A hónap párosa

CATALINA & RAMÓN
2024. április
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Piper szerint: Először is köszönöm Vikimnek, hogy ennyire csodálatos képet választott az én két kis drágámról! <3 Mint már láthattatok korábban is bejegyzést tőlem, nem régen, talán pár hete fejeztem be végre a "Beépített Szépség" telenovellát, amiben mindvégig azt hittem Blanca és Eduardo lesz a kedvenc párosom. (Egyébként a sorozat, ha igaz, most lehet úgy 10 éves és Vikim is éppen folytatja. :) ) Végül egy hatalmas fordulat történt, amire nem számítottam és Catalina és Ramón sikerült még inkább elrabolja a szívemet. Ugyanis annyira tökéletesek együtt és imádtam a közös szerelmi sztorijukat is, nagyon! <3 Ugyan még modult nem írtam róluk, de ami késik, nem múlik, viszont a blogbejegyzésben már azért egy bővebb leírást adtam a közös sztorijukról, bízom benne, hogy mindenkinek tetszett. A lényeg dióhéjban: Catalina és Ramón sok mindenben hasonlítanak egymásra, mindkettejüket megcsalták, mindkettejük (bár Catalina később) elveszti a családtagjait, mindketten áldott jó lelkek, sőt megkockáztatom, hogy ők ketten a sorozat majdhogynem legjólelkűbb karakterei. Tulajdonképpen ők eleinte csak munkatársak, jó barátok voltak és az, hogy összejöttek tulajdonképpen mások ármánykodásának volt köszönhető. Ugyanis Cristóbalt tőrbe csalta Mariana és sikerült elhitetnie vele, hogy a barátnője (Cata) megcsalja őt Ramónnal, mire Cristóbal engedett a vágyainak és, - mivel úgy is Mariana volt mindig is a rögesztméje, vagy szerelme, ezt máig nem tudom eldönteni - valójában ő csalta meg Catalinát, aki Mariana mesterkedésének köszönhetően, rajta is kapta az ágyban a párost. Hasonlóképpen, bár a véletlennek köszönhetően, de ugyanez történt Ramónnal, aki meg az akkori menyasszonyát, Karinát kapja rajta az ágyban a legjobb barátjával, Jorgeval. Ezt a bánátát Ramón később pont Catalinának sírja el, aki nagyon megértő vele és ott kezd el tulajdonképpen elindulni köztük egy mély barátság, később Cata is elsírja a bánatát Ramónnak. Folyamatosan elkezdik egymást támogatni, egymás mellett állnak mindenben és egyszer csak, maguk sem veszik észre és elkezdenek érzéseket táplálni egymás iránt. A kapcsolatukat azonban megnehezíti a tény, hogy mindketten egyelőre másokkal járnak és Catalina ráadásul férjhez is megy, de ekkor már valójában Ramónt szereti és nem tudja őt kiverni a fejéből, Ramón ugyanígy van Cataval. Majd végül egyszerűen képtelenek parancsolni az érzelmeiknek és folyton egymás karjaiban kötnek ki, ráadásul Ramón nagyon hálás Catanak abban is, hogy egyedül a lány hisz (a közeli barátai közül) a fiú ártatlanságában és eléri, hogy ki is hozzák a szerelmét a börtönből. Itt megint lesz egy kis széthúzás kettejük között, mikor Ramón rájön, hogy valójában Cata apja juttatta őt börtönbe, hogy így tartsa távol a lányát a fiútól, de Cata szegény erről korábban semmit sem tudott és dacolt az apjával, hogy kihozza Ramónt a börtönből, amikor rájött az igazságra. Később Cata és Ramón sikeres nyomozást hajtanak végre együttesen Adriano mellett. Végül Catalina és Ramón már tényleg nem bírták tovább egymás nélkül és egy szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt egymással és miután lefeküdtek, gyakorlatilag már járni is kezdtek egymással, hiszen ekkor már Catalina amúgy is válófélben volt Cristóbaltól, stb. Egy ideig nagyon boldogok egymással, majd jó időre szakítanak egymással, amiért Cata tévesen azt hiszi, Ramón átejtette őt az apja ügyével kapcsolatban. Itt aztán Ramón részéről egy csomó féltékenykedés van Cristóbal miatt, stb, stb. Végül aztán a lány rájön, hogy az apja csak Raquel bábja volt és a sorozat vége felé megbocsát Ramónnak, aki végig nem szűnt meg szeretni a lányt (ami egyébként kölcsönös volt Cata részéről is) és minden követ megmozgatott, hogy visszaszerezze őt, ami nekem nagyon tetszett, végül pedig újra összejöttek és boldogabbak voltak, mint valaha, sőt még ők lettek az Árvaház új vezetői és csodálatos endgamet kaptak, Cata és Ramón forever!! <3 ^^ (Jelen pillanatban egyébként kb. ők a másodikak nálam a telenovellás párosok listáján. :) )

Viki szerint: Tudom, milyen sokat jelent Pipernek ez a páros. A bejegyzésében leírtak és az általa szerkesztett zenés videó alapján én is imádni fogom őket, de még nem tartok ott a sorozatban, hogy akár egy jelenetük is lett volna. Azért igyekszem vele, mert bár szerintem nekem nem ők lesznek a La Impostora-ban (A beépített szépség) a favorit párosom, de mint írtam, garantáltan odáig leszek értük. Julieta Grajales és Edgar Iván Delgado között csodásan működik a kémia! Hozzáteszem ahhoz, amit drága szerkesztőtársam már fentebb leírt, én imádni fogom Mariana kavarását, ugyanis hatalmas Mariana-Cristóbal fan vagyok, szóval nekem csak jó, ha ő bekavar Catalina és Cristóbal kapcsolatába, hogy aztán Cata sodródhasson az igaz szerelméhez, Ramón-hoz, én meg nézhessem Mariana és Cristóbal kettősét. :P <3

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

450. hét

Viki véleménye: Pontosan ma (április 15.) van a világ egyik legtehetségesebb színésznőjének, Kimberly Dos Ramos-nak a szülinapja. Szóval mindenképp vele kapcsolatos zenés videót terveztem a héten ide kitenni. Aztán ahogy filóztam, kivel pakoljam ki a csodanőt, eszembe jutott, hogy Eugenio Siller is nemrég, konkrétan április 5-én ünnepelte a születésnapját. Így nyilván a 2015-ben elkészült közös sorozatukra esett a választásom. A Quién es quién? egy igazi mestermű, ajánlom mindenkinek megtekintésre. Eugenio ikreket alakít, Kimy pedig egy igazi tündérke benne. Konkrétan ebben ismertem meg mindkettejüket még 2016-ban, amikor leadta nálunk is premierként az Izaura TV. A magyar címe: Éld az életem. Vessétek bele magatokat, nem fogjátok megbánni! Az ő szerelmi sztorijuk a legnagyobb kedvencem a telenovellában, noha van benne bőven értékelhető romantikus sztorivonal. De amit Kimberly és Eugenio adtak nekünk közös erővel, az maga a színtiszta varázslat! Gyönyörű ez a videó szerintem, hát még a dal, amire készült, ugyanis bónuszként az egyik kedvenc előadóm, Luciano Pereyra egyik legszebb dalára szerkesztették. <3

Piper véleménye: Juj, de édesek ezek ketten! ^^ Egyébként Kimberlyt és Eugeniot is imádom!! Nekem is hatalmas kedvenceim és együtt is nagyon cukik, mármint a karakterik, már csak ezen rövidke videó alapján is látszik. Utólag is Isten éltesse mindkettejüket! Egyébként anno asszem úgy is voltam vele, hogy adok egy esélyt a telenovellának, csak még nem jutottam el odáig, de ami késik nem múlik, tuti kedvelni fogom együtt őket. :) Mindketten amúgy több partnerükkel is remek kémiát alkotnak. Míg Kimberly eddig nálam is Gonzaloval viszi az első helyet, hozzáteszem, jórészt miattuk is kezdtem el a Tierra-t, amit anno Vikim ajánlott nekem, ami egy fajta vigasz lesz számomra azok után, hogy a 'La Deselmada"-ban elég csúnyán elbántak szegények szerelmi sztorijával, ahogy amiatt már drága szerkesztőtárs barátnőm is sokat bosszankodott. Míg Eugenio, hát Paulával imádtam, de ugyanúgy Maiteval is, szóval nem látom akadályát, hogy szeressem őt ugyanannyira Kimberlyvel és Dannaval is, bár szerintem nekem is előbbivel, Kimivel lesz benne a kedvencem. :) Kíváncsian várom hát, milyen lesz a telenovella! ^^

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

TOP 10+1: A kedvenc sorozatos párosaim aktualizálás

2021.04.11. 13:57, Viki

2020 tavaszán elkezdtem a részletgazdag különálló posztjaimat a TOP 10+1 sorozatos párosaimról. Aztán májusban, amikor megírtam az AKKOR hatodik helyen álló csodáimat, szépen abba is hagytam. Számtalanszor megpróbáltam folytatni, de nem ment. Igazság szerint florerr barátnőm is rávilágított arra, hogy a regénybe illő szövegek bőven elegek a modulokba. Ugyanis igen, rájöttem, hogy hacsak nem a modulját írom az adott párosnak, felesleges ilyen szinten belemásznom a dolgokba. Konkértan akiket eddig megírtam, egy az egyben átmásolhatnám a saját menüjükbe. Az pedig tény és való, hogy sokszor dőlnek belőlem a szavak, de a lista kapcsán annyira elragadtattam magam sokszor, hogy sajnos előjött belőlem a "megfelelési kényszer", és mindenáron bőbeszédűre akartam megírni a listát. Ám ezt most szépen elengedem, és jelzem, befejezem, de sokkal rövidebben, kevesebb idézettel, évadonként pár mondattal. És majd ezeket a szövegeket bővítem ki a modulokban annyira, mint az eddig megírt duók esetében tettem. A sorrendem nagyon keveset, de változott, ugyanis bejött egy tényező, egy olyan pár, akik elrabolták a szívemet, és picit felbolygatták az állóvizet, Tehát linkelem az eddig megírt listámat, hátha újra el szeretnétek olvasni őket (immár az új helyükre pakolva őket), aztán a napokban érkezik a maradék néhány pár. Ma van a magyar költészet napja, úgy tűnik, megszállt az ihlet és az energia, hogy végre frissítsem ezt a régen abbahagyott toplistás cikksorozatot. :) <3

Emily & Nolan (Revenge - Bosszú) - A kakukktojások a listámon

Na, ez az, ami tényleg sosem fog változni, ebben biztos vagyok! A duó, akik lényegében semmit sem kaptak. Egy "valaha szerelmes voltam beléd" szöveg sem jutott szegényeknek, csak a nézések, az apró jelek, a "mi lett volna, ha" lebegése a levegőben. Ők az én örök "+1"-em.

Annie & Auggie (Covert Affairs - Kettős ügynök) - 10. kedvenc páros

Jól látjátok, áthúztam a számot. Sajnos ez a két kis kincs egy picivel lejjebb keveredett a listámról. Ha TOP 15-öt írnék, rajta lennének, ám így szimplán lehagyom őket. Picit fáj értük a szívem, de tudom, hogy akik miatt hátrébb csúsztak, igenis megérte. Walkerson kettőse ettől még végérvényesen bekerült egy különleges helyre a szívemben.

Sylvie & Matt (Chicago Fire - Lángoló Chicago) - 9. 10. kedvenc páros

Atyaég, leírhatatlanul imádom őket! Minden egyes nap agyalok azon, hogyan tehetném őket legalább csak eggyel előrébb. Filózok, hogy biztos nincs ott egy helycsere? De aztán állandóan rá kell jönnöm, hogy akármennyire Brettsey a shipper világom egyik legszervesebb része, akkor is jó helyen vannak ott, ahova kerültek. Megpróbálom ettől függetlenül ennél lejjebb nem pakolni őket, de érzem, hogy hiába estem szét teljesen az első csókjuktól - igen, már megtörtént, és igen, azóta is próbálom kiheverni -, akkor is tizedikek. Akkor is azok lesznek, ha összeházasodnak. És ne mondja nekem senki, hogy a temérdek sok sorozatot tekintve, amit valaha láttam vagy jelenleg nézek, a tizedik hely nem előkelő. Mert az én olvasatom szerint naná, hogy az! :D <3

Lucy & Tim (The Rookie - Az újonc) - 8. 9. kedvenc páros

Az én drága rendőreim is egy picit hátrébb keveredtek. Ám az imádatom irányukba egyre csak nő. Amit a jelenleg futó harmadik évadban eddig kaptunk belőlük, az maga a csoda. És mi lesz mostantól, hogy Tim már nem Lucy kiképzőtisztje. Epedve várom, mi vár még rájuk! Igen, itt vacillálok mindig Chenford és Brettsey sorrendjét illetően, de ahogy jeleztem is, mindig oda lyukadok ki, hogy Chenford egy hangyabokányival akkor is előrébb van. :D <3

Blair & Dan (Gossip Girl - A pletykafészek) - 7. 8. kedvenc páros

Biztos páran felteszitek a kérdést, hogy ez a kettő mit keres még mindig a toplistámon? Nos, elárulom - ezzel sokakat elkeserítve -, hogy nincs annyi jövőben megismert fantasztikus sorozatos szerelmespár, hogy Dair VALAHA lekerüljön a listáról. Valóban, legnagyobb döbbenetemre történt egy aprócska csúszás náluk is, sokáig is tartott feldolgoznom ezt (:D), de higgyétek el, nem valószínű, hogy olyan sok új kedvencem lenne, akik fenyegetik a toplistám jelenlegi állását. Ami nemrég megbolygatta, az határozottan felért egy csodával, de egyszeri eset volt. Ebben 99%-ig biztos vagyok. Szóval Dair marad! <3

Piper & Leo (Charmed - Bűbájos boszorkák) - 6. 7. kedvenc páros

Íme az utolsó pár, akiket tavaly megírtam. Így van, itt is megtörtént a csúszás. Piper és Leo voltak az egyik legelső tévés szerelmespár, akiket megismertem és a szívembe zártam. Természetesen azt sosem hagynám, hogy lecsússzanak erről a listáról teljes egészében. Ahhoz túl kedvesek nekem. A listámat a napokban innen folytatom, immár az új számozással. :)

Címkék: toplista
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.