Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)
Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
526. hét
Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3
Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Izzie & George
Viki véleménye (2016.01.26.): Cristina és Preston moduljában már leírtam, hogy a Grace Klinikánál nincs jobb kórházsorozat, Lexie és Mark esetében pedig azt fejtegettem, hogy épp amiatt a páros miatt hagytam abba anno a sorozat nézését - mivel meghaltak -, aztán épp elkezdtem volna újra néhány év után, mikor hallottam, hogy egy főszereplő is meghalt. Több se kellett, megint felfüggesztettem a nézését. Remélem, valamikor lesz erőm folytatni. Viszont most egy újabb olyan párosról írok, akik a szívemnek rohadt kedvesek mind a mai napig, és mikor nemhogy endgame nem lettek, de a tragédia beköszönt, már fontolgattam az abbahagyást, de ekkor még nem tettem meg. Ahhoz tényleg kellett még pár tragikus eset, hogy "beteljen nálam a pohár". Kellett hozzá Slexie féle lelki katasztrófa a 8. szezon végén. De azért az 5. évad végén lévő dolog is mélyen megrázott, sőt! Nem túlzok, bitang nehéz lesz számomra megírni a Gizzie-kritikát. Igazság szerint ostobaság is a "kritika" jelzővel illetni, ez sokkal inkább egy tisztelgés, egy megemlékezés a csodás kapcsolatukról. Rájuk nem tudom nem a lelki társ kifejezést használni. Egyszerűen azok voltak, erről senkivel nem nyitok vitát, az illető tuti alulmaradna. :D Isobel Stevens és George O'Malley meg merem kockáztatni, hogy ha nem is a legjobb páros volt a sorozatban - mondjuk esélyük sem volt kibontakozni a nézőknek -, de garantáltan a legtöbb potenciál volt bennük. Ezért is bosszant annyira, hogy el lettek szúrva. Oké, okolhatnám az írókat, de nem lennék fair, hiszen a színész/színészek akartak kilépni a sorozatból. De a szívem akkor is ripityára törik, akárhányszor jut eszembe ez a két fantasztikus ember, akik akkor voltak igazán a topon, ha együtt voltak. Legyen szó a baráti státuszról vagy arról a kis időről, míg magasabb szintre emelték a kapcsolatukat. Ők csak és kizárólag együtt, egymást támogatva voltak képesek szárnyalni. A munkában és a magánéletben is. Már a legelső évadtól kezdve barátok voltak. Majdhogynem abban a pillanatban, hogy gyakornokok lettek a Seattle Grace klinikán. Igazság szerint akkor váltak szoros barátokká, miután mindketten beköltöztek Meredith-hez. Rengeteget beszélgettek, lényegében egymás lelki szemetesládái lettek - itt most jó értelemben írom -. Az évadban az egyik kedvenc momentumom még az elején volt, mikor George kicsit kiakad, mivel a lakásban egyedüli pasiként vele akarnak női cuccokat vetetni a csajok, aztán épp fürdik, miközben Izzie bent a fürdőszobában épp kiosztja, hogy még emlékeztette is, hogy vegyen tampont, a srác meg elfelejtette. Még be is nyit a kabinba, mire George megjegyzi, hogy épp pucér, ezzel is jelezve, hogy a nő kimehetne végre a fürdőből, de persze Izzie osztja tovább az észt, Meredith közben bejön, ő is keresi a tampont, aztán ő is leszúrja George-ot, hogy miért nem vett. Végül kimennek ugyan, miután Izzie megint benyit a kabinba anélkül, hogy zavartatná magát, de George még utánuk üvölti, hogy ő nem a lánytestvérük. Komolyan szakadtam a röhögéstől. Persze bármelyik lelkizősebb momentumukat kiemelhetném, de ez valami frenetikus volt, azóta sem ment ki a fejemből, ezért is említettem meg most ezt. A 2. évadban szerintem George már elkezdett beleszeretni Izzie-be. Simán lehet, hogy csak bemagyarázom, ugyanis kb. az 1x04 óta tuti shippelem őket - az a fürdős jelenet -, de az, ahogy ebben a szezonban George aggódni kezdett a lányért, mivel az belezúgott az egyik betegbe, számomra nagyon azt az érzést kelti, hogy a srác már nem csupán barátként nézett a szép szőkeségre. Eleve másképp nézett Izzie-re, komolyan mondom, még a tekintete is megváltozott. Valahogy még lágyabb lett, innen is gondolom, hogy már elkezdett a szíve-lelke-esze összezavarodni, ha Izzie-ről volt szó. Mikor pedig az említett beteg Denny Duquette elhunyt, Izzie teljesen összeomlott. Ahogy a 3. szezon nyitórészében ott fekszik a mosdó padlóján teljesen sokkhatás alatt, George pedig lefekszik mellé, egyszerűen lehetetlen nem elkezdeni sírni. Mikor pedig Izzie végre kiheveri az egészet, szép lassan elkezdi érezni, hogy talán több minden lakozik a szívében George iránt, mint korábban hitte. Azonban az időzítés pocsék, hiszen George készül feleségül venni Callie-t, akivel még a 2. évadban kerültek közel egymáshoz. Nem mondom, hogy nem szerette Callie-t, de Izzie-be szerelmes volt, ez pedig óriási különbség. Mindig is háztömbnyi kémia volt köztük - ehhez külön gratulációm Katherine Heigl és T.R. Knight színészeknek, bámulatosat alkottak mindvégig, pazarul felépítve Gizzie-t -, ám a legdurvábban először a 3. évad vége felé volt érezhető, amikor jó alaposan berúgtak és együtt töltötték az éjszakát. Na gyerekek, megtapsoltam volna őket, ha abban a percben nem zuhan emeleteket az állam, hangosan megérkezve a padlóra. Leírhatatlanul ütős volt az a jelenet. Oké, egy ágyjelenet legtöbbször nagyot üt, de ez nem szimpla pofán csapás volt. Sokkal inkább amolyan "azt a rohadt életbe, ezek még annál is tökéletesebbek együtt, mint korábban gondoltam" alapon vert képen engem a jelenet. Mindig is Izzie-George shipper voltam, ahogy már írtam is, de mivel nem láttam rájuk sok esélyt, megbékéltem Callie-George párosával, főleg mivel összeházasodtak Vegasban...nos, eddig a pillanatig volt béke a lelkemben! Mivelhogy a Gizzie-szeretkezés után már magasról tettem mindenre, csak az érdekelt, hogy végre együtt legyenek a drágáim ténylegesen, nem csupán egy mámoros éjszaka erejéig. Sajnos utána ismét nem láttam az alagút végét...persze volt még egy gyönyörű csókjuk a liftben, miután Izzie "elzokogta" George-nak, hogy nem akarja elveszíteni a legjobb barátját. Istenem, annál szebb csókot szerintem nem is láttam még a sorozat történetében. Aztán a következő részben Izzie belehazudta George képébe, hogy nem szerelmes belé, és hagyják ennyiben az egészet. Kicsit mellbe vágott. Tudom, hogy csak félreállt, hogy Callie boldoggá tehesse a srácot, de könyörgöm, összetörte a szívét. És persze a sajátját is. Persze a következő epizódban lenyomott George-nak egy szerelmi vallomás monológot: "Optimista vagyok. Bolond vagyok. Nem tudom biztosan. Mert én vagyok a legjobb barátod, mert szeretlek. Ha Callie-vel akarsz lenni, akkor minden tőlem telhetőt megteszek, hogy támogassalak és segítselek, hogy működjön a házasságod. De épp amiatt, hogy a legjobb barátod vagyok és szeretlek, el kell mondanom azt is, hogy szerelmes vagyok beléd. Nem ígérhetek jövőt, nem ígérhetek tökéletességet, mert vagyunk, akik vagyunk. Én vagyok én, te pedig te. Senki sem tudja, mi fog történni. De a szívemben, abban biztos vagyok. Szerelmes vagyok beléd George. És remélem, te is szerelmes vagy belém." Na ezek után tudjon az ember megszólalni. Jó kis évadzáró, igaz? Mindenesetre a 4. évad tartogatott meglepetést, ugyanis rögtön a nyitórész végén George elvándorolt Izzie-hez, és benyögte, hogy ő is szerelmes a lányba. Visongtam, mint állat. Aztán a 4x02-t sosem felejtem el. Tapintani lehetett köztük a feszültséget. Az a mérhetetlen szexuális feszültség, ami körbelengte az egyik jelenetüket a kórházban - na jó, valójában az összeset -, totál ájulásba taszított engem. El is vált Callie-től az Izzie iránt érzett szerelme miatt, éljen! Ezután jött számomra a mennyország, ugyanis végre semmi és senki nem állhatott az útjukba, együtt lehettek. A gond persze villámcsapásként zúdult közéjük, és mivel "túlságosan próbálkoztak" a kapcsolatukat illetően, inkább megbeszélték, hogy legyenek ismét csak barátok. A falat kapartam a sírás határán. Éreztem, hogy van még bennük potenciál, és hogy a szerelmük igazi, mindössze kell egy kis idő...sajnos közben valószínűleg kiderült, hogy a George-ot játszó színész dobbant a sorozatból, ergo letehettem volna Gizzie-ről, ha ezt tudom, de nem, én szüntelenül reménykedtem. Hát nem ezt tesszük mind, ha imádunk egy párost? Szerintem ezt vehetjük költői kérdésnek. Amikor viszont elkezdtem letargiába zuhanni, az akkor volt, mikor Izzie összejött Alex-szel. Egyszer már volt köztük valami, de véget ért (róluk majd másik modulban bővebben). Izzie-nek kiderül, hogy agydaganata van, ekkor pedig jönnek a tündérinél tündéribb jelenetei George-val. Azonban a remény végleg elvész, mikor a lány nagy agyműtéte előtt úgy döntenek Alex-szel, hogy összeházasodnak. A legnagyobb kicseszés, hogy George vezette oltárhoz Izzie-t. Igen, tuti csak képzelem, de úgy hiszem, még ekkor is egymásba voltak igazán szerelmesek, mindössze elnyomták. Mindegy is...esküvő megvan, Izzie összeesik, George pedig már régebben jelentkezett a seregbe, mert szeretne harctéri orvos lenni, hogy segíthessen, és hamarosan indulhat. Azonban jön a tragédia...míg Izzie az életéért küzd a kórházban, George-ot baleset éri. Egy nőt ellök egy busz elől, ám eközben ő sérül meg súlyosan. A Seattle Grace-be szállítják, de a felismerhetetlenségig torzult arca miatt a barátai sem ismerik fel, beszélni nem tud. Végül Meredith rájön, hogy az "ismeretlen férfi" valójában George. Izzie ismét összeomlik, George-nál műtét közben lesznek komplikációk, melynek van egy durva, egyben csodaszép, szívfacsaró következménye. Látjuk őket "elbúcsúzni"!!! Lényegében van egy képzelt jelenet, amiben Izzie épp liftezik egy gyönyörű ruhában, aztán kinyílik az ajtó, George pedig ott áll egyenruhában. Ahogy ott egymást nézik és mosolyognak, egyszerre érzem magam a mennyben és a pokolban. Mindegy, hogy hányszor látom a jelenetet, így érzek. Aztán a különbség, hogy míg Izzie esetében jól sülnek el a dolgok, George agyhalott lesz, végül pedig lekapcsolják a gépekről. Ahogy Izzie ott ül a halálos ágyánál és elkezd zokogni...nem, ezt nem is tudom folytatni. Az egyik leggyönyörűbb kapcsolat volt az övék. Legjobb barátok, szerelmesek, lelki társak voltak. George hősként halt meg, és senki nem tud meggyőzni arról, hogy Izzie nem szerette már a szakításuk után. A szerelmük sosem szűnt meg létezni. HOT AND SEXY! Sok videó készült róluk, de a legtöbb korántsem tárja elénk tökéletesen Gizzie kapcsolatát...ez sem, de még ez a legjobb. Remélem, ti is észreveszitek a kapcsolatuk szépségét, legalább egy kicsit. Egy biztos: a szívemben örökké él George és Gizzie is!