Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)
Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
526. hét
Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3
Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Niurka & Nicolás
Viki véleménye (2016.07.21.): A Rebeca című 2003-as telenovellának sokat köszönhetek. Egyrészt rengeteg akkor még annyira nem ismert - hazánkban legalábbis felfedezetlen - színészt ismerhettem meg benne, akik ma már a kedvenceim. Sőt néhányuk a legnagyobb favoritjaim közt vannak. Plusz ez volt az egyik olyan novella, ami igazán lekötött. Ezt úgy értem, hogy miután 2004-ben eljutott hozzánk, és végignéztem (amúgy szerintem tényleg láttam az összes részét), évekkel később is eszembe jutott, hogy bárcsak meg tudnám nézni még egyszer. Akár a tévében, akár az interneten. Aztán hála az égnek, az utamba került a sorozat összes része 2012-ben a neten, így sikeresen újra meg tudtam nézni az egyik kedvenc novellámat. És bár anno a párosokkal még annyira behatóan nem foglalkoztam - 9 évesen?? -, de azért a 4 évvel ezelőtti újranézés során konstatáltam magamban, hogy a magam gyerekes módján már régen is rajongtam mindhárom főbb szerelmespárért, de főleg 2 párosért. Nos, most a rövidnek nem nevezhető bevezetőm után az egyik etalon Rebeca-párról írnék nektek. A telenovella történetére nem szeretnék nagyon kitérni, a lényeg most úgyis Niurka és Nicolás kapcsolata. Niurkáról annyit érdemes tudni, hogy a főhősnő, vagyis Rebeca testvére, és egy nagyon jólelkű lány, akivel sajnos elbánt az élet. Nem is arról van szó, hogy szegények, hanem legidősebb testvérként Niurka vállalta magára kiskora óta a húgai gondozását, hogy ezzel is segítse édesanyjukat, aki egyedül nevelte a lányokat. Korán el is kezdett dolgozni, így ő tulajdonképpen sosem lehetett igazán gyerek. Ezt amúgy onnan tudjuk, hogy elmesélte Nicolásnak a szomorú gyerekkorát. De nem értem, miért vágtam bele ennyire a közepébe. Mindjárt visszatérek erre a tündéri nőre, de valahol össze kell futniuk a szálaknak, így röviden Nicolásról tudnotok kell, hogy gazdag családból származik, bár rohadtul nem érdekli a vagyon. Orvosként tevékenykedik, konkrétan traumatológus. Ezt sem véletlenül emeltem most ki. Egyébként (sajnos) házas, még a sorozat elején feleségül veszi a férfi főhős testvérét, Carolinát. Amúgy az imádott párosom nem is találkozik egymással a 25. részig. Sosem felejtem el az első összeütközésüket - szó szerint -, hiszen abban a szent másodpercben, hogy összeakadt a tekintetük, előmászott a shipper énem. Ezer hála és köszönet amúgy Ana Patricia Rojo és Jorge Luis Pila színészeknek, akiknek a kémiaszintje bőven a felhők felett szálldosott végig, minden egyes pillanatban. Ez a bizonyos nagy találkozás valóban olyan hatással tud az emberre lenni, hogy észbe sem kap, de már oda van a párosért, és azért szurkol, hogy minél előbb jöjjenek össze. Velem komolyan ez történt. Niurka mondjuk hazudott a munkájáról, mikor Nicolás rákérdezett, hiszen azt mondta, tanárnő...de megértem, hiszen szegény szégyellte magát, amiért a megélhetésért már évek óta egy Natalio nevű férfi bárjában volt pincérnő, és férfiakat volt kénytelen kiszolgálni. Aztán sajnos annak a szemét Nataliónak köszönhetően - aki szerelmes Niurkába - a lány tolószékbe kényszerült. A második találkozásra már ilyen formában került sor. Egy remek baráti kapcsolat kezdett el kiépülni köztük, Niurka is egyre jobban megnyílt a férfinak, titokban szerelmes volt Nicolásba. A férfi mindössze arról értesült egy vicces véletlen folytán, hogy tetszik Niurkának. Bár a házassága egyre lejjebb csúszott a romlás útján, de sokáig azon volt, hogy megmentse a Carolinával való kapcsolatát. Sebaj, a válság már reményre adott okott a Niurka-Nicolás imádó szíveknek. Ám sajnos Niurka és a családja - legfőképp Rebeca kérése miatt - úgy határoztak, hogy elköltöznek a városból egy időre. Ez Niurkának is kapóra jött, hogy megpróbálja kiverni a fejéből és a szívéből a jóképű és kedves dokit. Mikor évekkel később visszajöttek, Niurka és Nicolás tovább építgette a virágzó barátságukat. És hogy miért volt fontos megemlítenem, hogy Nicolás traumatológus? Nos, az első elcsattant csókjuk után - ha jól rémlik még az időrend - felajánlotta Niurkának, hogy alaposabban megvizsgálja, hátha újra lábra tud állni a lány. Már így is durván belemásztam a részletekbe, így most már azon leszek, hogy csak felvázoljak mindent. A lényeg az, hogy Nicolás őrlődni kezdett a két nő között. Ott volt egyrészt a felesége, akivel nem lehetett közös gyermekük, a nő pedig hallani sem akart örökbefogadásról, elhidegültek egymástól. Másrészt pedig jött ez a tündéri, csupaszív szerelmes nő, aki mellett újra képes volt mosolyogni. Az őrlődése jogos volt. Bár azt beismerem, nehezen viseltem, mikor már hónapok óta úgymond "szórakozott" Niurkával. Ígérgette a válást Carolinától, de valahogy odáig sosem jutott el. Na, itt egy kicsit nálam is betelt a pohár, pedig amúgy szívből imádom ezt a csodapárt. Mindegy is...ettől még sok mennyei pillanatot kaptunk. A kezeléseket, a meghitt beszélgetéseket, na meg azok a csókok. Hűűű! Az egyik örök kedvencem, amikor egyszer Niurka szakítani akart, de Nicolás közölte, hogy soha nem érzett még így senki iránt és mindig rá gondol, egyre jobban szereti. Atyaég! Rengeteg édes jelenetük volt, míg végül Niurka újra lábra tudott állni, de Nicolás kénytelen volt elhagyni őt. Azt hazudta neki, hogy még Carolinát szereti, mivel a nő öngyilkos akart lenni. Egyszerűen megszakadt értük a szívem. Aztán jó pár résszel később elment Niurkához, hogy közölje vele, csak őt szereti. És az a csók a vallomása után, úristen! Végül még kis kerülgetés után kibékültek, és emlékszem, mikor lefeküdtek egymással, utána Niurka lelkizett, és elmondta, még sosem szeretkezett senkivel korábban, mindig csak kihasználták, aztán eldobták. De Nicolás gyengéd volt vele és érezte a szerelmet. Ezen a jeleneten mindig majdnem könnyezek. Tényleg megható a köztük lezajló párbeszéd. Ezután a csoda után nem sokkal sajnos Natalio megerőszakolta Niurkát, aztán a nő megtudta, hogy terhes. Csak sajnos mivel nem tudta a lány, hogy kié a születendő gyermeke, inkább ellökte magától Nicolást, aki pedig már ténylegesen a válását intézte. Miután a férfi értesült a babáról, a támogatásáról biztosította szerelmét, közölte, hogy feleségül akarja venni, vár, ameddig csak kell. Csakhogy Niurka mindenképp el akarta vetetni a picit. Az, ahogy Nicolás többször is próbálta meggyőzni, hogy ne tegye ezt, számtalanszor csalt könnyeket a szemembe. Alaposan megkönnyebbülve, de valójában kicsit sem meglepve fogadtam, hogy szerencsére nem tette meg. Niurka jelleméből kiindulva ez várható volt. Nem lett volna képes rá. És milyen jól döntött! Még várt rájuk egy akadály, amikor a terhessége vége felé járó Niurkát Natalio elütötte kocsival, de szerencsére végül minden jól alakult. A kisbaba is egészségesen jött a világra, és a teszt is kimutatta, hogy Nicolás a gyermek édesapja! Ezután már tényleg nem várt rájuk más, mint az önfeledt és jól megérdemelt boldogság! A sorozat egyik legszebb párosa, hiába "csak" amolyan mellékpáros az övék. Akkor is gyönyörűek. Hadd ne rizsázzak tovább, nem is lenne miről. HOT AND SEXY! Normális zenés videót nem találtam róluk, de legalább van egy tűrhető. A lényeg úgyis, hogy megismerjétek őket kicsit. Ha pedig részletesebben érdekelnek, akkor jelezném, hogy nyolc részletben összevágtam a jeleneteiket és feltettem youtube-ra, itt eléritek az első videót! Szerintem érdemes megnézni a történetük alakulását, fantasztikusak, ahogy azt már a kisregényemben több mint alaposan kifejtettem!