A hónap párosa

MICHAEL & ALEX
2025. július
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Bár június volt a Pride-hónap, de az ugyebár nem az én hónapom, így gondoltam, most júliusban szeretném megünnepelni az LMBTQ-közösséget, mégpedig Malex kettősével a Roswell sorozat rebootjából. Ők a mindenem amúgy a négy szezont megélt szériából, illetve általánosságban ők a MÁSODIK legnagyobb favorit shippem az LMBTQ-párokat nézve. Leírhatatlanul sokat jelentenek nekem már a pilot óta. Nekem akkor és ott eldőlt, hogy ők fogják uralni a szívemet a sorozaton belül. És ez bizony nem változott, hiába kerültek még más kettősök is a szívem egy-egy polcára. Malex egyszerűen lekörözhetetlen a szérián belül. És bizony ez nem kis szó tőlem, hiszen az eredeti Roswellben Michael-t és Maria-t shippeltem a legjobban, sőt ők ketten máig a legek legjei közt vannak nálam. Ám itt... hiába volt viszonya Michaelnek Mariával is, az a felállás a rebootban nem tudta lelökni a trónról a két csodapasit együtt. Michael Vlamis és Tyler Blackburn kémiája sem olyasmi, amit mindennap lát az ember, és ehhez kaptunk pluszba egy pazarul megírt love storyt. Ha még nem láttátok a sorozatot, ne hagyjátok ki! Streamingről hamarosan (július 26.) lekerül, én is most nyomatom ezerrel, mert jólesik az ismétlés az elejétől. Fantasztikus projekt, ez a két kincs pedig minden szeretetet megérdemel! <3

Piper szerint: Ezek szerint bele kell húznom a sorozat folytatásába, még valamikor talán idén év elején, vagy tavaly kezdtem el nézni nem is tudom, nem rossz sorozat és szerintem pont az én műfajom, amit úgy szeretek. :) Egyelőre még számomra nem alakult ki kedvenc páros benne, de talán majd idővel fog, lehet a főszereplő páros, lehet más még nem tudom. De jó ötlet volt, hogy mi is tisztelegjünk a Pride előtt ezzel a poszttal. Nekem egyelőre a fejemben van, hogy jövőre kik legyenek kint júniusra, csak addig el ne felejtsem. Akkor majd én is egy LMBTQ-párossal érkezem. :) Malexról sokat nem tudok elmondani, mert kb. még csak asszem a diszkóban láttam az első csókjukat és ennyi. Majd figyelemmel kísérem őket. :)

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

517. hét

Viki véleménye: Ismét egy török sorozat főpárosáról választottam egy zenés művet. A 2021 és 2024 között futó Yargı című széria összesen 95 bölümös, ami segítek: piszkosul hosszú. Azonban annyira epic a sorozat, hogy totál megéri végignézni. Összesen három évadra lett bontva, ez a fanvideó amúgy az első szezon végén készült el, szóval nincs benne Ceylin és İlgaz teljes sztorija. De tökéletes betekintést nyújt arra, micsoda páratlan kémia van a színészek, Pınar Deniz és Kaan Urgancıoğlu között, illetve arra is, hogy a karaktereik dinamikája mennyire sokrétű. 2023 tavaszán szinkronnal is megérkezett hozzánk a sorozat, nyilván a 2 órás bölümöket mi bontva láthattuk, így nem is meglepő, hogy másfél évig folyamatosan képernyőn volt nálunk a széria, hogy minden rész lemehessen a tévében. Szinkronnal így egy picivel több mint 300 részről beszélünk. Ettől függetlenül bátran merem ajánlani a magyar címén Titkok hálójában -t. Elképesztően erős a története, egy romantikus bűnügyi drámasorozat thriller elemekkel, rejtélyekkel átszőve. Egy köztiszteletben álló, egyedül a szabályokban és törvényekben hívő ügyész és egy rendkívül pimasz, olykor sajátos eszközöket bevető fiatal ügyvédnő harca áll a középpontban... akik mily meglepő, végül egymásba szeretnek. Kihagyhatatlan sztori, ha engem kérdeztek! <3

Piper véleménye: Mindig örömmel olvasom, ahogy drága Viki barátnőm ír a török sorozatokról és párosokról, főleg, mivel én eléggé kezdő tévénézőnek számítok ebben a kategóriában, rettenetesen kevés ilyen alkotásba néztem bele, de volt köztük, ami tetszett, viszont első sorban én még mindig inkább a Latin-amerikai sorik felé hajlok, de hála Vikimnek, ezekről a történetekről is bőven sikerül többet is megtudnom, talán később, - azért remélhetőleg még nyugdíjas korom előtt :D más nem akkor :D - jobban is belevethetem magam ezekbe az alkotásokba, a leírás és a videó alapján tényleg egy csodálatos párosról és történetről van szó. :) A törököknél azért néha sokkal több esély van arra, hogy a színészek egymásba szeretnek a forgatásokon, szóval rákérdeznék, ők is esetleg egymásba szerettek, nem lenne rossz?! :P

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

TOP 70: Sorozatbeli duók nagy ranglistája (20-11)

2025.04.11. 21:39, Viki

Mivel tegnap egy bejegyzést sem tettem közzé, gondoltam, ma nem árt bekeményíteni, szóval éljen, dupla adaggal bűvöllek el titeket! :D Hihetetlen belegondolni, hogy ez az utolsó előtti ranglistás posztom. Pedig most kezdtem... holnap lesz csak egy hete! Na, de nem szaporítom tovább a szót feleslegesen, így is bőven van még kikről írnom. ;)

20. Claire & Jamie (Outlander - Az idegen)

Ez komolyan mondom, a legminőségibb időutazós romantikus sorozat, amihez eddig szerencsém volt, Caitríona Balfe és Sam Heughan kémiája pedig olyan, mint egy valóra vált álom. Elég, ha rájuk néz az ember, és máris úgy érzi, a világ igenis jobb hellyé válhat. Egyszerűen ezt váltják ki a nézőből, belőlem mindenképp. Eddig hét szezonja került adásba, ebben a videóban a hetedik évad első feléig vannak amúgy jelenetek. És reméljük, minél előbb megkapjuk a lezáró szezont, ami 10 részes lesz. És remélem, hogy ez a két kincs megérdemelt happy enddel lovagolhat el a naplementébe. Bár én két évados lemaradásban vagyok, amiket valószínűleg majd egybe fogok lenyomni a nyolcadikkal, amint megjelenik, de így is azt mondhatom, másfél év óta csak még erősebb lett a Claire és Jamie iránti imádatom. Ugyebár akkor még csak az első szezont néztem meg, azóta az első öttel teljesen képben vagyok. Persze a két drágaság számtalan friss jelenetét is megnéztem, nem bírtam ki. Oké, a legjobb 25-ös listámon 16. helyen álltak, most meg ugye itt virítanak a huszadikon, de... most tényleg magyaráznom kell, hogy ebben semmi negatív dolog nincs? Szerintem már bőven kitértem rá, mennyire oda vagyok az összes ezen a listán lévő párosért. <3

19. Andy & Sam (Rookie Blue - Kékpróba)

Na jó, a régebbi listámat jól ismerőkben most joggal merülhet fel néhány hatalmas kérdőjel, hiszen másfél éve McSwarek még a kilencedik helyen ékeskedett, most meg egy kerek tízessel hátrébb keveredett. Változott bennem bármi velük kapcsolatban negatív irányba? Jesszus, dehogy! Andy és Sam csodák, jobbá tették az életem. Sajnálom is, hogy csak 2 és fél éve ismertem meg őket, amikor megnéztem végre valahára ezt az amúgy 2010 és 2015 között képernyőn lévő hat évados szériát. Jóval előbb megérdemelték volna, hogy örök bérlettel beköltözzenek a szívem közepére. Missy Peregrym és Ben Bass kémiáját az egy dolog, hogy én az eltelt több mint két év alatt sem tudtam kiheverni, de ennél sokkal nagyobb szó, hogy a tősgyökeres fanok a finálé óta eltelt 10 évben is ugyanolyan hévvel imádják ezt a duót. Ez többet ér ezer szónál szerintem. Persze, most sok tényezőt kellett végigvennem, illetve már volt ideje leülepedni bennem a hirtelen jött szerelemnek irányukba, de ez mindössze annyit jelent, hogy bár ugyanúgy szeretem őket, ha nem még jobban, de már a helyén tudom kezelni a történetüket. Ami egy csoda, és ez sosem lesz másként, de van néhány szerelmi sztori, amik ugyan csak vékony kis határréteggel vannak McSwarek fölött, de azért ott van az a picike különbség. <3

18. Melinda & Jim (Ghost Whisperer - Szellemekkel suttogó)

Talán ennél a párosnál vertem a leginkább a falba a fejemet, amikor agyalogtam ezen a TOP 70-es listán... ugyanis legutóbb Jelinda konkrétan ott sem voltak a TOP 25-ben. Ez főbenjáró bűn volt részemről, amit most remélem, ezzel szépen ki is javítottam. Az ő szerelmük az egyik legtisztább, legnagyobb szerelem, ami a televíziózás történetében szerepel. Persze, Jennifer Love Hewitt és David Conrad pórusokból is áradó kémiája ugyancsak sokat nyom a latban, de nyilván ehhez kellett az is, hogy Jelinda nagy love storyját olyan emberek írják meg, akik képesek tisztelni egy ekkora szerelmet, mint ami köztük van. Ami szerencsére tényleg minden akadályt legyőzött... még a halált is. ;) <3

17. Kevin & Scotty (Brothers & Sisters - Testvérek)

És akkor íme, a másik legnagyobb kedvenc LMBTQ-shippem a sorozatok világában... sőt ami azt illeti, ők ketten a legnagyobb favoritjaim! Már nagyon hosszú évek óta egy melegszál sem volt képes letaszítani Kevin és Scotty szerelmét a képzeletbeli trónjukról. Oké-oké, itt a legjobb 70 között a 17.-nél előkelőbb helyre nem tudtam tenni őket, de ettől még - csak hogy érzékeltessem - ezt kb. úgy kell elképzelnetek, hogy tényleg apró kis leheletnyi szintkülönbségekről beszélünk, amit csak mikroszkóp alatt lehetne észlelni. Így is kb. tízesével fedezhető fel egyetlen milliméternyi eltérés a párok iránti szeretetemben, szóval úgy tartsátok ezt rossz helyezésnek. :P Kevin és Scotty abban a szent másodpercben megragadták a szívemet, amint az első közös jelenetük elém tárult. Ők ennek a nagyszerű kis családi öt szezonos szériának a szíve és a lelke, ez nem is kérdés. Luke Macfarlane amúgy még javában forgatta a sorozatot, amikor 2008-ban nyilvánosan felvállalta, hogy a saját neméhez vonzódik. Bátor csoda, és jó érzés, hogy erőt tudott meríteni ebből a történetből, amit az amúgy heteroszexuális Matthew Rhys-szel ilyen eszményi magasságokba emelték. Még ennyi eltelt év után is a világot jelenti nekem ez a ship, azt hiszem, ők maradnak minden idők legjobb LMBTQ-párosa a sorozatok világában, legalábbis az én szememben mindenképp. <3

16. Catherine & Vincent (Beauty & the Beast - A szépség és a szörnyeteg)

Ajaj, megint kezdek kicsit túl sokat írni, ugye? Na jó, ígérem, most már odafigyelek erre... megint. :'D Ez a sorozat szintén hatalmas kedvencem, sőt az egyik komfortszéria a lelkemnek, VinCat pedig a legelső egymásra vetett pillantásnál beleégett a szívembe. Korábban amúgy 17.-ek voltak, így hát ők most előrébb keveredtek, még ha "csak" egy hellyel is. Drága tündérkém, Kristin Kreuk. Ez a színésznő az egyik leglegleg, minden sorozatát szívem összes szeretetével imádom, mert színésznőként úgy tud érzelmeket közvetíteni, amire csak kevesen képesek. Egyszerűen odaragaszt a képernyő elé, ha őt meglátom... és ebben a projektben, amiben Jay Ryan oldalán játszott, valami olyasminek voltam szemtanúja, ami szintén ritka. Megláttam általuk azt, amikor egy kémia őserővel csap le a gyanútlan sorozatnézőre. Lecsapott és átjárta az egész lényemet. A hatása pedig azóta sem múlt el. A történetük is isteni, de ha nem ez a két színész alakította volna VinCat-et, fele ekkora sem lenne irántuk a szeretetem, így viszont egy kiapadhatatlan forrás, amiből minden újranézés alkalmával hatalmasat merítek és egy jót lubickolok benne! <3

15. Teresa & Patrick (The Mentalist - A mentalista)

Drága Jisbon. Róluk is a minap posztoltam egy szép zenés művet a heti adagos bejegyzésemben, amikor tudattam veletek, hogy benne lesznek a TOP 70-ben. Hát itt vannak! Igen, egy hellyel lejjebb, mint másfél éve, de ez aztán tényleg egy elképesztően minimális kis diverzitás. Lisbon és Jane kapcsolata mindig a legek legjei közt lesz a szívemben, ezen semmi sem változtathat. Ráadásul rajongásig imádom azt a sok párhuzamot, ami átívelte a teljes szériában a kapcsolatukat, miközben alakulgatott, fejlődött előre. Az pedig, hogy keretet kapott a sorozat a legutolsó jelenettel, ami minden idők egyik legszebb tévés pillanata szerintem, lazán megmagyarázható azzal, hogy csodák márpedig igenis léteznek! Jisbon és a sztorijuk erre az egyik legékesebb bizonyíték. Robin Tunney és Simon Baker nevét sokáig fogom még imákba foglalni, mert megérdemlik a megmagyarázhatatlan mennyiségű kémiájuk után, amit olyan szépen csepegtettek, óvatosan, megfontoltan a sorozat folyamán. Imádom a tehetségüket, Jisbon ilyen színészeket érdemelt! <3

14. Geri & Cordell (Walker - Walker)

Bizony-bizony, helycsere történt. Jisbon eggyel hátrébb, Cordri pedig eggyel előrébb került a szívemben. Tudjátok, egy alig észrevehető hajszállal. Sajnálatos módon tavaly nyáron csupán csak négy évad után örökre befejeződött a Walker reboot. Az eredetijéből gyerekként láttam részeket, de mint már néhány említett reboot esetében, ez is abba a kategóriába esik, ahol nem az eredeti a favoritom, ellenben a reboot teljesen elvarázsolt. És főleg ez a két kis kincs! Egyrészt ki engedte meg, hogy Odette Annable és Jared Padalecki ilyen magasságokba emeljék a kémia fogalmát? Nem győzöm mondogatni magamnak, amikor csak rájuk nézek, hogy nem káprázik a szemem, ők bizony tényleg ennyire tökéletesek együtt a képernyőn! Másrészt pedig a történetszáluk... az, ahogy barátságból alakul ki. Jaj, hogy nekem az ilyen történetek mennyire a gyengéim. Nagyon bánt, hogy nem kaphattunk ebből a sztoriból többet, a színészek is kampányoltak azért, hogy a CW ne bánjon el velük ilyen csúnyán, de sajnos nem jártak sikerrel, és mi sem, pedig aláírást is gyűjtöttünk. Próbálok abba csimpaszkodni, hogy legalább szépen ért véget, és Cordri mindörökké együtt marad! <3

13. Maria & Michael (Roswell - Roswell)

Másfél éve ők még 11.-ek voltak, de ilyeneken nem csúszunk el, ezt már pontosan tudjátok ti is. :D Amúgy itt egy ellenpélda a sok reboot "ellen". Bár ez nem jó szó, hiszen ennek is imádom a rebootját, nagyszerűen sikerült, na meg tudjátok, Malex párosa a harmincadik helyet birtokolja a szívemben az összes általam ismert és szeretett pár közt! A rebootban ugyanis Michael karakteréből biszexet csináltak, így lelhetett rá az igaz szerelemre Alex mellett, bár amúgy a rebootban lévő Mariával is volt romantikus sztorivonala. De ott nagyon örülök, hogy végül Alex bizonyult a Nagy Ő-jének! Ám itt az eredeti történetben M&M csodájának egyszerűen senki és semmi nem érhet a nyomába! Az eredeti Roswell esetében pedig annak örülök, hogy hetero volt végig. Mindegyik történetnek megvolt a maga varázsa, amire szerencsére az alkotók mindkét esetben ráéreztek! És igen, fantasztikus a reboot, de a Roswell esetében bizony Team Eredeti vagyok! :D Mindig, amikor újranézem és elérek a fináléhoz, folyik a könnyem. Egyrészt azért, micsoda mestermű a sorozat és milyen szépen lettek megírva a szálak, másrészt meg azért, mert elszomorít, hogy csupán három évadot kaphattunk belőle. Majandra Delfino és Brendan Fehr a mai napig jó barátok, és igen, a rajongótáborunk mindig zokogva visít, amikor csak hangot adnak ennek, akár egy interjúban, akár egy friss vagy régi közös fotóval, az olykor megejtett közös Instagram Live-okról nem is beszélve. A tudat, hogy a drága színészek is legalább annyira szeretik Maria és Michael kapcsolatát, mint mi, fénnyel tölti meg a lelkemet. <3

12. Brooke & Julian (One Tree Hill - Tuti gimi)

Már volt erre példa ennél a ranglistánál, így újfent jelentem, itt van még egy duó, akik régen is éppen ugyanezt a helyet birtokolták. Rettegek, hogy a sequel sorozat milyen irányt vesz, ugyanis a Peyton-t megformáló színésznő, Hilarie Burton Morgan és a Brooke-ot játszó Sophia Bush is visszatérnek a karaktereik bőrébe bújva, immár a tinigyerekeikkel. Leyton-t akár már temethetem is, mert Sophia nem fog egy levegőt szívni a Lucas-t játszó Chad Michael Murray-vel, így már most biztos vagyok benne, hogy Luke a feltámasztott szériában már nem lesz életben... nem akadok ki, vagyis most épp nagyon igyekszem. Leyton helyezésénél erre nem is tértem ki, nem volt szívem tényekkel elszúrni a hangulatot. Mert egy ilyen húzásban 99%-ig biztos vagyok. Amitől viszont egyelőre "csak" félek, még nem tudom, bele kell-e törődni vagy sem, az Brooke és Julian szerelmi szála, ami a kilencedik szezon végén még 2012-ben olyan varázslatosan szépen ért véget. Sophia és Austin Nichols kémiája és Brulian love storyja nem érdemli meg, hogy el legyen tiporva. Aggódom, hogy ugyanaz a sors vár a One Tree Hill fanokra, mint a Teen Wolf fanokra, amikor abból elkészült az a szörnyű filmes folytatás, és tönkretettek benne mindent, ami szép és jó volt ezen a világon. Pechemre mindkét rajongótábort erősítem, de aki kicsit is ismer, az tudja, hogy a One Tree Hill számomra maga a létezés! Ez a sorozatok királya a szememben, és nem akarom, hogy lerombolják. Szeretném, ha Sophia és Hilarie tisztelettel nyúlna a történethez... és értem, Sophia most épp egy nővel van együtt a valóságban, életében először, és örülök, hogy boldog, komolyan. DE!!! Brooke Davis hetero! Ezen pedig remélem, nem tervez változtatni, pusztán azért, mert a magánéletében rájött, hogy queer. Szeretem, tisztelem, becsülöm ezt a nőt, de könyörgöm, a VILÁG LEGJOBB KARAKTERÉT ne formálja át valaki mássá! Brulian nemcsak az itteni helyezésüket tekintve érinthetetlen! És szeretném, ha ez így is maradna! <3

11. Piper & Leo (Charmed - Bűbájos boszorkák)

Ahhoz képest, hogy megígértem, hogy kevesebbet írok, az előbb alaposan kiventilláltam magamból a stresszt. Bocsi érte, de szerintem szükséges volt. Most azonban jöjjön Pileo, akiknél szerencsére nem szükséges regényben kifejeznem, mi romolhat el, ugyanis a világon SEMMI!! Persze így is sokat fogok írni, mert jó kis terápia most csupa boldogságról írni. Őket már nem bolygathatják, ezt Holly Marie Combs és Brian Krause sem engednék soha. A shipünk két kapitánya... meg még ide sorolható a fiukat, Chris-t megformáló Drew Fuller is. Egyikük sem hagyná, hogy bárki elragadja Piper és Leo szerelmének ragyogását, és esetleg megpróbálják a páros jelentőségét csökkenteni. Ez sosem történhet meg! Ez pedig olyasmi, amire egy shipper szíve vágyik! Ez a fajta szeretet a páros iránt a színészek részéről is. Mindaz, amiken a sorozat nyolc évada alatt átment ez a két karakter együtt, az páratlan és varázslatos! Szó szerint is. :P Igen, a TOP 25-ös listámon még két hellyel lejjebb voltak... de csupán csak saját magamnak hazudtam azzal a helyezéssel, mert a drágáimnak itt a helyük! Ez a zenés videó azóta a kedvencem Pileo-ról, hogy 6 hónapja felkerült a netre. Sok videót láttam már róluk, de ez egyszerűen mindent visz! Benne vannak az évődéseik, a hatalmas szerelmük, ami a világ összes akadályán átlendült. Az ég szerelmére, még a Halál Angyalát is kijátszották, az Égiek sem tudták távol tartani őket egymástól, hiába volt eleinte tiltott a boszorkány-fényőr kapcsolat. És a bónusz, hogy végül a Végzet Angyala maga mondta ki, hogy tudta, hogy Pipernek és Leo-nak együtt kell lennie. Hát mi ez, ha nem a sorozattörténelem egyik leggyönyörűbb szerelmi sztorija? Az endgame nem is igazán kifejező szó arra, amit megérdemelten kaptak a sorozat végén. Az ő történetük nem csupán egy sorozatbeli szépséges szerelmi végkifejlet, hanem maga a bizonyíték arra, hogy a szeretet minden akadályt képes legyőzni, és örök fényként ragyoghat, amíg csak létezünk. Az én lelkemben ők úgy ragyognak mindörökké! <3

Címkék: toplista
Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!