A hónap párosa

CATALINA & RAMÓN
2024. április
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Piper szerint: Először is köszönöm Vikimnek, hogy ennyire csodálatos képet választott az én két kis drágámról! <3 Mint már láthattatok korábban is bejegyzést tőlem, nem régen, talán pár hete fejeztem be végre a "Beépített Szépség" telenovellát, amiben mindvégig azt hittem Blanca és Eduardo lesz a kedvenc párosom. (Egyébként a sorozat, ha igaz, most lehet úgy 10 éves és Vikim is éppen folytatja. :) ) Végül egy hatalmas fordulat történt, amire nem számítottam és Catalina és Ramón sikerült még inkább elrabolja a szívemet. Ugyanis annyira tökéletesek együtt és imádtam a közös szerelmi sztorijukat is, nagyon! <3 Ugyan még modult nem írtam róluk, de ami késik, nem múlik, viszont a blogbejegyzésben már azért egy bővebb leírást adtam a közös sztorijukról, bízom benne, hogy mindenkinek tetszett. A lényeg dióhéjban: Catalina és Ramón sok mindenben hasonlítanak egymásra, mindkettejüket megcsalták, mindkettejük (bár Catalina később) elveszti a családtagjait, mindketten áldott jó lelkek, sőt megkockáztatom, hogy ők ketten a sorozat majdhogynem legjólelkűbb karakterei. Tulajdonképpen ők eleinte csak munkatársak, jó barátok voltak és az, hogy összejöttek tulajdonképpen mások ármánykodásának volt köszönhető. Ugyanis Cristóbalt tőrbe csalta Mariana és sikerült elhitetnie vele, hogy a barátnője (Cata) megcsalja őt Ramónnal, mire Cristóbal engedett a vágyainak és, - mivel úgy is Mariana volt mindig is a rögesztméje, vagy szerelme, ezt máig nem tudom eldönteni - valójában ő csalta meg Catalinát, aki Mariana mesterkedésének köszönhetően, rajta is kapta az ágyban a párost. Hasonlóképpen, bár a véletlennek köszönhetően, de ugyanez történt Ramónnal, aki meg az akkori menyasszonyát, Karinát kapja rajta az ágyban a legjobb barátjával, Jorgeval. Ezt a bánátát Ramón később pont Catalinának sírja el, aki nagyon megértő vele és ott kezd el tulajdonképpen elindulni köztük egy mély barátság, később Cata is elsírja a bánatát Ramónnak. Folyamatosan elkezdik egymást támogatni, egymás mellett állnak mindenben és egyszer csak, maguk sem veszik észre és elkezdenek érzéseket táplálni egymás iránt. A kapcsolatukat azonban megnehezíti a tény, hogy mindketten egyelőre másokkal járnak és Catalina ráadásul férjhez is megy, de ekkor már valójában Ramónt szereti és nem tudja őt kiverni a fejéből, Ramón ugyanígy van Cataval. Majd végül egyszerűen képtelenek parancsolni az érzelmeiknek és folyton egymás karjaiban kötnek ki, ráadásul Ramón nagyon hálás Catanak abban is, hogy egyedül a lány hisz (a közeli barátai közül) a fiú ártatlanságában és eléri, hogy ki is hozzák a szerelmét a börtönből. Itt megint lesz egy kis széthúzás kettejük között, mikor Ramón rájön, hogy valójában Cata apja juttatta őt börtönbe, hogy így tartsa távol a lányát a fiútól, de Cata szegény erről korábban semmit sem tudott és dacolt az apjával, hogy kihozza Ramónt a börtönből, amikor rájött az igazságra. Később Cata és Ramón sikeres nyomozást hajtanak végre együttesen Adriano mellett. Végül Catalina és Ramón már tényleg nem bírták tovább egymás nélkül és egy szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt egymással és miután lefeküdtek, gyakorlatilag már járni is kezdtek egymással, hiszen ekkor már Catalina amúgy is válófélben volt Cristóbaltól, stb. Egy ideig nagyon boldogok egymással, majd jó időre szakítanak egymással, amiért Cata tévesen azt hiszi, Ramón átejtette őt az apja ügyével kapcsolatban. Itt aztán Ramón részéről egy csomó féltékenykedés van Cristóbal miatt, stb, stb. Végül aztán a lány rájön, hogy az apja csak Raquel bábja volt és a sorozat vége felé megbocsát Ramónnak, aki végig nem szűnt meg szeretni a lányt (ami egyébként kölcsönös volt Cata részéről is) és minden követ megmozgatott, hogy visszaszerezze őt, ami nekem nagyon tetszett, végül pedig újra összejöttek és boldogabbak voltak, mint valaha, sőt még ők lettek az Árvaház új vezetői és csodálatos endgamet kaptak, Cata és Ramón forever!! <3 ^^ (Jelen pillanatban egyébként kb. ők a másodikak nálam a telenovellás párosok listáján. :) )

Viki szerint: Tudom, milyen sokat jelent Pipernek ez a páros. A bejegyzésében leírtak és az általa szerkesztett zenés videó alapján én is imádni fogom őket, de még nem tartok ott a sorozatban, hogy akár egy jelenetük is lett volna. Azért igyekszem vele, mert bár szerintem nekem nem ők lesznek a La Impostora-ban (A beépített szépség) a favorit párosom, de mint írtam, garantáltan odáig leszek értük. Julieta Grajales és Edgar Iván Delgado között csodásan működik a kémia! Hozzáteszem ahhoz, amit drága szerkesztőtársam már fentebb leírt, én imádni fogom Mariana kavarását, ugyanis hatalmas Mariana-Cristóbal fan vagyok, szóval nekem csak jó, ha ő bekavar Catalina és Cristóbal kapcsolatába, hogy aztán Cata sodródhasson az igaz szerelméhez, Ramón-hoz, én meg nézhessem Mariana és Cristóbal kettősét. :P <3

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

450. hét

Viki véleménye: Pontosan ma (április 15.) van a világ egyik legtehetségesebb színésznőjének, Kimberly Dos Ramos-nak a szülinapja. Szóval mindenképp vele kapcsolatos zenés videót terveztem a héten ide kitenni. Aztán ahogy filóztam, kivel pakoljam ki a csodanőt, eszembe jutott, hogy Eugenio Siller is nemrég, konkrétan április 5-én ünnepelte a születésnapját. Így nyilván a 2015-ben elkészült közös sorozatukra esett a választásom. A Quién es quién? egy igazi mestermű, ajánlom mindenkinek megtekintésre. Eugenio ikreket alakít, Kimy pedig egy igazi tündérke benne. Konkrétan ebben ismertem meg mindkettejüket még 2016-ban, amikor leadta nálunk is premierként az Izaura TV. A magyar címe: Éld az életem. Vessétek bele magatokat, nem fogjátok megbánni! Az ő szerelmi sztorijuk a legnagyobb kedvencem a telenovellában, noha van benne bőven értékelhető romantikus sztorivonal. De amit Kimberly és Eugenio adtak nekünk közös erővel, az maga a színtiszta varázslat! Gyönyörű ez a videó szerintem, hát még a dal, amire készült, ugyanis bónuszként az egyik kedvenc előadóm, Luciano Pereyra egyik legszebb dalára szerkesztették. <3

Piper véleménye: Juj, de édesek ezek ketten! ^^ Egyébként Kimberlyt és Eugeniot is imádom!! Nekem is hatalmas kedvenceim és együtt is nagyon cukik, mármint a karakterik, már csak ezen rövidke videó alapján is látszik. Utólag is Isten éltesse mindkettejüket! Egyébként anno asszem úgy is voltam vele, hogy adok egy esélyt a telenovellának, csak még nem jutottam el odáig, de ami késik nem múlik, tuti kedvelni fogom együtt őket. :) Mindketten amúgy több partnerükkel is remek kémiát alkotnak. Míg Kimberly eddig nálam is Gonzaloval viszi az első helyet, hozzáteszem, jórészt miattuk is kezdtem el a Tierra-t, amit anno Vikim ajánlott nekem, ami egy fajta vigasz lesz számomra azok után, hogy a 'La Deselmada"-ban elég csúnyán elbántak szegények szerelmi sztorijával, ahogy amiatt már drága szerkesztőtárs barátnőm is sokat bosszankodott. Míg Eugenio, hát Paulával imádtam, de ugyanúgy Maiteval is, szóval nem látom akadályát, hogy szeressem őt ugyanannyira Kimberlyvel és Dannaval is, bár szerintem nekem is előbbivel, Kimivel lesz benne a kedvencem. :) Kíváncsian várom hát, milyen lesz a telenovella! ^^

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Kellemes, szeretetben gazdag ünnepeket!

2018.12.26. 07:34, Viki

Bár már karácsony második napján járunk, szerintem nem késtem el ezzel a kis ajándékkal! Tavaly is készítettem egy ünnepi hangulatú zenés videót szerelmespárokról. Akkor csokorba szedtem egy csomó szuper, romantikus film párosait (főleg Hallmark filmekből, mert valljuk be, ők a legjobbak ebben, na meg a Lifetime és a Netflix), és igazából az utolsó pillanatban sikerült elkészülnöm a videóval. Emlékszem, 26-án este 10-kor töltöttem fel YouTube-ra. Elképesztően ideges voltam, voltak percek, amikor úgy éreztem, sosem készülök el vele, pedig már október végén nekiálltam a filmek megnézésének, sőt jegyzeteltem, melyik jelenet kerülhet bele majd a videómba (időkóddal együtt írtam fel), ergo nagyon készültem. Mégis alig lett kész. Azért valljuk be, elég nagy projekt volt ez részemről. És eskü, idén is hasonlót terveztem, hiszen annyi csodás romantikus film van még, ám nem volt rá elegendő időm. Már épp feladtam, hogy idén bármit is készítsek az ünnepekre, amikor eszembe jutott: legyen már értelme is annak, hogy sorozatfüggő vagyok! :D Mármint annyi sorozatnak volt már karácsonyi része, van, ahol évadonként ünnepelnek. Miért ne dobhatnék össze ezekből valamit? Gyorsan végiggondoltam, milyen általam nézett szériákban volt karácsonyi epizód, aztán nekiálltam. Mindezt szenteste napján. Nem, nem ment el az eszem! Az a durva, hogy hiába volt már az is későn, hogy fejbe vágott az ötlet, hogy valamit csinálnom kéne, mégsem aggódtam, hogy nem leszek kész. Na jó, picit paráztam, hogy a letöltésekkel nem haladtam (hülye letöltési limit miatt olykor 5 órát kellett várnom két rész leszedése között...), de végül a vágás és effektezés maga megvolt kb. 6 óra alatt, szóval nem panaszkodom. Így tegnap fel is tettem ezt a kis szösszenetet, hogy ezzel kívánjak kellemes ünnepeket mindenkinek!

A videóról annyit, hogy próbáltam olyan párosokat beletenni, akiket imádok (úgy mégis több volt az inspirációm). Ez többé-kevésbé sikerült is. Nyilván mindegyik párt szeretem, akiket belepakoltam, de nem mindegyikért ájulok a sarokba. Például a Riverdale-ből két szerelmespárt is beletettem, de odáig egyiktől sem vagyok, mindössze aranyosnak tartom őket, sőt igazából a szériát sem különösebben szeretem. Akkor miért nézem? Nos, vannak egyéb tényezők, de erről majd írok külön posztot. Vagy ott van a videómban Serena és Dan a Gossip Girlből. A legtöbben tudjátok (igazából mindenki tudja, aki látogatja az oldalt, mert kb. két havonta valahogy a képetekbe nyomom), hogy a sorozatból Blair és Dan kettőse a mindenem, és úgy általánosságban is nagyon elöl vannak a kedvenc párosaim listámon. Ám akárhogy filóztam, nem jutott eszembe, hogy lett volna karácsonyi részes jelenetük. Ellenben a Derena duó kapott egy nagyon szép ünnepi részt az első szezonban, amiért elepedek. Azért azt elárulom, hogy hiába nem ez a duó a legek legje számomra, a kezdetekben nagyon is szerettem őket együtt. Később gondoltam azt, hogy Serena meg sem érdemelte a srácot. Na, de megint nagyon elkalandoztam. Ott van még a Glee-ből Rachel és Finn. Már attól könnyezem, hogy leírtam a nevüket. Csodálatosak voltak együtt, és ha a tragédia nem következik be, biztos endgame-et kaptak volna. Ami engem baromira boldoggá tett volna. Ám aztán meg kellett tanulnia a nézőnek Finn nélkül élni (rajongóként pedig Cory nélkül, ami elhihetitek, sokkal nehezebb...), és a fenébe is, beleszerettem a Rachel-Jesse duóba, olyannyira, hogy mára már ők az abszolút favorit felállásom, még akkor is, ha visszanézek régi jeleneteket. Mégis Finchel került bele a videóba, mert imádom őket és mert csodálatos volt ez az ajándékozós jelenet a sorozatból, na meg a fagyöngyös csók. Illetve ott van még a The Flash. Eszem ágában sem volt Iris-t és Barry-t beletenni a videóba. Nem őrültem meg. Pedig nekik aztán bőven voltak már karácsonyos jeleneteik. Kimondom: nem szeretem őket együtt. Vannak édes jeleneteik, be kell ismernem, még olyanok is, amiket konkrétan megkönnyezek, sőt szeretem visszanézni néha, de akkor sem gondolom, hogy ők jók lennének együtt. Na mindegy, ez van. Viszont a videóba mégis belecsempésztem Barry-t, mindössze nem Iris-szal, hanem azzal a nővel, akivel rohadtul örülnék, ha endgame-et kapna, de hát...erre már nem látok sok esélyt. Van még valaki, akivel iszonyúan shippelem Barry-t, de azt a szálat már elengedtem, mert arra végképp semmi reményem nem maradt. Igazából ez az, amit külön ki akartam emelni nektek a videót tekintve. Ugyanis a többi páros, akiket beletettem, egytől egyig a legnagyobb kedvenceim. Ha kell egy lista, szóljatok, bármikor örömmel reklámozom őket! :P <3 A moduljukat is igyekszem mindegyiküknek megírni. A dalról pedig annyit, hogy nem akartam tucatszámot választani, és úgy döntöttem, egy Broadway-musical egyik gyönyörű dalára készítem el a videót. Remélem, tetszeni fog nektek, és még egyszer boldog karácsonyt!

Még nincs hozzászólás.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon