A hónap párosa

VALERIA & NICOLÁS
2025. szeptember
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)

Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

526. hét

Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3

Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Stella & Joe

Piper véleménye: Most egy újabb számomra szívemnek kedves és bűbájos tiniszerelemről fogok kritikát írni nektek. Amikor még kisebb voltam, - a mai napig is nézem a Disney-t - nagyon megkedveltem a három jópofa tesó sorozatát, a "Jonas"-t. Azon belül is Stella és Joe voltak a kedvenceim, így nagyon örültem, amikor kezdett valami kialakulni köztük, hiszen már akkor is észrevehető volt, az a TÖKÉLETES kémia, amivel Chelsea Staub és Joe Jonas rendelkeztek. Minden részt megnéztem és örömet okozott. Már elég régen láttam utoljára. A történet valahol ott kezdődött az elragadóan bűbájos pároska között, amikor Stella bemutatkozott, mint a fiúk menedzsere és stylelistja és egyik legjobb barátja már egészen kicsi koruk óta. Mindegyik fiúval remek testvéries viszonyt ápol, azonban az egyikkel, Joe-val mindig valahogy több volt közöttük pusztán jó barátoknál és egyáltalán nem hugi-báttyó viszonynak volt tekinthető az ő kapcsolatuk, ez igazán érezhető volt, valami sokkal több. Joe mindig is túlságosan félt és büszke volt, hogy ezt beismerje, Stella pedig úgy érzem hajlott volna rá és csak erre várt, de a lökött srác inkább piszkálta a lányt, amire fel Stella szintén nem hagyta magát és ahelyett, hogy sok romantikus percet megoszthattak volna egymással, inkább civakodtak mint a friss házasok. Emlékszem azért egy-két nagyon édes pillanat már a sori elején is akadt, ahol az ember azt gondolhatta, itt később valaminek alakulnia kell biztosra! A "kimondhatatlan mégis randi" és amikor Stella szülinapját elfeljtették és ahogy kiengesztelték, Joe annyira cuki volt. <3 Megmutatta, hogy nem csak tuskó tud lenni. És mennyire sajnálták, hogy egy ilyen "jeles eseményt" csak úgy elfelejtettek, látszik mindegyik srác számára mennyit jelent a leányzó. Természetesen Kevin és Nick és Macy mindenki szinte tisztában volt azzal, hogy egymásnak vannak teremtve ezek ketten, ahogy meg is jegyezte Joe-nak Kevin, csak ők nem akarták ezt beismerni Stellával maguknak. Az első évadból a kedvence epizódom, egyértelműen a "Dupla randi" volt. Egyszerűen imádtam, ahogy Joe majd meghalt a féltékenységtől, amikor Stella Van Dyke-kal (nem tudom jól írom-e, remélem) ment el randizni és nem vele, mert nem volt bátorsága megkérni a lányt. Természetesen tett arról, hogy Stella ne maradhasson kettesben a fiúval, mert ő is megjelent a randin, így hármas (négyes) randi volt a kettesből és minden lett az, csak nem egy romantikus vacsi! Ezután következett a kedvenc jelenetem! <3 Amikor Stella és Joe olyan hevesen elkezdték egymást osztani, mint még soha és Joe csak kinyőgte, hogy milyen vonzó lány Stella, aki nem tudta ezt mire vélni és tovább veszekedtek, majd hooopsz megtörtént az az első csók, mert végre Joe lépett és aztán már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, Stella és Joe egy pár lettek és vége is lett az első évadnak. <3 Egyértelműen talán a második évad lehetett a kedvencem, bár furi volt megszokni, hogy ott Stella-nak rövid haja volt. De azért, mert ott még jobban megmutatkozott az, mennyire is szerelmesek egymásba. Szegény Stella egy jó párszor átélte milyen féltékenynek lenni Joe idióta kolléganője miatt, aki totál bele volt zúgva. Kezdetben Stella hozta azt a döntést, talán jobb lenne, ha szimplán barátok maradnak, de aztán nem tudta elfojtani a Joe iránt érzett szerelmét és elég sok akadály gördült sajnos a páros elé, ami miatt egyre jobban széthúztak egymástól, miután Joe megkapta a főszerepet. A dolgok akkor kezdtek el rendeződni és újra közelebb kerültek egymáshoz, amikor Stella megkapta a stylelist állást a stábnál és így folyton-folyvást Joe-val egymásba ütköztek, közel voltak egymáshoz ismét. Plusz amikor Joe megkapta a főszerepet az is csak azért sikerült, mert folyton Stella inspirálta őt, amit a lány iránt érez, amikor a partnernőjéhez beszélt a forgatás alatt, folyton Stellát képzelte maga elé, ez olyan kis romantikus volt. <3 Imádtam! <3 *-* Azt viszont utáltam, ahogy az a liba szét akarta folyton választani őket! -.- Ott volt Stella új pasija is, de azt hiszem ő képes lett volna már az elején félre állni, hogy a lány boldog lehessen Joe-val, ha Stella be merte volna vallani neki rögvest, hogy még mindig őrülten szerelmes Joe-ba. Hiába próbáltak meg Los Angeles-ben teljesen új párkapcsolatot, új életet kezdeni egymás nélkül Stella és Joe, képtelenek voltak az egymás iránti érzelmeiket eltitkolni. A Wasabi-s ebéd szintén egy kedvenc momentumom, amikor kis híján megint csókolóznak, ha Ben nem állít be. Mennyire érződött, hogy ezzel az "új élettel" csak önmagukat és egymást akarják becsapni. De bármi is történt a szerelmük mindent sikerült átvészeljen és még Vanessa is megjavult a végére és csak össze tudott jönni végre boldogan a kis párosunk, azonban Stella félt belemenni újra a kapcsolatba, - Ittenem olyan cuki volt a hajós jelenetük is, imádtam érte Macy-t és Nick-et, Joe annyira cuki amilyen szerelmes Stellába és ahogy megkérte, hogy legyen a barátnője!! - és nem is alaptalan volt a gyanúja, mert Joe nem mondta el neki, hogy a második filmjében is főszerepet ajánlottak neki! (Kíváncsi lettem volna, így Vanessa újra össze akart-e jönni újra Joe-val?!) És Stella nagyot csalódott ismét Joe-ban, úgy döntött nem várja meg a nyár végét, hanem már most elutazik, de ezúttal hazamegy! Joe-t pedig nem érdekelte más, hiszen rájött, ha most nem ér oda időben a reptérre, örökre elvesztheti szívszerelmét és az egész két évadbeli kedvenc jelenetem következett, amikor a reptéren mindenki szeme láttára és füle hallatára, szerelmet vallott a lánynak és újabb gyönyörű csók csattant el kettejük között, ami örökre szólt, imádnám,  ha lenne folytatás, de azt hiszem a boldog endgame gondolata már a fantáziánkra van bízva, amit reméljük, hogy megkaptak, ha mi úgy akarjuk. <33 De egy biztos, engem a reptéri jelenet a padlóra küldött teljesen, a legszebb szerelmi vallomás mindkettejüktől amit valaha láttam, igazi érzelemmel teli és nem is csoda, hogy mennyi kedvelője volt a youtube csatornán is! Életem egyik kedvenc tinipárosa voltak, egy gyönyörű, bonyodalmas de ugyanakkor IGAZI SZERELMET takaró tündérmesével! <33 ^^ Egyértelműen butus lennék, ha nem HOT AND SEXY!!

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!