összeszedett videóra tudok hagyatkozni. Ha ő így írja le a párost, egészen biztosan remek párt alkothattak a sorozatban. :)

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Az első kedvenc párosaim telenovellában - 2. rész

2018.12.11. 15:17, Viki

Még szeptemberben álltam neki ennek a cikksorozatnak, most úgy gondoltam, ideje meghoznom az újabb adagot. Ahogy már abban a posztban is írtam, a telenovella nézős időszakom első 5 évéből szedegettem össze 15 szerelmespárt, akiket mind a mai napig szeretek, noha jó pár novellát már sok-sok éve nem láttam. Bár a régi mexikói sorozatok nagy része ma már egyáltalán nem tetszik annyira, mint gyerekkoromban, hiszen a műfaj előnyére fejlődött mind történetvezetésben, mind színészi alakítások terén, de azért ez nem jelenti azt, hogy a régi klasszikusok közt ne lennének favoritjaim, pláne szerelmespárok terén. Hiszen a kémia nem azon múlik, hogy egy történet szimplán arról szól, hogy a szegény lány beleszeret a gazdag ficsúrba, aztán hozzámegy, aztán elválnak az útjaik, a nőnek meg mit tudom én, amnéziája lesz vagy ilyesmi. Ugyanis nem egy ilyen sztori volt úgy 20 évvel ezelőtt. A kémiához elég, ha a két színész képes megteremteni annak látszatát, hogy szerelmesek egymásba...vagy épp tényleg így éreztek egymás iránt. Mert bizony arra is volt példa. Fentre belinkeltem a korábbi ilyen posztomat, ha esetleg kimaradt volna, most pótolhatjátok. Ezúttal pedig újabb öt csodavideót pakolok ki nektek.

Rosalinda & Fernando José (Rosalinda)

Volt egy nagyon durva Thalía imádó korszakom. Emlékszem, újságkivágásokat is gyűjtöttem róla, egy doboznyi cuccom volt a színész-énekesnőről. A Rosalinda novella népszerűsége közben pedig sokszor tettem virágot a hajamba. Igazi rajongó voltam. Ám ez az évek alatt alábbhagyott, olyannyira, hogy már szinte egyáltalán nem emlékszem Thalía egyik sorozatára sem. Pedig mindegyiket megnéztem, amit leadtak Magyarországon. Sőt az igazat megvallva ma már úgy gondolom, színészileg nem volt nagy szám a nő. Bizony, kimondtam. Na jó, ebben az is közrejátszott, hogy mindegyik telenovellájában kivétel nélkül ugyanolyan karaktert játszott...mindegyiket ugyanúgy. A naiv, szegény kislány, aki összejön egy gazdag fickóval, hozzámegy, ám történik valami gond, aztán vagy amnézia miatt vagy a bosszúvágy hajtja, de új személyazonossággal, már gazdagon tér vissza az adott férfi életébe. Ez volt a Rosalindában is. Azonban a pontos okokra nem emlékszem. Igen, ennyire kiesett ez a széria. Ma már amúgy képtelen lennék végignézni, pedig megpróbáltam. Számomra túl bugyuta, és főleg Thalía alakítása miatt. Félreértés ne essék, énekesnőként mind a mai napig csodának tartom, sőt az egyik kedvencem, és ha úgy döntene, hogy visszatér a telenovellák világába így majdnem 20 évvel később, simán el tudnám képzelni mondjuk egy gonosz szerepben. Legalább látnám más szerepkörnyezetben. Ám erre kevés esélyt látok. A Rosalinda volt az utolsó tévés munkája 1999-ben. Ő és Fernando Carrillo kémiáját azonban nem vitatom, pazarul mutattak együtt. Talán a férfi volt Thalía legjobb televíziós partnere. Még maximum Fernando Colunga közelíti meg a szintet kémiaügyileg, de ha alaposan átgondolom, Carrillo viszi a prímet!

Lisa & Santiago (Mis tres hermanas - Családban marad)

Szerintem jobban jártam volna, ha ezt a párost kihagyom a sorból, ugyanis velük kapcsolatban mindössze az érzés maradt meg emlékként, hogy rohadtul imádtam őket. Meg úgy eleve a sorozatot. Még 2000-ben készült, és meg vagyok róla győződve, hogy nálunk csak egyszer került adásba, én pedig akkor szinte végignéztem az egészet. Mégis filmszakadás van a főcímtől kezdve. Ugyanis bármennyire röhejes, a főcímre teljes egészében emlékszem, de még a szövegére is, basszus, ám a sztori elszállt. Még jó, hogy utána tudtam olvasni, de az a nagy igazság, hogy az sem segített túl sok emléket felidézni. A lényeg, hogy Lisa ápolónő, Santiago pedig mérnök, és ahogy lennie kell, egymásba szeretnek. Konkrétan ők a legfőbb szerelmi szál. Lisának van három testvére, és a szülők halála után a bátyja, Augusto nevelte fel a húgait. Minden csodás volt az életükben, míg a legkisebb testvér, Beatriz nem lett halálos beteg. Hozzátenném, az ő történetszála jobban dereng, és Beba szerelmi sztoriját is imádtam, csak hát...na, itt mégis Scarlet Ortiz és Ricardo Alamo gyönyörű kémiájáról beszélünk. Mert a zenés videó, ha másban nem, abban bőven eleget segít, hogy a nyilvánvaló kémiát észrevegye az ember. Na, de folytatva a sztorit: végül előkerül a halottnak hitt apjuk, aki időközben tudós lett, és természetesen a kislányát akarja mindenáron megmenteni...elárulom, sikerül neki. Ugyanis szerencsémre az utolsó 3-4 része a sorozatnak felkerült a netre, és még nekem is megvan DVD-n. Csak már évek óta nem néztem meg, de a napokban szerintem sort kerítek rá, mert tényleg elképesztően szerettem. Jó lenne, ha ismét leadnák, biztos végignézném megint, még ha tekerve is. Már csak miattuk is. Mármint nézzetek rájuk, és úgy hiszem, érteni fogjátok, miért imádom őket annyira.

Yubiri & Wilker (Guerra de mujeres - A nők háborúja)

Bár mai szemmel már elég nagy baromságnak tartom ezt a 2001-es telenovellát, még az én ízlésemnek is bugyuta, ami elég nagy szó... :D De!!! Yubiri és Wilker kapcsolatát bármikor örömmel végigtekerem. Pár hónapja el is kezdtem, ugyanis szerencsére az egész sorozat elérhető a neten. Megunhatatlan a karakterek közti folytonos csipkelődés, és ahogy a poénkodás és állandó szarkazmussal tarkított veszekedés végül átcsap szerelembe. Az egész onnan indul, hogy az első részben Yubiri-t elviszi a legjobb barátnője egy jósnőhöz, aki azt mondja, aznap éjfélkor hozzáér majd élete szerelme. Csakhogy a nagy pillanatban egyszerre ketten is hozzáérnek a lányhoz. Juan Diego, aki annak a fia, aki azt az ügynökséget vezeti, amelyiknél Yubiri álmodozik arról, hogy nagy karriert fut be, illetve ugyebár Wilker, aki egy bárban énekes, és a világhírnév elérése szerepel a tervei közt. A lány természetesen a gazdag srácról gondolja, hogy élete férfija, Wilker-t el is könyveli "hülye bunkónak", egy "idiótának", és igen, Yubiri-t idéztem, mivel elég sűrűn használta ezeket a jelzőket a bohókás, szinte mindig vigyori és cinikusan poénkodó Wilkerre. Istenem, mennyi olyan jelenetük volt, amin sírva nevettem. Egyiküket sem kellett félteni, az utolsó részben, amikor Yubiri készült hozzámenni Juan Diego-hoz (pedig már ekkor rég Wilkerbe volt szerelmes!!!), Wilker ment is könyörögni, hogy szökjön meg vele, és akkor mondta is a lánynak, hogy mindketten elképesztően csökönyösek. Na igen, ez volt az egyik ok, hogy annyira élveztem a jeleneteiket. A humor-faktor alapvető része volt a duónak, noha azért bőven voltak komoly perceik is, amik miatt csak még szebb lett a kapcsolatuk kialakulása. Wilker például első látásra beleszeretett a lányba, mindössze tiszteletben tartotta, hogy ő Juan Diego-ért van oda, aki ekkor még észre sem vette Yubiri-t. Na jó, a tiszteletben tartás nem egészen igaz, de a maga módján igenis tartotta a távolságot, és csak barátok voltak. Egy ideig. De utálta szenvedni látni Yubiri-t, és egyre többször vallott szerelmet neki, sokszor a "hülye bunkó" stílusában, de végül is célt ért, mert elnyerte a lány szerelmét. És az utolsó részben az a monológ, te jó ég!!! Mindig közel állok a síráshoz, mikor megnézem azt a jelenetet.

