Viki véleménye (2016.02.25.): Ennél kuszább, ugyanakkor szívhez szólóbb, gyönyörűbb, tragikusabb szerelmi történettel ritkán szembesülök. Az időutazó felesége az egyik legelgondolkodtatóbb alkotás, amit valaha láttam, Rachel McAdams és Eric Bana kémiája pedig lehengerlő. Pár éve már megnéztem, de bevallom, annyira zavaros volt a 15 éves fejemnek - pedig nem tartom magam buta embernek -, hogy akkor még nem értettem mindent. Tényleg állati kusza, és szerintem kell hozzá egy érettebb fej, hogy minden igazán világossá váljon a filmből. Na meg rettenetesen oda kell figyelni, ugyanis másképp nem tud az ember mindent megérteni. Most láttam másodjára, és kb. 5 perce fejeződött be. Muszáj kicsit személyesebbre vennem a kritikát. Az elmúlt 5 percben nagyon durva sírógörcsöm volt, alig bírtam abbahagyni a zokogást, még most is könnyes a szemem. Ebben pedig olyasvalami játszik közre, ami a filmben történt - természetesen -, ugyanakkor rá tudom húzni a saját életemre. De erről majd később. A lényeg, hogy még mindig emésztem, és emiatt talán még kevésbé lesz érthető ez az egész, mint egyébként. Márpedig elég nehéz eleve megírni a film sztoriját úgy, hogy világos legyen, de azért megpróbálkozom vele. A csodás szerelmespárunk története még a kacifántosnál is bonyolultabb. Clare 6 éves volt, amikor először találkozott Henryvel. A férfi pedig 30. Clare 22 éves korában megy hozzá Henryhez, aki még mindig alig van túl a 30-on. Hogy ez hogyan lehetséges? A film címe alapján - ami amúgy könyvadaptáció - minden bizonnyal rájöttetek már. Henry utazik az időben. Erre először gyerekként jön rá, amikor édesanyjával balesetet szenvednek, ő azonban még időben eltűnik a kocsiból, és 2 héttel azelőttre utazik vissza, majd pedig kívülről látja, ahogy belerohan egy kocsi az ő autójukba, melyben pár másodperce még ő is jelen volt. Aztán a felnőtt énje nyugtatja meg és magyarázza el neki, mi történt. Mint kiderül, számtalanszor igyekezett/igyekszik majd megakadályozni az anyukája halálát, de egyszerűen nincs rá mód. A sors akarta így! Na, de most nem is ez a lényeg. Mikor Clare 22 éves korában összefut a könyvtárban dolgozó Henryvel, a lány felismeri őt, ám Henry nem tudja, ki Clare, hiszen ekkor még nem utazott vissza, hogy megismerje a 6 éves kislányt. Nem szeretnék mélyebben belemenni a dolgokba, mindössze az a fontos, hogy Clare világéletében szerelmes volt a férfiba, és hamar egymásra találnak a jelenben is. Kiskora óta naplót vezetett arról, hogyan és mikor találkozott a férfival, készült a találkozásra, hiszen Henry szólt neki, hogy ez be fog következni. A szerelmük is elkerülhetetlen volt, az érzelmek csak úgy áradtak köztük. Olyan erős kapocs alakult ki köztük már "ismeretlenül" is, hogy csak lestem. Minden egyes jelenetüket imádtam, édes mindegy volt, hogy épp milyen évet írtunk. Egyszerűen csak látni akartam. Az, ahogy Henry - aki már Clare férje volt - a kislány Clare-rel beszélgetett, mindig megmosolyogtatott. Az egyik kedvenc pillanatom, mikor a gyerek Clare megkérdezi, van-e felesége Henrynek, aki mosolyogva válaszol, hogy igen, erre a kislány a maga kis gyermeki módján féltékeny lesz. Hát tündéri! Az idő megkavarása végett természetesen Henry egyik énje sem árulhatott el fontos dolgokat, tehát Clare nem tudhatta, hogy majd ő lesz az a bizonyos feleség. És még számtalan ilyen jelenet volt, én meg tényleg mindegyiket vigyorogva vagy épp könnyes szemmel bámultam. Az esküvőjüket is imádtam. Mivel Henry sajnos nem tudja kontrollálni, mikor és hova utazik pontosan - ahova egyébként mindig ruha nélkül érkezik meg -, így az esküvőjük előtt pár perccel is eltűnt, a szertartáson pedig az idősebb Henry veszi feleségül Clare-t, aki azonnal ráismer a 40 körüli férfira, hiszen legtöbbször ő látogatta meg gyerekkorában. Csodás pillanat volt, este már a jelenben lévő Henryvel táncoltak a parketten. Elképesztő, ahogy tényleg mindegyikük találkozott a másikkal különböző idősíkokban, hála Henry képességének. Ám azt hiszem, muszáj kijelentenem, hogy ez az áldás egyben átok is. Erre később derül csak igazán fény. Volt, hogy a házasságkötésük után Henry 2 teljes hétre felszívódott, karácsonykor, sőt szilveszterkor sem volt otthon. Clare egyébként jól kezelte ezt az időutazósdit, de egy idő után nála is elpattant a cérna. Persze a szerelme Henry iránt töretlen maradt, a válás szóba sem jöhetett, és nem tréfálok, nem került szóba egyszer sem. Annyira sajnálom, ha ugrálok a jelenetek között, ahogy Henry az időben szokott, de épp emiatt nem nagyon emlékszem a sorrendre, és a gondolataim így is épp eléggé kavarognak. Egy dolog biztos: a film utolsó 40 percét végigbőgtem, és ezt úgy higgyétek el, ahogy mondom. Elképesztően durva volt, szívfacsaró, és mint már említettem, az élemben is történt valami, ami a filmben is. Szóval eljött a pillanat idővel, hogy Clare bejelentette, kisbabát vár. Henry ennek nyilvánvalóan nagyon örült. Csakhogy Clare hamarosan elvetélt, aztán ismét, és újra...a magzatok mind időutazók voltak, és szó szerint kiutaztak a nő méhéből. Ez a nőre nézve is veszélyes volt, így Henry vazektómiát végeztetett el magán, hogy ne tudjon gyermeket nemzeni. Ezután elutazott az időben, ahol a 18 éves Clare-t a réten, ahol mindig találkozni szoktak, megcsókolta. Aztán újra otthon volt, Clare megtudta, mit tett a férje, és ahogy várható volt, kiakadt. Még azt is mondta neki feldúltan, hogy mégis hogy volt képe megcsókolni a 18 éves lányt, aki emiatt mérhetetlenül beleszeretett, hogy aztán most elköttesse magát? És itt jön a csavar. Még aznap éjjel Clare-t telefonon felhívta Henry fiatalabb énje, aki ide utazott. Találkoztak, a kocsiban lefeküdtek, és mivel ez a műtét előtti Henryvel történt lényegében, a nő ismét teherbe esett. Ezúttal pedig szerencsés kimenetelű volt a dolog, ugyanis a benne növekvő kislány irányítani tudta az időutazó képességét. Henry még a születése előtt találkozott is a lányával, aki akkor már 10 éves volt. Megjegyezném, sokszor fognak még összefutni...vagy futottak össze. Úristen, már én sem értem. A 10 éves kislánytól megtudja, hogy Alba lesz a neve - korábban épp azon gondolkodtak a feleségével, hogy nevezzék majd el -, illetve sajnos más is kiderül. És itt jön képbe egy pár éve látott kép, ami a szemük elé tárult. Ugyanis néhány éve egy haldokló, 45 körüli Henry jelent meg a nappalijukban, akit meglőttek. Már akkor sejteni lehetett, hogy tragikus végkimenetelű lesz a dolog, de pontosan nem lehetett tudni. Nos, Albának "hála" kiderül, hogy az apja meghal, amikor ő 5 éves. Az én édesapám is akkor halt meg, mikor annyi idős voltam, szóval gondolhatjátok, mennyire megrázott, ahogy láttam a 10 éves kislányt erről beszélni az édesapjával, aki lényegében már sokszor meglátogatta korábban is. Illetve az, ahogy Clare kezelte ezt az egészet, bámulatos. Olyan erős volt ez a nő mindvégig, amire csak kevesen képesek. És a szerelmük is rendkívüli módon állta az idő próbáját. Szó szerint. Clare elől megpróbálta eltitkolni a férje a tragédiát, de nem járt sikerrel. Amikor Henry tudta, hogy ma fog meghalni, elbúcsúzott Clare-től, nekem meg megszakadt a szívem értük. Annyira gyönyörűek voltak. Aztán ismét időutazott, ahonnan egy Clare apja (aki vadász, és a szarvas helyett véletlenül őt találta el) által kapott lövéssel tért vissza a nappali padlójára, ahol pár éve már látták őt haldokolni. A szerettei körében hal meg...és a zokogásom újabb fázisába emelkedik, amikor a film végén, ekkor a halála után 4 évvel vagyunk, vagyis Alba még csak 9 éves, megérkezik a rétre, ahol Alba játszik a barátaival. A rétre, ahol megismerte a szerelmét. Épp a kislányával beszélget, közben látjuk a háztól rohanni Clare-t, végül pedig Henry karjaiba veti magát. A szerelmük a férfi halálával sem szűnt meg!!! Henry halála előtti különböző "kiadásai" sűrűn meglátogatják Clare-t és Albát, ők pedig reménykednek, hogy az imádott férfi/édesapa előbb vagy utóbb, de végleg velük tud maradni. Clare soha nem adja fel a Henryre való várakozást, ettől csak még csodálatosabb, egyben szomorúbb az ő történetük. Amennyire fájdalmas, annyira szívet és lelket melengető is. Nem tudom, képes leszek-e még a jövőben harmadjára is megnézni Az időutazó feleségét, hiszen már leírtam, hogy most totál a padlóra küldött, és nem tudom, elég erős vagyok-e megint "végigszenvedni" ezt a gyönyörű alkotást, de az fix, hogy nem bántam meg egy percig sem, hogy megnéztem! Rossz lett volna, ha kimarad az életemből ez a magával ragadó történet, Clare és Henry időn és téren átívelő nagy szerelme, a szép és kedves kislányuk ragyogó mosolya, ahogy az apukájára néz, illetve az apró reménysugár, hogy bár el kellett válniuk Henry korai halála miatt, de az időutazó képességének - tudjátok, átok, de egyben áldás - hála bármikor újra a karjában tarthatta a feleségét és a kislányát, még ha csak rövid időre is. És ki tudja, lehet, idővel megtanulta kontrollálni, és akár ott is maradhatott velük hosszabb időre is. Az idő. Érdekes, hogy tényleg minden azon múlik. A világért ki nem hagytam volna ezt a filmet! A kritikám végére egy idézetet szeretnék írni, amit Henry mondott az egyik kedvenc jelenetemben Clare-nek. Azt hiszem, ez méltó lezárása ennek a modulnak: "Tudod, soha nem akartam ragaszkodni senkihez, akit talán elveszíthetek. De már túl késő. Nem azért, mert szép, okos és tökéletes vagy. Hanem, mert többé nem vagyok magányos. Hozzám jössz feleségül?" Hát, hogy a francba ne? :D Viccet félretéve, ez a monológ a mindenem. És ez az, ami leginkább bemutatja nekünk, mit is érezhet Henry időutazóként, illetve mennyire szerethette Clare-t. Az egyik legerősebb és legszebb szerelmi történet az övék, amit eddigi életem során láthattam filmekben. Ha eddig nem lett volna egyértelmű, ők a HOT AND SEXY csapatot erősítik.