A hónap párosa

DAISY & DANIEL
2024. március
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Ez a két kis kincs az Agents of S.H.I.E.L.D. - vagyis ahogy nálunk szinkronnal adták, A S.H.I.E.L.D. ügynökei - című sorozat egyik szerelmi szála. A legkésőbb érkező csodaduó. A Daisy-t játszó Chloe Bennet a széria kezdete óta a csapat része volt, több egyébként fantasztikus partnere is volt az évadok alatt, imádtam is mindegyikükkel, hogy őszinte legyek. Daniel Sousa, vagyis Enver Gjokaj csak az utolsó évadban jelent meg. Egyébként az ő karaktere korábban az Agent Carter (Carter ügynök) szériában volt főszereplő. De nagyon örülök, hogy a SHIELD-ben is láthattam később. Azt pedig, hogy Daisy-vel ennyire fogom imádni, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Az ég szerelmére, letaszították a trónról azt a shippemet is, akik a széria kezdetétől a mindeneim voltak. Mindössze egyetlen szezon leforgása alatt Dousy lett a KEDVENC párosom a sorozatban. Ez azért nem semmi szerintem! Ajánlom mindenkinek megtekintésre ezt a hét évadot megélt Marvel-projektet, kihagyhatatlan! És hátha titeket is elvarázsol egyetlen egy szezon alatt Chloe és Enver bámulatos kémiája és a történetszál, amit képernyőre vittek együtt. <3

Piper szerint: Bár Marvelben leginkább filmeket szoktam nézni, már sokszor tévedtek a szemeim a S.H.I.E.L.D sorozatra is és szerintem egyéb Marvel sorozatok felé is kacsintok, bár leginkább eddig DC sorozatokat láttam, de mivel tudván, mekkora fanja vagyok mindkét univerzumnak, nem csodálkoznék magamon, ha hamarosan nekiállnék ennek a sorinak, a Marvel DC alkotások mindig is egyfajta gyengéim voltak. :D El tudom képzelni, hogy szuper jól mutathat ez a páros együtt, biztos vagyok benne, hogy Viki nem hiába imádja őket ennyire. Hiszek neki. :) De, ha anno majd odajutok, bővebben is kifejtem erről a kettőről a véleményemet.

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

447. hét

Viki véleménye: A legcsodásabb tévés szerelmespár az LMBTQ képviseletében. Mind a mai napig így gondolom, pedig azóta, hogy láttam a Testvérek (Brothers & Sisters) című amerikai sorozatot, jó néhány másik melegszál került még az utamba, és mégis... a drága Kevin-Scotty duó felülmúlhatatlanul ragyog a shipper szívemben. A Scotty-t megformáló Luke Macfarlane az életben is meleg (mondjuk ettől függetlenül heteroszexuális férfit is lazán el tud játszani), míg Kevin, vagyis Matthew Rhys hetero a valóságban, mégis együtt bámulatos, amit végrehajtottak a képernyőn. Szavakat sem találok a kémiájukra, illetve a páros történetszálára. Lenyűgöző, lehetetlen nem imádni őket szívünk minden szeretetével! Javaslom, adjatok egy esélyt ennek a szívmelengető sorozatnak, garantáltan bele fogtok szeretni, és persze ebbe a csodálatos párosba is. <3

Piper véleménye: Nem tudom ismerem-e a sorozatot. Szerintem biztosan nem. Mindössze csak Viki szavaira és erre a szépen összeszedett videóra tudok hagyatkozni. Ha ő így írja le a párost, egészen biztosan remek párt alkothattak a sorozatban. :)

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

TOP 15: Az aktuális kedvenc telenovellás párosaim

2019.07.14. 09:23, Viki

Nemrég megosztottam veletek az aktuális listámat a TOP 10-es sorozatos kedvenc párosaimról. Igazság szerint az első 7 páros fixen rajta is szokott lenni azon a bizonyos toplistán, maximum más-más helyeket elfoglalva, kivéve a dobogó első három fokán lévők, mivel ők végérvényesen, kimozdíthatatlanul bebiztosították maguknak az adott helyeket. Most úgy gondoltam, mivel szeretem a telenovellákat is, azokból is összegyűjtök abszolút favorit kettősöket, ám ezúttal a TOP 10 kevés lett volna, így kibővítettem a sort 15-re. Az első három helyezett itt is rögzítve van, ők azok, akik már több mint egy éve megszerezték maguknak a legjobb helyeket! :D <3 A többiek olykor azért változnak, illetve bevallom, a listával kapcsolatban egy kicsit csaltam is...szóval nem egészen hiteles. Hogy miért? Nos, hoztam egy úgynevezett szabályt ennél a posztnál: egy színész mindössze egyszer szerepelhet a listán! Azért döntöttem így, mert máskülönben például Silvia Navarro kapásból három partnerével rákerült volna a listára, Angelique Boyer szintén, Kimberly Dos Ramos is kettővel-hárommal, és már ott tartanék, hogy mindjárt a lista végére érek. Ezt pedig nem akartam. Szóval bebiztosítottam magamnak egy változatos listát azzal, hogy nem szerepelhetnek ugyanazok az emberek más partnerekkel. Igen, úgymond "hamis" ez a sorrend emiatt, de higgyétek el, a szívemhez ezek a duók egytől egyig közel állnak. Lássunk is hozzá.

15. Lucía & Jacobo/León (Amar a muerte)

2018 őszén kezdetét vette ez a roppant izgalmas telenovella, aminek a lélekvándorlás áll a középpontjában. A gazdag üzletembert, León Carvajal-t, akit a fantasztikus Alexis Ayala formált meg, a saját esküvőjén ölik meg. A fiatal Lucía özvegyen marad... vagyis ez nem teljesen igaz. León lelke nem lép tovább, hanem beköltözik egy bűnöző testébe, akinek beadták a halálos injekciót a börtönben. Sofőrként tér vissza a felesége és a gyerekei életébe. Szembesülnie kell azzal, hogy a bizalmasa, egyben a legjobb barátja nem az, akinek ő hitte, és egyáltalán nem lett volna szabad megbíznia benne. Egyrészt Lucía a férfi szeretője, másrészt konkrétan ez a fickó ölette meg őt az esküvőn. Na jó, ez most mellékes. A lényeg az, hogy bár León, immár Jacobo bosszút akar állni az árulókon, igazság szerint Luciára nem sokáig képes haragudni. Pláne ahogy halad előre a sztori, és még kiderül néhány turpisság. Egy percig se higgyétek, hogy Lucía nem szerette León-t...ám a nő múltja távolról sem volt könnyű. Tele volt fájdalommal, és máig kísértik az emlékek. Természetesen Lucía ebben az új testben is beleszeret a férjébe, ami szerintem gyönyörűvé teszi a történetüket. Oké, nem mintha nehéz dolga lenne belezúgni egy ilyen pasasba... :D <3 De viccet félretéve inkább arról van szó, hogy a nő mintha mélyen belül felismerné a férje LELKÉT! Ettől ilyen szép a történetszáluk, és naná, hogy totál beléjük szerettem. Muszáj volt rátennem őket erre a listára. Bár sajnos nem ér jó véget a szerelmük, legalábbis nagyon durván nyitva hagyják az eseményeket a jövőt illetően (spoiler jön!!!!): Luciát a végén lelövi a szerető, és Jacobo karjaiban hal meg, viszont a jelek arra utalnak, hogy ezúttal a nő lelke vándorolt át valaki más testébe, ám nem derül ki, hogy kicsoda az illető. Bárhogy csűröm-csavarom, ez azért nem nevezhető happy endnek, még ha végül sikerül is újra egymásra találniuk. A szívem szakad meg. Angelique Boyer egyébként a második kedvenc telenovella-színésznőm ever, és bár minden eddigi partnerével páratlanul jó volt a kémiája, azonban Michel Brown határozottan a legek legje ebből a szempontból! Pillanatok alatt elérte, hogy őt tartsam Angie legjobb partnerének. Csodálatosak együtt, érdemes esélyt adni a párosnak, a sorozat pedig valóban egy mestermű! Hozzátenném, bármennyire is elalélok a Lucobo párostól, nem ők az első számú kedvenceim a telenovellából...de erről majd később.

14. Manuela & Angel (Más sabe el diablo - Ördögi kör)

Édes Istenem, örökké hálás leszek ezért a bámulatos 2009-es telenovelláért! Hihetetlen, hogy már 10 éves! Ez is adott nekem 1-2 kedvenc szerelmespárt, ám van egy konkrét duó, akik örökre beírták magukat a favoritjaim közé. Manuela és Angel (más néven Diablo...vagyis "ördög". Azért ez picit ironikus, nem?) már az első percben megfogtak. Az ügyvédnő kihozta a börtönből a srácot, és látszólag már ekkor vonzódtak egymáshoz, főleg a srác részéről volt érezhető. Bár hozzátenném, Manuela meg extra zavarban volt a közelségétől. Na mindegy. A sztori szempontjából az a fontos, hogy Angel igyekezett a múltját maga mögött hagyni, jó útra térni (sajnos nem olyan környékről származott, ahol a bandákból könnyen kikeveredhet az ember), Manuela ügyvédi irodájánál kezdett el futárként dolgozni, de nem volt minden olyan egyszerű. Kb. kettős életet élt Diablo, mivel kénytelen volt továbbra is piszkos ügyekbe keveredni, hiszen a nagyfőnök, vagyis Vasember (akit amúgy személyesen sosem látott), nem engedi el az embereit olyan könnyedén. Manuela és Angel szerelme viszonylag hamar kialakul...sosem felejtem el, amikor egy klubban Angel szerenádot adott a nőnek, aztán lassúztak. Úristen, annyira édesek voltak! Lehetetlen betelni velük...és basszus, még nem értem a telenovella végére. Szégyellem is magam emiatt, pedig imádom, és már évekkel ezelőtt leálltam vele. Mindegy, ami késik, az nem múlik. Ha nem tévedek, a drága páros úgyis endgame-et kapott, szóval nyugodtan vetem majd bele magam a maradék pár részbe. Gaby Espino és Jencarlos Canela kettőse felülmúlhatatlan (konkrétan egymás legjobb partnerei!!!), és elég erősen érződik is, hogy a forgatáson bizony összejöttek! Elárulom, évekig együtt voltak, még közös gyerekük is született. Manuela és Angel sztorija ez alapján igencsak erősnek bizonyult... :D <3

13. Natalia & Felipe (Quién Eres Tú?)

A telenovella, amiből eddig összesen 12 részt láttam. 120 részes, szóval van még mit pótolnom. Fogom is, csak eléggé hátráltató tényező, hogy nincs leszinkronizálva, sem pedig angol felirat nem készült hozzá. Emiatt sajnos rettentően lassan tudok csak haladni vele, de igyekszem, hiszen egy pillanat alatt kilóra megvett magának a széria...hát még a főhősök szerelmi szála. A sorozat amúgy a Paula és Paulina feldolgozása...csak milliószor jobb! Igen, nyugodtan megkövezhettek, akkor is ez a véleményem. Laura Carmine szerintem egy briliáns színésznő, ezt már évek óta tudom, és a fenébe is, még Gaby Spanic-ot is lejátssza az ikrek szerepében. Igen, dobáljátok csak felém azokat a köveket. Julián Gil pedig méltó partnere. Jó, anno Fernando Colunga is az volt Gaby-nak, ezt nem is vonom kétségbe! Azonban Laura és Julián valami eszelős párost alkotnak a képernyőn. Alig várom, hogy még többet lássak belőlük. Ez a zenés videó csak megerősít engem abban, hogy miért is imádom őket annyira, hogy kis túlzással élve mondhatni "látatlanban" is biztosítottam nekik a 13. helyet a listán. Pedig még nagyon a telenovella elején járok, ahogy írtam is. Bizony ám, ennyire elvarázsoltak ők ketten! Lenyűgözőek! <3 Szerintem boldog befejezést kapnak, de a mai telenovellák esetében már semmit nem merek elkiabálni, hiszen mindig érhetnek meglepetések. Ez 2012-ben készült egyébként. Mondjuk 99%-ban biztos vagyok benne, hogy Natalia és Felipe boldogan élnek, míg meg nem halnak... :D <3 És meg is érdemlik!

12. Valentina & Mauricio (A que no me dejas - Ne hagyj el)

Előre is bocsi a választott majdnem 17 perces videóért, de nem bírtam magammal. Ebben láthatjátok a teljes sztoriját ennek a mesés párosnak. 2015 nyarán kezdődött, 2016 februárjáig tartott, két szezont élt meg. Camila Sodi-t a Liliomlány óta imádom, nem is volt kérdés, hogy ezt is nézni fogom. Bár kb. követtem eredeti nyelven, azért rohadt boldog voltam, mikor eljutott hozzánk magyar szinkronnal. Érdekesmód Camila legjobb partnere szerintem Osvaldo Benavides, akivel az első évados karaktere volt együtt, mégsem őket szántam erre a listára. Igen, vele minden téren a legcsodásabb a színésznő, azonban a második szezonos szerelmi szála számomra...nos, picit talán különlegesebb. Az első évadban megismert Paulina és Adrián (vagyis Camila és Osvaldo) lányát alakítja az új szezonban a színésznő, vagyis Valentinát, akit még gyerekként láthattunk az első évadban. Itt már felnőtt, és a "testvérével" láthatjuk a gyönyörű sztorijuk felépülését. Véletlenül se gondoljatok vérfertőzésre, ezért is tettem idézőjelbe a testvér szót. Mauricio egy siket kisfiúként került bele a családba, ugyanis örökbe fogadták. Amikor Valentina megszületett, a tündéri kisfiú megsimogatta a babát, és azt gondolta magában, hogy mindig vigyázni fog erre a kis angyalra, mindentől megvédi majd. Már itt sejthető volt, hogy ez talán több lesz, mint testvéri szeretet. Teltek-múltak az évek, Mau persze végül beleszeretett Valentinába, ám ezt sosem vallotta be neki. Ráadásul Vale még kiskorában elköltözött otthonról, pontosabban kénytelen volt, és végül dacból sem tért haza. Ám egy nap úgy hozta a sors, hogy vissza kellett utaznia, Mauricio pedig a reptéren várta a lányt, rögtön a karjába is kapta őt. Annyira édesek voltak már itt. Azonban sajnos nem alakulhatott ki máris a nagy szerelem, Vale ugyanis még külföldön találkozott valakivel, akibe teljesen belezúgott. Most hadd ne menjek bele a részletekbe, mert akkor egy regénnyel hagylak itt titeket, de legyen elég annyi, nem volt hozzá való a pasas. Végül a szezon vége felé Mauricio megmentette Valét, és el is csattant az első csókjuk. Illetve Valentina rátalált egy blogra, ahol egy "idegen" verseket, novellákat, szerelmes üzeneteket posztolt egyenesen neki címezve. Teljesen beleszeretett ebbe az íróba, és azon kapta magát, hogy abban reménykedett, Mauricio a rejtélyes férfi. És igen, szerencsére igaza lett. Összeházasodtak, gyerekeik születtek, szóval végül csak megkapták a megérdemelt happy endet. Már csak azért is bérelt helyük van ezen a listán, mert a Camila-Osvaldo mániám ide vagy oda, ilyen különleges kapcsolatot még nem láttam képernyőn korábban. Nacho Casano előtt pedig leborulok, amiért végig jeleléssel kommunikált, és bámulatosan hozta a siket karaktert! Igazság szerint egyszer szólalt meg (az abszolút kedvenc Valentina-Mauricio jelenetemben), amikor a telenovella végén kórházba kerül, mert a golyó elé vetette magát, hogy megvédje Valentinát, és mikor kinyitja a szemét a műtét után, ott van vele Vale, ő pedig hangosan kimondja, hogy "szeretlek". Aha...és ezek után hagyjam le őket a listáról? Még mit nem! Camila és Nacho csodásak voltak együtt, egy csodaszép szerelmi szálat láthattunk velük! :) <3

11. Miranda & Mauricio (Relaciones Peligrosas)

2012-ben készült ez a zseniális telenovella, ami 108 részt élt meg. Már sikerült végignéznem angol felirattal, és egyáltalán nem bántam meg. Nálam ritkán fordul elő, hogy a telenovellákban a főszereplőpáros a non plus ultra. Mármint nyilván szoktam őket szeretni, de az esetek legnagyobb részében egy-egy mellékszál varázsol el leginkább. Ez a sorozat az egyik kivétel. Imádtam néhány mellékszereplő szerelmi szálait is, azonban a főhősök határozottan a legek legjei voltak. De már az első percben beléjük szerettem. Oké, már hazugsággal indult a kapcsolatuk, hiszen Mauricio 17. születésnapján találkoztak, ám a srác azt hazudta, 21 éves lett, tehát nagykorú. Miranda tíz évvel idősebb nála, viszont elhitte, hogy Mau 21 lett, és nem problémázott ezen. Tekintve, hogy abban a hitben volt, a kapcsolatuk legális, nem is ellenkezett, engedett a csábításnak. Mau egyébként a korához képest érettnek látszott minden téren. Külsőleg és felfogásban is. Az egész sorozat folyamán olyan monológokat nyomott le Mirandának, hogy nyálcsorgatva nagyokat pislogtam. Egyedül ilyen reakcióra voltam képes. Nem csoda, hogy az első epizódban nem bírt ellenállni a vonzó, szavakkal igencsak jól bánó srácnak és lefeküdt vele. Aztán másnap szembesült azzal, hogy Mau még gimnazista. Ugyanis Miranda abban a művészeti suliban kezdett el irodalmat tanítani, ahova Mauricio is jár. Bukta. Nyilván ezután igyekezett távolságot tartani tőle, mivel Florida államban börtönbüntetéssel jár, ha kiskorúval keveredik szexuális kapcsolatba valaki. Pontosabban úgy van, hogy 24 évnél nem lehet idősebb az, aki 18 év alattival kerül össze. Ne kérdezzétek, miért, én sem értem, de akkor is ez a helyzet. Egy ideig Miranda rideg volt Mau-val, de a fiú nem adta fel, és milyen jól tette! Miranda szíve sincs kőből, pláne mivel pillanatok alatt szerelmes lett. Pár hét elteltével Georgia államba kényszerültek, mivel Mauricio bajba került, hogy óvja a szeretett nőt, ezért a hatóságok elbújtatták, viszont az egyetemi ösztöndíj miatt Mirandának oda kellett utaznia, hogy felkészítse őt. Georgiában azonban mások a szabályok, és végül ott is eltöltöttek egy éjszakát együtt. Nemsokára Miranda rájön, hogy gyermeket vár, ám néhány rosszindulatú kavarógép miatt, pontosabban egy bosszúszomjas őrült fickó miatt Miranda úgy tudja, az első alkalommal fogant a kicsi, amikor illegális keretek között feküdt le élete szerelmével. Ezért titkolni kezdi az egészet, viszont sajnos borul minden, kiderül a kapcsolatuk, és természetesen Mirandát lecsukják. Van még jó pár akadály előttük, de végül legyőzik mindegyiket. Igen, Miranda pár évre végül tényleg börtönbe kerül, aztán úgy engedik ki, hogy a bokájára erősítenek egy nyomkövetőt, illetve nem mehet olyan helyekre, ahol fiatalkorúak vannak, tehát tanár sem lehet többé. Sajnos megbélyegezték ezzel egy életre...ez a része azért szomorú, hiszen más bűne nem volt, csak annyi, hogy szerelmes lett. Tényleg ezért érdemelt ekkora igazságtalanságot? Mindegy, ő így is boldog volt, hiszen azzal a férfival lehetett, akit tiszta szívből szeretett, ott volt az édes kislányuk, na meg a barátaik. Mást nem is kívánhatott. Ráadásul Mau a kezét is megkérte a végén! Leírhatatlanul nagy kedvencemmé avanzsált ez a páros, Sandra Echeverría és Gabriel Coronel között a való életben nincs ekkora korkülönbség, mindössze 2 évvel idősebb a nő, de tudjátok mit? Kit érdekel a korkülönbség, ha egy ekkora szerelmet lát a képernyőn, ráadásul ilyen szépségeset? Elárulom, a 14. helyen lévő Gaby Espino és Jencarlos Canela között valóban 10 év a korkülönbség a nő javára, ráadásul a sorozatban is valami hét év volt köztük, ha jól rémlik. Mégis az egyik leggyönyörűbb az a sorozatos kapcsolat is, sőt az életben is jól működött pár évig. Tehát nálam itt sem volt gond, hogy a sztori szerint egy 27 éves nő és egy 17 éves srác románcát kellett néznem. Sőt egyenesen a padlóról lehetett engem felmosni minden egyes édes jelenetük után. Nagyon megérdemelték az endgame-et, mindig vigyorgok, ha eszembe jut a happy endjük! <3

10. Esperanza & Tomás (Esperanza mía - Isten áldjon, Esperanza!)

Bár túlnyomó részben mexikói telenovellákat követek figyelemmel, azért más országok termése is befigyel ám. Például argentin sorozatokat is előszeretettel nézek. A 2015-ös Esperanza mía kérdés nélkül az egyik kedvencem. Az egy percig sem volt kérdés, hogy valamelyik általam nézett argentin széria egy párosa mindenképp felkerül a listámra. Bár volt még egy-két duó, akiket számításba vettem, de végső soron nem volt nehéz a döntés. Egyszerűen oda meg vissza vagyok a pap és az ál-apáca szerelmi sztorijáért. Csodaszép volt a történetük az elejétől a végéig! Már meg is írtam ám a moduljukat, így pedig jelenleg feleslegesnek érzem a pofázást. Épp elég olvasnivaló vár rátok, ha eddig esetleg nem keveredett volna az utatokba a párosról írt kritikám. Az elmúlt két év alatt azért picit változott a listám...mármint ti is láthatjátok, hogy már nem ők vannak a második helyen, de még így is rendkívül különleges helyet foglalnak el a szívemben. Ez sosem fog változni. Lali Espósito és Mariano Martínez kémiája örökérvényű, és amit ebben a sorozatban produkáltak, felér egy varázslattal. Nem is lep meg, hogy az életben is összejöttek. Bár tény, sajnos nem ért jó véget a kapcsolatuk. De legalább Esperanza és Tomás boldog befejezést kaptak! Nekem csak ez számít! <3

9. Marisela & Santos / Mónica & Saúl (Dona Bárbara & La Dona)

Emlékeztek a szerelmespár-elemzős posztomra, ami cikksorozatnak indult? Nyugi, az is lesz, mindössze nem tudok vele gyorsan haladni, hiába ismerek több feldolgozást is. Igyekszem mindenesetre. Igen, egy picit megint csalok (úgy néz ki, ez a bejegyzés most erről szól), hiszen egyszerre két duó keveredett a kilencedik helyre. Ennek egyszerű oka van: mivel az eredeti sorozatban és a feldolgozásban is ugyanaz a felállás érte el, hogy imádjam, a fene sem tud különbséget tenni köztük. Olvassátok el a linkelt bejegyzésemet, és akkor szerintem mindent meg fogtok érteni. Mivel az is elég hosszú, nem szeretnék erről sem többet ide írni, viszont jelezném, hogy a La Dona-t azóta végignéztem, ám a Dona Bárbara felirata továbbra sem halad valami fényesen, így azzal picit leálltam. A La Dona kritikák még reményeim szerint idén megosztásra kerülnek, köztük Mónica és Saúl részletes elemzése is, a Dona Bárbara esetében azonban még várnotok kell, míg befejezem a kicsit sem rövid, de annál mesésebb telenovellát. Remélem, módomban áll majd. Ez csak a feliratgyártókon múlik. Mindenesetre mind a négy színésznek hálával tartozom, amiért ilyen eszméletlenül jó párosokkal ajándékoztak meg bennünket! <3

  

8. Andrea & Samuel (Tierra de Reyes)

Hol is kéne kezdenem? Először is talán azzal, hogy tudatosítsam magamban, jelen pillanatban NEM modulba kell foglalnom a párosokat, hanem csupán amennyire lehet, röviden megfogalmazni a lényeget, amiért az adott telenovellás szerelmespár felkerült erre a toplistára. Nem könnyű, mert némelyikről szívem szerint csak úgy hánynám a szavakat. Ilyen például Andrea és Samuel is, akik a nyolcadik helyet birtokolják, méghozzá nagyon is megérdemelten. A Tierra de Reyes (Királyok földje) egy 2014 végén indult telenovella, ami 2015 nyarán finálézott. Hozzánk még sajnos nem jutott el, bár én elkezdtem anno a magyar feliratot legyártani a szériához, ám szépen el is akadtam vele a kilencedik epizódnál. Azért még nem adom fel, előbb-utóbb biztos folytatom a feliratkészítést, mert ez a telenovella megérdemli. Konkrétan ki merem jelenteni, hogy ez a második kedvenc telenovellám az összes közül. Mondjuk ez nem nehéz, hiszen valóban zseniális. A történetvezetése elképesztően jó, a színészi alakítások lehengerlőek, a szerelmespárok többsége pedig az abszolút kedvenceim közt vannak. Bizony, Samdrea kettőse úgy került fel a nyolcadik helyre, hogy két másik csodapár még előrébb van. Pedig már ez a helyezés sem nevezhető rossznak...ahogy valljuk be, egyik duó sem, hiszen egy kedvencek listáról beszélünk. Ha TOP 100-at posztolnék most, akkor még a századik is istenkirály kategória lenne. :D De elég a mellébeszélésből. A három Gallardo-testvér a húguk haláláért akar bosszút állni a del Junco famílián. Hogy a család közelében lehessenek, munkát vállalnak náluk, egyikük pedig kieszeli azt a tervet, hogy bolondítsák magukba a főnökasszony három lányát. A terv persze nem egészen úgy alakul, ahogy elképzelték. Samuel ráadásul nehezen megy bele a dologba, mivel halálosan bele van esve egy bárénekesnőbe. Plusz ha ez még nem lenne elég, ő eredetileg nem is Andrea körül legyeskedett a tervek szerint, hanem a legkisebb nővér mászott rá, ő meg kénytelen volt belemenni a játékba a bosszú miatt. Aztán a sors szépen megkeverte a lapokat, és lassacskán felnyílt Samuel szeme, rájött, ki is kell neki igazán. Még amúgy nagyon a sorozat elején tartok (bár a feliratom állását nézve kicsivel előrébb, kb. a 20-25. részeknél), de pár eseménnyel tisztában vagyok azért. Egyébként Andrea és Samuel fognak a legnehezebben összejönni, rohadt lassan építették fel őket az alkotók. Valahol a 20. epizód körül van az első csókjuk, de ettől még rohadt sokáig nem jönnek össze, mivel az első tényleg szerelmes csók a 113. epizód környékén lesz!!! A sorozat elején kb. ki nem állhatták egymást. Samuel alapvetően a legnyugodtabb természetű a testvérei közt, Andrea mégis szinte azonnal képes volt kihozni őt a béketűrésből. A nő ugyanis enyhén szólva is kimutatta, mennyivel felsőbbrendűnek gondolta magát a srácoknál. Nem tudok más szóval élni: igazi "kisasszonyka" volt a sorozat elején. Emellett még főnökösködő is, sőt egy ideig úgy tűnt, a boldogság szó nem is szerepel a szótárában. Olyan ritkán mosolygott. Aztán majd Samuel nagy szerepet játszik abban, hogy levetkőzze ezt az attitűdöt, illetve a gátlásosságát... szó szerint és képletesen is. Csodaszép páros az övék, igazság szerint egy percig sem gondolkodtam, hogy rátegyem-e a toplistára őket (is). A másik két duó pláne nem volt kérdés, hogy itt a helyük. Samdrea ugyan lassan, de annál édesebben épül fel, imádom nézni a folyamatot. Scarlet Gruber és Christian De La Campa kettőse fenomenális!!! Elég, ha csak rájuk néz az ember, és máris látja, mennyire illenek egymáshoz a képernyőn. Nem is csodálom, hogy bár több partnerrel is szeretem őket, mégis egymással a legjobban! :) <3

