Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)
Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
526. hét
Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3
Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Maricruz & Octavio
Viki véleménye (2016.05.16.): Az egyetlen ok, hogy belekezdtem ebbe a sorozatba, az Ana Brenda és Daniel Arenas volt, akiket a Teresában láttam. Igaz, hogy ott nem sok közük volt egymáshoz. Szerintem nem is volt közös jelenetük, ha jobban belegondolok. Mindegy is, a lényeg, hogy rohadt régóta nem vagyok híve az ilyen "szimpla" alapsztorival ellátott telenovelláknak. Mármint ez a "szegény lány és gazdag fiú találkoznak..." köntösbe bújtatott történet már nagyon unalmas, és tényleg csak akkor nézek ilyen novellát, ha olyan színész van benne, akit szeretek. Mielőtt egy kicsit részletesebben belemászom, leszögezném, hogy ettől függetlenül nem bántam meg, hogy megnéztem, de van 1-2 tényező, ami miatt örülök, hogy végre a végére értem. De majd erre is kitérek. Na szóval...ahogy az lenni szokott, a szegény, műveletlen kis Maricruz első látásra beleszeret Octavióba, aki a segítségére siet lóháton, jóban lesznek, végül a fiú, bár nem akarja megbántani a lányt, de kihasználja őt. Az ifjú Octavio csak szépen lassan szeret bele a tanulatlan Maricruzba, de persze sikerül akkor rádöbbennie, hogy mit érez a felesége iránt - igen, időközben elvette -, amikor már túl késő. Beismerem, a sorozat elejére már alig emlékszem, így nehéz felidézni. Mikor a csaj kiművelődik és újra találkoznak, akkor pörögnek fel igazán az események. Ugyebár közös gyermekük is született, csak Octavio már nem tapasztalhatta meg az apaságot, mert a neje még azelőtt kikerült az életéből, hogy kiderült volna, babát vár. Ebbe sem óhajtok nagyon mélyen belemenni, de az a lényeg, hogy amikor ismét keresztezi a sorsuk egymást, hiába pörög fel a sztori, a huzavona számomra tönkre is tette. Na nem a kémiával volt gond, hiszen az ezerrel működött, bámulatosak voltak! De ez a "veled-nem veled-mégis veled-mégsem veled" baromság az agyamra ment. Igen, a telenovellák alapjáraton erről a hercehurcáról szólnak, de nem is tudom...itt valahogy irtó idegesítően lett tálalva az egész. (Ebben Trokán Nóra hangja sem segített, aki szerintem rohadtul nem passzolt Ana Brendához.) Őszinte leszek: a sorozat utolsó 50-60 része kikészített idegileg, ami nem jó arány, tekintve, hogy 162 részes szériáról beszélünk. Ezek ketten alig voltak együtt a sorozat folyamán, inkább fasírtban voltak, sőt olykor több epizódon át még közös jelenetük sem volt. Ergo megfosztottak engem a bravúros kémiájuktól! A legröhejesebb az volt, hogy mivel mindketten makacsok, így hiába mondták ki a széria vége felé, hogy egymásba szerelmesek, és igazság szerint már semmi konkrét nem állt az útjukba, hogy együtt legyenek, ők mégis inkább vagy távolmaradtak a másiktól vagy keresztbe tettek neki. Mint az óvodások, de komolyan. Mert ha valami "hűűű, de nagy" akadály állt volna köztük, azt mondom, oké, megértem a szitut. De semmi extra nem volt, mindössze félre kellett volna tenni a csökönyösségüket, legfőképp Maricruznak, mert ő volt a rosszabbik eset, és szépen együtt lenni. Így a kínszenvedéstől átitatott utolsó pár részben mást sem hallgattam, mint a szeretlek szó különböző megnyilvánulásait és a nevetséges és felesleges távolságtartást. És mikor máskor jöhettek volna végre újra össze, mint az utolsó részben. Csakhogy így meg "túl hamar" volt az egész. Mármint hiába vártunk baromi sokat, ennek a hátulütője meg éppen az volt, hogy nem volt reális azok után, milyen sokáig ellenkezett Maricruz, hogy hirtelen, mint derült égből villámcsapás, csak úgy megbocsásson. Furcsa volt az egész. Persze úgy örültem a boldog befejezésüknek, mint majom a farkának, ugyanis ők aztán nagyon megérdemelték. Itt inkább írói hibáról van szó. Ettől még HOT AND SEXY a drága páros, ez pedig kőbe van vésve!
Piper véleménye (2017. augusztus 10.): Hűűűha, hol is kezdjem? Talán ott, hogy anno nagyon hosszú ideig vezettem is a sorozatról egy lapot, talán ti is találkozhattatok vele. Bizony én vagyok az a személy (akinek amikor még volt bőven ideje) régen folyamatosan telenovellás oldalakkal kedveskedett nektek, aminek köszönhetően szerencsére a legtöbbetektől rengeteg szeretetet kaptam, ezért örökké hálás is leszek, a hideg, rideg, ócsároló kommentekről pedig mint minden szerkinek nekem is az a véleményem, hogy nézzen magába aki ezeket írja és gondolkozzon el egy kicsikét azon, hogy milyen sok munkája lehet egy szerkesztőnek... No mindegy. Tehát, számomra amit Ana Brenda Contreras (aki mellesleg a Televisától a kedvenc színésznőm) és Daniel Arenas levágott kémia szinten, szerintem taníthatatlan! Egész egyszerűen TÖKÉLETESEK EGYÜTT! <3 Igaz számomra az örök favorit Ana Daviddel marad. <3 (2018-as sorozat) Imádtam a Maricruz-t, de ahogy Viki szavaiból kiveszem, én is egyetértek vele abban, hogy eszméletlen idegesítő volt, hogy ennyi adag részen keresztül alig volt valami közös pillanata a párosnak, mert ha nem éppen Maricruz volt hajthatatlan a bosszúvágytól és sértő lett volna az önbecsülésének az Octavio-val való találkozás, akkor éppen valami riherongy ált közéjük. Azért persze csak endgame-t kaptak, viszont örültem volna és a sorozatot is még jobban megdobta volna, ha ez a sok rész azért legalább 80%-os együttélést, szerelmet és mi egymást is rejtett volna a páros terén. Aminek nagyon örültem, hogy már az elején bevitték azt, hogy Maricruz igazi dámaként, María Alejandra (aki a férfiak mindene lett hirtelen) néven teljesítse be édesapja álmát és a saját bosszúját, valamint a legédesebb dolog, amitől egész egyszerűen ujjongtam, hogy kislánya született a főszereplő párosnak, már az elején!! Ami örök időkre egymáshoz kötötte őket. Igaz, hogy Octavio-nak a másik nejétől is született egy fia, de mindig az volt az érzésem a kis Lupitát valahogy sokkal inkább a magáénak érzi és őt jobban szereti, mert ugyebár a szerelmétől született. Octavio fia amúgy Simona-nál, az anyjánál maradt, aki az újdonsült orvos férjébe szeretett bele. Jó megoldás is volt ez. Ahogy az is, hogy Alfonso szülei úgy tekintettek Lupitára, mintha az ő unokájuk lenne és a szülei a gyerekeik. Istenem, nagyon megható volt! <3 Imádtam María Alejandra és Octavio minden egyes édes közös pillanatát és megmozdulásukat, szerelmes perceiket és ahogy Lupitát szerették. <3 *-* Az esküvőjük is remekül lett megoldva, és nem mintha ne értsetek félre én olyan kis akármi lennék, de szerintem manapság már egy televisás novellában több az ágyjelenet. :) Szóval még egy második nászéjszaka, egy "normális" nászéjszaka igazán kijárt volna nekik. :) És őszintén mondom sosem bántam meg, hogy megnyitottam ezt a lapot, hiszen ahogy majdnem minden lapomnak köszönhetően egy-egy igaz barátra leltem a való életben, úgy ennél ez ugyanígy igaz volt, mellesleg drága Viki barátnőmet is egy ilyen szituációnak köszönhetem, és mint kiderült nem is laktunk egymástól olyan messze. :) Az ilyen barátokért vagyok hálás mindörökké a sorsnak és Istennek és persze értetek, kedves, őszinte lelkű látogatóink! <3 María Alejandra és Octavio mi más is lennének, mint HOT AND SEXY! Butus is lennék, ha máshogy döntenék.