A hónap párosa

LEYLA & EMRE
2025. november
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Az év utolsó hónapja, legalábbis olyan tekintetben, hogy én választom ki a Hónap Párosát. Így kvázi saját "zárásként" pedig egy szívemnek kedvenc sorozatbeli párt választottam, mégpedig Törökországból. Éppen újranézem FULL HD-ben egyik imádott török szériámat, az Erkenci Kuş-t, vagyis magyar címén Álmodozót. És igen, továbbra is a Demet Özdemir és Can Yaman által játszott főszereplők a mindeneim, a török toplistámon sem változott, hogy benne vannak a legjobb háromban! Ám ezúttal a mondhatni másodfőszereplőkre esett a választásom. Leyla és Emre szerelmi történetét is leírhatatlanul imádom! Öznur Serçeler és Birand Tunca közt olyan szép és letisztult kémia volt már a kezdetektől, ráadásul a színészek pazar összhangjához hozzátesz az, hogy Leyla a kezdetekkor éppen Emre személyi asszisztense. Jaj, hogy én mennyire tudom szeretni azt, amikor a főnök és egy beosztottja közt lobban fel a szerelem. Azt szeretem még bennük, hogy ez nem egy amolyan szerelem első látásra szerelmi szál, hanem lassan épül fel, és csak idővel döbbennek rá, hogy egymásba szerettek. Leyla egy kicsit előbb jön rá, mint Emre. Áh, tökéletesek ők is! Aki látta vagy már elkezdte nézni az Álmodozót, az ezzel a kijelentésemmel nem is fog tudni vitatkozni szerintem. :D Szóval igen, úgy gondoltam, legyen 2025 novembere az övék, öröm újra látnom a közös csodapillanataikat. <3

Piper szerint: Nos, már sokszor elmondtam, én azért a török sorozatokkal még szinte csak ismerkedős fázisban vagyok. Volt egy-kettő, amibe belekezdtem és nem tűnt rossznak, de, kb. egy kezemen meg tudom számolni, hány színésznőnek / színésznek maradt meg a neve, vagy ismerek a legjobban, talán Can Yaman neve még ismerős, főleg Vikim által és biztos vagyok benne, hogy ez a páros is amúgy varázslatos, ha Viki már így ír róluk. :) Jó választás!

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

532. hét

Viki véleménye: A legtöbb (magyar) ember számára Facundo Arana neve összenőtt a Natalia Oreiro-val két közös telenovellájával, és számukra ő örök Ivo és örök Martín, attól függ, melyikhez kötődik a néző jobban. Na... nekem ő sokkal több annál a két karakternél. Tény, pár évvel ezelőttig én sem láttam őt másban, vagyis ez így nem igaz, mert A bátor Juan atya és a Yago sem maradtak ki nekem, láttam azokban is. De szerencsére az elmúlt pár évben tüzetesebben is ráláttam a projektjeire - mivel végre megtanultam spanyolul -, végre megnézhettem őt sokkal több sorozatban, sőt egy-két filmjéhez is volt már szerencsém. Sajnálatosan a legtöbb projektje nem érkezett meg kis hazánkba, ami sajnálatos... amikor néhány éve itt volt Magyarországon, ildomos lett volna visszamenőleg megvásárolni valamelyik telenovelláját és nem ezredjére a Vad angyalt leadni. De mindegy, nehéz szívvel, de kijelenthetjük, hogy Facundo rég nem kapja meg kis hazánktól azt a szeretetet, amit régen, pedig... húúú, de kijárna neki! A tehetsége önmagáért beszél, a gyönyörű lelke csak még rátesz egy lapáttal arra a csodálatra és tiszteletre, amivel felnézek rá. A 2014-es Noche y Día című telenovellája talán a legnagyobb szívfájdalmam, ha fel kell sorolnom, mik NEM érkeztek meg hozzánk magyar szinkronnal. Ez egy mestermű, ha engem kérdeztek. Három fontos szerelmi szála is volt benne amúgy, köztük az egyikükkel ott van nálam a legek legjei argentin párosok közt, míg világ a világ. Aki követi az írásaimat, az most rögtön rájön, hogy erre a hétre nem azzal a kolléganővel választottam fanvideót, akivel a legjobban imádom. De képzeljétek csak, hiába van meg a non plus ultrám a telenovellában, nagyooon szeretem Facu karakterét mindhárom nővel! Most az elsődleges protagonistával választottam ki, azaz Romina Gaetani színésznővel. Akik látták a Yago-t, azoknak nem lesz ismeretlen Romina, ugyanis ő volt az antagonista, aki bekavart a Facu által játszott főhős és a nagy szerelme kapcsolatába. 13 évvel később pedig itt főszereplőkként indultak neki a Noche y Día forgatásainak... nos, nem szeretnék mélyen belemenni, de a valóságban egyáltalán nincs jó viszony Romina és Facundo közt, állítólag végül éppen ez vezetett ahhoz, hogy Romina kiszállt a telenovellából, és hogy az a "nyomasztó légkör" okozta aztán a pánikrohamait. Nem foglalnék állást ebben, hiszen nem ismerem pontosan az ügy részleteit, nyilván van véleményem, de ez itt és most nem számít, hiszen semmiben sem befolyásolja azt, ahogy a karaktereik, azaz Paula és Vico iránt érzek. Ráadásul a kémiájukon nyoma sem volt annak, hogy amúgy nem bírták egymást. Most fogom újra elkezdeni a telenovellát, mert végre megszereztem FULL HD-ben és ráadásul logó nélkül (hallelujah, ezt a percet vártam *-*), szóval újra átélhetem a kezdetektől ennek a két drágának a szomorú véget ért történetét... és tényleg profik, mert egy percig sem fog eszembe jutni a színészek közti konfliktus, annyira magával ragadó a sztorijuk és a kémiájuk. <3

Piper véleménye: Jaj, de szeretem Facut, bár én is azok közé tartozom, akik nem nagyon néztek még más sorozatot, amiben nem Natyval szerepel. :P Nekem ők, ha Naty, akkor Facu, ha Facu akkor Naty, amolyan aranyba vésett páros a telenovellák tekintetében. :P De ettől függetlenül, biztos vagyok benne, hogy mással is tudott jól mutatni a képernyőn és az meg, hogy Facundo mennyire tehetséges, hát azt szerintem nem kell bemutatni, a sorozatszerepei magától beszélnek. :) Jó választás!

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Az év legjobb főszereplői: 2009 - Televisa

2024.10.12. 23:16, Viki

Szóltam az előző Televisa-főszereplők toplistás posztomban, hogy nem időrendben fogok haladni. Hát íme, 2020 után ugorjunk kicsit vissza az időben. 2009-ben nyolc telenovella debütált Mexikóban, ám itt és most 10 páros kerül górcső alá. Ez majd szépen útközben meg lesz magyarázva, nem kell aggódni. :D

10. Aimée & Renato (Corazón salvaje - Vad szív)

2009 őszén robbant be a Corazón salvaje eddigi legfrissebb feldolgozása Aracely Arámbula, Eduardo Yáñez és Cristián de la Fuente főszereplésével. Ara ráadásul kettős főszerepet formált meg, csodásan alakítva ikreket. A 135 részes projekt hozzánk is eljutott, de bevallom, még nem volt időm végignézni, pedig érdekes a sztori és több kedvencem is szerepel benne. Véleményt tehát csak az általam látott első kb. 5-6 rész emlékfoszlányaiból, jelenetekből, illetve zenés videókból tudok leszűrni. Ám abban mondhatni egy percig sem kételkedtem, hogy a listán utolsó helyre fog kerülni Aimée és Renato, vagyis a telenovella gonosz ikre és a villano szerepkörben létező Cristián. Jó-jó, Renato valójában elég réteges karakter, és valahol értem, hogy a gonosz Aimée előhozza az ő sötét oldalát, így amíg nem látom teljes egészében, nem ragadok le az aktuális véleményemnél, hiszen a körülmények is számítanak, de akkor sem tartom túl egészségesnek a bántalmazó kapcsolatokat. És még finoman fogalmaztam. Ráadásul itt bizony Renato részéről is csattan pofon. Nyilván előfordulhat, hogy Aimée aljassága váltja ki, egyelőre nem tudom, csak fanvideókban láttam, de akkor sem tudom ezt pozitívnak tekinteni. Aracely és Cristián kémiájával a világon semmi gond nincs, ha csak azt nézném, előrébb lennének ezen a listán. De muszáj összességében értékelnem a dolgokat, és a kapcsolat túl toxikus ahhoz, hogy szeressem a történetüket. Pláne mivel tudtommal mindketten másokba szerelmesek. Aimée a pozitív főhősre pályázik, Renato meg bár kezdetben azt hiszem, tényleg Aimée érdekli, de idővel a jóságos ikerlányba zúg bele. Aztán javítsatok ki nyugodtan, ha tévedek, annyira még nem vagyok tisztában a sorozattal.

9. Estrella & Víctor Manuel (Mar de amor - A szerelem tengere)

A hideg ráz ettől a telenovellától, ami Mexikóban utolsóként debütált a 2009-es évben. És nem jó értelemben. Többször is megpróbáltam neki esélyt adni, de egyáltalán nem fogott meg. Pedig direkt van egy olyan szabályom, hogy egyetlen rész alapján a világon semmit sem kaszálhatok el, minimum 3-4 részt meg kell néznem, és ha még utána sem varázsol el egy picikét sem, dobhatom a projektet. De ez... gyerekek, nem bírok átjutni az első epizódon sem. Nathalie Lartilleux producerasszony amúgy sem arról híres, hogy túl sok kimagasló sorozata készült volna el az évek során, konkrétan egy kezemen meg tudom számolni az általa készített igazán szuper alkotásokat. És bizony a Mar de amor véleményem szerint talán mind közül a leggázabb. Nyugi, senkinek sem kell velem egyetérteni, de egyszerűen borzasztó. Az első rész mellett beletekertem későbbi részekbe is, és nem, nem, nem! Valahogy semmi értékelhetőt nem találtam benne. Van benne néhány színész, akiket szeretek, de most őszintén, olyan sok csodás színészt ismertem meg az évek alatt, hogy sanszos, hogy minden készülő és már elkészült telenovellában legalább egy nevet találok, aki sokat jelent nekem. Itt több ilyen is van, de még ők sem elegek ahhoz, hogy végigszenvedjem ezt a projektet. Ez jelentette Zuria Vega számára élete első főszerepét, még nagyon a karrierje elején. Jelentem, IMÁDOM ezt a nőt, de... itt nem kicsit érződik, hogy kezdő. Nem mindenkinél látom azt, hogy az első főszerepében brillírozik, Zuria pedig semmi extrát nem produkált játékban. Részben ezért volt, hogy évekig nem hittem az ő tehetségében, aztán egy nap bumm, berobbant a szívembe. Fantasztikus ez a nő, ám itt ez szerintem nem derült ki. Mario Cimarro volt a partnere, aki ekkor már egyáltalán nem volt kezdő, illetve köztudott, hogy baromi nehéz vele együtt dolgozni. Lehet, ezek együttesen nyomták rá a bélyegét Zuria gyér játékára, na meg arra, hogy bocsásson meg mindenki, de nem sok kémiát látok köztük. Nem vagyok vak, nem élek tagadásban, van köztük valamennyi, de elenyésző, ha engem kérdeztek. Egyedül azért nem ők az utolsók, mert ellenben az előző duóval, legalább Estrella és Víctor Manuel sztorija nem gonoszságban fürdik, és vannak szép, valóban szerelmes pillanataik. Ami nálam szerintem hozzájárul ahhoz, hogy lássak köztük némi kémiát, az a cuki magasságkülönbségük, emiatt meg kell zabálni őket. :)

8. Ana & Rodrigo (Atrévete a soñar)

2009 márciusában került képernyőre ez az ifjúsági telenovella, aminek egy apa és a lánya áll a középpontjában, így hát jól sejtitek, mindkettő szerelmi szála főpárossá emeli őket. Itt most a nyolcadik helyen az apuka, Rodrigo és Ana kapott helyet. Egyelőre nem vetettem bele magam igazán a sorozatba, de az biztos, hogy egy tündéri, szép üzenettel bíró telenovelláról beszélünk. Vanessa Guzmán számomra MINDEN IDŐK egyik legtehetségtelenebb színésznője, szóval az enyhe megfogalmazás, hogy nem szeretem őt. Azonban a páros sztorija aranyos, illetve azért René Strickler tudta emelni a kémiájuk szintjét a csodás jelenlétével. :) Rendes zenés videót nem találtam róluk, de itt van egy momentum, amikor Rodrigo a lányával énekel, és közben bevágnak pillanatokat Ana és Rodrigo jeleneteiből.

7. Miranda & Mauro (Verano de amor)

2009 februárja meghozta Dulce María számára élete első olyan főszerepét, amiben ő van ténylegesen kiemelve protagonistának, és nem szimplán megosztja másokkal ezt a címet, mint a múltban. Illetve a férfi főhőst az ekkor még karrierje elején lézengő Gonzalo García Vivanco formálta meg, megjegyzem, pazarul. Még nem néztem végig, de elég sok jelenethez volt szerencsém, és ez a duó tényleg fantasztikus, szerintem megérdemelnének még előbbre helyet, de akárhogy csűröm-csavarom, azért vannak itt olyan párok, akikből már többet láttam, és JELEN PILLANATBAN úgy gondolom, megérdemlik, hogy előkelőbb helyeken legyenek. Aztán ki tudja, ha egyszer lesz időm elmélyülni a Verano de amor-ban jobban, akkor simán lehet, hogy Miranda és Mauro lekerülnek itt még néhány duót! Kémia terén egyáltalán nincs itt semmi gond, a történetük is tetszetős. Remélem, Dulce és Gonzo még összekerülnek valamikor. :)

6. Valentina & Sebastián (Camaleones)

Azon a nyáron indult el hódító útjára a tengerentúlon ez az ifjúsági telenovella, ami véleményem szerint Rosy Ocampo egyik legminőségibb projektje... jó, a producernő sok jó sorozattal megörvendeztetett az évek alatt, de ez tényleg olyan, amit mindig emlegetni fogok. Jó pár éve már, hogy belenéztem, akkor még nem is beszéltem spanyolul, mégis megfogott benne valami. Részben szerintem Edith González lénye (nyugodják békében, annyira hiányzik), aki bár főszereplő volt, de úgy ítéltem meg, hogy nála nem a szerelmi szál dominál, így nem vettem be ide a sorba. Tény, zenés videót sem találtam egyik fickóval sem, akihez van némi köze, de mivel ez alapjaiban fiatalokról szól, úgy vélem, hiába a nagy nevek, mint például Edith drágámé, nem ők voltak a központi szereplők. Szóval marad nekünk egy Belinda és Alfonso Herrera, akik a történet legfontosabb szerelmi szálát képernyőre vitték. Nagyon érdekes, hiszen őt színésznőként csak nemrég ismertem meg igazán, ám a dalait ezer éve hallgatom, a telenovellás időszakából mindössze foszlányok maradtak meg nekem, egyedül a Camaleones az, ami ebben a műfajban eszembe jut Belindától... viszont egy ideje nagyon elmélyültem streamingre készített sorozataiban, Poncho meg... hát régi szerelem ő nekem, elvégre tagja volt az RBD-nek, mostanra azonban ő - Belindával ellentétben - teljesen maga mögött hagyta az énekesi mivoltát, és egyre több szériát gyárt, már angol nyelven is készült sorozata. Nagyon szeretem is mindkettejüket, de úgy igazán énekesekként ivódtak belém évekkel ezelőtt. Ez az, ami szerintem egy érdekes párhuzam. Amit pedig ebben a telenovellában demonstráltak nekünk, az kémia és történetvezetés terén egyaránt megérdemli ezt a hatodik helyet. Szerintem fantasztikusak! <3

5. Patito & Mateo (Atrévete a soñar)

Emlékeztek az apa-lánya páros énekére, és azon belül a romantikus pillanatokra, amik be voltak vágva az apuka szerelmi száláról? Nos, a felnőttek szerelmének sztorija nyolcadik hely mindent egybevéve, és igen, a tinik szerelme az, ami jobban elvarázsolt. Három hellyel jobban. :D Anno megírtam Danna Paola legjobb partnereit, ahol Eleazar Gómez az ötödik, vagyis az utolsó lett. A kémiájukat egyáltalán nem szidtam, a történetükbe pláne nem lehetett belekötni (meg ugye Legjobb partnerek esetében bár fontos a sztori, de főleg a kémia dominál, míg ennél a cikksorozatnál ugyan rohadt lényeges a kémia, de a csodás történetvezetés az, ami igazán elengedhetetlen), de azért csak eszembe jut olykor a 9 év korkülönbség, amivel semmi baj nem lenne, ha Danna nem 14 évesen kezdte volna el forgatni a történetet. Aucs. Szóval ez azért picit belepiszkít az összképbe etikailag, de ha szigorúan Patito és Mateo szálát veszem, közel van az epic kategóriához!! Fontos és szépséges üzenetet közvetít a páros szerelmének története arról, hogy nem minden a külső, és mennyit számítanak a belső értékek. A színészek kémiája... hát, fájó kimondani a már említett morálisan elítélendő korkülönbség miatt ez esetben, de rohadt jók együtt. Értelemszerűen ebben közrejátszik, hogy ténylegesen összejöttek a forgatáson... jaj, de nehéz még írni is erről. Nem-nem, ezt erkölcsileg nem tudom elfogadni. Sorry. Maradjunk annyiban, hogy Patito és Mateo lenyűgözőek, mert ez tény. <3

4. María José & Alejandro (Sortilegio - Kettős játszma)

2009 nyarán négy telenovella is bemutatásra került Mexikóban, ami szép kis eresztés. A Camaleones-ről már ejtettem szót, az volt a négy közül az utolsó nyári premier a maga július 27-i debütálásával. A legelső pedig bizony a Sortilegio. Konkrétan a nyár első napján került adásba az első része. Aztán végül hozzánk is megérkezett, ám én nagyon sokáig nem voltam hajlandó elkezdeni. Ennek oka, hogy finoman fogalmazva nem szeretem a női főszerepet alakító Jacqueline Bracamontes-t. Sem emberileg (ami itt most nem releváns, de nem árt, ha nyomatékosítom az ellenszenvemet irányába), és színésznőként sem tartom egy túl nagy számnak. Szerintem egy igencsak túlértékelt nő a szakmában, semmi maradandót nem alkotott a szememben. Egy könnyen felejthető színésznő. És igen, mint látjátok, mégis itt van a karakterével a nagy szerelmét megformáló William Levy oldalán ezen az igencsak előkelő helyen. Elfogultság? Nem, engem ezzel egyszerűen nem lehet meggyanúsítani. Vagyis meg lehet próbálni, de azt kikérem magamnak előre is. Gyerekek, bár a nyolcadik helyen lévő Vanessa Guzmán-t kevesebbre tartom egy picivel színésznőként, erre ott ki is tértem, de Jacky sem sokkal van előtte. De ha egyszer Williammel jól működnek együtt, akkor mit lehet tenni, mint elfogadnom, hogy igenis negyedikek! Ráadásul basszus, a páros története is tetszetős. Ja, mert azt meg kihagytam, hogy a nagy ellenérzéseimet félretolva végül nekiálltam a Kettős játszma nézésének. Még mindig taposom a sorozatot, de haladok vele, ahogy tudok. :D

3. Regina & Juan (Corazón salvaje - Vad szív)

Az itteni utolsó helyen Aracely Arámbula van, de ha még emlékeztek rá, ikreket formált meg ebben a telenovellában. És bár keretet nem tudtam adni a posztnak, hiszen nem a jóságos iker lett a dobogó felső fokán (az szép lett volna :P), de így is a harmadik hely az övé, ha már az aljas testvére meg annyira hátul van. Ismétlem, a sztori mérvadóbb ennél a cikksorozatnál, mint a kémia. Aracely és Cristián kémiája fergeteges ugyan, de az a szál... jaj, de nem az én világom. Ellenben Aimée aranyszívű húga, Regina romantikus sztorivonala nagyon megkapó. Ráadásul óriási dolog, hogy így elvarázsolt a páros, hiszen bár Ara egy istennő, de a Juan-t alakító Eduardo Yáñez *dobpergés* nekem minden idők legutáltabb színésze. Jó, lehet, ha jobban átgondolnám, találnék nála rosszabbat, de őszintén? Nem hiszem. Az meg csak hab a tortán, hogy emberként mennyire visszataszító nekem. De az már tényleg a "poén" megkoronázása volt, hiszen azt tudni kell rólam, hogy amikor én valakit nem szeretek színészként, mindig igyekszem találni valami értékelhetőt a jellemében, és ez vice versa is igaz. Lesz is mindjárt rá példa. Ám sajnos be kellett látnom, hogy Yáñez-nek a lelke is kb. hulladék, nemcsak a színészi teljesítménye. :/ És nem, erről nem fog megváltozni a véleményem. Mármint volt többször is, hogy idővel beláttam, az adott személy valójában nagyon is tud játszani. Eduardo-t számtalan projektben csekkoltam, soha sehol, egyszer sem fogott meg benne semmi. Itt a Vad szívben sem őt magát bírom, hanem basszus, a párost, de azt nagyon. Pislogtam is a döbbenettől, amikor ez tudatosult bennem. Vessetek egy pillantást rájuk, akár csak erre a zenés videóra, és szerintem megértitek, miért szeretem Reginát és Juan-t ilyen erővel. <3

2. Alejandra & Rafael (Hasta que el dinero nos separe)

Szintén egy 2009-es nyári premier, ami a 200 feletti epizódszáma miatt közel egy éven át képernyőn volt odakint. Hozzánk sosem jutott el, pedig szívesen néztem volna Itatí Cantoral és Pedro Fernández kémiáját magyarul. Itatí-t nagyon kedvelem, bár sosem volt a legek legjei közt nálam, Pedro-t pedig inkább énekesként ismerem és úgy nagyon nagyra értékelem. Színészként engem még nem sikerült igazán meggyőznie, de nem is abszolút tehetségtelen. Viszont tény, hogy mint írtam, kettejük kémiája pazar, Alejandra és Rafael története pedig nagyon elnyerte a tetszésemet. Túl hosszú a telenovella, így végig valószínűleg sosem fogom látni, de minimum az ő jeleneteiket le fogom tekerni idővel. Rafael balesetet okoz, Alejandra autójával ütközik. Mikor beviszi a nőt a kórházba, azt mondja, ő a férje, hogy elkerülje az esetleges börtönbe zárását. Ám felbukkan az amúgy ügyvédnő szintén ügyvéd párja, és az események érdekes fordulatot vesznek. Végül, hogy a bírság hatalmas összegét ki tudja fizetni, Rafaelnek jó állást kell találnia. Végül Alejandra alkut köt vele, és a nő cégénél kell elhelyezkednie. Itt szeretnek aztán egymásba, bár kezdetben mindketten kapcsolatban vannak. Egy humoros kis történetbe csomagolt love story színészek közti remek kémiával. Kell ennél több, hogy második helyezettnek kiáltsam ki? Mert szerintem nem. :D

1. Lucrecia & Julián (Mi pecado - Az én bűnöm)

Nahát, hogy ezek a nyári premierek milyen jól sikerültek! Főpárok sorrendjének tekintetében mindenképp. A Mi pecado éveken át kimaradt az életemből, aztán valamikor a covid idején nekiálltam. Nem, mint oly sok mást, ezt nem láttam még végig, de egész jól haladok vele... ha nem vesszük bele, hogy olykor pár hónap kimarad. :'D Eugenio Siller az egyik kedvenc színészem a telenovellák világában, azonban Maite Perroni ebben a műfajban számomra SOHA nem alkotott kimagaslót, sőt egy ideje emberileg egyáltalán nem bírom őt elviselni. De ezért tökéletes példa arra, amit korábban felvázoltam, hiszen a streamingek világa óta meggyőzött a tehetségéről színésznőként, persze ettől még a korábbi telenovellás projektjeiben az alakításai enyhén szólva lightosak voltak. Ez alól ez sem kivétel. Emberként pedig nem szeretem kicsit sem. Azonban ő és Eugenio világklasszis kémiája szárnyakat adott ennek a sorozatnak, sőt már az évődésekkel, gyerekkori barátsággal átszőtt történetük kilóra megvett. Ergo mind a sztorit, mind a színészek kémiáját tekintve ez egy igazi főnyeremény! Nincs is hova ragozni, a videó úgyis elmond helyettem mindent. Nektek milyen lenne a sorrendetek a 2009-es Televisa-áradatot tekintve főhősök terén? <3

Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)