A hónap párosa

DAISY & DANIEL
2024. március
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Ez a két kis kincs az Agents of S.H.I.E.L.D. - vagyis ahogy nálunk szinkronnal adták, A S.H.I.E.L.D. ügynökei - című sorozat egyik szerelmi szála. A legkésőbb érkező csodaduó. A Daisy-t játszó Chloe Bennet a széria kezdete óta a csapat része volt, több egyébként fantasztikus partnere is volt az évadok alatt, imádtam is mindegyikükkel, hogy őszinte legyek. Daniel Sousa, vagyis Enver Gjokaj csak az utolsó évadban jelent meg. Egyébként az ő karaktere korábban az Agent Carter (Carter ügynök) szériában volt főszereplő. De nagyon örülök, hogy a SHIELD-ben is láthattam később. Azt pedig, hogy Daisy-vel ennyire fogom imádni, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Az ég szerelmére, letaszították a trónról azt a shippemet is, akik a széria kezdetétől a mindeneim voltak. Mindössze egyetlen szezon leforgása alatt Dousy lett a KEDVENC párosom a sorozatban. Ez azért nem semmi szerintem! Ajánlom mindenkinek megtekintésre ezt a hét évadot megélt Marvel-projektet, kihagyhatatlan! És hátha titeket is elvarázsol egyetlen egy szezon alatt Chloe és Enver bámulatos kémiája és a történetszál, amit képernyőre vittek együtt. <3

Piper szerint: Bár Marvelben leginkább filmeket szoktam nézni, már sokszor tévedtek a szemeim a S.H.I.E.L.D sorozatra is és szerintem egyéb Marvel sorozatok felé is kacsintok, bár leginkább eddig DC sorozatokat láttam, de mivel tudván, mekkora fanja vagyok mindkét univerzumnak, nem csodálkoznék magamon, ha hamarosan nekiállnék ennek a sorinak, a Marvel DC alkotások mindig is egyfajta gyengéim voltak. :D El tudom képzelni, hogy szuper jól mutathat ez a páros együtt, biztos vagyok benne, hogy Viki nem hiába imádja őket ennyire. Hiszek neki. :) De, ha anno majd odajutok, bővebben is kifejtem erről a kettőről a véleményemet.

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

447. hét

Viki véleménye: A legcsodásabb tévés szerelmespár az LMBTQ képviseletében. Mind a mai napig így gondolom, pedig azóta, hogy láttam a Testvérek (Brothers & Sisters) című amerikai sorozatot, jó néhány másik melegszál került még az utamba, és mégis... a drága Kevin-Scotty duó felülmúlhatatlanul ragyog a shipper szívemben. A Scotty-t megformáló Luke Macfarlane az életben is meleg (mondjuk ettől függetlenül heteroszexuális férfit is lazán el tud játszani), míg Kevin, vagyis Matthew Rhys hetero a valóságban, mégis együtt bámulatos, amit végrehajtottak a képernyőn. Szavakat sem találok a kémiájukra, illetve a páros történetszálára. Lenyűgöző, lehetetlen nem imádni őket szívünk minden szeretetével! Javaslom, adjatok egy esélyt ennek a szívmelengető sorozatnak, garantáltan bele fogtok szeretni, és persze ebbe a csodálatos párosba is. <3

Piper véleménye: Nem tudom ismerem-e a sorozatot. Szerintem biztosan nem. Mindössze csak Viki szavaira és erre a szépen összeszedett videóra tudok hagyatkozni. Ha ő így írja le a párost, egészen biztosan remek párt alkothattak a sorozatban. :)

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Kedvenc sorozatos párosaim: Pretty Little Liars

2018.12.16. 10:56, Viki

Akkor induljon egy újabb cikksorozat. A Pretty Little Liars-t évekkel ezelőtt kezdtem el nézni, még nagyon az elején járt a széria, amikor bekapcsolódtam. Magyar szinkronnal sosem néztem, végig eredeti nyelven követtem az eseményeket. Összesen hét évadot élt meg, tavaly nyáron ért véget. Nem az abszolút favoritom a sorozat, tele volt nagyon csúnya mélypontokkal, mégis szeretem. Több okból is, amikre most nem látom értelmét kitérni. Még bőven vannak párosok, akiknek a modulját meg kell írnom, és ígérem, sort fogok rá keríteni, most viszont úgy gondoltam, rövid összefoglalót írok a legnagyobb kedvenc szerelmespárjaimról a sorozatból. Ez egy hosszabb cikksorozatnak ígérkezik, hiszen nem kevés szériát fogok ily módon górcső alá venni. Akkor vágjunk is bele, bár tény, nincs túl sok hatalmas favorit párom a szériából...azért itt van néhány!

Hanna & Caleb

Ahogy olvasgattam a kommenteket, nézegettem a közösségi oldalakat, egyértelművé vált számomra, hogy ők a sorozat legnépszerűbb párosa. Nekem mégis "csak" a harmadik kedvenceim a listán. Félre ne értsetek, csodálatosnak tartom őket, gyönyörű volt végignézni a szerelmi száluk alakulását, és bár a legelső találkozásukkal még nem varázsoltak el, de pár résszel később az 1. évad vége felé, a zuhanyzós jelenettel igen. Akkor, amikor Hanna kénytelen volt beugrani a fürdőkádban ácsorgó pucér srác mellé, nehogy lebukjon az anyja előtt, hogy a házukban rejtegeti Caleb-et. Na, az volt az a momentum, amikor azt éreztem, igen, muszáj, hogy endgame legyenek. Egyébként megszállott rajongójuk ezután sem voltam, hiszen Hannát például Wrennel is imádtam (oké, a pasi értelemszerűen nem érdemelte volna meg a lányt, ha figyelembe vesszük a sztorivonalát a pasinak...nem spoilerezek!), megvolt a kémia, bár tény, nem annyi, mint Haleb között. Illetve Caleb-et még Spencerrel is szerettem. Tudom, szörnyű vagyok, pláne, ha azt vesszük, hogy Spencer és Toby az egyik legnagyobb shipem. És mégis...volt valami szép a Spencer-Caleb kapcsolatban, ami miatt élveztem a jeleneteiket. De endgame-et NEM akartam nekik. Haleb összetartozik, és gyönyörű endgame-et kaptak. Megvolt az esküvő, a végén pedig megtudtuk, hogy Hanna kisbabát vár. Köszönöm, univerzum! :D <3 Akárcsak ezt a meseszép videót, amit Sara barátnőm gyártott, hogy mindenki kiélhesse a Haleb rajongását! *-*

Spencer & Toby

A babáim...jaj, leírhatatlanul imádom őket, még ha az írók vették is a bátorságot, hogy tönkretegyék őket. Sosem bocsátom ezt meg az alkotóknak. Nem volt az ő kapcsolatuknál tisztább és szebben felépített szerelmi szál a sorozatban. Bármit megtettek volna a másikért, ezt számtalanszor bizonyították. Elképesztő ívet jártak be, ha azt vesszük, hogy onnan indultunk, hogy Spencer bízott a legkevésbé a furcsa srácban a szemben lévő házból, aztán odáig jutottunk, hogy elképzelni sem tudta nélküle az életét. Már ettől könnyek szöknek a szemembe. Egyszerűen nem tudok úgy megnézni róluk egy szépen összerakott zenés videót sem, hogy ne fojtogatna a sírás. Hatalmas hatással lettek az életemre, és említettem már, mennyire el lett szúrva a száluk? Mármint azzal, hogy [spoiler!!!] bejött az ikersztori, és a sorozat végén kiderült, hogy egy csomó gyönyörű Spoby pillanat nem is volt igazi, mert Spencer ikertestvére játszotta el pazarul, hogy ő Spencer. Nem egy lefekvésük és csókjuk tehát nem is volt igazi Spoby pillanat az elmebeteg ribanc miatt. Bocsánat a kifakadásért, de tényleg kiakasztó ebbe belegondolni. Éppen ezért volt ritka nehéz dolgom a megfelelő zenés videó megtalálását tekintve, hiszen utólag már tudjuk, melyik jelenetben volt az iker jelen Spencer helyett, de a videógyártók először nyilván nem tudták ezt. És semmiképp nem akartam olyat kitenni a drágáimról, ami nem 100%-ig őket mutatja. Végül rájöttem, hogy Andie barátnőm a tökéletes fanvideós, aki készített a finálé után egy gyönyörű megemlékezést a párosról, noha nagyon a padlón volt szegénykém...akárcsak én és még rengeteg rajongó. Jaj, annyira szép ez az alkotás, lehetetlen nem megkönnyezni. A scrabble igazi Spoby védjeggyé vált már az első szezon óta, és örülök, hogy az ikercsaj legalább ezt nem tudta elvenni tőlük. És az utolsó közös jelenetük, amikor senki sem tudott rájönni, melyikük az igazi Spencer, a lány egyik barátnője sem, csak és kizárólag Toby...te jó ég! Ebből látszik, milyen jól ismerte Spencer-t. Érdemes megnézni a srác arckifejezését, amikor Spencer elkezdi szavalni franciául a kedvenc versét. Ez a szerelem, emberek! <3 Oké, ezután nem kaptunk belőlük többet, és igazából ez is egy oka annak, hogy miért olyan dühös a Spoby rajongótábor. Jó, meg lett magyarázva a legvégén, hogy ismét együtt vannak és megpróbálják a párkapcsolatot újra felépíteni, ergo nyitva hagyták az endgame lehetőségét, de nem hiszem el, hogy nem láthattuk őket, pláne azok után, hogy annyi hamis momentumot nyomtak az orrunk elé. Jobbat érdemeltek volna, és örökké imádni fogom őket!

Aria & Ezra

Na, szerintem most szerzek majd ellenségeket, de akkor sem fogok hazudni. Ezria párosa nálam mindent visz! Ugyan Spoby csak egy apró hajszállal van lemaradva a tanár-diák kettőstől, de akkor is ők ketten az első számú kedvenceim. Igen, tudom, jöhetnek a kommentek, hogy "fúj, de hát Ezra átverte, kihasználta őt", na meg a "nem is egykorúak", és az "Ezra meg sem érdemelte", "Aria okosabb lehetett volna, jobbat is talált volna", illetve az ehhez hasonló megnyilvánulások. Oké, némelyikben van igazság. Volt pillanat, amikor zokogtam a sarokban, mert arra gondoltam, hogy Ezra kezdetben csak azért volt Ariával, hogy infót gyűjtsön és könyvet írjon Alisonról, ehhez pedig a legjobb módszer elcsábítani a lány egyik barátnőjét. Ergo az első találkozásuk a bárban kamu. Ezra pontosan tudta, ki Aria Montgomery, ahogy másnap a gimiben is mindössze megjátszotta, mennyire felkavarja, hogy a lány nem is egyetemista, ráadásul a diákja. Tudta. Az elejétől fogva képben volt. Rengeteg kezdeti momentumuk épült hazugságra, ami a szívem egy részének mindig is fájni fog, és nem bocsátom meg Ezrának. De!!! Beleszeretett, a fenébe is. Őszintén, tiszta szívéből, és még veszélybe is sodorta magát, hogy mentse a szeretett nőt. Egy golyó elé ugrott Ariáért, az Isten szerelmére!!! Ezt sose felejtsük el! Már nagyon a sorozat elején valóban érezni kezdett iránta valamit, ami csak nőtt részről részre, évadról évadra. Egy hatalmas szerelem lett az eredménye, ami megérdemelt endgame-et kapott! Mindig sírógörcsöt kapok, ha eszembe jut, honnan indultak és hova jutottak el. Mondhat bárki bármit, számomra ők az etalon a sorozatból! Jó, a hazugság miatt távolról sem olyan tiszták, mint Spoby, de mégis van bennük valami, amivel megnyertek maguknak, méghozzá a legelső percben, hogy megláttam őket együtt. A nehézségek ellenére, amik ezrével kerültek az útjukba, megtalálták az egymáshoz vezető utat. Mindig. És egészen az oltárig vándoroltak, legnagyobb örömömre. Sajnos még az esküvő előtt nem sokkal az is kiderült, hogy Ariának sosem lehet gyereke, és nagyon megindító, amikor a páros erről beszél, sosem bírom ki könnyek nélkül a jelenetet, ám szerencsére túl tudtak lépni ezen a szomorú tényen. Megjegyzem, ebben nagy szerepet játszott Ezra megértése, támogatása és szerelme Aria iránt. Csodálatosan viselkedett, amikor megtudta, hogy nem lehet közös gyerekük. Talán még nagyobb kedvencem az a momentum, mint maga az esküvő, ami már vidám keretek közt telt, csodás esküket hallva a szerelmesek szájából. Aztán persze végül azt is megtudtuk, hogy az örökbefogadás mellett döntöttek, és nemsokára érkezik hozzájuk egy kisbaba. Mi ez, ha nem boldog befejezés? <3 Ezria FOREVER!

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre