A hónap párosa

CATALINA & RAMÓN
2024. április
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Piper szerint: Először is köszönöm Vikimnek, hogy ennyire csodálatos képet választott az én két kis drágámról! <3 Mint már láthattatok korábban is bejegyzést tőlem, nem régen, talán pár hete fejeztem be végre a "Beépített Szépség" telenovellát, amiben mindvégig azt hittem Blanca és Eduardo lesz a kedvenc párosom. (Egyébként a sorozat, ha igaz, most lehet úgy 10 éves és Vikim is éppen folytatja. :) ) Végül egy hatalmas fordulat történt, amire nem számítottam és Catalina és Ramón sikerült még inkább elrabolja a szívemet. Ugyanis annyira tökéletesek együtt és imádtam a közös szerelmi sztorijukat is, nagyon! <3 Ugyan még modult nem írtam róluk, de ami késik, nem múlik, viszont a blogbejegyzésben már azért egy bővebb leírást adtam a közös sztorijukról, bízom benne, hogy mindenkinek tetszett. A lényeg dióhéjban: Catalina és Ramón sok mindenben hasonlítanak egymásra, mindkettejüket megcsalták, mindkettejük (bár Catalina később) elveszti a családtagjait, mindketten áldott jó lelkek, sőt megkockáztatom, hogy ők ketten a sorozat majdhogynem legjólelkűbb karakterei. Tulajdonképpen ők eleinte csak munkatársak, jó barátok voltak és az, hogy összejöttek tulajdonképpen mások ármánykodásának volt köszönhető. Ugyanis Cristóbalt tőrbe csalta Mariana és sikerült elhitetnie vele, hogy a barátnője (Cata) megcsalja őt Ramónnal, mire Cristóbal engedett a vágyainak és, - mivel úgy is Mariana volt mindig is a rögesztméje, vagy szerelme, ezt máig nem tudom eldönteni - valójában ő csalta meg Catalinát, aki Mariana mesterkedésének köszönhetően, rajta is kapta az ágyban a párost. Hasonlóképpen, bár a véletlennek köszönhetően, de ugyanez történt Ramónnal, aki meg az akkori menyasszonyát, Karinát kapja rajta az ágyban a legjobb barátjával, Jorgeval. Ezt a bánátát Ramón később pont Catalinának sírja el, aki nagyon megértő vele és ott kezd el tulajdonképpen elindulni köztük egy mély barátság, később Cata is elsírja a bánatát Ramónnak. Folyamatosan elkezdik egymást támogatni, egymás mellett állnak mindenben és egyszer csak, maguk sem veszik észre és elkezdenek érzéseket táplálni egymás iránt. A kapcsolatukat azonban megnehezíti a tény, hogy mindketten egyelőre másokkal járnak és Catalina ráadásul férjhez is megy, de ekkor már valójában Ramónt szereti és nem tudja őt kiverni a fejéből, Ramón ugyanígy van Cataval. Majd végül egyszerűen képtelenek parancsolni az érzelmeiknek és folyton egymás karjaiban kötnek ki, ráadásul Ramón nagyon hálás Catanak abban is, hogy egyedül a lány hisz (a közeli barátai közül) a fiú ártatlanságában és eléri, hogy ki is hozzák a szerelmét a börtönből. Itt megint lesz egy kis széthúzás kettejük között, mikor Ramón rájön, hogy valójában Cata apja juttatta őt börtönbe, hogy így tartsa távol a lányát a fiútól, de Cata szegény erről korábban semmit sem tudott és dacolt az apjával, hogy kihozza Ramónt a börtönből, amikor rájött az igazságra. Később Cata és Ramón sikeres nyomozást hajtanak végre együttesen Adriano mellett. Végül Catalina és Ramón már tényleg nem bírták tovább egymás nélkül és egy szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt egymással és miután lefeküdtek, gyakorlatilag már járni is kezdtek egymással, hiszen ekkor már Catalina amúgy is válófélben volt Cristóbaltól, stb. Egy ideig nagyon boldogok egymással, majd jó időre szakítanak egymással, amiért Cata tévesen azt hiszi, Ramón átejtette őt az apja ügyével kapcsolatban. Itt aztán Ramón részéről egy csomó féltékenykedés van Cristóbal miatt, stb, stb. Végül aztán a lány rájön, hogy az apja csak Raquel bábja volt és a sorozat vége felé megbocsát Ramónnak, aki végig nem szűnt meg szeretni a lányt (ami egyébként kölcsönös volt Cata részéről is) és minden követ megmozgatott, hogy visszaszerezze őt, ami nekem nagyon tetszett, végül pedig újra összejöttek és boldogabbak voltak, mint valaha, sőt még ők lettek az Árvaház új vezetői és csodálatos endgamet kaptak, Cata és Ramón forever!! <3 ^^ (Jelen pillanatban egyébként kb. ők a másodikak nálam a telenovellás párosok listáján. :) )

Viki szerint: Tudom, milyen sokat jelent Pipernek ez a páros. A bejegyzésében leírtak és az általa szerkesztett zenés videó alapján én is imádni fogom őket, de még nem tartok ott a sorozatban, hogy akár egy jelenetük is lett volna. Azért igyekszem vele, mert bár szerintem nekem nem ők lesznek a La Impostora-ban (A beépített szépség) a favorit párosom, de mint írtam, garantáltan odáig leszek értük. Julieta Grajales és Edgar Iván Delgado között csodásan működik a kémia! Hozzáteszem ahhoz, amit drága szerkesztőtársam már fentebb leírt, én imádni fogom Mariana kavarását, ugyanis hatalmas Mariana-Cristóbal fan vagyok, szóval nekem csak jó, ha ő bekavar Catalina és Cristóbal kapcsolatába, hogy aztán Cata sodródhasson az igaz szerelméhez, Ramón-hoz, én meg nézhessem Mariana és Cristóbal kettősét. :P <3

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

450. hét

Viki véleménye: Pontosan ma (április 15.) van a világ egyik legtehetségesebb színésznőjének, Kimberly Dos Ramos-nak a szülinapja. Szóval mindenképp vele kapcsolatos zenés videót terveztem a héten ide kitenni. Aztán ahogy filóztam, kivel pakoljam ki a csodanőt, eszembe jutott, hogy Eugenio Siller is nemrég, konkrétan április 5-én ünnepelte a születésnapját. Így nyilván a 2015-ben elkészült közös sorozatukra esett a választásom. A Quién es quién? egy igazi mestermű, ajánlom mindenkinek megtekintésre. Eugenio ikreket alakít, Kimy pedig egy igazi tündérke benne. Konkrétan ebben ismertem meg mindkettejüket még 2016-ban, amikor leadta nálunk is premierként az Izaura TV. A magyar címe: Éld az életem. Vessétek bele magatokat, nem fogjátok megbánni! Az ő szerelmi sztorijuk a legnagyobb kedvencem a telenovellában, noha van benne bőven értékelhető romantikus sztorivonal. De amit Kimberly és Eugenio adtak nekünk közös erővel, az maga a színtiszta varázslat! Gyönyörű ez a videó szerintem, hát még a dal, amire készült, ugyanis bónuszként az egyik kedvenc előadóm, Luciano Pereyra egyik legszebb dalára szerkesztették. <3

Piper véleménye: Juj, de édesek ezek ketten! ^^ Egyébként Kimberlyt és Eugeniot is imádom!! Nekem is hatalmas kedvenceim és együtt is nagyon cukik, mármint a karakterik, már csak ezen rövidke videó alapján is látszik. Utólag is Isten éltesse mindkettejüket! Egyébként anno asszem úgy is voltam vele, hogy adok egy esélyt a telenovellának, csak még nem jutottam el odáig, de ami késik nem múlik, tuti kedvelni fogom együtt őket. :) Mindketten amúgy több partnerükkel is remek kémiát alkotnak. Míg Kimberly eddig nálam is Gonzaloval viszi az első helyet, hozzáteszem, jórészt miattuk is kezdtem el a Tierra-t, amit anno Vikim ajánlott nekem, ami egy fajta vigasz lesz számomra azok után, hogy a 'La Deselmada"-ban elég csúnyán elbántak szegények szerelmi sztorijával, ahogy amiatt már drága szerkesztőtárs barátnőm is sokat bosszankodott. Míg Eugenio, hát Paulával imádtam, de ugyanúgy Maiteval is, szóval nem látom akadályát, hogy szeressem őt ugyanannyira Kimberlyvel és Dannaval is, bár szerintem nekem is előbbivel, Kimivel lesz benne a kedvencem. :) Kíváncsian várom hát, milyen lesz a telenovella! ^^

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Cordelia & Angel

Viki véleménye (2017.12.16.): Már ezer éve szerettem volna megírni ezt a modult...kb. már 2015 őszén, de valahogy mindig elmaradt. Először újra akartam nézni a sorozatot, hogy mindenképp normálisan össze tudjam foglalni a párost, hiszen Cordy és Angel megérdemlik, hogy ne egy pár soros kritikát üssek össze róluk. Nos, a jeleneteiket áttekertem, de az újranézésből nem lett semmi. Viszont már nem akarom és nem is tudom tovább halogatni a dolgot. Cangel az egyik legnagyobb shippem mindörökké, gondoltam, érdemes ezzel kezdenem. Rohadtul imádom a párost, és soha nem leszek képes túllépni azon, mennyire tönkretették őket az írók. Mielőtt mélyebben belemegyek a témába, muszáj azzal kezdenem, hogy a Buffy-Angel univerzumot szeretem összevetni a Vámpírnaplókéval, ugyanis számtalan párhuzamot tudok vonni a sorozatok és a karakterek közt. Ha valaki látta mindhárom szériát, akkor pontosan tudja, mire gondolok. Véleményem szerint Cordelia és Angel mondhatni Caroline Forbes és Stefan Salvatore "megfelelői" ebben a világban. Félre ne értsetek, nem ugyanolyanok, mindössze több közös pont, hasonló jellemvonás és történetszál övezi a karaktereket. Nekem Steroline az etalon páros, már ezt is tudhatjátok, ha rendszeresen jöttök az oldalra. És bizony, Cangel-t sem véletlenül zártam ennyire a szívembe. Nem hiszem, hogy normálisan ki tudom fejezni, mit jelentenek nekem. A Buffyt sem ma láttam, de úgy rémlik, abban jeleneteik sem igazán voltak, ami nem is gond, hiszen ott még a Buffy és Angel szerelem volt a képünkbe nyomva. A testvérsorozatnak azonban már az első epizódjában újra összefutottak valami menő partin, ahol Cordelia ezerrel próbált előrelépni színésznőként. Az első 3 évad határozottan a legjobb a páros szempontjából, meg úgy egyébként is. Sőt nem titkolom, számomra a negyedik kb. nem létezik. Szörnyű volt, gyűlöltem, főleg Cordy és Angel története miatt, ami ott lett teljesen és végérvényesen elcseszve. A színésznő sem tért már vissza utána az utolsó évadra. Oké, egy rész erejéig mondhatni visszakaptuk Cordyt, és egész szép lezárást kaptak, ha nem számítom bele a tényt, miszerint nem lehettek endgame. Tessék, már megint úgy előreszaladtam, és megállás nélkül csapongok. Nézzétek el nekem, kérlek! Szóval első évad... Cordelia még ugyanolyan sznob volt, mint a Buffyban, bár itt már nem olyan undok, az biztos. Már a pilot epizód végén csatlakozott Angelhez és Doyle-hoz a magánnyomozói irodában, hogy segítsen. Bár az is igaz, hogy ekkor még nem önzetlenségből, hanem a megélhetés miatt. A fordulópont igazából akkor jött el, amikor az évad felénél Doyle meghalt, és átadta a látomásokat Cordeliának, aki ezek után időről időre víziókat