A hónap párosa

DAISY & DANIEL
2024. március
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Ez a két kis kincs az Agents of S.H.I.E.L.D. - vagyis ahogy nálunk szinkronnal adták, A S.H.I.E.L.D. ügynökei - című sorozat egyik szerelmi szála. A legkésőbb érkező csodaduó. A Daisy-t játszó Chloe Bennet a széria kezdete óta a csapat része volt, több egyébként fantasztikus partnere is volt az évadok alatt, imádtam is mindegyikükkel, hogy őszinte legyek. Daniel Sousa, vagyis Enver Gjokaj csak az utolsó évadban jelent meg. Egyébként az ő karaktere korábban az Agent Carter (Carter ügynök) szériában volt főszereplő. De nagyon örülök, hogy a SHIELD-ben is láthattam később. Azt pedig, hogy Daisy-vel ennyire fogom imádni, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Az ég szerelmére, letaszították a trónról azt a shippemet is, akik a széria kezdetétől a mindeneim voltak. Mindössze egyetlen szezon leforgása alatt Dousy lett a KEDVENC párosom a sorozatban. Ez azért nem semmi szerintem! Ajánlom mindenkinek megtekintésre ezt a hét évadot megélt Marvel-projektet, kihagyhatatlan! És hátha titeket is elvarázsol egyetlen egy szezon alatt Chloe és Enver bámulatos kémiája és a történetszál, amit képernyőre vittek együtt. <3

Piper szerint: Bár Marvelben leginkább filmeket szoktam nézni, már sokszor tévedtek a szemeim a S.H.I.E.L.D sorozatra is és szerintem egyéb Marvel sorozatok felé is kacsintok, bár leginkább eddig DC sorozatokat láttam, de mivel tudván, mekkora fanja vagyok mindkét univerzumnak, nem csodálkoznék magamon, ha hamarosan nekiállnék ennek a sorinak, a Marvel DC alkotások mindig is egyfajta gyengéim voltak. :D El tudom képzelni, hogy szuper jól mutathat ez a páros együtt, biztos vagyok benne, hogy Viki nem hiába imádja őket ennyire. Hiszek neki. :) De, ha anno majd odajutok, bővebben is kifejtem erről a kettőről a véleményemet.

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

447. hét

Viki véleménye: A legcsodásabb tévés szerelmespár az LMBTQ képviseletében. Mind a mai napig így gondolom, pedig azóta, hogy láttam a Testvérek (Brothers & Sisters) című amerikai sorozatot, jó néhány másik melegszál került még az utamba, és mégis... a drága Kevin-Scotty duó felülmúlhatatlanul ragyog a shipper szívemben. A Scotty-t megformáló Luke Macfarlane az életben is meleg (mondjuk ettől függetlenül heteroszexuális férfit is lazán el tud játszani), míg Kevin, vagyis Matthew Rhys hetero a valóságban, mégis együtt bámulatos, amit végrehajtottak a képernyőn. Szavakat sem találok a kémiájukra, illetve a páros történetszálára. Lenyűgöző, lehetetlen nem imádni őket szívünk minden szeretetével! Javaslom, adjatok egy esélyt ennek a szívmelengető sorozatnak, garantáltan bele fogtok szeretni, és persze ebbe a csodálatos párosba is. <3

Piper véleménye: Nem tudom ismerem-e a sorozatot. Szerintem biztosan nem. Mindössze csak Viki szavaira és erre a szépen összeszedett videóra tudok hagyatkozni. Ha ő így írja le a párost, egészen biztosan remek párt alkothattak a sorozatban. :)

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Cristina & Preston

 

Viki véleménye (2015.09.09.): Hatalmas Grey's Anatomy rajongó vagyok, ez az örök kedvenc kórházsorozatom. Ráadásul annyi favorit szerelmespárom van benne, hogy alig győzöm számolgatni. Azonban az ambiciózus és valljuk be, igencsak egoista gyakornok Cristina Yang, na meg a szexi szívsebész Preston Burke kapcsolata az egyik legnagyobb kedvencem. Örökké imádni fogom őket, még ha az endgame nem is valósulhatott meg. A viszonyuk már a sorozat elején kezdetét veszi, akkor még csak szexuális téren, azonban idővel elmélyülnek az érzelmek köztük, ám a kórház szabályzata miatt megszakítják a kialakult viszonyt. Mikor Cristina felfedezi, hogy terhes lett Burke-től, tervezte, hogy elmondja neki, ám mielőtt ezt megtehette volna, összeesik a műtőben. Kiderül, hogy méhen kívüli terhessége van, kiírják műtétre, Burke pedig így értesül a dologról. Ezután szünetet tartanak, nyilvánvaló okok miatt, de nem bírják sokáig, és felélesztik a kapcsolatukat, sőt az első hivatalos randira is elmennek, hogy rájöjjenek, csak szex van-e köztük vagy ez valami több. A 2. évadban nagyot lépnek előre, Burke ugyanis kulcsot ad Cristinának a lakásához. Az évad végén Prestont meglövik, és a következő szezonban remegni kezd a keze, azonban ezt eltitkolja, Cristina pedig fedezi őt hosszú ideig. Ez nagy nehézségeket hoz a kapcsolatukba, ők azonban sikerrel veszik az akadályokat, Derek még meg is műti Burke kezét, miután Cristina már nem tud tovább titkolózni, és inkább mindent bevall a főnöknek. Burke megkéri a kezét, mire Cristina igent mond. Már a templomban vannak, mikor Burke odasétál Cristinához, és elmondja neki, hogy megpróbálta a nőt olyanná formálni, amilyet ő akart, nem pedig elfogadni őt annak, aki. Cristina pedig közölte, hogy ő azt hitte, ez az, amit akar. Burke pedig abban bízott, hogy nem csupán hitte, hanem tudta. Így hát otthagyta a nőt a templomban, felmondott a kórházban, Cristina pedig jó ideig lesújtva érezte magát. Még párszor "találkozott" Burke-kel, ugyanis az újságokban sokat cikkeztek a férfi sikereiről, díjakról, amiket kapott. Azonban mikor már rég tovább tudott lépni a nő az életében, a 10. szezonban ismét felbukkant Burke, bár ezúttal nem romantikus szándékok vezérelték. Sőt már családot alapított, a felesége szült neki két kislányt. Cristinával sem akart együtt dolgozni, mert elmondása szerint, az tönkretenné a házasságát, mivel a szerelem, amit Cristina iránt érzett, felemésztette. Na tessék, sosem fogok tudni továbblépni a tényen, hogy ezek ketten mennyire szerették egymást. A gond nem az érzések hiánya volt, sokkal inkább az, hogy mindketten mást akartak az élettől. Szóval Burke ezúttal azt ajánlotta a nőnek, hogy hagyja ott az állását a Grace Klinikán, ugyanis neki akarja adni a saját kórházát, hogy ő elköltözhessen a családjával. Ez volt az, amire mindig is vágyott a nő, így elfogadta az ajánlatot. Az én szememben megkapták az endgame-et, mivel szerintem csodásak voltak együtt, és bizony még ennyi év után is izzott a levegő a beszélgetéseik során, ennek ellenkezőjéről senki nem tudna meggyőzni. HOT AND SEXY!

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre