Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)
Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
526. hét
Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3
Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Carrie & Al
Viki véleménye (2016.06.29.): Atyaég, hogy én mire vállalkoztam ezzel a párossal...Tanya és Roe esetében könnyebb dolgom volt, mert ők nem a főszereplő páros voltak, ráadásul az 1. évad végével az ő történetszáluk is lezárult. Azt valahogy könnyebben felidéztem, főleg mivel én csináltam róluk a zenés videót. Azonban Carrie és Al a főszereplői a Felejthetetlen sorozatnak, plusz az ő sztorivonaluk kuszább is, természetesen hosszabb is, mivel a sorozat teljes 4 szezonja lényegében körülöttük forgott, nyilván. És mivel én a szériát 3 éve kezdtem el nézni, aztán másfél évad után megakadtam, majd pedig most pár hónapja folytattam és fejeztem be...hát beismerem, az elejére már alig emlékszem. Azért muszáj megpróbálnom felidézni, hiszen ez a páros megérdemli, hogy egy tisztességes modult dobjak össze róluk. Amennyire csak tőlem telik. Amire garantáltan emlékszem, azt természetesen leírom. Azt röviden tudnotok kell, hogy azért is Felejthetetlen a sorozat címe, mert Carrie-nek van egy különleges "betegsége". Mindenre emlékszik. Tökéletes memóriával van ellátva, amit csak lát, elolvas, amit hall, azt vissza tudja hozni pontosan úgy, ahogy elhangzott vagy le volt írva. Bámulatos, igaz? Amúgy mindketten nyomozók, és a pilotban kiderül, hogy sok évvel korábban már együtt dolgoztak, sőt együtt is voltak, de aztán elváltak útjaik szakmailag és a magánéletben is. Egy gyilkossági ügy sodorja őket újra össze, ugyanis Carrie szemtanú egy gyilkosságban, és Al hallgatja ki...nagyon kínos, egyben kémiával teli az első közös jelenetük. Természetesen már az alapján tudtam, hogy oda leszek értük. Ez 4 szezon alatt kicsit sem változott, sőt egyre jobban imádtam őket. Na, de vissza az elejére. Carrie segített az ügyben, aztán visszament végül a rendőrséghez, ugyanis korábban egy személyes ügy miatt lépett ki, amit most végre felgöngyölíthet, ha újra zsaru lesz. Nem mennék bele komolyabban a részletekbe, legyen elég annyi, hogy baromi érdekes az a sztoriszál is. És ez a teljes 1. szezonon át tart. Közben amúgy Carrie és Al nem találnak újra vissza egymáshoz - 9 éve már, hogy egy párt alkottak a munkában és a magánéletben is -, de szerencsére visszaemlékezős jeleneteket láthatunk, amik alapján csak még inkább leszűrtem, hogy igen, ezek ketten zseniális kémiát produkálnak. Ez nagyban Poppy Montgomery és Dylan Walsh érdeme, akik közt tényleg vibrál a levegő. Egyébként sajnos arra muszáj kitérnem, hogy a sorozat 4 évadja során igazság szerint nem jöttek újra össze. Tudom, ez most lehet, hogy kedvgyilkosan hatott azoknak, akiket érdekelni kezdett a páros és a sorozat, de higgyétek el, ennek valójában semmi jelentősége. Még ha ez hülyén is hangzik most. Ugyanis bár nem jöttek ismét össze, de a szikrák csak úgy csapkodtak körülöttük mindvégig. Plusz olykor egy-egy ügy kapcsán közelebb kellett kerülniük egymáshoz, néha csókolóztak is. De a legfontosabb, hogy teljesen nyilvánvaló volt, hogy az érzéseik még a sok év elteltével sem múltak el. Mindössze nem beszéltek róla. Öreg hiba. Azonban mivel egymás partnerei voltak a munkában, előbb New Yorkban, aztán a 2. szezontól kezdve Los Angelesben is, természetesen rengeteg közös jelenetük volt, ahogy már célozgattam is erre. És bizony bőven voltak szurkálódások köztük, a lehető legjobb értelemben. Folyton valami flörtölgetős vagy épp kissé perverz beszólást intéztek a másik felé, amiken mást sem lehetett, csak ezerrel vigyorogni. Ezt a párost tényleg lehetetlen nem shippelni. Arra még muszáj kitérnem, hogy a 3. évad végén végre elcsattant egy olyan csók, aminek konkrétan nem volt munkahelyi oka. Egyszerűen csak Al megcsókolta a nőt, akibe még mindig szerelmes, mert kijött rajta a stressz, ugyanis majdnem elveszítette Carrie-t egy nyomorult vírus miatt. Azonban amikor azt hittem, ennek lesz valami mérvadó utóhatása, a 4. évad kezdetével szembesülnöm kellett azzal, hogy semmi nem változott. Vagy legalábbis alig. Oké, szóba jött a dolog, sőt Al benne lett volna a folytatásban, de Carrie a szokásos piszkálódó stílussal lepattintotta. Egyébként továbbra is rohadt cukik voltak, de ez kicsit rosszul érintett, hiszen már olyan sokat kellett várnom rájuk. Amikor pedig megtudtam, hogy a 4. szezon az utolsó, úgy szorítottam össze a kezeim, hogy szurkoljak a normális lezárásért a páros számára, hogy kb. véraláfutásos lett mindkettő...kis-nagy túlzással. Értelmetlen volt. Sőt semmit nem értem el vele...vagy épp az ellenkezőjét. Szerintem sosem fogom tudni feldolgozni ezt a sorozatzárót, és nem tudom megbocsátani, hogy kasza lett a sorozat...miért kellett így lezárni? Na jó, beavatlak titeket, mert így most nem érthetitek a kiakadásomat. A finálé végén Al megmentette Carrie-t attól, hogy megöljön valakit - hosszú sztori, tessék nézni a sorozatot, a 2.-tól rövidek az évadok ;) -, és már akkor látszott abból, ahogy egymásra néztek, hogy oké, ennyi, megkapom az áhított endgame-et, amire évekig várattak minket az írók. Az utolsó percben Carrie és Al a parton sétáltak, a férfi pedig végre kimondta a mágikus szavakat. Igen, szerelmet vallott Carrie-nek, velem meg madarat lehetett fogatni...kb. 5 másodpercig, ugyanis mikor Carrie már épp belement abba, hogy ismét egy pár legyenek, valami mesterlövész a szíve tájékán meglőtte Alt!!!! Konkrétan az lett a vége, hogy a haldokló férfi mellett térdelve üvölt és sír Carrie. Hát ez remek...pocsék a vége, megbocsáthatatlanul szörnyű, még nagyon a fantáziám sem tudja megszépíteni a jelenetet, a jövőképnek így kb. nyoma sincs, de amúgy bátran ajánlom megnézésre a sorozatot. A párost imádnátok, ezt garantálhatom. Remélem, nem meglepő, hogy HOT AND SEXY!