Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)
Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
526. hét
Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3
Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Teresa & Arturo
Viki véleménye (2016.03.26.): Hol is kezdjem? Már a Teresa-Mariano modulban megköszöntem Pipernek, hogy lényegében bevezetett a Teresa világába, ezáltal az egyik kedvenc telenovellám lett. Ott azonban kifejtettem, mennyire nem szívleltem azt a párost. Nos, itt végre leírhatom, hogy Teresa mellett Arturo az a férfi, akit a sorozat elejétől kezdve akartam látni. A kémia Angelique Boyer és Sebastian Rulli között robbanásveszélyes, és ez már a kezdetek kezdetén egyértelműen látszik! A sorozatban nem ez a páros a szívem csücske, de ők szorosan ott topognak a #1 párosom után, ez pedig a hatalmas kapcsolatfejlődésüknek köszönhető, ami leginkább Teresa részéről volt érezhető. Mármint nem fogom tagadni, a széria elején még csak az elsöprő kémiát érzékeltem, de addig nem tudtam szeretni a kettősüket, míg a nő bele nem szeretett Arturóba. Attól a perctől fogva teljes szívemből imádtam őket. Tudom, elég keszekuszán fogalmazok, de nézzétek el nekem a csapongást, valamiért Teresa-Arturo momentumok tömkelege suhan át így írás közben az agyamon, és hajlamos vagyok eltévelyedni a gondolataim forgatagában. Na jó...tehát a sorozat elején Teresa még "halálosan szerelmes" Marianóba. Persze a pénz fontosabb neki, mint a szegény fiú által viszonzott szerelem - mondjuk ennek én csak örülök, mivel sosem szerettem a Teresa-Mariano párost -, így valaki gazdagabbra vetette ki a hálóját. Olyasvalakire, aki kirángathatja őt a szegénységből. Ez a valaki volt Arturo. Amúgy Teresa egy rendkívül okos nő, akinek - a manipulálásnak hála - Arturo fizette az egyetemi tanulmányait, ő pedig cserébe titkárnőként dolgozott neki. Hadd ne menjek bele mélyrehatóan a részletekbe, de ügyes praktikákkal szépen magába bolondította a férfit, még azt is elérte, hogy ott élhessen a gyönyörű házában. Rendkívüli módon és persze a türelem erejével odáig jutott Teresa, hogy Arturo feleségül is vette. A nő pedig még ekkor sem szerette...pedig istenem, nemcsak dögös, de még édes is volt vele a pasi? Kb. állandóan. Sokszor kérdeztem, hogy mégis hogy a fenébe nem zúgott még bele? Mármint megértem, Mariano is nagyon nyálcsorgatós és rohadt kedves, de ha szegényen nem kell neki, lépjen már tovább a gazdag fickóra! :D Aztán végre megtört a jég, és eljött a várva várt pillanat. Teresa szépen lassan rádöbbent, hogy a szíve már inkább Arturo felé húzza. Ez akkor volt, amikor elutaztak ketten Párizsba. Arturo ott még gyengédebb volt a lánnyal, természetesen elhalmozta őt a szerelmén kívül ajándékokkal is, igazi romantikus hercegként viselkedett. Mindezek mellett, na meg azt figyelembe véve, hogy ezekben a hónapokban Teresa tényleg csak vele volt, Mariano sem tudta elterelni a gondolatait, nem is csodálom, hogy kölcsönössé vált a szerelem. Mondom, ettől a pillanattól kezdve lehetett Teresa bármennyire önző vagy pénzsóvár, már nem tudtam nem imádni Arturóval a kapcsolatukat. Jó, Teresa természetesen azonnal új férfi után nézett, amint Arturo szegényedni kezdett - ironikus, de az időközben meggazdagodott Mariano is a listáján volt -, ugyanis elcsábította Arturo kőgazdag legjobb barátját Fernandót, aki ráadásul Luisa szerelme volt. Szóval igen, sokszor nem kicsit volt megfojtani való Teresa, de ekkor már csak az volt a gond, hogy a lóvé jobban foglalkoztatta, mint az érzései. Sokszor el is mondta, hogy Arturót szereti, de a pénz fontosabb, mint a szerelem. Bár azt se felejtsük el, hogy képes volt jó ideig szegénységben élni csak azért, hogy Arturo mellett lehessen. Ezt anno Marianóért nem tette meg. Ergo igenis voltak bőven olyan momentumok, melyek bizonyították, hogy az anyagias nő szíve olykor erősebbnek bizonyult a saját érdekeit hajszoló életvitelénél. Aztán a sorozat legvégén 180 fokos fordulatot vett a karakter, hiszen alapvetően nem volt sohasem gonosz, és ezt a sorozat készítői is elmondták. Rubi (Rubi, az elbűvölő szörnyeteg) a lelke mélyéig romlott erkölcsű és lelkületű nő volt, Teresa viszont a jók táborát erősítette mindvégig, csak volt neki egy nagyobb úttévesztése, és csak sokára talált vissza a helyes ösvényre. Arturo is megbocsátott neki, nem véletlenül. A sorozat készítői erre is kitértek, és közölték, hogy bár készítettek alternatív végkifejleteket, melyeknek negatív a lezárása, de ezt a Teresa-Arturo kibékülést tartották a leghelyesebbnek. Már a szerelmük nagyságát is tökéletesen szimbolizálta, ha engem kérdeztek. Mármint mindenki, aki szerette Teresát, a telenovella végére elfordult tőle, és mikor már teljesen egyedül maradt a fájdalmával és a felismeréssel, hogy az évek során mindenkit szépen fokozatosan kiirtott az életéből, megjelent Arturo, felsegítette a földön síró nőt, aztán könnyek közt megcsókolta. Ő visszatért. Annyira szerette, hogy nélküle nem bírta elképzelni az életét. Még azután a sok rossz után sem, amit Teresa művelt szegénnyel. A nőnek pedig a végén már csak Arturo létezett. Na, ezt nevezem endgame-nek emberek! HOT AND SEXY!
Piper véleménye (2019. január 20): Hol is kezdjem? Talán ott, hogy rendkívül örülök azon kevés esetek egyikének, mikor végre én sikerül valami újat mutassak Vikimnek sorozat és párosok terén, mert higgyétek el, ez azért elég ritka. Talán egy kezemen is meg tudom számolni összesen, hány ilyen alkalom volt eddig. :'D Rendkívül örülök továbbá annak is, hogy ugyanaz a páros benne mindkettőnk kedvence, vagyis Aurora és Mariano, az a páros valami csoda, egyszerűen megveszek értük. <3 Na, de most nézzük Teresát és Arturot, azaz Angelique Boyert és Sebastian Rullit. Asszem ebben az időben még Angie és Seb nem alkottak egy párt, mégis azt meg kell hagyni, hogy mindketten kiváló színészek és remekül elérik a nézőknél, hogy imádják a közös kémiájukat és alakításukat. Azonban... Én bármennyire is igyekeztem mindig is és tényleg igyekeztem tiszta szívemből, egyik sorozatbeli párosuk sem érte el nálam azt, hogy fellobbanjon az a bizonyos szikra, ami a kedvenc párjaimnál első látásra megtörténik és beléjük szeressek. Nyilván félreértés ne essék, örülök a valóéletbeli boldogságuknak is meg minden, bár ott is korábban Vikimnek is kifejtettem számomra Seb Aracelyvel volt a mindenség és csodálkoztam is, hogy közös telenovellájuk nem is volt, csupán színházi fellépésük, amely során egymásba szerettek. De ettől függetlenül, mivel imádom Sebet, tényleg az egyik kedvenc Televisás színészem, boldog vagyok, ha ő is boldog Angievel. Szerintem a csaj tényleg valami zseniális színésznő, pont mint a párja is színészként, de egyszerűen nem megy, hiába jó vagy rossz karaktereket alakítanak épp egymás mellett, képtelen vagyok őket shippelni. Talán bennem van a hiba. Nem tudom. Nem tudok sajnos etéren Vikim örömében osztozni a párosok terén. Sajnálom. Még ebben a sorozatban is inkább azt szerettem volna, ha Arturo inkább Lucíaval marad a végén, de természetesen nem így történt, talán az alternatív végnél igen, mikor Fernando megöli Teresát, nem tudom... És ez nem azért volt, mert Teresa karakterét egy álnok kígyónak tartottam, akit háromszor körbehúztam volna a folyosón a hajánál fogva, mert Angie valami zseniális, tényleg semmi bajom a színésznővel, mindössze csak nem szeretem őket látni együtt játszani, ennek ellenére mindkettejük tényleg fantasztikus és, ha már Angienél tartok, szerintem a Bűnös Vágyaknak fogok esélyt adni, mert abban pl. nem Sebbel játszik. Ez ugyanolyan, mint Ana Brenda és José Ron esete pl. (bár ők nincsenek együtt a valóságban), rohadtul imádom mindkettejüket, Ana a kedvenc telenovellás színésznőm a Televisa tekintetében, mégis együtt pokolian gyűlöltem ezt a párost, a közös sorijukat az életbe nem is fogom megnézni, a Megkövült szívekben pedig végig Ana és Rogelio párosának szurkoltam, ami nagy szerencsémre endgamet is kapott. <3 Ott Ana partnerét Jorge Salinas alakította, akivel szintén mocskosul jó kémiája volt, első szikrára beléjük szerettem! Érdekességképpen megemlíteném, hogy abban a sorozatban pont Mar Contreras karaktere volt a vetélytársa, akivel itt pedig nagyon jó barátnők lettek. Egyszóval, ha most Teresát és Arturot kell kielemeznem, rohadtul gyűlöltem, hogy ugyanúgy kihasználta csak a gazdagsága miatt Arturot, ahogy annak idején Rubí Hectort. Viszont annak örültem, hogy legalább itt a női karakter komolyan beleszeret a férjébe, míg Rubít gyűlöltem, hogy voltaképp miatta halt meg Hector!! Barbara Morit is egyébként imádom, de a karaktereiket, - akit ráadásul szintén Sebastian alakított, mármint a férfit!! - ki nem állhattam, rüheltem együtt, Rubí gonoszsága miatt. Ráadásul szétválasztotta Maribelt és Hectort, hiszen Maribel valóban tiszta szívből szerette a férfit, de így legalább összejöhettek Alejandroval, aki meg Rubínak volt a rögeszméje, de erről majd az ő moduljukban később.... Egyszóval, legalább ha már endgamet kapott Teresa és Arturo, tényleg szerelemmé fajult ez az abszurd kapcsolat. Ennek nagyon örültem... De mégis azt kell, hogy írjam SO NOT!!