Édes nádszálam! Szeretlek, és tudom, hogy...te is szeretsz engem. Csak az van, hogy te csökönyös vagy. De én még nálad is makacsabb vagyok. De ha ebben a pillanatban nemet mondasz, ha azt mondod, hogy mindennek vége, és beszállsz ebbe a taxiba és elmész...a templomba, Istenre esküszöm, hogy utánad megyek. Nincs más az életemben, szerelmem. Te vagy a mindenem. És ezt komolyan mondom. Még nem született meg az az idióta, aki engem legyőzzön. Úgyhogy magácska most velem jön.

Ezután még lenyomnak egy szép kis párbeszédet a saját kis stílusukban, aminek az a vége, hogy Wilker térden állva kéri meg, hogy szökjön meg vele és ne menjen hozzá Juan Diego-hoz, hiszen nem őt szereti, és igeeeen! Küldetés teljesítve! Nyilvánvaló volt az endgame szerintem már a legelső közös jelenetüket látva. Én speciel sosem szerettem volna Juan Diego-val látni Yubiri-t. Egyszerűen nem illettek össze. Yubiri egy vagány csaj, akihez nem illett a sajnálom, de töketlen ficsúr. Juan Diego egy nagyon rendes srác amúgy, de inkább az olyan kapcsolatokat szeretem a sorozatokban, amikben a pasi nem egy papucs. Itt biztos ez a sors várt volna rá. Végül egy nagyon kedves teremtés mellett találta meg a boldogságot, Yubiri pedig a hozzá hasonlóan erős jellemű Wilkerben. Hála az égnek! <3 Említettem már, hogy a sorozat már-már bénasága ellenére mennyire szeretem ezt a párost? Tényleg így van. Gaby Espino és Jorge Reyes lehengerlőek voltak együtt a képernyőn. Sőt a forgatáson össze is jöttek, és egészen 2005-ig egy párt alkottak az életben is. Gondoltam, ezt így a végére megjegyzem érdekesség gyanánt.

Maia & Matías (Floricienta - Csacska angyal)

Ez az argentin telenovella piszkosul hosszú volt, és ha már annyiszor használtam a posztban a bugyuta jelzőt, simán leírhatom ide is, viszont annyira jó humora van a telenovellának, hogy még ha végig nem is nézném újra, de tekerve simán bevállalnám. Csak sajnos sehol sem találom az egészet elejétől a végéig. Pedig az argentin színészek komikusi vénája úgy gondolom, mindig is erős volt, és tény, hogy odatették magukat színészileg ebben a sorozatban is. Kivétel nélkül mindenki. Szerelmi szálakból sem volt hiány a 2004 és 2005 között képernyőn lévő szériában, több is megfogott. A legjobban viszont Olivia és Franco, illetve Maia és Matías románca. Most mégis az utóbbi kettősre esett a választásom, ha már egyszer "muszáj" volt döntenem, hiszen még a cikksorozat elkezdésekor arra jutottam, hogy mindegy, ha egy sorozaton belül több párt is imádtam, akkor is egyet emelek ki. Nos, Maia és Matías az első évadban volt felépítve, a másodikban már nem kaptunk belőlük...hát, lényegében semmit sajnos. A sztorijuk eleve bonyolult volt, mert Maia egy 15 éves tini volt ekkoriban, Matías pedig a lány bátyjának legjobb barátja, és bizony már 25 körül volt. Azért ez így nem épp gyalog-galopp. Már kisbaba kora óta ismerte Maiát, aztán évekig másik országban élt, a szezon elején tért vissza, és szépen lassan szembesült vele, hogy Maia már nem kislány többé. Idővel bele is szeretett a lányba, és persze vice versa. Sőt Maia hamar elkezdte neki mondogatni az érzéseit, de Matías mindig tagadta, hogy viszonozná őket. Ám végül nem tudta már távol tartani magát a lánytól, kibukott belőle az igazság, ám sajnos Federico, a lány védelmező bátyja is rájött a dologra. Végül a szakításuk oka még csak nem is Fede volt, mert készen állt végre elfogadni a kapcsolatot, hanem a korkülönbség. Maia el is utazott másik országba, ha jól rémlik, tanulni ment. Bár a szerelem nem múlt el, és megígérték egymásnak, hogy ha ismét találkoznak, harcolnak majd a szerelmükért. A második szezonban Matías már nem is volt benne, csak szó volt róla, hogy ismét megpróbálták, de végül sehogy sem jött össze a dolog és végleg szakítottak. Maia pedig az évadban visszatért az első szerelméhez, Facha-hoz. Én ennek rohadtul nem örültem, mert kicsit sem shippeltem őket, és a szívem mindig a Maia-Matías pároshoz tartozott, ez pedig így is marad... és mindig szomorú leszek emiatt. Csak sajnos a Matías-t játszó színész, Esteban Pérez nem akart visszatérni. Pedig valami azt súgja, az alkotók boldog befejezést adtak volna nekik. Bár szerettem Maia karakterét, de be kell vallanom, azt kívánom, bár Paola Sallustro sem tért volna vissza, és megmagyarázták volna azzal, hogy boldogan élnek valahol, akár Németországban, akár Orlando-ban, nekem tök mindegy. De hát így alakult... :(

Perla & Roberto (Perla - Perla, a fekete gyöngy)

Ők ebből az ötös fogatból az abszolút kedvenceim!!! Ez nem is kérdés. Ez az 1998-as sorozat több szempontból is különleges helyet foglal el a szívemben. Egyrészt a színészi játék kifejezetten természetes a régi sorozatok többségéhez képest (még a Titkok és szerelmek volt ilyen), másrészt egyedi története van, bravúros írói húzásokkal és egy varázslatos szerelmi történettel megfűszerezve. Ráadásul a legcsodálatosabb mexikói színésznőt, aki a legek legje számomra, ebben ismertem meg! Silvia Navarro egy igazi kincs, aki bármit el tud játszani, és minden eddigi partnerével tökéletes kémiát produkált, ez alól Leonardo García sem képez kivételt. Istenem, annyira csodásak voltak! Hála az égnek az egész telenovella fent van az interneten, és bár rohadt hosszú, én mégis örömmel kezdtem el elölről, még ha lassan is haladok vele. Perla és Julieta legjobb barátnők és ugyanabba a bentlakásos iskolába járnak. Perla egy szegény árva, Julieta pedig nagy vagyon örököse. Julieta beleszeret egy rivális cég örökösébe, teherbe is esik tőle. Roberto-ról van szó, aki a sorozat elején durván fogalmazva egy érzéketlen, önző vadbarom nőcsábász. Megszületik a kisfiú, ám Julieta autóbalesetet szenved. Perla megfogadja, hogy bosszút áll a barátnőjéért, és magához veszi a gyereket, illetve a lány személyazonosságát. Ám azzal nem számol, hogy végül ő is beleszeret Roberto-ba... Jó pár évet felölel amúgy a telenovella, sok-sok történetszál lefut közben, de egyszerűen mindegyik érdekes. A legjobb pedig azt látni, hogy ez a hatalmas szerelem hogyan változtatja meg Roberto nemtörődöm jellemét. Egy igazi érzékeny, szerelmes bolond lesz belőle, aki a csillagokat is lehozná Perláért. Azért ez nem semmi. A sorozatban kétszer is összeházasodnak, hiszen az első házasságuk válással végződik. Már nem rémlik a pontos sztori, de ahogy elkezdtem az elejétől nézni, beugrott pár dolog, és minden jelenetüket vigyorogva nézem! Kicsit Yubiri-t és Wilker-t juttatják eszembe, már ami a humoros élcelődéseiket illeti, bár azzal a különbséggel, hogy itt Roberto tényleg egy gyökér volt az elején, míg Wilker-nek igenis voltak őszinte megnyilvánulásai, és nem csak ágyba bújni akart a nőkkel. Na, de az a fő, hogy végül Roberto egy fantasztikus jellemfejlődésen esett át, és egy bámulatos szerelmi történetnek lehettünk tanúi. Javaslom, nézzetek bele ti is, mert lehetetlen nem megszeretni ezt a kettőt! <3 :D

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre