A hónap párosa

VALERIA & NICOLÁS
2025. szeptember
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)

Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

526. hét

Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3

Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Teddy & Henry

Viki véleménye (2016.04.18.): A Grace Klinika életem egyik legjobb sorozata. Bravúros története van, csodás színészekkel, remek karakterekkel, és olyan szerelmi szálakat dobott elém az eltelt évek során, hogy csak lesek. A sorozattal viszont az a rohadt nagy "baj", hogy amilyen könnyen és mélységesen képes megszerettetni velem karaktereket, szerelmespárokat, olyan egyszerűen és gyorsan el is tudja venni. Mindezt ráadásul úgy csinálja, hogy utána évekig érezzem az ürességet és piszkosul fájjon az adott karakter, páros hiánya. Nos, Teddy és Henry az egyik ilyen szerelmespár a listámon, ami az eltelt évek alatt egyre terjedelmesebb lett. Eddig ugyebár három Grey's Anatomy párról írtam (Cristina-Preston, Izzie-George, Lexie-Mark), ebből egyik sem kapott boldog befejezést, ráadásul kettőnek tragikus végkimenetele lett. Most örülnék, ha azt írhatnám, Teddy Altman és Henry Burton kapcsolata örömteli lezárást kapott, de sajnos nem pötyöghetem le ezeket a sorokat. Lényegében az sem biztos, hogy képes vagyok bármit is írni, mert épp a könnyeimmel küzdök. Ugyanis most (2016.04.18.) néztem újra azt a részt, amit látva realizáljuk, hogy ők ketten soha többé nem lehetnek együtt. Hogy a szerelmük nem teljesedhetett ki, hogy a szép nézéseik, a sok boldog pillanat, a poénkodás, az elképesztő fejlődés, amin a kapcsolatuk keresztülment...mindennek vége. Nincs tovább. Már pár éve láttam ezt az epizódot - lényegében az egész 8. évadot láttam régen, a 9.-nél sikerült anno leállnom -, de talán most még nagyobbat ütött. Szeretem újranézni a kedvenc sorozataimat, de azt hiszem, a Grace Klinikát valódi kínszenvedés másodszor is végigülni, épp amiatt, mert előre tudsz minden rohadt utadba kerülő tragédiáról, és talán kétszer annyira lélekölő, mint első alkalommal. Most, hogy ismétlem a szériát, már akkor ki voltam borulva, mikor Henry megjelent a 7. szezonban. Mert tudtam, mi lesz. Igyekeztem úgy hozzáállni, hogy "na, most nem fogom megszeretni, Teddyvel nem fognak tetszeni, erős vagyok, utálni fogom őt és őket együtt". Ugyan már, kit akartam átverni? Ezt a csupaszív, elképesztően édes, jó humorú pasit hogy a fenébe lehet nem szeretni? Esélytelennek tartom, hogy van a bolygón akár csak egy Grey's Anatomy fan, aki ne zárta volna őt a szívébe. Ezért pedig csak még mérgesebb vagyok a készítőkre. Elénk dobják ezt a lényegében tökéletes férfit, aki még csak 35 éves, de már több mint 80 műtéten túl van, ugyanis ha elfelejtettem volna megemlíteni, Von Hippel-Lindau szindrómában szenved, vagyis egy genetikai rendellenességről van szó, ami sajnos már eléggé előrehaladott állapotban volt nála a 7. szezonos megjelenésekor. Sosem felejtem el az első találkozásukat, szinte azonnal beszédbe elegyedett a csinos doktornővel. A kettejük közt lévő kapocs rögtön láthatóvá vált, én meg, mint az őrült, shippelni kezdtem őket. Derült égből villámcsapás volt az egész, de komolyan. Elszontyolodtam, mikor kiderült, hogy Henry lánykérést tervez - ugyanis az egészségbiztosításával gondok voltak, a kórházi kezelésekre pedig nem telt neki, ezért nősülés volt a legjobb megoldás -. De az nem jött össze, végül Teddy felajánlotta a férfinak, hogy vegye el őt feleségül, és akkor ő tud neki segíteni. Végül összeházasodtak, az egész "érdekkapcsolatnak" indult, annak is titulálták, azonban mikor egyszer Henryt behozták a kórházba, mert rosszul lett, kiderült, hogy Teddyt jelölte meg értesítendő személynek, mert nem volt senkije rajta kívül, így a nőnek kellett döntenie a sorsáról. Henry érzéseket kezdett el táplálni a nő iránt, de eldöntötte, hogy nem mondja el neki. Annyira önzetlen volt a pasi, hagyta Teddyt, hogy úgy élje az életét, hogy nem köti le magát egy kvázi haldokló férfi mellett. Teddy randizgatott is, aztán mindig vitt Henryhez kaját, hogy együtt beszéljék ki, mennyire pocsék volt egy-egy randevúja. Ha jobban belegondolunk, a doki igenis kezdett belezúgni a férfiba, hiszen vele szívesebben volt, mint azokkal, akikkel találkozgatott. Mindössze ez még neki sem esett le. Ám valaki visszatért a nő életébe, akivel nagyon jól megvoltak. Még Németországba is kész volt elutazni Andrew-val, azonban Henry bevallotta neki, hogyan érez iránta, aztán rideggé vált Teddyvel szemben, mivel túl nehéz lett volna csupán barátként viselkednie vele ezután. A nőnek pedig fájt a távolságtartás, ez is közrejátszott abban, hogy rájött, nem utazhat el. Bement Henry kórtermébe, ahol megkérte a férfit, hogy keljen ki az ágyból, mert máshogy nem mondhatja el neki, amit akar...hát, én ott kész voltam. Ne tudjátok meg, mennyire vigyorogtam, mikor közölte a férjével, hogy kezd beleszeretni. Aztán az a csók, istenkém (igen, a fenti kép)! Az évadzáró legjobb momentuma volt, nem vicc. Ezek ketten alig pár rész leforgása alatt bemásztak a szívembe, és hiába igyekeztem így a második nézés során leszigetelni az érzelmeimet, hogy még véletlenül se jussanak el megint a lelkemig, nem jött össze a dolog. Teddy és Henry gond nélkül megint a kedvenceim lettek. A rohadt életbe. A 8. évadban lévő gyönyörű pillanataikat sem tudtam már úgy gondtalanul élvezni, mint mikor először láttam a szezont. Örülök, hogy kicsit boldogok lehettek együtt, de a tragédia elkerülhetetlen volt. Henry vissza akart menni az orvosira, ami miatt veszekedtek, aztán mikor Teddy hazaért, Henry már vért köhögött fel. A kórházban még kicsit együtt tudtak lenni, az egyik vizsgálat előtt Teddy még mondta is, milyen szexi lesz, hogy a férje medikus lesz, együtt fognak tanulni. Hihetetlen, hogy Henry még a rosszullétei közepette is mindvégig humoros tudott maradni. Még kaptunk egy utolsó csókot, aztán Teddynek rohannia kellett műteni. Henry műtéte előtt találkoztak volna még, de egyszerűen nem tudott elszabadulni a műtőből, így telefonon beszéltek. Az utolsó szó pedig, amit egymáshoz intéztek, a "Szeretlek" volt. Aztán Henry meghalt a műtőasztalon. Mindezt pedig el kellett titkolni az éppen életet mentő Teddy elől, nehogy összeomoljon és megölje a beteget. Addig végig abban a hitben tartották, hogy Henry él. A szívem ne tudjátok meg, hány darabra tört minden egyes percben, mikor Teddy azt ecsetelte, hogy ne adjanak sok nyugtatót majd Henrynek, mert attól félrebeszél és elkezd majd butaságokról csevegni mindenkivel. Aztán a műtét végén Cristina közölte vele a hírt. Még most is beleborzongok. Az, ahogy Teddy arcára ráfagyott a mosoly. Atyavilág...aztán, ahogy Henry holtteste felett sír. Na jó, nem megy. Erről nem tudok többet írni. A lényeg, hogy utána sokáig tartott, míg Teddy képes volt továbblépni és ki tudta mondani, hogy már özvegy. Ez igaz szerelem volt, és tudom, hogy örökké tartott volna, ha az írók feltett szándéka nem az lett volna, hogy még a boldogság apró szikrájától is megfosztják Teddyt és minket, nézőket. Ez van. Ettől még ők HOT AND SEXY, és ha elég erősen rákoncentrálok, el tudom hitetni magammal, hogy boldogan éltek, míg...

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!