Viki szerint: Bár június volt a Pride-hónap, de az ugyebár nem az én hónapom, így gondoltam, most júliusban szeretném megünnepelni az LMBTQ-közösséget, mégpedig Malex kettősével a Roswell sorozat rebootjából. Ők a mindenem amúgy a négy szezont megélt szériából, illetve általánosságban ők a MÁSODIK legnagyobb favorit shippem az LMBTQ-párokat nézve. Leírhatatlanul sokat jelentenek nekem már a pilot óta. Nekem akkor és ott eldőlt, hogy ők fogják uralni a szívemet a sorozaton belül. És ez bizony nem változott, hiába kerültek még más kettősök is a szívem egy-egy polcára. Malex egyszerűen lekörözhetetlen a szérián belül. És bizony ez nem kis szó tőlem, hiszen az eredeti Roswellben Michael-t és Maria-t shippeltem a legjobban, sőt ők ketten máig a legek legjei közt vannak nálam. Ám itt... hiába volt viszonya Michaelnek Mariával is, az a felállás a rebootban nem tudta lelökni a trónról a két csodapasit együtt. Michael Vlamis és Tyler Blackburn kémiája sem olyasmi, amit mindennap lát az ember, és ehhez kaptunk pluszba egy pazarul megírt love storyt. Ha még nem láttátok a sorozatot, ne hagyjátok ki! Streamingről hamarosan (július 26.) lekerül, én is most nyomatom ezerrel, mert jólesik az ismétlés az elejétől. Fantasztikus projekt, ez a két kincs pedig minden szeretetet megérdemel! <3
Piper szerint: Ezek szerint bele kell húznom a sorozat folytatásába, még valamikor talán idén év elején, vagy tavaly kezdtem el nézni nem is tudom, nem rossz sorozat és szerintem pont az én műfajom, amit úgy szeretek. :) Egyelőre még számomra nem alakult ki kedvenc páros benne, de talán majd idővel fog, lehet a főszereplő páros, lehet más még nem tudom. De jó ötlet volt, hogy mi is tisztelegjünk a Pride előtt ezzel a poszttal. Nekem egyelőre a fejemben van, hogy jövőre kik legyenek kint júniusra, csak addig el ne felejtsem. Akkor majd én is egy LMBTQ-párossal érkezem. :) Malexról sokat nem tudok elmondani, mert kb. még csak asszem a diszkóban láttam az első csókjukat és ennyi. Majd figyelemmel kísérem őket. :)
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
517. hét
Viki véleménye: Ismét egy török sorozat főpárosáról választottam egy zenés művet. A 2021 és 2024 között futó Yargı című széria összesen 95 bölümös, ami segítek: piszkosul hosszú. Azonban annyira epic a sorozat, hogy totál megéri végignézni. Összesen három évadra lett bontva, ez a fanvideó amúgy az első szezon végén készült el, szóval nincs benne Ceylin és İlgaz teljes sztorija. De tökéletes betekintést nyújt arra, micsoda páratlan kémia van a színészek, Pınar Deniz és Kaan Urgancıoğlu között, illetve arra is, hogy a karaktereik dinamikája mennyire sokrétű. 2023 tavaszán szinkronnal is megérkezett hozzánk a sorozat, nyilván a 2 órás bölümöket mi bontva láthattuk, így nem is meglepő, hogy másfél évig folyamatosan képernyőn volt nálunk a széria, hogy minden rész lemehessen a tévében. Szinkronnal így egy picivel több mint 300 részről beszélünk. Ettől függetlenül bátran merem ajánlani a magyar címén Titkok hálójában -t. Elképesztően erős a története, egy romantikus bűnügyi drámasorozat thriller elemekkel, rejtélyekkel átszőve. Egy köztiszteletben álló, egyedül a szabályokban és törvényekben hívő ügyész és egy rendkívül pimasz, olykor sajátos eszközöket bevető fiatal ügyvédnő harca áll a középpontban... akik mily meglepő, végül egymásba szeretnek. Kihagyhatatlan sztori, ha engem kérdeztek! <3
Piper véleménye: Mindig örömmel olvasom, ahogy drága Viki barátnőm ír a török sorozatokról és párosokról, főleg, mivel én eléggé kezdő tévénézőnek számítok ebben a kategóriában, rettenetesen kevés ilyen alkotásba néztem bele, de volt köztük, ami tetszett, viszont első sorban én még mindig inkább a Latin-amerikai sorik felé hajlok, de hála Vikimnek, ezekről a történetekről is bőven sikerül többet is megtudnom, talán később, - azért remélhetőleg még nyugdíjas korom előtt :D más nem akkor :D - jobban is belevethetem magam ezekbe az alkotásokba, a leírás és a videó alapján tényleg egy csodálatos párosról és történetről van szó. :) A törököknél azért néha sokkal több esély van arra, hogy a színészek egymásba szeretnek a forgatásokon, szóval rákérdeznék, ők is esetleg egymásba szerettek, nem lenne rossz?! :P
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Hírek
Legjobb partnerek: Gregory Smith
2024.12.30. 17:42, Viki
És akkor jöjjön még egy színész az amerikai sorozatok és filmek palettájáról, aztán... hiába próbálok időről időre váltogatni a műfajok, az országok közt, végül mindig a telenovelláknál lyukadok ki, szóval a rövid kitérő után ezt követően ismét telenovellákból ismert színészek legjobb partnereit szedem össze. Valószínűleg, míg rá nem unok, hogy aztán ismét váltsak, ki tudja, akkor talán már jóval több forduló erejéig. Most viszont még itt vagyok, és elhoztam Gregory Smith TOP 5-ös listáját (mostanában elég ritka, hogy tudom tartani a standard "csak öt névből állhat a sorrend" elvet, szóval ez határozottan üde színfoltnak mondható :D), akit még sok-sok éve az Everwood című négy szezonos sorozatban ismertem meg. Lássunk is hozzá!
5. Sarah Lancaster (Everwood - Everwood)
Ebben a 2002 és 2006 között képernyőn lévő, négy évados sorozatban több szerelmi szál is kedvencem lett. Őszintén mondom, annak ellenére is, hogy a Gregory által játszott Ephram főszála volt kezdetektől a végéig a legnagyobb kedvencem, mindig is szerettem a kémiáját a Madison-t játszó színésznővel. Sok éve már, hogy utoljára láttam az Everwood-ot, lassan szeretném ismét végignézni, hátha így szinte 30 éves fejjel megint másképp látom, mint tiniként vagy 20 évesen. Oké, kémia terén nem változik a véleményem, ezt a most keresgetett zenés videókat látva is pontosan tudom, de ki tudja? Simán benne van a pakliban, hogy most már úgy fogom gondolni, történetileg igenis Madison és Ephram illenek össze jobban, kémia ide vagy oda. Várom, hogy az újranézéssel rájöjjek, változik-e a kép, ami korábban kialakult bennem. Mindig nyitott vagyok, ezt szerintem már tudhatjátok rólam. :) Ám most, ebben a bejegyzésben főleg a kémiát nézem, és úgy bizony nem kérdés, hogy bármennyire jó Sarah Lancaster és Gregory Smith együtt, az ötödik hely az övék.
4. Mischa Barton (Closing the Ring - A szerelem gyűrűje)
Ez egy 2007-ben készült romantikus drámafilm, ami... nos, kimaradt az életemből. Tervezem megnézni, most csak letekertem, de így is sikerült bőgnöm rajta háromszor is. Jesszus, mi lesz velem, ha tényleg végig is nézem? Plusz muszáj megemlítenem, hogy látatlanban még ötödik helyre soroltam ezt a színésznőt, de a letekerés segített abban, hogy eggyel feljebb kerüljön. Látjátok, milyen sokat számít, ha valaminek adunk valódi esélyt? ;) A film történetét nézve1991 a jelen, ám rögtön 50 évet ugrunk vissza az időben, így megismerve Ethel Ann-t, akit a jelenben a nagy Shirley MacLaine formált meg, míg a 40-es évekbeli énjét Mischa Barton. Ethel Ann-be három jó barát egyszerre volt szerelmes: Teddy Gordon, Chuck Harris és Jack Etty. Ám a nő szíve Teddy-é volt, Jack pedig... ő titkolta az érzéseit mindenki előtt. A három barát együtt harcolt a második világháborúban, ám csak ketten tértek haza. Nagyon komplex ez a történet, és bár én utánaolvastam és mondom, le is tekertem, szóval tökéletesen értem, de szerintem ez tényleg az a kategória, amit látni KELL!! Nincs mese, sőt még csavart is tartogat ez a drámai történet. Gregory alakította amúgy a fiatal Jack-et, akit a jelenben egy másik legenda, Christopher Plummer vitt képernyőre. A zenés videó nem minden pontja teljesen hiteles, hiszen Teddy lényegében ki is lett hagyva belőle, de szerintem arra tökéletes, hogy látszódjon, milyen csodás volt a kémia Mischa és Gregory között Ethel Ann és Jack szerepeiben a múltban. Még romantikus jelenetük sem volt, hiszen a nő szíve Teddyért dobogott, de a színészek közti szikrák így is pattogtak. <3
3. Priscilla Faia (Rookie Blue - Kékpróba)
Ez a zsarukról szóló hat szezonos csoda nagyon sokáig kimaradt az életemből. Bár 2010 és 2015 között futott, én csak 2022-ben indítottam el a pilotot. Ki ért engem? Mármint, ha másért nem, pont Gregory miatt nekiállhattam volna előbb, hiszen az Everwood miatt már ezer éve imádtam őt. Aztán meg feltűnt még 2-3 ismerős színész abban az újoncokról szóló szériában. Dov Epstein rendőrtiszt romantikus élete kezdetben nem volt épp zökkenőmentes, talán még úgy is tűnhetett, ő sosem fogja megtalálni azt a nőt, aki minden tekintetben tökéletes számára... aztán a negyedik szezonban végre megjelent Chloe. Priscilla Faia és Greg kémiája... atyaég, naná, hogy dobogóra érdemes! Chloe és Dov endgame-et kaphatott a sorozat végén, amiért volt idő, míg lehetett aggódni, de szerencsére megoldódott minden. <3
2. Charlotte Sullivan (Rookie Blue - Kékpróba)
Igen, maradjunk a Kékpróbánál, a drága rendőröknél. Mint írtam, Dov szerelmi élete néha kilátástalannak tűnt. Akkor főleg, amikor beleszeretett Gail Peck-be. Együtt voltak újoncok a széria kezdetén, és természetesen még páran rajtuk kívül. Köztük Chris Diaz, aki Dov legjobb barátja lett az akadémián. Majd pedig Chris összejött Gaillel. Igen, Dov belezúgott a legjobb barátja nőjébe. Veszett ügy volt, bár töredelmesen bevallom, nem lett volna ellenemre ez a felállás, mivel Gail minden tekintetben jobban passzolt Dovhoz, mint Chrishez. A jellemük is jobban kiegészítette egymást, a kémia is szerintem emiatt jobban működött. De sajnos ebből nem lett semmi, ami valahol érthető. És mégis, Charlotte Sullivan itt van a második helyen. Na, ennyire tartom a színészek kémiáját tökéletesnek, noha a karakterek nem jöttek össze a sorozatban. A Gail-Dov shipper énem ragaszkodik ahhoz, hogy mindössze az időzítés nem volt soha megfelelő, és ha az élet nem babrál ki így velük, az érzéseik igenis megvoltak ahhoz, hogy ebből egy remek kapcsolat lehessen. Csak mást dobott a gép. Gail babámnak is, és Dovnak is. A srácnak ugyebár Chloe személyében, aminek nagyooon örülök egyébként. :)
1. Emily VanCamp (Everwood - Everwood)
Most pedig kanyarodjunk vissza a kezdetekhez, ráadásul nem szándékosan, de magát a bejegyzést is keretbe foglalom ezáltal. Újra itt van, az Everwood. Ebben ismertem meg Gregory-t több mint egy évtizeddel ezelőtt, itt zártam őt a szívembe. Sőt igazából más színészeket is, akik közé Emily VanCamp is tartozik. Sőt Ems-től szinte mindent végignéztem már a rajongásom évei alatt, Gregnél még van pótolnivalóm, mint olvashattátok például a fent említett filmnél. Majd egyszer Emily legjobb partnereit is megírom, így nála nem lőném le a poént, de maradjunk annyiban, hogy Gregory-val sikeresen megérintették a lelkemet az Everwoodban. Kémia terén most hát nem is kérdés, hogy Emily van a lista élén. Ez sok-sok éve így van már, de epedve várom, hátha készült vagy fog készülni olyan projektje Gregorynak, ami megváltoztatja ezt a 11-12 éve kialakult kötődést bennem. Amy és Ephram jelen pillanatban történetileg is a kis csodáim, de tartom magam ahhoz, amit Madisonnál említettem, vagyis Sarah Lancasternél. Kémia kapcsán Sarah sosem fogja lekörözni Emily-t, de jövőre, 30 évesen igenis újranézem durván 10 év után ismét, és simán változhat a nézőpontom. Volt már rá példa. Az évek alatt változunk, az erkölcsi iránytű is, a felszínesség is jó esetben tovaszáll. Na, nem azt mondom, hogy szerintem felszínesen választottam ki anno Amy-t és Ephram-ot kedvenc shipemnek a sorozaton belül, és simán lehet, hogy maradnak ők az örök Everwood-csodáim, de visszagondolva... hát, lehet, ma már nem tolerálom Amy minden hülyeségét, mint anno, és ilyen esetekben olykor elhagyja a már nagyon is felnőtt számat olyan megnyilvánulás, hogy "X meg sem érdemli Y-t, kit izgat a kémia?", mert igen, előfordult már velem ilyen. Leporoltam sok év után egy szériát, és egyszerűen nem értettem, mit láttam egy adott párosban régebben, vagy épp vice versa: valakiket ki nem állhattam, aztán évek múltán elkezdtem más szemmel nézni és értékelni őket. Akárhogy is lesz Amy és Ephram sztorijával kapcsolatban a harmincasok táborába belépő Viki véleménye, a kémiájuk kincset érő. <3