látott, amikkel az egyre bővülő csapatnak segített az ügyekben. Nem lehet rendesen szavakba önteni, mennyire imádtam a lány jellemfejlődését, legfőképp pedig a kapcsolatának alakulását Angellel. Először a barátságuk mélyült el egyre jobban, aztán a következő évadban érződött egy ponton, hogy valami megváltozott köztük, és ez talán több annál, mint amit bevallanak saját maguknak. A legnagyobb változás a harmadik szezonban történt, amikor Angel rájött, szerelmes Cordyba, hiába próbálta tagadni, pedig egyre többen világítottak rá a csapatból. A legnagyobb katyvaszt Groo okozta, akit a második évad végén ismerünk meg, és a harmadikban pont akkor tér vissza Cordelia életébe, amikor Angel épp azon van, hogy elmondja Cordynak, mit érez iránta, és hogy lehetne több is köztük, mint barátság. Aztán a szezon végén Groo szembesíti Cordeliát az Angel iránti érzéseivel. Már majdnem sikerül a szerelmeseknek végre találkozni, hogy megbeszéljék a dolgot, és bizonyára össze is jönnének, ám a fránya sors közbeszól. Cordy bevégezte látói feladatát, ezért egy másik dimenzióba kerül, Angel pedig egy széfszerűségbe vagy mi a fenébe lesz bezárva, és a tenger fenekére kerül. A negyedik évad elején egy saját álomvilágban van, amiben mindannyian boldogok, ő meg együtt van Cordeliával. Jaj, de szeretném ignorálni a negyedik szezont, basszus...röviden és tömören, Cordy is visszatér az évad elején, de már nem önmaga. Néhány rész elteltével megtudjuk, hogy gyereket vár (mégpedig Angel fiától, de ez bonyolult), pontosabban egy gonosz istennőt, és végül is Cordelia lelke már nincs is a testében, hanem az istennő irányítja. Miután világra jön, Cordelia kómába kerül. Ez az idióta sztorivonal amúgy azért kellett, mert Charisma Carpenter, aki Cordyt játssza, teherbe esett, aztán az alkotók emiatt pikkelni kezdtek szegényre. Legalábbis totál ez jön le nekem a negyedik évados őskáoszból. Ugyebár ahogy már említettem, nem is tér vissza állandó szereplőként, hanem az ötödik évadban csak egy részben látjuk újra. Konkrétan az a sztori, hogy bár a teste még mindig kómában van, de a lelke kvázi testet öltött, hogy elvarrhassa a szálakat, segítsen a barátainak...Angellel még egy érzelmes, gyönyörű csók is elcsattant. Ám ezután telefonon felhívták a férfit, hogy közöljék vele, Cordelia meghalt. Lényegében Angel ekkor jött rá, hogy Cordynak csak a lelke volt ott vele. Ha csak eszembe jut, sírhatnékom van. Persze, végül is mondhatjuk azt, hogy szép lezárás a csók meg az előtte lévő lelkizés köztük, de akárhogy nézem...akkor sem lett ez endgame. Ettől pedig kiborulok! Ők annyival többet érdemeltek ennél! Charisma és David Boreanaz kémiája körülírhatatlan, és az első három évadban annyi mindenen mentek keresztül, végül mindketten rájöttek, milyen nagy szerelem is az övék. Erre Cordy lelke továbblép, Angel meg átélhette egy újabb szerelme elvesztését. Ahogy erről többször is szó volt, Buffy volt az ő nagy szerelme. (Belátom, szerették egymást anno, de már leírtam a moduljukban, hogy Bangel rohadtul nem életem shipje.) Azonban ezer százalék, hogy Angel számára Cordelia volt az IGAZ SZERELEM!!! Ebben pedig nincs vita. Lelki társak voltak, ez többször is megmutatkozott. Voltak mélypontok, természetesen. Például ott volt a második évad közepe, amikor Angel elküldte a csapatot, Cordy eléggé berágott rá, nehezen bocsátott meg neki. De köztük még az évődések is fantasztikusan működtek, és imádtam nézni őket. Még emlékszem, hogy én mikor kezdtem el shippelni ezt a csodapárt. Az első évad legvégén. Bizony, nem azonnal. Mármint az elsőre feltűnt, hogy vannak köztük szikrák, és az is világos volt, hogy Angel még úgy is sokkal jobb Cordeliával, mint Buffyval, hogy ugyebár Cordy és közte nem történt semmi az első szezonban. Persze csak azt a csókot leszámítva, amit a lány azért adott neki, mert azt hitte, csók által szabadulhat meg a látomásoktól. :D Meg is beszélték akkor, hogy egyikük sem érzett semmit a csóktól. És látszott, hogy ezt őszintén mondják mindketten. Szóval az igazat megvallva hiába láttam volna bármi komolyabbat is köztük...akkor ez még valóban "csak" szimpla barátság volt. Ám a szezon végén, amikor kínzó látomások gyötörték a lányt, Angel szörnyen aggódott érte, szinte végig vele volt a kórházban, fogta a kezét, elmondta, hogy mekkora szüksége van rá, aztán az a vigyor az arcán, amikor sikerült megmenteniük Cordyt...nos, mindent elárult nekem. Ha már itt tartunk, soha senki mellett nem mosolygott úgy, mint Cordelia közelében. Buffyval se!!! Tudtam, hogy ez több mint barátság, még ha nem is veszik észre. Lassan pedig tényleg átfordult a dolog, amit öröm volt nézni. Nekem mindig a harmadik évad lesz a kedvencem, ehhez kétség sem fér. Darla és Angel kisbabája, Connor tündéri volt (míg fel nem nőtt, de ez nem tartozik most ide). És odáig voltam azokért a momentumokért, amikor együtt voltak a kicsivel. Tényleg olyan benyomásom volt, mintha ők egy család lennének. Rajongtam a féltékenykedős jelenetekért is. Főleg persze Angelnél volt ez észrevehető, amikor Groo képben volt, de azért Cordy-n is látszott, pláne amikor felbukkant a terhes Darla. Istenem, annyi gondolat kavarog bennem Cangel-t tekintve, annyi mindent szeretnék még leírni róluk. Például azt, hogy igazság szerint egy igazi csók sem csattant el köztük, kivéve az ötödik szezonos búcsúcsókot. Hiszen akárhogy próbálom végiggondolni, vagy szellemek befolyása miatt estek egymásnak (hiába voltak az érzések őszinték, akkor sem egészen szabad akaratból csókolgatták egymást), vagy csak illúzió volt az egész, ábrándkép, vagy mint már említettem, Cordy próbált elérni valamit...de egyedül a búcsúcsókjuk volt valódi, még ha csak Cordelia lelkéről is volt szó. Mondjuk ettől még minden képzelt romantikus pillanatukat imádom, csak örültem volna, ha valósággá vált volna, és legalább néhány részben egy párt alkottak volna. Többször is kimondták az évadok alatt, hogy szeretik egymást (Cordy biztos), de sosem szerelmi vallomás formájában. Ez fáj. Rohadtul. Annyira törődtek egymással, sőt egy idő után félszavakból megértették egymást, ami csak még szebbé tette a kapcsolatukat. Rengeteg említésre méltó jelenetük van, de nem megyek bele még jobban, így is regényt írtam. Meséljen tovább helyettem a lenti zenés videó, illetve az, amit még ide belinkelek. Próbálom azzal a képzettel nyugtatni magam, hogy túl tökéletesek voltak az endgame-hez... ettől még tudom, hogy a 250 éves vámpír szívében örökre beékelődött a cserfes, folyton csacsogó Cordelia, mégpedig a legelőkelőbb helyre! Természetesen HOT AND SEXY, ebben egy másodpercig sem lehet kételkedni, ha elolvastátok a hosszú ömlengésem.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.