7. Renata & Guillermo (Amar a muerte)

Ismerős a sorozat címe? Nos, nem véletlenül. A lélekvándorlós sztori két olyan meseszép szerelmi szállal ajándékozta meg a lelkem, amik méltóképp keveredtek fel erre a listára. Lucobo-ról már pötyögtem be nektek néhány sort, ahol alaposan kifejtettem, micsoda kincsek számomra. Ám ahogy jeleztem is a fogalmazásom végén, van egy páros, akiket még náluk is jobban szeretek. És itt lép érvénybe, ami nem kevés telenovellánál jellemző: hogy bármennyire is oda meg vissza vagyok a főszereplőpárosért, többnyire egy-egy mellékszál szokta a leginkább megragadni a szívem végérvényesen. Itt is ez a helyzet áll fenn. Lucobo forever, de tényleg!!! Viszont...Guillenata első perctől fogva, hogy az első közös jelenetüket megláttam, a legkedvesebbek számomra. Guille apja volt amúgy León Carvajal, akit megöltek az esküvőjén. Ő tér vissza a gyerekeihez új testben. Többek között velük is rendbe akarja majd hozni a kapcsolatát, hiszen rájön, mennyire a munkájának élt korábban, és hogy bár kőgazdagok, de ez mit sem ér, ha egyszer elfecsérelte a minőségi időtöltést a számára legfontosabb személyekkel: a gyerekeivel. Bár Guillermo-nak semmi kedve a családi cégnél elkezdeni dolgozni, de az apjuk halála után lényegében kénytelen lesz beszállni a húga unszolására. Egy igazi taplóként viselkedik a titkárnőjével is...igen, jól tippeltek, Renata lesz a titkárnője. A pasi kb. hozzá sem szólt a sztori elején, Renata hiába volt vele tündéri. Aztán Guille alaposan felönt a garatra egyik este a haverjával, aminek az a vége, hogy a srác lelő egy boltost. Guille ugyan ártatlan az ügyben, de szemtanú volt, és nem jelentette az esetet. A bűntudat kb. felemészti, ami miatt csak még zárkózottabb lesz a melóban, ám Renata nem hagyja annyiban. Azért is imádom őket olyan nagyon, mert Renata nem fél a főnökének megmondani a véleményét. Ami a szívén, az a száján. Végül amúgy Guille-nek is ez tetszik meg benne. A nagy titkot is rábízza a lányra, aki végig mellette áll és támogatja. Nyilván neki már majdnem azonnal megtetszik Guillermo, azonban mivel egy hatalmas bunkónak könyvelte el, jó időre félreteszi a kialakulni vágyó érzelmeit. Majd csak akkor bújnak ismét elő, amikor Guillermo végre megmutatja az érzékeny, figyelmes és érzelmes oldalát. Na, onnantól kezdve nincs megállj. Egyszerűen a legédesebbek az egész telenovellában. Rohamtempóban tornázták fel magukat erre a helyre, és szerintem majdhogynem megkockáztatom, hogy kibillenthetetlenek innen. Jessica Díaz és Gonzalo Pena tökéletes duója kihagyhatatlan! <3 Ahogy az endgame-jük is... (legalább ők). <3

6. Angélica & José Luis (Lo que la vida me robó - Szerelem zálogba)

Elárulom, egy időben a 2013-2014-es Szerelem zálogba verhetetlen volt nálam...aztán elkezdtem felirattal, eredeti nyelven is telenovellákat nézni. Akkor ez megváltozott, de máig ezt tartom a harmadik favorit mexikói sorozatomnak. Egyszer még tuti újranézem. Pláne mert a szuper sztorija mellett több csodás párost is kaptam általa. Ha pedig ez nem lenne elég, az egyik ilyen pároson még csak gondolkodnom sem kellett, hogy rápakoljam a listára. Mivel már megírtam a moduljukat, hadd ne kapjak ínhüvelygyulladást, inkább azt javaslom, olvassátok el, ha még nem tettétek vagy ha ismétlésre szorultok. A kritikámban szerintem világossá teszem, miért is vannak ennyire elöl. Ilithya Manzanilla és Luis Roberto Guzmán...te jó ég, miért nem játszanak újra együtt? Pedig nekik kötelezővé tenném a képernyőn közösen szereplést. Mondjuk 2-3 évente!

5. Sofía & Arturo (Tierra de Reyes)

Most pedig folytassuk a sort egy újabb Tierra de Reyes-párossal. Samdrea-t ugyan imádom, de egy percig sem morfondíroztam azon, hogy a listára felkerülő Tierra-duóknál mi lesz a pontos sorrend. Rögtön tudtam, hogy az Ana Lorena Sánchez és Aarón Díaz által megformált Sofía és Arturo egy kicsivel még előkelőbb helyre kerül majd. A kémiájuktól az ember kapásból lemegy hídba...igazából hiába tartottam korábban Aarón legjobb partnerének egy másik csodás hölgyeményt (akivel azóta is ugyanúgy szeretem), már elég volt egy-két Sofituro momentum, hogy a szívem mélyén érezzem, "igen, Ana Lorena és Aarón valami nem e világira képesek együtt". És igazam lett. Szerencsére az ő első csókjukra nem kell 20 részt várnia az embernek, hiszen a 10-11. epizódban meg is történik. Lényegében az ő kettősük jön össze legelőször. És mennyi édes pillanatot láthatunk velük, úristen! Csodálatosak! Persze semmi sem olyan egyszerű, ugyanis Sofía férjnél van, ráadásul Leonardo a legnagyobb gazember a szériában. Szörnyen bánik a nejével, akinek pont törődésre lenne szüksége mindazok után, amiken keresztülment. Gondolok itt arra, amikor kis híján megerőszakolták őt, tök sebezhető a nő minden téren, erre ez az állat képtelen türelmesnek lenni, helyette inkább rámászik. Gratulálok... Ráadásul elviekben Sofía azért ment hozzá, mert Leonardo mentette meg azon az estén, amikor kicsit kába is volt szegényke. Nos...ha tippelnem kéne, nincsenek véletlenek, és nem egészen így történt az eset. De a lényeg, hogy amint Arturo belépett Sofía életébe, a dolgok elkezdtek pozitív irányba változni. Arturo szerintem a legdühösebb a húguk halála miatt (ő a legidősebb fivér, úgy gondolta, neki kellett volna megóvnia mindentől a lányt), mégis ő az első, aki szerelmes lesz abban a házban, ahova bosszúszomjasan teszik be a lábukat, más személyekként bemutatkozva. Szerencsére a fiúk aztán rájönnek, hogy a három lánynak semmi köze nincs a tragédiához, és hála az égnek, boldogok lehetnek egymással. Amúgy Sofía és Arturo szerelmi szála már csak azért is extra különleges, mert a sorozat ugyan kb. 160 részes, ők mégis hamar szülők lesznek, ugyanis ha minden igaz a 30-35. epizódok környékén szembesül azzal Sofía, hogy kisbabát vár...és NEM Leonardo-tól. Van Isten! <3 :D Aztán ha nem tévedek a 80. rész körül születik meg a kicsi, de még így is bő 80 részt láthatunk belőlük családként! Ez azért nem semmi! Szavakba sem tudom önteni, mennyire szeretem őket, egyszerűen hibátlanok! <3

4. Inmaculada & Alejandro (La viuda joven - A fekete özvegy)

A listámon ugyan csak ez az egy venezuelai telenovella-páros fellelhető, mégis kapásból majdhogynem legelőre keveredtek. Pedig (és szerintem most kínotokban fogni fogjátok a fejeteket) ebből a 141 epizódot megélt krimiszerű, néhol ijesztőbb percekkel megspékelt telenovellából én eddig csupán 33 részt láttam! És ha ez még nem lenne elég, bár alapvetően nincsenek ellenemre a spoilerek, van egy-két film és sorozat, amiből nem akarok semmit sem előre megtudni. Ez az egyik ilyen széria. Zenés videót is csak óvatosan, félig csukott szemmel kerestem erről a magával ragadó párosról, mert féltem, hogy valami hatalmas spoilerbe szaladok bele. Jó, ahol én tartok, ott még a jelenben nem volt köztük semmi, mindössze a közös múltjukba nyerhettünk bepillantást, de az speciel nem okoz meglepetést, hogy idővel az aktuális események kereszttüzében is sikerült elcsattannia egy pár csóknak. Szóval nem zavar, hogy ezt láthattam a rajongói videókban, sőt egyenesen ugráltam örömömben! Már alig várom. Röviden és tömören az a sztorijuk, hogy sok évvel ezelőtt Alejandro-t otthagyta az oltárnál Inmaculada, sőt el sem ment az esküvőjükre, hanem csak egy cetlit hagyott hátra, benne egy üzenettel, miszerint vége, nem szereti. Legalábbis valami ilyesmi volt benne. Aztán az évek alatt Inma megszedi magát pénzzel - illetve férjekkel -, Alejandro pedig menő nyomozó lesz a rendőrségnél. Inmaculada utazgat, ide-oda költözik, már három férjet is "elfogyasztott" az évek alatt, mindegyik piszkosul gazdag volt, az egyiktől pedig bárónői címet is kapott. Aztán ezek a férjek hullottak, mint a legyek. Igen, mind meghalt. A negyedik férjet a városban találta meg, ahol korábban Alejandro-val is a közös jövőjüket tervezték. Ekkor találkoznak újra. Mindenki ráaggatta már a nőre a "fekete özvegy" jelzőt. Ez az egész csak akkor hág a tetőfokára, amikor a negyedik férj a nászéjszakájuk estéjén holtan végzi, miután Inma-val összeveszett, a nő pedig lelépett a hotelszobájukból. A kamerafelvételeken egy talpig feketébe öltözött álruhás, maszkot viselő egyént látnak belépni a szobába. Ezután kezdetét veszi a nyomozás, naná, hogy mindenki Inma-t akarja lecsukatni, de ha engem kérdeztek, neki pont semmi köze az egészhez. Mármint igen, folyton gazdag fickókat szedett össze, de mi nézők tudjuk, hogy azért, mert tinédzserként született egy kislánya, akit akkor nem tudott volna felnevelni, és őt kutatja. Ehhez pedig egyrészt pénz kell, másrészt az évek alatt kiderítette, hogy egy rendkívül jómódú családnál helyezték el a gyereket, aki azóta már tinédzser. Ezért olyan családokba házasodik be, ahol vannak ilyen korú lányok. Ez lenne a nagy rejtély. Szerintem a gyilkosságokhoz semmi köze, ám a még mindig sértett, és nagyon megbántott Alejandro meg van róla győződve, hogy Inma bűnös, és mindenképp börtönbe akarja csukatni. Ha pedig ez még mindig túl kevés lenne, hadd jelezzem, hogy Alejandro jelenleg együtt van egy nővel...aki Inma nővére, csak erről senki nem tud. Sőt most épp az a tippem, hogy Abril, vagyis a nővére nyakig benne van a gyilkosságokban, vagy legalábbis valamilyen módon köze van a történésekhez. Izgalmas a sztori, ugye? Alejandro hevesen tagadja, hogy már bármit érezne Inma iránt, de ha engem kérdeztek, sokáig nem lehet elnyomni a valódi, mélyből fakadó szerelmet. Inma és Alejandro pedig határozottan ezt érzik egymás iránt, efelől kétségem sincs. Csak könyörgöm, adja az ég, hogy boldog befejezést kapjanak. Nagyon félek, hogy nem így lesz, milliószor rá akartam már keresni, de mindig sikerült visszafognom magam. Továbbra is ezt teszem, mindegy, mennyire fúrja az oldalam a kíváncsiság. Addig is imádkozom a drágákért, mert elképesztő, hogy úgy sikerült a negyedik helyig felküzdeniük magukat, hogy kis túlzással ugyan, de kb. semmit nem láttam még belőlük. Mondom, egy-két visszaemlékezős momentum a múltból, tele aranyos percekkel, illetve a jelenben lévő kémiával túlfűtött veszekedéseik...ennyi lenne igazság szerint. És mégis, basszus, itt vannak! Mariángel Ruiz és Luis Gerónimo Abreu a tökéletességet is túlszárnyalják együtt! Endgame-et Inma-nak és Alejandro-nak! Követelem! <3 :D

3. Victoria & Roberto (Por amar sin ley)

A Por amar sin ley című telenovella még tavaly vette kezdetét, az első szezon 91 részt élt meg, nyáron véget ért. Aztán idén márciusban elindult a második évad, amiből szintén 91 epizódot kaptunk, és a napokban finálézott. Nem egy kedvenc párost kaptam a sorozattól, sőt kapásból három is simán felkerülhetett volna a listára, azonban tartanom kellett magam ahhoz, hogy egy színész egyszer keveredhet rá erre a bizonyos toplistára. Mondjuk így is fair vagyok, hiszen akik végül most a dobogó harmadik fokán virítanak, alapvetően is a legek legjei számomra ebből a sorozatból, szóval igazság szerint egyáltalán nem csaltam. Amint tavaly megláttam néhány jelenetüket, rögtön éreztem a kötődést hozzájuk. Mármint abban a pillanatban tudtam, hogy hamar biztosítanak maguknak egy igencsak előkelő helyet a kedvenc párosaim közt. Nos, íme...már több mint egy éve elmozdíthatatlanok a harmadik helyről. Szerintem ez jó darabig így is marad. Nem merem azt írni, hogy végleg, de óvatosan meg merem kockáztatni, hogy ha sikerül is bármelyik duónak kibillenteni őket innen, az nem mostanában lesz, illetve piszkosul jónak kell lennie az adott kettősnek. Victoria és Roberto egyszerűen elvarázsoltak. Mindketten menő ügyvédek, ugyanannál az ügyvédi irodánál. A cégen belül mondhatni igazán családias a hangulat, nagyszerű barátságok, illetve szerelmek is szövődtek a falain belül. Roberto kezdetben (és nagyon sokáig) igazi nőcsábász volt. Kb. minden második nap új nővel bújt ágyba, és szerintem még csak túlzásnak sem nevezhető, amit most leírtam. Vicky egy igazán független, erős nő, aki többször is hangoztatta a barátnőinek, hogy nincs szüksége férfire az életébe, pláne nem olyan lókötőre, mint amilyen Bobby. Ám ez nem volt igaz. Mélyen belül nagyon is érzékeny nő, aki szeretetre vágyott, mindössze félt a csalódástól. És bizony távol is próbálta tartani magától Roberto-t, éppen emiatt, hiába tetszett neki. Bobby folyton bókolgatott neki, ám ő egy egyszerű "Nyugi, Bobby, nyugi"-val lecsitította az igencsak erősen flörtölgető pasit. Imádtam minden egyes első évados momentumukat, hiszen tele voltak a jeleneteik flörtöléssel, szarkazmussal, édes poénokkal. Ám nem csupán mosolyra fakasztottak a közös perceikkel, hanem sokszor könnyeket is csaltak a szemembe. Bobby hamar megmutatta, hogy vissza tud venni az arcából, ha arról van szó. Amikor például meghalt Victoria egyik ügyfele, és a nő maga alatt volt, egy pillanatra sem mozdult mellőle, vele aludt, átölelte, és eszébe nem jutott volna kihasználni Vicky sebezhetőségét. Reggel pedig tálcán vitte be a nőnek a reggelit. Csodás volt minden pillanatuk. Nagy nehezen a 70. rész körül végre elcsattant az első csók, aztán igazából minden rendben ment köztük, egészen a második szezon 17. részéig, amikor Vicky bizonytalansága előkúszott rejtekéből (hiszen közel sem olyan magabiztos, mint amilyennek amúgy mutatta magát szegénykém), és félreértett egy helyzetet, amikor látta, ahogy egy nő puszit nyom Roberto arcára. Utána nem is engedte, hogy a férfi megmagyarázza, hanem inkább ellökte magától. Vicky összeomlott, ismét képtelen volt megbízni Bobby-ban, pedig szerencsétlen ezúttal nem csinált semmi rosszat. Egyik szemem sír, a másik örül, ahogy ezeket a sorokat leírom, de nem hagyhatom ki a mondandómból: végül ismét baráti viszony alakult ki köztük, már kb. a szezon felétől újra jóban voltak, párszor élcelődtek, bár szerintem nem úgy, mint régen, csak azért elő-előbukkantak a poénosabb megszólalások részükről...viszont egészen a FINÁLÉIG nem jöttek újra össze!!! Majdnem 70 résznyi különlétről beszélünk!!! Az agyam eldobom ettől, de komolyan. Oké, örülnöm kell annak, hogy végül is endgame lettek - fogjuk rá -, de basszus...szükségem lenne egy harmadik évadra, amiben végig együtt vannak, mert csak akkor érezném úgy, hogy kárpótolva lettek a Bobbictoria fanok! Egyébként Roberto már távolról sem volt ugyanaz a pernahajder, mint korábban (mondjuk én akkor is imádtam a karaktert :D), és bár a humora a régi volt, milliószor érettebben állt hozzá az élethez, a szerelemhez, és legfőképp Victoriához. A külön töltött idő alatt is végig azt igyekezett bebizonyítani, mennyire szereti a nőt, mindezt úgy, hogy tiszteletben tartotta Vicky döntését a szakítással kapcsolatban. Igazi úriember lett, ami miatt csak még jobban imádom őt és a párost is! A legjobbak! <3 :) Altair Jarabo és José María Torre párosa lehengerlően ütős volt, remélem, fognak még együtt dolgozni a jövőben... Vagy legalább megkaphatjuk azt az áhított harmadik évadot? Bárcsak... :D <3

2. Irina & Flavio (Tierra de Reyes)

Ugyebár a Tierra de Reyes nem csupán a második kedvenc telenovellám, de ahogy korábban ki is tértem rá, illetve ha lepörgettétek gyorsan a listát, észrevehettétek, hogy a TOP 15-ös listámon kapásból három csodapár is helyet foglal, méghozzá igencsak előkelő helyen. A nyolcadiknál lejjebb egyik sem csúszott. Ez pedig hatalmas dolog szerintem! Sőt már több mint egy éve bevéste magát a dobogó második fokára ez a gyönyörű páros, akik a tökéletességet súrolják. A másik két duó is nagyszerű, ahogy ezt szerintem remekül szavakba is öntöttem nektek, azonban Flavirina kettőse felülmúlhatatlan, hiába isteni a Sofía és Arturo, illetve az Andrea és Samuel felállás is. Mint írtam, a Gallardo-tesók bosszút esküdve érkeznek meg a lányok birtokára, álneveket használva, és elárulom, Flavio ötlete volt, hogy csábítsák el őket. Irinának amúgy nem Flavio tetszik meg elsőre, hanem Samuel, és minden erejével azon van, hogy magába bolondítsa a pasit. Kezdetben Flavio-t ez nem zavarja, aztán elkezd érdeklődni Irina iránt, és rájön, hogy féltékeny az öccsére. Hála az égnek, végül Flavio bizonyul az igaz szerelemnek Irina számára. Igen, örülök ennek, ugyanis szerintem ő és Samuel nem lettek volna jók együtt. Neki Andrea volt eleve elrendelve. Mindenki megtalálta a tökéletes társát. Jellemileg is, egyébként. Irina és Flavio mindketten rendkívül szenvedélyesek - minden téren -, ezért is passzoltak annyira. Samuel nem tudott volna Irina mellett férfi maradni, mert a lázadó, tüzes csajszi tuti elnyomta volna a kis visszahúzódó lelkét. Ezért sem működött annyira a kémia köztük. Persze ez magánvélemény, nem kötelező egyetérteni. Flavio-t azonban nem lehet annyira irányítani, megy szépen a saját feje után, nem dől be Irina bájainak...legalábbis nem minden esetben. Az ő első csókjuk is kb. akkor csattan el, amikor Sofituro-é, tehát nagyon a sorozat elején, ám nem egészen olyan romantikus keretek között. Ugyanis Flavio a sötétben csókolja meg Irinát, aki azt hiszi, Samuel van a pajtában. Rengeteg vicces momentumot láthatunk velük. Azt imádom bennük a legjobban, hogy a poénokba is bele tudják tűzdelni az eget rengető kémiát kettejük közt. Már az egymásra nézéseiktől pacává olvadok, és imádom, ahogy Flavio "kezelni" tudja a csajszi szeszélyeit. Mármint náluk előfordul párszor, hogy hevesen vitatkoznak (legfőképp azon, miután már egymásba szerettek, hogy Irina miért nem képes kiállni az anyja ellen és felvállalni a kapcsolatukat), aminek az a vége, hogy olyan dolgokat vágnak egymás fejéhez, amin más telenovellában már 20 részes mosolyszünet következne a felek között, náluk viszont legtöbbször meg van oldva azzal, hogy Flavio már dühösen kisétálna a szobából, mire Irina aranyosan és picit félve megkérdezi, hogy "most akkor tényleg itt hagysz?". Mire Flavio odasétál és megcsókolja. Ők nagyon sok mindent így oldanak meg. Ez pedig nagyon tetszik nekem. Oké, vannak kivételek, hiszen párszor durván összevesznek, de ez akkor is ritka. Meg amikor dacból vannak mással, a féltékenységi jeleneteik elképesztően édesek, és igen, jól sejtitek, humorosak. Imádom, amikor incselkednek egymással, és van egy pont a sorozatban, amikor szándékosan borsot törnek a másik orra alá, és megpróbálnak kicseszni a másikkal - például Irina elcsábítja a FÉRJÉT (ja, igen, ezt elfelejtettem megemlíteni...házasok a 80-valahányadik résztől kezdve!!!), aztán lelép a ruháival, hogy ő pucéran kóvályogjon haza az irodából -. Úristen, de várom az ilyen részeket! :D Eskü, minden pillanatuk a kedvencem, kb. választani sem vagyok képes. Úgy tökéletesek, ahogy vannak. Ráadásul hogy ne csak a vicces oldalát mutassam a duónak, közölném, hogy komoly oldaluk is van. Például leírhatatlanul csodálatos, ahogy Flavio védi a szerelmét, és látszik, hogy a szíve szakad meg, amikor Irina valami miatt szomorú. Ahogy vigasztalni szokta, az rendkívül szívfacsaró, egyben szívet melengető számomra. Nincs egy perc se, amikor ne ők lennének a szívem közepén ebből a sorozatból. Igen, a többi csodapárt is nagyon-nagyon szeretem, de nincs Flavirina-hoz fogható! <3 Kimberly Dos Ramos és Gonzalo García Vivanco a LEGJOBBAK!!! <3

1. Raquel & Santiago (Caer en tentación)

És akkor jöjjön a páros, akik megkockáztatom, hogy az örök number one-ok! Alapvetően nekem Silvia Navarro az abszolút kedvenc telenovella-színésznőm, nála senkit nem tartok jobbnak, hiába van rengeteg tehetség abban a műfajban is. Ő egyszerűen tökéletes, felülmúlhatatlan! Minden egyes partnerével lehengerlő a kémiája. Eskü, nem elfogultságból került fel a lista élére az ő és Carlos Ferro kettőse. Mindössze a karaktereik szerelmi sztorija olyan bravúrosan lett felépítve, hogy csak pislogni, tapsolni és eléjük leborulni vagyok képes. És nem csupán a történetvezetés egy csoda, hanem az is, amit Silvia és Carlos művelnek együtt a képernyőn. Taníthatatlan...értem ezt mind a színészi alakításokra, mind pedig a szikrákra, amik kettejük közt pattognak már kezdetektől fogva. Komolyan, még egy ilyen komplex duót életemben nem láttam...és nem gondolnám, hogy egyhamar fogok telenovellában, szóval ezért is merem kijelenteni, hogy letaszíthatatlanok a trónról. Igazság szerint röviden és tömören annyi lenne a lényege ennek a 2017 őszén debütált sorozatnak - ami aztán 2018 februárjában 102 rész után véget is ért -, hogy adott két házaspár tinédzser gyerekekkel. Raquel férje Damián, akit Gabriel Soto játszik, Santiago felesége pedig Carolina, akit Adriana Louvier formál meg. Jóban lesznek ők négyen, aztán Carolina és Damián viszonyt kezdenek egymással. Tény, egymásba is szeretnek, de akkor is másképp kellett volna intézniük a dolgot, nem pedig titokban egy tiltott szerelmi kapcsolatot folytatni. A cselekmény két idősíkban játszódik amúgy. Azzal indul, hogy Carolina és Damián épp lelépnének a városból, amikor balesetet szenvednek. A nő eltűnik, Damián kómába kerül. Aztán hamar kiderül, hogy (spoiler jön!!!) Carolina meg is halt, és NEM a balesetben, hanem megölték. Elkezdődik a nyomozás, Raquel és Santi pedig ekkor jönnek rá, hogy a házastársaik megcsalták őket egymással...és hogy már egy éve tartott ez a kapcsolat. Szörnyen nehéz ez az időszak szegények számára, akik csak egymásra számíthatnak, és a fájdalom miatt, hogy megcsalták őket, akiket a legjobban szerettek, szépen lassan egymás felé sodródnak. Raquel és Santiago között az egy év alatt csupán mély barátság alakult ki, ám ez a sokkoló titok, amire fény derült a tragédia által, fokozatosan megnyitja a szívüket egymás iránt. Egy gyönyörű szerelmi szál kialakulásának lehetünk tanúi, miközben időugrások tarkítják a telenovellát, ugyanis a múltba is bepillantást nyerhetünk, legalábbis az egy év eseményeibe, amik azóta történtek, hogy ők négyen megismerték egymást. A múltbeli jelenetek pedig a sorozat végéhez közeledve szépen felzárkóznak a jelenhez. Elképesztően izgalmas, fordulatos és MENNYEI ez a sorozat. Igen, jól gondoljátok, az abszolút kedvencem. Amúgy ez egy remake, ugyanis nem sokkal előtte készült el az argentin eredeti változat. Azt is imádom, ám jelen esetben az ottani Raquel-Santiago kettős nem kerülhetne fel erre a listára. Itt nem tudtam összehozni azt a pici kis "csalást", amit a Dona Bárbara és a La Dona esetében csináltam. Imádom az argentin felállást is, lenyűgözőek, de Silvia és Carlos valamiféle varázslatot hoztak össze ketten. A sorozat vége nem egészen happy end, bár én azt vallom, hogy nyitva hagyták a sztorivonalat, hogy mi képzelhessük el a végét. Nem szeretném lelőni a poént, legyen elég annyi, hogy a finálé utolsó momentumaiban Santiago megkéri a tengerparton Raquel kezét, aki igent mond, a férfi pedig elrohan a gyűrűért, amit elfelejtett magával hozni a kocsiból (vagy a hotelből, erre most speciel nem emlékszem), azonban Raquel végül egyáltalán nem biztos, hogy hozzá tud menni Santi-hoz... Most legyen elég ennyi. Nézzétek meg, ha érdekel. Mondjuk hozzátenném, az én fejemben pozitív lezárás állt össze. Annyira megérdemelnék! <3 Két kis kincs... :D <3 RAQUEL & SANTIAGO FOREVER!!!

Címkék: toplista
Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre