A hónap párosa

CATALINA & RAMÓN
2024. április
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Piper szerint: Először is köszönöm Vikimnek, hogy ennyire csodálatos képet választott az én két kis drágámról! <3 Mint már láthattatok korábban is bejegyzést tőlem, nem régen, talán pár hete fejeztem be végre a "Beépített Szépség" telenovellát, amiben mindvégig azt hittem Blanca és Eduardo lesz a kedvenc párosom. (Egyébként a sorozat, ha igaz, most lehet úgy 10 éves és Vikim is éppen folytatja. :) ) Végül egy hatalmas fordulat történt, amire nem számítottam és Catalina és Ramón sikerült még inkább elrabolja a szívemet. Ugyanis annyira tökéletesek együtt és imádtam a közös szerelmi sztorijukat is, nagyon! <3 Ugyan még modult nem írtam róluk, de ami késik, nem múlik, viszont a blogbejegyzésben már azért egy bővebb leírást adtam a közös sztorijukról, bízom benne, hogy mindenkinek tetszett. A lényeg dióhéjban: Catalina és Ramón sok mindenben hasonlítanak egymásra, mindkettejüket megcsalták, mindkettejük (bár Catalina később) elveszti a családtagjait, mindketten áldott jó lelkek, sőt megkockáztatom, hogy ők ketten a sorozat majdhogynem legjólelkűbb karakterei. Tulajdonképpen ők eleinte csak munkatársak, jó barátok voltak és az, hogy összejöttek tulajdonképpen mások ármánykodásának volt köszönhető. Ugyanis Cristóbalt tőrbe csalta Mariana és sikerült elhitetnie vele, hogy a barátnője (Cata) megcsalja őt Ramónnal, mire Cristóbal engedett a vágyainak és, - mivel úgy is Mariana volt mindig is a rögesztméje, vagy szerelme, ezt máig nem tudom eldönteni - valójában ő csalta meg Catalinát, aki Mariana mesterkedésének köszönhetően, rajta is kapta az ágyban a párost. Hasonlóképpen, bár a véletlennek köszönhetően, de ugyanez történt Ramónnal, aki meg az akkori menyasszonyát, Karinát kapja rajta az ágyban a legjobb barátjával, Jorgeval. Ezt a bánátát Ramón később pont Catalinának sírja el, aki nagyon megértő vele és ott kezd el tulajdonképpen elindulni köztük egy mély barátság, később Cata is elsírja a bánatát Ramónnak. Folyamatosan elkezdik egymást támogatni, egymás mellett állnak mindenben és egyszer csak, maguk sem veszik észre és elkezdenek érzéseket táplálni egymás iránt. A kapcsolatukat azonban megnehezíti a tény, hogy mindketten egyelőre másokkal járnak és Catalina ráadásul férjhez is megy, de ekkor már valójában Ramónt szereti és nem tudja őt kiverni a fejéből, Ramón ugyanígy van Cataval. Majd végül egyszerűen képtelenek parancsolni az érzelmeiknek és folyton egymás karjaiban kötnek ki, ráadásul Ramón nagyon hálás Catanak abban is, hogy egyedül a lány hisz (a közeli barátai közül) a fiú ártatlanságában és eléri, hogy ki is hozzák a szerelmét a börtönből. Itt megint lesz egy kis széthúzás kettejük között, mikor Ramón rájön, hogy valójában Cata apja juttatta őt börtönbe, hogy így tartsa távol a lányát a fiútól, de Cata szegény erről korábban semmit sem tudott és dacolt az apjával, hogy kihozza Ramónt a börtönből, amikor rájött az igazságra. Később Cata és Ramón sikeres nyomozást hajtanak végre együttesen Adriano mellett. Végül Catalina és Ramón már tényleg nem bírták tovább egymás nélkül és egy szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt egymással és miután lefeküdtek, gyakorlatilag már járni is kezdtek egymással, hiszen ekkor már Catalina amúgy is válófélben volt Cristóbaltól, stb. Egy ideig nagyon boldogok egymással, majd jó időre szakítanak egymással, amiért Cata tévesen azt hiszi, Ramón átejtette őt az apja ügyével kapcsolatban. Itt aztán Ramón részéről egy csomó féltékenykedés van Cristóbal miatt, stb, stb. Végül aztán a lány rájön, hogy az apja csak Raquel bábja volt és a sorozat vége felé megbocsát Ramónnak, aki végig nem szűnt meg szeretni a lányt (ami egyébként kölcsönös volt Cata részéről is) és minden követ megmozgatott, hogy visszaszerezze őt, ami nekem nagyon tetszett, végül pedig újra összejöttek és boldogabbak voltak, mint valaha, sőt még ők lettek az Árvaház új vezetői és csodálatos endgamet kaptak, Cata és Ramón forever!! <3 ^^ (Jelen pillanatban egyébként kb. ők a másodikak nálam a telenovellás párosok listáján. :) )

Viki szerint: Tudom, milyen sokat jelent Pipernek ez a páros. A bejegyzésében leírtak és az általa szerkesztett zenés videó alapján én is imádni fogom őket, de még nem tartok ott a sorozatban, hogy akár egy jelenetük is lett volna. Azért igyekszem vele, mert bár szerintem nekem nem ők lesznek a La Impostora-ban (A beépített szépség) a favorit párosom, de mint írtam, garantáltan odáig leszek értük. Julieta Grajales és Edgar Iván Delgado között csodásan működik a kémia! Hozzáteszem ahhoz, amit drága szerkesztőtársam már fentebb leírt, én imádni fogom Mariana kavarását, ugyanis hatalmas Mariana-Cristóbal fan vagyok, szóval nekem csak jó, ha ő bekavar Catalina és Cristóbal kapcsolatába, hogy aztán Cata sodródhasson az igaz szerelméhez, Ramón-hoz, én meg nézhessem Mariana és Cristóbal kettősét. :P <3

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

450. hét

Viki véleménye: Pontosan ma (április 15.) van a világ egyik legtehetségesebb színésznőjének, Kimberly Dos Ramos-nak a szülinapja. Szóval mindenképp vele kapcsolatos zenés videót terveztem a héten ide kitenni. Aztán ahogy filóztam, kivel pakoljam ki a csodanőt, eszembe jutott, hogy Eugenio Siller is nemrég, konkrétan április 5-én ünnepelte a születésnapját. Így nyilván a 2015-ben elkészült közös sorozatukra esett a választásom. A Quién es quién? egy igazi mestermű, ajánlom mindenkinek megtekintésre. Eugenio ikreket alakít, Kimy pedig egy igazi tündérke benne. Konkrétan ebben ismertem meg mindkettejüket még 2016-ban, amikor leadta nálunk is premierként az Izaura TV. A magyar címe: Éld az életem. Vessétek bele magatokat, nem fogjátok megbánni! Az ő szerelmi sztorijuk a legnagyobb kedvencem a telenovellában, noha van benne bőven értékelhető romantikus sztorivonal. De amit Kimberly és Eugenio adtak nekünk közös erővel, az maga a színtiszta varázslat! Gyönyörű ez a videó szerintem, hát még a dal, amire készült, ugyanis bónuszként az egyik kedvenc előadóm, Luciano Pereyra egyik legszebb dalára szerkesztették. <3

Piper véleménye: Juj, de édesek ezek ketten! ^^ Egyébként Kimberlyt és Eugeniot is imádom!! Nekem is hatalmas kedvenceim és együtt is nagyon cukik, mármint a karakterik, már csak ezen rövidke videó alapján is látszik. Utólag is Isten éltesse mindkettejüket! Egyébként anno asszem úgy is voltam vele, hogy adok egy esélyt a telenovellának, csak még nem jutottam el odáig, de ami késik nem múlik, tuti kedvelni fogom együtt őket. :) Mindketten amúgy több partnerükkel is remek kémiát alkotnak. Míg Kimberly eddig nálam is Gonzaloval viszi az első helyet, hozzáteszem, jórészt miattuk is kezdtem el a Tierra-t, amit anno Vikim ajánlott nekem, ami egy fajta vigasz lesz számomra azok után, hogy a 'La Deselmada"-ban elég csúnyán elbántak szegények szerelmi sztorijával, ahogy amiatt már drága szerkesztőtárs barátnőm is sokat bosszankodott. Míg Eugenio, hát Paulával imádtam, de ugyanúgy Maiteval is, szóval nem látom akadályát, hogy szeressem őt ugyanannyira Kimberlyvel és Dannaval is, bár szerintem nekem is előbbivel, Kimivel lesz benne a kedvencem. :) Kíváncsian várom hát, milyen lesz a telenovella! ^^

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Hét szerelmespár erre a hétre - Tizenkettedik adag

2021.02.04. 10:44, Viki

Bár előbb terveztem ezt a posztot, de a lumbágóm közbeszólt. Még mindig nem vagyok 100%-os, de mivel a bejegyzés egy részét már NOVEMBERBEN megírtam, nem vészes befejeznem. Ezúttal úgy döntöttem, megpróbálom igazán változatosan megírni ezt a posztot. Mármint tettem bele telenovellás duókat, lesz itt mexikói és argentin páros is, sőt az egyikről nemcsak pozitív véleménnyel leszek egy bizonyos tényező miatt. Nem ismerek minden választott párt tökéletesen, de tudjátok, ez sosem visszahúzó erő nálam, és így is simán szoktam posztolgatni. Filmes duókat is hoztam nektek - ami sajnos elég ritka, de ezen megpróbálok változtatni -, és azért az amerikai sorozatos vonal sem maradt ki a sorból. Szemezgessetek, remélem, találtok kedvetekre valót a videók közt! :)

Hétfő: Isabel & Daniel (En tierras salvajes)

Kezdjük rögtön egy 2017-es telenovella egyik szerelmespárjával. Konkrétan a főpárossal. Már jó ideje tervben van nálam, hogy megnézzem ezt a 70 részes sorozatot, de van egy hatalmas visszahúzó erő. Mégpedig Claudia Álvarez jelenléte, aki nekem finoman fogalmazva nem a kedvencem...pedig itt bizony ő a női főszereplő. Mindenképp sort kerítek a telenovellára, ugyanis Cristián de la Fuente csodát tett a nővel. Oké, a játékán nem tudott sokat javítani, de komolyan mondom, olyan kémiát produkált a színész Claudiával, hogy már-már élvezhetővé és értékelhetővé tette a nő színészi teljesítményét. Már csak emiatt is tuti, hogy el fogom kezdeni. Isabel és Daniel szerelmi szálát imádni fogom, legfőképp Cristián miatt! :) <3 De nézzétek meg a videót, és szerintem ti is meglátjátok, hogy milyen csodásak. Ha meg nem ismeritek Clau tehetségét (vagy inkább annak hiányát), azt hiszem, ebben a sorozatban szinte észrevehetetlen. Mondom, ez a Cristián-hatás! :D Amúgy röviden és tömören Isabel a nagyvárosból költözik vidékre a férje otthonába, ahol a férfi szülei és két testvére él. Mindkét tesó beleszeret Isabelbe, Sergio és Daniel is. Mindhárom férfi nagyon különböző, ez csak még érdekesebbé teszi a helyzetet. Idővel Isabel rájön, hogy Aníbal-t, a férjét csak a pénz és az üzlet érdekli. El is távolodik a nejétől. Ezzel egy időben pedig Isabel egyre közelebb kerül Danielhez. Amúgy Sergio egy nagyon rendes, aranyos ember, rendkívül érzékeny lélekkel áldotta meg a sors. Visszahúzódó, jószívű, egy fantasztikus orvos, aki mindig gondoskodik Isabel egészségéről. Imádom a karaktert már kvázi látatlanban is (csak pár jelenethez volt eddig szerencsém), ám aki valóban illik Isabelhez, az határozottan Daniel. Aki ugyebár Clauból is kihozta a maximumot! :) Daniel jóképű, igazi "vadember", ő a legszabadabb a tesók közt, heves szenvedéllyel éli az élete minden egyes napját. És pont ez kell Isabelnek is. Az elején mindketten igyekeznek távolságot tartani, mert tudják, hogy ez egy tiltott szerelem... De hát a szívnek nem lehet parancsolni! :D Gyönyörű endgame vár majd rájuk, esküvővel és közös kisbabával! <3 Szóval igen, kénytelen vagyok elismerni, hogy Claudia ebben a sorozatban több mint valószínű, hogy nézhető lesz számomra. :D :D (Még a végén megkedvelem... :'D)

Kedd: FitzSimmons (Agents of S.H.I.E.L.D. - A SHIELD ügynökei)

2013-ban indult el ez a szuper kis Marvel-sorozat, múlt nyáron pedig leadták a finálét! Ez a varázslatosan szép zenés videó pedig már utána készült el. Azt hiszem, ez a kedvenc FitzSimmons videóm. Legalábbis mindenképp az egyik legjobb. Jemma Simmons és Leo Fitz. Igazából a nevük már tényleg annyira egybeolvadt, hogy a videóban lévő páros megnevezésénél sem a kereszt- vagy a vezetéknevüket írtam be (ahogy azt ti is láthatjátok), hanem a ship nevüket. Atyaég, hogy én mennyire várom, hogy végignézzem a drágáim sztoriját. Mármint elakadtam a második szezonnál (azóta elkezdtem elölről, de még mindig az első évadot taposom), de azért elárulom, kb. képben vagyok mindennel. Sok mindent megnéztem előre, nem zavartak a spoilerek. Így legalább nyugiban fogom tudni végignézni a történetüket. Ők aztán tényleg MINDENEN keresztülmentek, és ha valakik, ők megérdemelték a boldog befejezést. Ez a videó már csak azért is az egyik kedvenc, mert megmutatja a jó és a rossz pillanatokat is, idézetekkel van teletűzdelve, amik bizonyítják, FitzSimmons összetartozik, egymásnak lettek teremtve. Plusz az első közös jelenetükkel indul, és a legutolsóval ér véget a videó. A kis zsenik barátokként kezdték, ami aztán szerelemmé fordult és az egyik leggyönyörűbb kapcsolat lett belőle! Rettentő sokáig ők voltak a SHIELD-ben a number one-ok számomra, azonban ez az utolsó szezonra megváltozott. Pontosítok: egy hajszállal maradtak csak le az új kedvenc párosom mögött, akik egy pillanat alatt megnyertek maguknak, de ettől még a szívem közepén marad ez a két drágaság. Mindörökké! <3 Elizabeth Henstridge és Iain De Caestecker párosa ütősebb, mint Thor pörölye. Bocs, kellett egy Marvel-hasonlat így a végére. :D

Szerda: Anna & Jake (Freaky Friday - Nem férek a bőrödbe)

Végre filmes páros, ugye? Alig hisztek a szemeteknek, tudom. Sajnos ritkán posztolok filmes duókról, de ezen megpróbálok változtatni most már. A Nem férek a bőrödbe 2003-ban készült el Lindsay Lohan és Jamie Lee Curtis főszereplésével, akik anya-lánya kapcsolatban voltak a filmben, és testet cserélnek még az elején, hogy így szembesüljenek a saját hibáikkal, aztán tanuljanak belőlük. :) Chad Michael Murray pedig ezt követően állt neki forgatni a One Tree Hill című sorozatot, ami ugyebár az életem értelme a szériákat tekintve. De ez most mellékes. A sztori szerint totál belezúg a kissé zűrös srác Annába, Lindsay karakterébe. A testcsere után meg a lány anyjába, aki ugyebár Anna, csak az anyukája testében. A végére persze minden rendeződik, a fiatalok pedig tényleg egymásra találnak. :D Imádom ezt a filmet, tanulságos is, na meg tele van a kedvenc színészeimmel. Lindsay és Chad kémiája nagyon jól működött, ennél már csak az volt jobb, amikor a színész Hilary Duff-val dolgozott együtt. De az már egy másik történet. :)

Csütörtök: Aubrey & Dave (The First Time)

Egy újabb filmes duó, juhú! Ahogy ígértem, pótolni fogok pár dolgot ezen a téren. Ezt a filmet, ami 2012-ben jelent meg amúgy, még 2016 környékén láttam felirattal. Nem tudom, van-e hozzá szinkron, de ha nincs, az se tántorítson el senkit. Minimális angoltudással is felfogja az ember a lényeget, persze nem árt a nyelvtudás hozzá. Csak azt mondom, hogy alapvetően nem bonyolult annyira a történet, hogy ne fogja fel az ember. Megkockáztatom, aki már van egy kifejezetten erős szinten, felirat nélkül is mindent megért. Lényegében egy romantikus vígjátékról van szó, ami Britt Robertson és Dylan O'Brien főszereplésével készült el. Igazából amikor megnéztem a filmet pár év késéssel, addigra már mindketten nagy kedvenceim lettek más projektekből, főleg Dylan. Külön érdekességként megjegyzem, hogy a fiatalok a forgatáson össze is jöttek és sok-sok évig egy párt alkottak. Az alapsztori pedig igazából annyi, hogy Aubrey és Dave két különböző gimnáziumba jár. Dave szerelmes a legjobb barátjába, akit nem kaphat meg, mert a lány nem úgy néz rá. Aubrey pedig egy idősebb sráccal jár, aki nem érti meg a lányt, sőt igazán nem is érdekli, mi van vele. Aubrey és Dave véletlenül találkoznak, de rögtön kötetlen beszélgetésbe kezdenek, a kötelék rögvest kialakul köztük, és egy hétvége alatt varázslatos, romantikus, bonyolult és vicces dolgok történnek velük, ők ketten pedig felfedezik, milyen is először szerelembe esni. Emlékszem, imádtam a filmet, lehet, lesz belőle hamarosan egy újranézés. De mindenképp szerettem volna most megemlékezni róla, na meg erről az aranyos, imádnivaló párosról.

Péntek: Maricruz & Octavio (Corazón Indomable - Maricruz)

Hát...nem hittem volna, hogy fogok még írni róluk, de rájöttem, hogy nem mindig csak az ömlengéseimet kell rátok zúdítanom. A Corazón Indomable (magyarul Maricruz lett a címe) 2013-ban készült el, hozzánk egy évvel a debütálása után jutott el. Én pedig...végigszenvedtem. És ezúttal a szó, amit használtam az imént, helyénvaló, semmiféle túlzás nincs benne. Szenvedtem közben, nem is értem, hogy bírtam ki. Nem a párossal van gond, Ana Brenda és Daniel Arenas között elképesztő ütemben repkedtek a szikrák. Maga a sztori volt számomra iszonyú vontatott és klisés. Anno meg is írtam a párosról a véleményem, ott erre részletesebben kitértem. Most nem is óhajtok ebbe mélyebben belemászni. A lényeg, hogy sosem fogom újranézni, de zenés videót erről a duóról bármikor örömmel nézek. Megjegyzem, sem Ana Brenda, sem Daniel nem a legek legjei nálam, ha kedvenc színészekről van szó, de átlagon felettieknek tartom őket, szóval egyáltalán nem rossz rájuk nézni. :D <3

Szombat: Carla & Lucho (Las Estrellas)

Íme egy argentin telenovella, amit 2017 tavaszán kezdtek el adni odakint, a finálé pedig 2018 januárjában ment le, összesen 171 részes lett a novella. Rohadt ritkán írok argentin párokról, ami viszont nem egészen az én saram. Sajnálatos módon arányaiban rettentő kevés argentin széria jutott el eddig kis hazánkba (és nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben beindul az argentin sorozatok megvásárlása...ez nagy szívfájdalmam), az én spanyoltudásom pedig ugyan tényleg fejlődik, de amiket én eredeti nyelven nézek, azoknak 99%-ához van angol felirat, ami azért nem elenyésző ok, hiszen azáltal értem meg teljesen. És sajnálatos módon az argentin szériák feliratozása nem népszerű, illetve aki rengeteg mexikói telenovellát tölt fel angol felirattal, ezzel megmentve az életemet, ő mondta, hogy baromi nehéz beszerezni az argentin szériákhoz a spanyol feliratot, ami alapján angolra fordítják... lényegében mondhatni lehetetlen. :( Ergo nincs más hátra, mint megtanulnom perfektül a spanyolt, hogy belevethessem magam jobban az argentin vonalba. Nyugi, így is tudom nézni őket, csak kérdés, mennyit értek meg belőlük. Már van néhány, amit kinéztem, sokat florerr barátnőm ajánlott - ezúton is köszönöm neki, feljegyzem mindegyik ajánlást -. Most hirtelen nem tudom, hogy a Las Estrellas-t ő javasolta-e vagy magamtól találtam rá, de az fix, hogy nekem ezt látnom kell! Nagyon röviden a történet:

Öt lánytestvér, akik különböző anyáktól születtek, összeismerkedik, miután az apjuk, Mario Estrella meghal. A végrendelet felolvasásakor kiderül számukra, hogy apjuk egy megkerülhetetlen feltételt szabott ahhoz, hogy megkapják az örökségüket: egy "butikhotelt" kell közösen sikeresen üzemelniük egy teljes éven át. Így az öt lánynak nincs más választása, mint elfogadni és megtanulni kezelni azt, hogy mennyire különböznek egymástól. Apjuk kívánsága tehát valójában az volt, hogy ők egyesüljenek.

Annyira tetszik, hogy a családi kapcsolat a központi téma, és mindezt drámaisággal és humorral fűszerezik, és természetesen a szerelem is helyet kap mindegyik lány életében. Már belenéztem amúgy, és tényleg mindegyik lány nagyon különböző, de szerethetőek a maguk módján. Ám kétségkívül Carla lett a kedvencem, akit a csodás Natalie Pérez alakít! A színésznőt az Esperanza mía óta imádom, amit meglepő módon sikerült leszinkronizálni: Isten áldjon, Esperanza! lett a címe. Az ő szálaiba már picit jobban belesüppedtem, bár mindent még nem tudok nyilván. Az fix, hogy két fontos szerelmi szála is lesz a csajszinak. Egyrészt ott van Sebastián, akit ha jól értem, Carla felültetett az oltárnál, aztán a férfi feleségül vette Carla gyerekkori legjobb barátnőjét. Baromi sokáig Sebastiánba szerelmes Carla, végül belép az életébe Luis Ángel - tényleg angyalként hozza meg a boldogságot a tündérkének -, akit Pedro Alfonso alakít. Megjegyzem, az Esperanza mía-ban ő is szerepelt, csak nem Natalie karakterével volt szerelmi viszonya...bár úgy rémlik, összegabalyodtak ott is picit, legalábbis csók tuti volt. Aztán jött ez a projekt, és...mondom, még nem ástam bele magam annyira mélyen, de már érzem, hogy mindegyik leányzó történetszála le fog kötni, viszont Carla nálam mindent visz! Éééés ugyanez igaz a Carla-Lucho szerelmi szálra. Hogy ezek ketten milyen csodálatosak, basszus! <3 Az egyik legnagyobb kedvenc telenovellás szerelmespárom lehetnek a jövőben, ha végignéztem a sztorijukat. Nem tudom megmagyarázni, miért, de ezt érzem. Sajnos nem találtam még meg a sorozat összes részét, de ha meglenne, megkockáztatom, hogy a napokban nekiülnék felirat nélkül. Mondom, szerintem egy csoda! Erre a kettőre pedig elég, ha ránéztek és szerintem megértitek, miért babonáztak meg ennyire.

Vasárnap: Multicouples - Time After Time

A hét végére pedig ismét az amerikai sorozatok iránti mániámat szeretném kiélni, így egy sorozatos multicouples videót hoztam, ami nem mellesleg az egyik kedvenc dalom egyik feldolgozására készült. Nem kaptok szerelmespár-dömpinget az arcotokba, ugyanis a videóban öt páros váltja egymást. A szerkesztője pedig rohadt sok párhuzamot használt, ami nekem amúgy is a gyengém, emellett mind az öt párt IMÁDOM! Oké, az egyik páros esetében van egy aprócska kitérő, de most úgyis felsorolom őket, és akkor elmondom, miért nem tudom a világba kiüvölteni teljes bizonyossággal, hogy imádom őket. Na tehát...a videóban elsőnek Summer és Seth látható a The O.C. (Narancsvidék) című sorozatból. Jesszus, nincsenek szavak, milyen sokat jelentenek nekem. Egészen az utolsó évadig a non plus ultráim voltak, csak utána szorultak vissza a második helyre a sorozaton belül. Ezután pedig rögtön jön a "kakukktojás" duó a videóban, vagyis Rory és Jess a Gilmore Girls szériából, ami magyarul Szívek szállodája címen került a képernyőkre. Valóban nagyon szeretem őket, ez mindig is így lesz, de Rory-t egy másik sráccal még jobban imádom. De alapvetően Rory és Jess párosa is hatalmas kedvencem, csak ennél a sorozatnál az egyik felet jobban szeretem valaki mással, míg a maradék négy párosnál ez nem jellemző, sőt! Rögtön Jessék után megmutatta nekünk a videó készítője a Gossip Girl (A pletykafészek) egyik sajnálatos módon nem valami népszerű shipjét. Nem mondom, hála az égnek mind a mai napig szép méretes a rajongótábora Blair és Dan párosának, de sajnos nem olyan hatalmas, mint két olyan párosé, akik endgame-et kaptak...megjegyzem, kicsit sem megérdemelten, tök logikátlan módon. De ebbe nem megyek bele. Tudjátok jól, hogy nekem Dair milyen nagy kedvenc páros, toplistások is, szóval reggelig tudnám dicsérni őket. De ezt már megtettem tavaly, amikor megírtam a részletes toplistás posztomat róluk itt a főoldalon. Oké, azóta már nem hetedik helyen vannak, hanem nyolcadikon, de ez még így is hatalmas dolog, hiszen RENGETEG kedvenc duóm van, mivel baromi sok sorozatot láttam már és nézek jelenleg is. De Dair nekem ÖRÖK! <3 Na, utánuk bevágta az eredeti Roswell sorozat főpárosát. Liz és Max, istenem, annyira imádom őket. És csak egymással!!! Az új Roswell széria Liz-Max kettősét is szeretem, de közel sem ennyire, mint az original duót. Nem hiszem, hogy van létező kifejezés arra a csodára, amit ők képviselnek. Végül pedig a Veronica Mars sorozat párosa került bele ebbe a műbe, akiknek más a shipneve is igaz szerelmet áraszt: LoVe. Ugyanis Veronica és Logan nagy szerelméről van szó, amit lehetetlen volt nem elsőre a szívembe zárni sok évvel ezelőtt. Hát ennyi...beszéljen helyettem a videó. Kellemes hetet mindenkinek! :) (Már ami még van belőle. :D)

Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.