Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)
Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
526. hét
Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3
Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Hayley & Jackson
Viki véleménye (2016.06.20.): Nem tudom, honnan kéne megközelítenem a dolgot. Számos ellenérvem van a páros mellett, ugyanakkor beismerem, hogy van 1-2 olyan tényező, ami miatt nyugodtan kijelenthetjük, hogy jó párt alkottak. Igazság szerint meg tudtam volna őket szeretni együtt, ha a szívem ne tartozna erősen a Hayley-Elijah duóhoz. Mármint Jackson egy nagyon rendes pasi volt, aki mást sem akart, mint Hayleyt, később pedig a lány gyermekét is boldognak látni, biztonságban tudni. Mondhatjuk úgy, hogy ez volt az ő elrendeltetése, a feladata. És mindent összevetve remekül csinálta, egy rossz szavam nem lehet a srácra...azt leszámítva, hogy ő az egyik oka annak, hogy olyan sokáig nem élvezhettem a csodás Haylijah pillanatokat. Ebben Hayley elvei is jócskán szerepet játszottak, hiszen nem akarta megcsalni Jacksont, mivel ígéretet tett. Jaj, de belevágtam a közepébe. Röviden és tömören megpróbálom körülírni a kapcsolatukat. Az 1. évadban kezdődött, szinte rögtön azután, hogy Hays végre többet megtudhatott a múltjáról. Így sodródott az útjába Jackson, aki először farkasalakban vigyázott a lányra, és akiről kiderült, hogy a családjaik őt szánták kiskoruktól kezdve Hayley férjének. Bár a lány alaposan beleszeretett Elijah-ba (hála az égnek, mert a shipper énem csak őket akarja :D *-*), Jacksonnak csupán csak jó barátja volt, de végül a 2. évadban a falkáért, a családért kénytelen volt félretenni az érzéseit és hozzámenni Jacksonhoz. Csak így tudta biztonságban tartani a farkasokat, egy szövetség által. Szépen lassan amúgy közelebb került Jacksonhoz, volt is néhány...öhm...intimebb, meghittebb momentumuk, de abban biztosak lehetünk, hogy nem lett a férfiba szerelmes. Sajnálom is Jacket, mert megérdemelt volna valakit, aki tiszta szívből tudja szeretni. Azt amúgy tényleg imádtam, ahogy Hayleyvel bánt, nagyon édes volt vele szinte végig. Az pedig pláne szíven talált, ahogy a kicsi Hope-pal viselkedett. Igazi apafiguraként, pedig nem is ő volt az igazi édesapja, hanem ugyebár Klaus. Ez az ember elképesztő volt, sok tekintetben. Minden nő oda lenne, ha ilyen úriember lenne az oldalán...ezért is érzem vacakul magam, amiért mégsem tudtam igazán őszintén örülni a Jayley jeleneteknek. Egyszerűen nem ment. Annyira durván Haylijah rajongó vagyok, hogy ezen a felálláson kívül másikat nehezen tudok még csak elviselni is. Jayleyt próbáltam megszeretni, el nem tudjátok képzelni, mennyire, de erősebben munkálkodott bennem a "váljatok már el" érzése. Végül a 3. évadban lezárult a páros története. És bár csak erre vártam már kb. egy szezon óta - az esküvőjükkel kezdődően -, de a fenébe is, nem akartam, hogy ilyen véget érjen. Hayley és Jackson a mocsárban együtt töltöttek egy délutánt, legalábbis ez volt a tervük. Mást sem akartak, mint kicsit lazítani, vidáman eltölteni a napot, erre a Strix elrabolta őket. De nem ez a legszörnyűbb. Később Tristan Hayley szeme láttára tépte ki Jackson szívét. Na, itt zokogtam, mint egy óvodás, akinek elvették a játékát. Igen, epedve vártam, hogy lezáruljon a történetszáluk, de nem így, basszus! Ez nem volt fair egyikükkel szemben sem. Csak az vigasztal, hogy ha egy kicsit belegondolok, tudom jól, hogy Hayley túl tisztességes lett volna ahhoz, hogy valaha is elváljon Jacktől. Még a szerelmét is feláldozta, és életük végéig Jackson mellett maradt volna. Ez fix. És ez az a gondolat, ami segít, hogy elfogadjam. Mert Jack igenis jobb véget érdemelt volna...azonban bármennyire is fényeztem most őt/őket, a páros akkor is SO NOT, mert még ha meg is volt egy alapszintű kémia - felrobbanós semmiképp, ha engem kérdeztek -, de a szerelem hiányzott, hiszen ahogy írtam is, Hays szíve másé volt. Plusz én inkább Jayley barátságát szerettem. Az volt az igazi. És az hiányozni is fog.