A hónap párosa

MARENA/LEONA & GAEL
2024. május
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: A szülinapom hónapja van, szóval naná, hogy egy olyan párost választottam, akik a szívemnek legkedvesebbek közé tartoznak. Persze tüskét is hagytak bennem, de az egyedül az írók sara. Tavaly indult el Mexikóban az El amor invencible, február és június között volt képernyőn a tengerentúlon. Hozzánk pedig idén februárban érkezett meg Leona bosszúja címmel. Már a szinkronos adások is a vége felé járnak a 80 részes telenovellánál. Főszerepekben Angelique Boyer, Danilo Carrera és Daniel Elbittar láthatók. És bár tavaly kezdetben mindkét férfival shippeltem Angie-m karakterét, de hamar rá kellett jönnöm, hogy kivel az igazi. Most pedig, hogy szinkronnal is nézem az elejétől, pláne nem értem, miért indult ez tavaly olyan "nehéz" döntésként. David/Adrián véleményem szerint inkább antagonista, mint protagonista a történetben, és aki nyitott szemmel végigköveti a projektet, az ezt idővel be KELL lássa. Nincs mese. Az "el amor invencible" jelentése egyébként "legyőzhetetlen szerelem/szeretet", ergo csak és kizárólag két irányba lehet elvinni a jelentéstartalmat: Leona és Gael szerelmére, ami sosem múlt el, csak beárnyékolta a múlt, illetve Leona/Marena szeretete a gyerekei felé. David nincs benne ebben az egyenletben. Gael-nél önzetlenebb és csodásabb férfi karaktert telenovellában nemigen láttam a hosszú évek alatt, mióta szeretem ezt a műfajt. Gael konkrétan a MÁSODIK kedvenc férfi szereplőm telenovellában. Forever!!! Gyáva volt, hogy nem mert szembenézni az apjával? Igen. De ki ne lett volna az?? Láttátok már Ramsés-t? Rémisztő, egy aljas féreg, aki simán megölné a saját fiát is. Basszus, szegény Gael-t még most felnőtt férfiként is majdnem megfojtotta, mit tett volna vele akkor, amikor 16-17 éves volt?? Nézzen már magába az, aki szerint Gael nem érdemli meg Marena szerelmét, mert cserbenhagyta. David mennyivel különb, aki lánykérésig is elment anélkül, hogy elmondta volna az igazat a nőnek, akit elvileg szeret? És mindezt már felnőtt férfiként tette, úgy, hogy nem fenyegette az életét egy elmebeteg állat (alias Ramsés). Az indoka pedig az volt, hogy ha Marena már a menyasszonya, könnyebben tálalhatják neki az igazságot a fiáról. Azért volt bőr a képén Davidnak, maradjunk ennyiben. De most nem ők a lényeg, hanem ez a két kincs, akik két csodás 16 éves gyerek szülei, és akiknek sok fájdalmon kellett keresztülmenniük. Marena sokáig azt hitte, Gael is benne van Ramsés sötét üzelmeiben, de végül rájött, hogy neki semmi köze hozzá, és ő is Ramsés áldozata. Bár a történet végén nem voltak együtt, de örökre összeköti őket a SZERETET és az ikreik. Amúgy eskü, a végén már nem is az dühített, hogy Galeona nem lett endgame, hanem az, hogy egészen a fináléig húzták a mézesmadzagot a készítők mindkét rajongótábor előtt. Nem volt fair, Leonának már szerintem 5-10 résszel az utolsó epizód előtt le kellett volna zárnia magában, hogy Daviddal vagy Gaellel vagy épp egyikkel se legyen. Nem pedig a legvégén dönteni, miután minden rajongóval ilyen módon "szórakoztak" az írók. Ha 10 résszel a vége előtt mondja azt, hogy "egyikőtöket sem választom, hanem a gyerekeimet", komolyan azt mondom, hogy ez az csajszi, nagyon helyes döntés! Ám így kicsit elárulva éreztem magam, és azt hiszem, ezzel mindkét rajongótábor egyetérthet. De vigasztal a tudat, hogy Marena sokkal szebb monológban fejezte ki a Gael iránti szeretetét, mint az Adrián/David irántit. :P Igen, gúnyos vagyok, tudom, de ha tényleg nyitott szemmel nézitek a sztorit, megértitek az okát. És örök boldogság nekem a köztük lévő elszakíthatatlan kötelék és az a mélységes, LEGYŐZHETETLEN SZERETET. Angie és Daniel határozottan a kémia fellegvára, nem találok szavakat arra, amit együttes erővel létrehoztak tavaly! A fentre linkelt zenés műalkotás még a finálé előtt kb. egy hónappal készült, de mindenképp szerettem volna kitenni, mert gyönyörű, és mert egy álomszép dalra készült, konkrétan a Los ricos también lloran (A gazdagság ára) című telenovella főcímére, amiben Angie való életbeli párja, Sebastián Rulli volt a főhős, a partnere pedig Claudia Martín, aki jelenleg pont Daniel Elbittar-ral főhősnő egy aktuális telenovellában. Szóval már csak ezért is erre esett a választásom. ;) Hozzáteszem, tényleg nagyon megszerettem Clau-t és Daniel-t együtt, nézem is becsülettel a közös telenovellájukat, de NEM érnek annak a nyomába, amit Angelique és Daniel az El amor invencible-ben tavaly letettek elénk. Remélem, kapnak még lehetőséget együtt játszani, akkor már remélhetőleg tényleges endgame-mel! ;) <3

Piper szerint: ...

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

453. hét

Viki véleménye: Így a szülinapom hónapjában enyhén elkap a nosztalgia, ezért előre is elnézést kérek. A múlt héten a Smallville pórul járt csodapárjáról pakoltam ki egy zenés videót, most pedig érkezzen a The Resident (A Rezidens) egyik párosáról egy fanvideó. Jelenleg épp a Grey's Anatomy-t (Grace Klinika) nézem újra, pontosabban most már új részek jönnek nekem, hiszen sok éve a covid idején leálltam vele. Aztán tavaly elkezdtem a legelejétől, most pedig végre a 16. szezon felénél járok. De bármennyire szeretem a "guilty pleasure" kategóriába tartozó Grey's Anatomy-t, a The Resident szerintem MINDEN IDŐK legjobb kórházsorozata. És piszkosul hiányzik, ugyanis tavaly mindössze hat szezon után kaszát kapott. Egy csoda volt, és miután végre felzárkózom a Grey's Anatomy-vel, határozottan indul a Rezidens-újranézésem, mert leírhatatlanul tökéletesek a történetszálak, a szereplők, és igen, a párosok is. Erre a hétre jöjjön egy alulértékelt duó, akikről illene többet beszélni: Leela és Devon. Elég sokára kaptuk meg őket, hiszen a Leela-t megformáló Anuja Joshi csak a negyedik évad felénél csatlakozott a sorozathoz, de szerencsére náluk nem kellett sokat várnunk, hogy összejöjjenek, már a szezon végén elcsattant az első csókjuk. Hála a csodás íróbrigádnak, pazar lezárást kapott a széria, noha tartom magam ahhoz, hogy sokkal több évadot érdemelt volna. Devon a fináléban megkérte Leela kezét, aki természetesen igent mondott. <3 Anuja és Manish Dayal kémiája csodálatos. Mondjuk a színész karaktere több színésznővel is jól mutatott a sorozatban, de határozottan ők együtt alkottak kerek egészet. :) <3

Piper véleménye: ...

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Hét szerelmespár erre a hétre - Tizedik adag

2020.08.10. 20:12, Viki

Április óta nem volt heti adag szerelmespárokból, szóval úgy láttam, itt az ideje közzétenni egy posztot ehhez a cikksorozathoz. Szám szerint már a tizediket. Most direkt olyan párokról választottam zenés műveket, akikről még sosem írtam - vagy maximum egyszer -, mióta nyitva van az oldal. Úgy gondoltam, ne ismételjem folyton önmagam, és illő újabb párokat "bemutatni" nektek.

Hétfő: Daisy & Daniel (Agents of S.H.I.E.L.D. - A S.H.I.E.L.D. ügynökei)

A legújabb csodám ez a duó. Mindezt úgy, hogy rohadtul le vagyok maradva ezzel a sorozattal. Anno a harmadik szezonnál akadtam el, ma néztem újra a pilotot, és ezúttal már nem óhajtom abbahagyni. Az utolsó két rész szerdán kerül adásba! Ja, és Daniel Sousa a hetedik, vagyis a legutolsó évadban került be a szériába. Persze a karakter nem ismeretlen számomra, hiszen az Agent Carter című szériának hatalmas rajongója voltam...és az is maradok. Szerettem a Peggy Carter-Daniel Sousa shippet is (írtam róluk nem is olyan régen), ám ez a Daisy-Sousa kettős egy pillanat alatt úgy levett a lábamról, ahogy korábban Carter és Daniel párosának nem sikerült. Sőt megkockáztatom, hogy az Agents of SHIELD szérián belül egy pillanat alatt ők lettek a kedvenceim! Pedig azért van ott még 1-2 olyan duó, akiket az ELSŐ ÉVAD óta imádok! De valahogy Dousy olyan hatással lett rám az első közös jelenetüket látva, amit még anno talán FitzSimmons kapcsán sem tapasztaltam. Pedig ők aztán a világom közepe a sorozaton belül. Vagyis eddig így volt. Most már úgy érzem, átcsúsztak a második helyre. Pedig az ő elképesztő múltjukkal ezt lehetetlennek hittem. Nem tudom, mi lett velem, de ez a két kis kincs totál elvarázsolt. Daisy pedig annyira megérdemli, hogy végre révbe érjen a magánéletében, hiszen az eddigi kapcsolatai mind vakvágányra kerültek, tragédiával értek véget. Könyörgöm, legyen boldog a tündérem a sztori végén. Holnapután mindenre fény derül. Ha Dousy endgame lesz, vigyorogni fogok egy álló hónapig legalább. És persze ugyanezt kívánom a többi kedvenc párosomnak is. <3

Kedd: Altagracia & León (La Dona 2)

La Dona második évad. Alapvetően dühítő számomra ez a szezon (még ha a színvonal maradt is ugyanolyan, mint az első esetében). Annyi mindent vett el tőlem, például a TOP 15 listám kilencedik helyét birtokló csodapárt, Mónica és Saúl lehengerlő kettősét, akiket az eszméletlenül tehetséges Danna Paola és David Chocarro keltett életre. Megvolt a happy endjük az első évad végén, aztán a második évad mivel indult? Konkrétan az évadnyitó utolsó jelenetében ráakadtak Saúl holttestére. Mónica pedig nem sokkal később követte a férjét a halálba. Az anyja, vagyis Altagracia szeme láttára robbant fel szegény lány a 14. részben. Ennyi, elveszítettem őket. Ugyanakkor megkaptam a leggyönyörűbb Altagracia shippet!!! Emlékszem, Saúllal is szerettem anno a nőt, de ott nem volt kétség bennem, hogy Mónica a férfi számára az igazi. Itt pedig végre érezhettem azt, hogy Alta is rálelt az élete szerelmére. Két férfival is szerettem a második szezonban a nőt...illetve pontosítok: José Luis Navarrete-vel csak kezdetben imádtam, később ez elmúlik. Amúgy még nem sok epizódot láttam a második évadból, de nagyon is képben vagyok, ergo nem csak úgy magyarázok a témáról. Navagracia a sztori elején isteni volt, imádtam a jeleneteiket, de rögtön éreztem, hogy nem ők lesznek a legjobbak. Aracely Arámbula és David Zepeda kettőse kegyetlenül ütős volt végig, leborulok eléjük, de azért nem beszélhetünk túl "egészséges" kapcsolatról, amikor a felek egy idő után egymást akarják kinyírni. Cuki, igaz? Viszont volt itt nekünk egy León Contreras nyomozónk, aki hamar Altagracia mellé áll, segíti őt. Mónica halálakor is végig a nő mellett volt. Nélküle Alta szerintem ki sem bírta volna azt a szörnyű fájdalmat a tragédia megélése után. Leogracia hamar kiépített egy meghitt viszonyt. Mármint értsetek ez alatt bizalmat, törődést egymás felé. Később ez fordult át mindkettejüknél szerelembe. Annyira csodásak, te jó ég! Hát persze, hogy itt a helyük. Aracely és Carlos Ponce párosára nincs még létező kifejezés. Egy dolog fix: egymás legjobb partnereinek tartom őket!!! <3 Ennek majd a blogomon lesz jelentősége, hiszen ott van a "Legjobb partnerek" cikksorozatom. Egyiküket szerintem nemsokára górcső alá veszem, de túl nagy meglepetés most már nem érhet titeket. :D

Szerda: Riley & MacGyver (MacGyver)

Ki ne ismerné MacGyver történetét? Na jó, talán a többségnek az eredeti 1985-ös széria jut eszébe, míg én most a rebootból hoztam egy videót. 2016-ban kaptuk meg az első szezont, ami engem is instant beszippantott. A régiből csak pár részt láttam, az sem volt rossz, de ez elképesztően megnyert magának. Az alapkoncepció ugyanaz: Angus MacGyver sosem használ fegyvert, a "többet ésszel, mint erővel" a mottója. Nem tudom, hogy a régi verzióban hogy volt, de ebben egy titkos kormányügynökségnek dolgozik, és a nehéz szitukból leleményessége és tudományos ismeretei révén keveredik ki. Na meg az épp ott lévő eszközök segítségével, például a mindig a zsebében lapuló svájci bicskával. A csapathoz hamarosan csatlakozik Riley Davis, aki egy kiváló hacker. A kezdeti bizalmatlanság hamar elszáll, Riley és Mac között csodás barátság alakul ki, és folyton ott vannak egymásnak, megvédik a másikat. Ahogy pedig a széria halad előre, egyre jobban aggódnak egymásért, a törődés egyre inkább elmélyül. Most ment le Amerikában a negyedik évad. Ők ketten még mindig "csak" barátok, sőt ha jól tudom, mindkettejük életében most van valami romantikus szál, de ne mondja nekem senki, hogy nem lapul a szívükben egy sokkal mélyebb érzés a másik iránt. Főleg ebben a legfrissebb szezonban lett ez kiélezve, ahogy láttam a zenés művekben, illetve ahogy a netes barátaim mesélték. Eléggé le vagyok maradva, ezért nem tudok saját sztorit bepötyögni, de azt kell mondanom, hogy ahhoz képest, hogy maguk az alkotók mondták, hogy "nem tervezik a szerelmi viszonyt beépíteni" MacRiley kettősének, rengeteg olyan jelenetük volt a negyedik évadban, ami erre szépen rácáfol. Persze, korábban is volt rá példa, hogy olyan jeleket küldtek egymás felé, mintha a barátságnál többre vágynának, de ebben az új szezonban végképp ez volt a helyzet. Ha a következő évadban nem kapom meg végre MacRiley-t, petíciót indítok. Annyira csodásak, basszus! <3 És szerintem igenis kezdik felismerni végre önmaguk előtt, hogy már rég felbukkant a szerelem a szívükben, csak nem vették észre korábban. Tristin Mays és Lucas Till kémiája fergeteges, szerintem ők sem bánnának egy MacRiley szerelmi történetszálat.

Csütörtök: Lorena & Gustavo (Por amar sin ley 2)

Akkor jöhet egy újabb telenovellás duó. Úristen, hogy megörültem, amikor most júniusban Joanna barátnőm feltöltötte ezt a másfél perces gyönyörűséget a YouTube-ra. Már tavaly óta vártam, hogy valaki alkosson erről a párosról egy zenés művet. A Por amar sin ley ügyvédes telenovella már az első évadával bekerült a kedvenceim közé, a második szezon pedig nemhogy elérte a várt szintet, de meg is ugrotta. Oké, angol felirattal még csupán az első szezont taposom, de felirat nélkül letekertem már az egészet. Plusz azért sem rohanok a feliratos részek nézésével, mert a második évad feliratozása a 13. résznél megakadt, és azóta sem folytatták. Így meg nem merem beérni őket, mert félek, sírógörcsöt kapnék, hogy nem nézhetem tovább. Ami most fontos, az ez a meseszép második évados páros. Gustavo karakterét már az első évadban megismertük. Sajnos borzasztó nagy tragédia érte őt a szezon végén, ugyanis brutálisan meggyilkolták a feleségét és a kisfiát. A második évadban végig a tetteseket hajszolta az ügyvéd úr, a boldogságra már gondolni sem mert. Mondjuk ki hibáztatná érte? Aztán jött Lorena, ez a tündér, aki a közelmúltban diplomázott. Először a lánynak David Zepeda karaktere tetszett, de hamar letett róla, amint kicsit jobban megismerte a szomorú özvegy férfit. Egy lelkes angyali teremtés egyébként a nő, aki mindenben igyekszik meglátni a jót. Pont rá volt szüksége Gustavo lelkének, hogy fellélegezzen. Nem ment egyik pillanatról a másikra, de végül kitalált a sötétségből, mégpedig Lorena segítségével. A második évad végén pedig végre összejöttek. Oké, nem egy tündérmesébe illő szerelmi vallomás kíséretében, amikor Gustavo közli, hogy kb. élni sem bír Lorena nélkül, de legalább egyértelművé tették, hogy érez valamit iránta, és talán készen áll végre továbblépni, mégpedig a nő oldalán. Annyira várom a harmadik évadot, hogy többet lássak a drágákból, mert hatalmas kedvenceim lettek. Alejandra García és Sergio Basánez között ugyan 21 év a korkülönbség, de...mégis kit érdekel, amikor ennyire tökéletesek? Én imádtam Gustavo-t a nejével az első évadban, akit Isabella Camil formált meg, és nem is hittem, hogy fogom bárki mással shippelni a pasit (hiába csalta meg botor módon az első évad elején a nejét, amiből volt is zűr). Aztán jött Lorena, én meg csak pislogtam. Fantasztikus ez a páros, és ezzel szerintem mindenki egyetért, aki akár csak egy jelenetüket megnézi. <3

Péntek: Anna & Callen (NCIS: Los Angeles)

Na tehát...az NCIS:Los Angeles című szériában a kilencedik szezon elejéig jutottam. Igazából durván három évadnyi lemaradásom van. Jó pár hónapja leálltam a sorozat nézésével, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem már, azt meg pláne nem, hogy el is felejtettem. Mindenképp fogom folytatni, csak úgy voltam vele, előbb pótoljuk be az anyasorozatot, az NCIS-t. Már rajta vagyok az ügyön, bár tény, épp azt is pihentetem. Jaj, basszus. :'D A lényeg, hogy mindkét sorozat nagy kedvencem, és bár ebben a kedvenc párosom Kensi és Deeks, azért Anna és Callen sincsenek sokkal lemaradva. G. Callen az NCIS ügynöke Los Angelesben, Anna Kolcheck pedig egy volt KGB ügynök, Arkady lánya. Nem mellesleg a nő is egy ügynökségnek dolgozik, amikor találkozik Callennel. Szerettem a piszkálódásaikat nézni, rögtön érződött a szikra a felek között. Leírhatatlanul megszerettem a párost. Nem tudom, most épp mi van Callanna párosával, bár olyasmit olvastam, hogy Anna börtönbe fog kerülni, és hogy jelenleg nincsenek együtt, de ne adjuk fel a reményt, mert előfordulhat, hogy Callen kerül a Los Angeles-i iroda élére, és akkor van esély rá, hogy alkalmazni fogja Annát a csapatban. Milyen szép is lenne. Szóval azt hiszem, jelen pillanatban nem alkotnak egy párt, de valami azt súgja, egy ekkora szerelmet nem lehet csak úgy a szőnyeg alá seperni, mintha ott sem lett volna. Muszáj rendbe hozniuk. Amúgy javítsatok ki nyugodtan, ha valamit nem jól tudok. Bevallom, most nem néztem tüzetesebben utána a dolgoknak, de valami ilyesmit olvastam a neten. Akárhogy is, Callanna szerintem egy összeillő pár, én nagyon drukkolok nekik. <3 Bar Paly és Chris O'Donnell elvarázsoltak együtt az első percben, hogy megláttam őket a képernyőmön együtt.

Szombat: Juana Bárbara & Fernando (Hijas de la luna)

Nos...következzen egy 2018-as telenovella egyik párosa. A telenovella kapásből négy főbb párt tartogatott a nézőknek, hiszen négy lánytestvér áll a sztori középpontjában, akik kezdetben nem is tudnak egymás létezéséről. Nyilván mindegyik szerelmes lesz végül, különben nem beszélhetnénk telenovelláról. Most nem akarok mindegyikükről részletesen írni, a lényeg, hogy Juana Bárbara az egyik tesó, és nem mellesleg bokszolónő. Vagyis egyelőre mindössze bőszen gyakorol, hogy megvalósíthassa az álmát, és sikeres legyen ebben a sportban. Akkor készen álltok, hogy bonyolítsam a sztorit? Igazság szerint annyira nem merek belemászni, mert csupán csak jelenetekhez és zenés videókhoz volt eddig szerencsém, azok alapján meg félek leszűrni egy komplett kis történetet. Még azt sem tudom megmondani, hogy Fernando-nak mi a munkája. A videók alapján valami edző lehet...mindenesetre elég sportosan öltözködik a pasi, szóval benne van a pakliban. Na meg sokszor edzett együtt Juana Bárbara-val, a meccseken is ott volt, ahogy megfigyeltem. De lehet, ezt benéztem, na mindegy. Majd valamikor jobban el szeretnék mélyülni a szériában, hiszen a sztorija is érdekel, a színészek többsége nagy kedvencem, a szerelmi szálak pedig lehengereltek már az első zenés videókat megnézve. Amit még tudnotok kell, hogy kezdetben Bárbara-nak az egyik testvére nagy szerelme, Mauricio tetszik. Juana Inésszel emiatt sokszor össze is vesznek, sőt azt hiszem, alaposan be is fog kavarni az édes párosnak, aminek az eredménye az lesz, hogy a két lánytesó egy darabig kb. ki nem állhatja egymást, egyenesen azon filóznak, mivel törhetnének borsot egymás orra alá. Fernando pedig kezdetben a főszereplőpárnak tesz keresztbe, mivel első látásra beleszeret Juana Bárbara nővérébe, Juana Victoria-ba. Elárulom, rohadt sokára talál csak egymásra a két kis "szerencsétlen". Basszus, végig ott volt a szemük előtt az igaz szerelem, mindössze nem vették észre. Irtó hosszú ideig "csak" barát üzemmódban működnek, míg végül a 60. rész környékén rádöbbennek, hogy valójában együtt akarnak lenni, és nem is kell nekik senki más. Végül is a telenovella 82 epizódot élt meg, szóval viszonylag időben sikerült felismerniük a valódi érzelmeiket. Én pedig vigyoroghatok a mesés endgame miatt, amit kaptak. Lorena Graniewicz és Gonzalo Pena pazar kémiát produkáltak, lehetetlen is lett volna nem belezúgni a karaktereik kapcsolatába. <3

Vasárnap: Belle & Szörny/Herceg (Beauty and the Beast - A szépség és a szörnyeteg)

Azt hiszem, ideje megtörni az "egy angol, egy spanyol nyelvű sorozat" körét, és a hét utolsó napjára egy filmes párost választani. Igazából nem kellett többet gondolkodnom öt másodpercnél, amikor eldöntöttem, hogy filmből teszek ki egy szerelmespárt. Szinte azonnal beugrott, hogy igen, a 2017-es Szépség és a Szörnyeteg projekt mellett döntök. Eleve hatalmas kedvencem ez a Disney-mese. Könyvben is imádtam, eddig szerintem mindegyik általam látott feldolgozása a szívemig hatolt. Igazából kétségem sem volt afelől, hogy ezúttal is így lett. A legnagyobb nyugalommal ültem le anno megnézni ezt a filmet. Mármint...gyerekek, Emma Watson a gyerekkorom "hőse", rajta nőttem fel, a Harry Potter mániám mind a mai napig tart. Dan Stevens-t pedig valamelyik Értelem és érzelem feldolgozásban láttam és szerettem meg réges-régen. És még van benne pár szereplő, aki óriási favoritom, de most csak kettejüket emelem ki, hiszen ők a címszereplők. Naná, hogy igazam lett, és nem ért csalódás, amikor megnéztem a moziban. Emma és Dan valami nem e világi csodát alkottak együtt. Azok a tekintetek, a gesztusaik... már attól lúdbőrözök, ha csak eszembe jut lényegében akármelyik jelenetük. Mindjárt elsírom magam, ahogy a választott videót nézem. Nem hinném, hogy jelenleg létezik olyan szó, ami körülírja, mennyire szeretem őket. Tényleg, miért is nincsenek a TOP 15 filmes párosaim közt? Jó, így hirtelen nem tudom, hova tenném be őket, de basszus...ott a helyük! Elképesztően csodálatosnak titulálom őket, és remélem, fognak még a jövőben együtt dolgozni. Ugye a Szépség és a Szörnyeteg sztorit senkinek sem kell bemutatnom? Szerintem nem. Épp emiatt nem írtam a páros sztorijáról részletesen, hiszen feleslegesnek tartom. Oké, most megnézem ismét a videót és pityergek a duó gyönyörű momentumain, a színészek eszményi játékán. <3

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!