A hónap párosa

DAISY & DANIEL
2024. március
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Ez a két kis kincs az Agents of S.H.I.E.L.D. - vagyis ahogy nálunk szinkronnal adták, A S.H.I.E.L.D. ügynökei - című sorozat egyik szerelmi szála. A legkésőbb érkező csodaduó. A Daisy-t játszó Chloe Bennet a széria kezdete óta a csapat része volt, több egyébként fantasztikus partnere is volt az évadok alatt, imádtam is mindegyikükkel, hogy őszinte legyek. Daniel Sousa, vagyis Enver Gjokaj csak az utolsó évadban jelent meg. Egyébként az ő karaktere korábban az Agent Carter (Carter ügynök) szériában volt főszereplő. De nagyon örülök, hogy a SHIELD-ben is láthattam később. Azt pedig, hogy Daisy-vel ennyire fogom imádni, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Az ég szerelmére, letaszították a trónról azt a shippemet is, akik a széria kezdetétől a mindeneim voltak. Mindössze egyetlen szezon leforgása alatt Dousy lett a KEDVENC párosom a sorozatban. Ez azért nem semmi szerintem! Ajánlom mindenkinek megtekintésre ezt a hét évadot megélt Marvel-projektet, kihagyhatatlan! És hátha titeket is elvarázsol egyetlen egy szezon alatt Chloe és Enver bámulatos kémiája és a történetszál, amit képernyőre vittek együtt. <3

Piper szerint: Bár Marvelben leginkább filmeket szoktam nézni, már sokszor tévedtek a szemeim a S.H.I.E.L.D sorozatra is és szerintem egyéb Marvel sorozatok felé is kacsintok, bár leginkább eddig DC sorozatokat láttam, de mivel tudván, mekkora fanja vagyok mindkét univerzumnak, nem csodálkoznék magamon, ha hamarosan nekiállnék ennek a sorinak, a Marvel DC alkotások mindig is egyfajta gyengéim voltak. :D El tudom képzelni, hogy szuper jól mutathat ez a páros együtt, biztos vagyok benne, hogy Viki nem hiába imádja őket ennyire. Hiszek neki. :) De, ha anno majd odajutok, bővebben is kifejtem erről a kettőről a véleményemet.

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

447. hét

Viki véleménye: A legcsodásabb tévés szerelmespár az LMBTQ képviseletében. Mind a mai napig így gondolom, pedig azóta, hogy láttam a Testvérek (Brothers & Sisters) című amerikai sorozatot, jó néhány másik melegszál került még az utamba, és mégis... a drága Kevin-Scotty duó felülmúlhatatlanul ragyog a shipper szívemben. A Scotty-t megformáló Luke Macfarlane az életben is meleg (mondjuk ettől függetlenül heteroszexuális férfit is lazán el tud játszani), míg Kevin, vagyis Matthew Rhys hetero a valóságban, mégis együtt bámulatos, amit végrehajtottak a képernyőn. Szavakat sem találok a kémiájukra, illetve a páros történetszálára. Lenyűgöző, lehetetlen nem imádni őket szívünk minden szeretetével! Javaslom, adjatok egy esélyt ennek a szívmelengető sorozatnak, garantáltan bele fogtok szeretni, és persze ebbe a csodálatos párosba is. <3

Piper véleménye: Nem tudom ismerem-e a sorozatot. Szerintem biztosan nem. Mindössze csak Viki szavaira és erre a szépen összeszedett videóra tudok hagyatkozni. Ha ő így írja le a párost, egészen biztosan remek párt alkothattak a sorozatban. :)

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Szerelmespár-elemzés: Dona Bárbara vagy La Dona?

2019.01.05. 14:02, Viki

Úgy gondoltam, záporoztatom a cikksorozatokat. Főleg telenovellák terén jellemzőek a feldolgozások, amikor évek elteltével elővesznek egy régebbi sorozatot, csavarnak rajta egyet, és új értelmezésben, új színészekkel, karakterekkel mesélik el a történetet. Lényegében ilyenkor csak az alapsztori ugyanaz, de nem kell messzire menni, hogy a legelső különbséget felfedezzük a két sorozat között. Tehát szó sincs arról, hogy a remake unalmas lenne vagy ilyesmi. Sőt sok esetben nekem a feldolgozás még jobban is szokott tetszeni, mint az eredeti változat. Úgy gondoltam, itt az oldalon elő fogom venni a legfőbb párosokat az ilyen szériákból, és úgymond összehasonlítom őket egymással. Mivel tényleg nem tudom ezt minden párral megtenni az adott sorozatokból, így ahogy már írtam is, a főszereplőket fogom "csak" kiemelni nektek, természetesen a személyes véleményemmel ellátva. Mondanom sem kell, idővel részletes modult fogtok kapni mindegyikről. Nos, kezdjük is el!

Első körben a Dona Bárbara kerül előtérbe, ami 2008 nyarán indult el, és egészen 2009 májusáig tartott, majdnem egy éven át. Ami nem is csoda, ha azt vesszük, hogy összesen 190 rész készült el belőle! Nyolc évvel később pedig megkaptuk a La Dona sorozatot 2016 végén, és 2017 májusában köszönt le a képernyőkről 120 epizódot követően. A feldolgozást már 2018 elején elkezdtem nézni angol felirattal, de mivel nem keveset nézek egyszerre, nem haladok vele úgy, mint a villám. Most néztem meg a 81. részét. Imádom, egyszerűen lehetetlen megunni! Az eredeti széria pedig még november végén került az utamba, pontosabban tudtam róla, hogy van hozzá felirat, de mint már írtam, rohadt sok telenovellát nézek eredeti nyelven, ami alaposan megnehezíti a dolgomat, hogy újba kezdjek bele. Mindig próbálom is visszafogni magam, hogy addig ne vágjak bele még egybe, míg legalább egynek nem jutok a végére, de a kísértés mindig erősebbnek bizonyul. Na meg ez esetben mentségemre szóljon, rohadt érdekes egyszerre nézni a kettőt. Az alaptörténetet leszámítva valóban ég és föld a két sorozat, mégis mindegyiket imádom. Nyilván a La Dona-nak előnye van, mivel régebb óta nézem, előrébb járok benne, de ez nem jelenti azt, hogy az alig 10 rész alapján, amit a Dona Bárbara-ból láttam, az ne varázsolt volna el. Ugyanis de, megtörtént. Mindegyiket szeretem, mindegyiket másért. És mi a közös bennük? A két legfőbb szerelmi szál mindkettőben. Azt tudni kell, hogy az alapsztorihoz hozzátartozik, hogy anya és lánya ugyanabba a férfiba szeretnek bele. Igen, ez mindkét telenovellában így történt. Lássunk is hozzá az elemzéshez. Illetve a végén írjatok nyugodtan kommentet arról, hogy nektek a mellékelt zenés videók alapján mi a véleményetek, ki a kedvenc akár látatlanban is? Vagy melyik sorozat a szimpatikusabb? Az eredeti vagy a feldolgozás?

Bárbara & Santos vagy Altagracia & Saúl

Azzal kezdeném, hogy mind Santos, mind pedig Saúl ügyvéd a saját kis sorozatában. Tehát ezen nem változtattak a feldolgozásban sem. Azt nyomják a képünkbe, hogy a tragikus sorsú főhősnőre milyen hatással van egy olyan férfi, akinek helyén van a szíve, a lelke és minden helyzetben erkölcsös tud maradni. Gondolok itt arra, hogy Bárbara és Altagracia még tinédzserként olyasmin mentek keresztül, amit a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnék: Bárbara apjának holttestét hurcolta ki elé a hajójukon dolgozó öt undorító, gerinctelen vénember, aztán a szeme láttára szíven lőtték a szerelmét, végül a lány után eredtek és mind az öten megerőszakolták. Altagracia sanyarú múltjának ezen szelete nagyon hasonló, mindössze ott a lány mindkét szülőjét és a szerelmét is a szeme láttára ölték meg, illetve a La Dona-ban öt fiatal srác volt az elkövető. És hogy miért prédikálok a férfi főhős moráljáról? Nemes egyszerűséggel arról van szó, hogy mind Bárbara, mind Altagracia szíve megkeményedett, falat vontak maguk köré, meggyűlölték a férfiakat, akiket csak eszköznek használnak, irányítják, majd pedig tönkreteszik őket, emellett pedig mind a két nő az erőszaktevőik ellen esküdött bosszút, mind az öttel végezni akarnak, méghozzá úgy, hogy a férgek szenvedjenek. Direkt nem hívom őket férfiaknak. Az ilyeneket nem lehet. Nos, de a lényeg, hogy a két nő mélységesen beleszeret a saját kis ügyvédjébe, a szerelem viszonzásra talál, megnyitják a szívüket, elkezdik úgy érezni, hogy még igenis lehetnek boldogok ebben az életben... Ám a legnagyobb baj az, hogy a bosszúvágyat nem képesek félretenni. Amit valahol meg tudok érteni, azonban sem Santos, sem Saúl nem akar letérni a legális ösvényről. Na jó, Saúl esetében már több dolgot tudok írni, hiszen "csak" 70 résznyi előnye van a Dona Bárbara-val szemben a feldolgozásnak, tehát sztoriügyileg jobban képben vagyok. Saúl olykor készen állt nem megfelelően intézni a dolgait, de mindig erősebb volt a haragjánál az erkölcsi iránytűje. A főhősnők mindkét sorozatban elvesztették már ezt. És ki hibáztatná őket ezért? Azonban épp emiatt nem tudom egyik párost sem teljes szívemből shippelni. Félre ne értsetek, odáig vagyok mindkét párosért, a kémiájuk fergeteges, voltak édes pillanataik (Bárbara és Santos esetében még tuti lesznek is), de akárhogy nézem, számomra egyik felállás sem volt tökéletes. Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy van egy bizonyos ízlésvilágom a képernyőmön látott szerelmespárokat illetően, amibe sem Bárbara és Santos, sem pedig Altagracia és Saúl kettőse nem passzol bele. Egyszóval imádtam látni az édes jeleneteket, fogom is imádni, mert az égvilágon semmi bajom nincs a párosokkal, mindössze hamar leszűrtem a La Dona és most a Dona Bárbara kapcsán is, hogy nem lesznek endgame. A főhősnők nagyon mélyen benne vannak a sötétségben, ahonnan a nagy szerelem fénye sem képes kellőképp és/vagy időben kirángatni őket. Szóval nálam ez a két páros megmarad szeretni valónak, akiknek a legtöbb jelenetét vigyorogva bámulom, ugyanis Edith González és Christian Meier, illetve Aracely Arámbula és David Chocarro is lehengerlő kémiát produkáltak. De mint már írtam, karaktereket figyelembe véve hamar világossá vált számomra, hogy boldog befejezést nem kapnak.

  

Marisela & Santos vagy Mónica & Saúl

És akkor íme a "győztes" párosok. Picit spoilereztem magamnak, mert nem bírtam ki: mindkét telenovellában a lányok mellett kötnek ki végül a főhősök. Máris írnám a lényegi különbséget a két sorozat között: míg Mónica az öt erőszaktevő egyikétől fogant, és Altagracia emiatt mondott le róla rögtön a szülés után, addig Marisela (a jelek szerint) nem a vén baromarcúak közül az egyiké (hála az égnek, legalább ennyi pozitívum van), hanem az erőszak után fogant pár hónappal, amikor Bárbara elcsábította a falu egyik birtokosát. Ám a nő itt is lemondott a lányról. Ami még más a két széria esetében, hogy a Dona Bárbara-ban mindenki tudja a faluban, hogy Marisela a nagyságos asszony lánya, a La Dona-ban viszont nagyon sokáig nem derült ki Altagracia számára, hogy Mónica az ő lánya, csak amikor már számtalanszor megalázta, börtönbe záratta és sorolhatnám, mennyire elszúrta a lányával végérvényesen a kapcsolatát. Jó, nem mondom, hogy Bárbara és Marisela között minden rendben, mert kb. ki nem állhatja a kiscsaj az anyját (valahol megértem), meg Bárbara is lekezelően bánik vele, ha találkoznak, de úgy érzem, az ő kapcsolatuk még menthető. Altagracia és Mónica esetében ugyanez nem mondható el. Ahol én tartok, Mónica még mindig nem tudja, hogy a nő az édesanyja. Ezt úgy, hogy már elhagytam a 80. részt is. Mindkét sztorinak megvan az előnye és a hátránya is, és igen, nem árulok el nagy titkot, mindkettő tetszik valamiért. Ami pedig közös a két sorozatban, az az, hogy mindkét párosért elepedek. Mónica és Saúl kettőséből már értelemszerűen sokat láttam. A fiatal lány konkrétan az első találkozásuk alkalmával beleszeretett, amikor a férfi megvédte őt a bérházukat megtámadó fickókkal szemben, de Saúl kezdetben csak barátként nézett a lányra, hiszen teljesen elvarázsolta Altagracia szépsége és a szexuális kisugárzása. Valljuk be, ott legfőképp ez volt benne a pakliban. Nem kétlem, hogy szerelem volt az is, de nem olyan tiszta és gyönyörű, mint Mónica-val. Ahogy idővel a férfi rájött, hogy számára Mónica az igaz szerelem, hiszen a lány végig mellette volt a nehéz időkben, az apja halálakor, támogatta, felvidította, ha kellett...te jó ég, naná, hogy máris könnyezem, ahogy visszaemlékszem. Amikor pedig Mónica nagy nehezen bevallotta, hogy szerelmes Saúlba, nem várt tőle semmit, sőt azt mondta, felejtsék el a dolgot. Na vajon, Saúl el tudta felejteni? Naná, hogy nem. Elkezdett megvilágosodni, és szép lassan beleszeretett Mónica-ba. Jó, most még Altagracia kicsit visszakerült a képbe, és jelen pillanatban úgy néz ki, egyszerre szerelmes mindkét nőbe, de nemsokára rá fog jönni, hogy összetéveszti az Alta iránt érzett vonzalmát azzal a gyengéd és őszinte szerelemmel, ami most már Mónica-hoz fűzi. Marisela és Santos esetében pedig azt kell tudni, hogy ők távoli rokonok (de annyira, hogy a vérfertőzés eszetekbe se jusson, mert távol állnak ettől), és Marisela borzalmas körülmények között élt a részeges apjával egy viskóban, amikor Santos az útjukba került. A férfi gyerekkorában költözött el a szigetről a nagyvárosba, ahonnan 20 év elteltével tért vissza, hogy eladja az örökségét, az Altamira birtokot, ám végül mégis a faluban marad. Ebben pedig Marisela is jelentős szerepet játszik, még ha nem is vallja be magának. A birtokra költözteti a mosdatlan, a fésű létezéséről nem tudó fiatal lányt és az apját, hogy vigyázzon rájuk, Mariselát tanítsa, hogyan váljon belőle művelt hölgy, Lorenzo-t pedig leszoktassa az ivásról. Még nagyon az elején vagyok a sztorijuknak ugyebár, de már most leszűrtem, hogy a kedvenceim lesznek a sorozatban, mert nem elég, hogy már úgy is van köztük kémia, hogy nincsenek is együtt, de a humoráradattal, amit a jeleneteik 80%-ában ránk zúdítanak, teljesen megnyertek maguknak. Rohadt édes volt például, amikor Santos tetves lett Marisela miatt, ám a lány ráüvöltött, hogy ő nem is tetves, ne hazudjon, a férfi meg úgy lovagolt el sértődötten, mint egy kisgyerek. Szarkasztikus humora van, ami csak és kizárólag Marisela mellett mutatkozik meg, ezt pedig imádom. Na meg rohadtul zavarba tud jönni a lány közelében, hiszen mivel műveletlen a hölgyemény, sokszor fordul elő, hogy például Santos karjaiba veti magát és a lábaival átkarolja a férfi derekát örömében, ennek pedig legutóbb az volt a vége, hogy a férfi közölte, ezt többet ne csinálja a lány, mert fáj a háta. Aha, persze, biztos ez volt a gond. :P :'D <3 Alig várom, hogy összejöjjenek, de az az igazság, hogy rájuk rohadt sokat kell várnom, ugyanis az első csókjuk a *dobpergés* 115. részben lesz!!! Türelem rózsát terem, ugye? Próbálom ezzel nyugtatni magam. Addig meg élvezem az élcelődéseiket, a nevetésbe forduló vitáikat. Na meg arra gondolok, hogy legalább a La Dona-ban már tartok ott kb. 20 rész óta, hogy együtt vannak a drágáim, olykor kisebb mosolyszünettel, de a szerelem végre felszínre tört köztük. Génesis Rodríguez és Christian Meier a Dona Bárbara-ban lévő első közös jelenetükkel elérték, hogy nagyot dobbanjon a szívem, és amint nekiálltam zenés videókat nézni róluk, rájöttem, hogy a sorozat esetében sem lesz másként, mint a La Dona-nál, és anya helyett a lányával fogom shippelni a főhőst. Aztán rájöttem, hogy ekkortájt a színészek is egy párt alkottak, szóval nem is csodálom, hogy ilyen tökéletes volt Marisela és Santos együtt. Danna Paola és David Chocarro esetében is csak azt tudom írni, hogy lenyűgöző párost alkottak a sorozatban, és bízom benne, hogy lesz még alkalmuk együtt játszani. Csodás endgame vár mindkét gyönyörű párosra, bár ha jól tudom, a La Dona esetében nem lesz felhőtlenül boldog a végkifejletük. Úgy értem, hogy (spoiler jön!) Marisela és Santos összeházasodnak, Bárbara lényegében áldását adja rájuk, aztán lelép, és a végén kisbabájuk születik. Mónica és Saúl pedig összeházasodnak a fináléban, Altagracia meg távolról próbálja lelőni Saúl-t, de Mónica pont elé áll, így inkább meghátrál, de később, amikor a fiatalok már boldog házasok, még felhívja Saúl-t telefonon Párizsból, hogy érzékeltesse, mindig a közelben lesz. Aha, nem volt nyomás szerencsétlen pasi vállán és lelkén ezek után. Konkrétan látszott rajta, hogy onnantól kezdve mindig a háta mögé fog nézni, nehogy Alta felbukkanjon és mindent tönkretegyen. Szóval igen, boldogok voltak a végén, erről nem is szólt Mónica-nak, hogy ne aggódjon a lány feleslegesen. De azért mégsem annyira happy end, mint a Dona Bárbara-t nézve. De mindegy, megkapom a drágák endgame-jét mindkét sorozatban, és most ez a legfontosabb! <3

  

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre