A hónap párosa

VALERIA & NICOLÁS
2025. szeptember
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)

Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

526. hét

Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3

Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Cristina & Owen

Viki véleménye (2016.07.21.): A Grace Klinika fanok nagy része most rohadtul nem fog engem kedvelni. Nyugi, nem fogom porba tiporni ezt a párost, hiszen szerettem őket. De míg sokaknak ők voltak az etalon, addig nekem a Grey's Anatomy sorozatból ismert párosok listámon igencsak hátul helyezkednek el. Szó sincs arról, hogy Sandra Oh és Kevin McKidd közt ne lett volna remek a kémia! Ezerrel égett a képernyő, ha ők ott voltak, ezt sosem tagadnám. Csakhogy azt már sokszor említettem, hogy nekem nem elég az, ha egy szerelmespár közt isteni a kémia. Nyilván irtó fontos, de nemcsak ezen múlik, hogy meg tudjam szeretni őket. Igen, Cristina és Owen már az 5. évadban történő első találkozásuk során olyan kémiát produkáltak, hogy csak lestem. Még az első csók is elcsattant abban az epizódban, ami igencsak szenvedélyesre sikeredett. Owen egy sürgős eset miatt érkezett a Grace klinikára, és a csókváltás után el is ment. Azonban néhány résszel később visszatért a kórházba, hogy - Cristina legnagyobb döbbenetére - átvegye a traumatológia vezetését. Elég érdekesen alakult ám kettejük kapcsolata. Cristina elég hamar értesült magától Owentől, hogy amikor a férfi Irakban szolgált, az egész szakaszát megölték, ami mély nyomot hagyott benne. Na igen, de ezt mind tudjuk, hogy a háború képes megváltoztatni az embert. Kerülgették egymást, bár inkább elkerülték a másikat. Mondjuk ettől függetlenül a szikrák repdestek körülöttük mindvégig. Az nagyon tetszett a kapcsolatuk felépülésében, hogy hullámzó volt. Ezt úgy értem, hogy ugyebár alig ismerték egymást az első csók elcsattanásakor, aztán visszavették a tempót, de olyan szinten, hogy még a csigák is gyorsabban haladtak, mint ők, aztán lelkiztek, aztán veszekedtek, csókolóztak, megint lelkiztek, aztán csók, veszekedés...és így ment ez szinte állandóan! Egyszerre volt monoton és heves az egész. Talán épp ez az, ami tetszett bennük. Tényleg nem a kedvenc párosom, Cristina nekem örökké Preston Burke-kel lesz a legjobb, Owen pedig Amelia Shepherd oldalán az egyik legnagyobb kedvenc párosommá avanzsált, de nem tagadom, majdnem minden percét imádtam a Cristina-Owen szerelemnek. Ilyenkor jó, ha egy páros úgymond "közömbös" nekem. Mert ha tele vannak csókokkal meg édes pillanatokkal, akkor is szeretem bámulni őket, de ha épp veszekednek vagy nincsenek együtt, valahol annak is örültem. És éppen azért, mert igen, szerették egymást, és igen, volt sok örömteli percük, támogatták egymást, néha a könnyem is kicsordult, olyan szépek voltak, össze is házasodtak, aztán el is váltak, vissza-visszatértek a másikhoz, de mindent összegezve: ők nem voltak egymáshoz valók! Azt kell mondanom, hogy míg kezdetben úgy tűnt, jó hatással vannak egymásra, végül ez teljesen átfordult. Owen ráadásul nagyon idióta tudott lenni a későbbi évadokban, aminek először nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, de aztán mikor Cristina távozásával bejött a képbe Amelia, én pedig elkezdtem visszakapni azt az Owent, akit anno megszerettem, akkor rá kellett jönnöm, hogy a végén már Cristina és Owen nem hoztak ki egymásból semmi jót. Sőt! Jó döntés volt elengedni egymást, Cristinának pedig elköltözni Svájcba, hogy a Prestontól kapott kórházat igazgassa. Neki az volt a vágya, a munka volt a mindene, míg Owennek a család...lett volna. Ezzel pedig el is jutottam ahhoz a ponthoz, amikor szerintem tényleg minden elromlott, és már nem kellett volna erőltetni a Crowen románcot. Az 5-7. évadokban tényleg szerettem őket, ahogy azt már fentebb írtam. De aztán a 7. szezon végén Cristina terhes lett, azonban úgy döntött, egyrészt nem szól róla Owennek - öreg hiba -, másrészt szépen elveteti. Bár Owen értesült a dologról, de nem tudta lebeszélni. A nő megtette. Ezután egyre több mélypont keveredett be a kapcsolatukba, pedig korábban sok mindent túléltek. Még azt is, hogy Owennek a háború miatt poszttraumatikus stressz szindrómája volt, és még anno fojtogatta is Cristinát ennek köszönhetően. De ők ezen tovább tudtak lépni. Azonban Owennek, aki valóban édesapa akart lenni, óriási törést és szívfájdalmat okozott a terhesség megszakításával a nő. Persze nem ért véget a kapcsolatuk (huzamosabb időre), főleg mivel ekkor már házasok voltak, de valami tényleg közéjük ékelődött. Aztán, amikor Owen közölte vele pár résszel később, hogy "megölted a gyerekünket", tudtam. Annál a percnél éreztem, hogy jó döntés volt nem belemerülnöm ebbe a shipbe. Utána már annyira nem is szerettem őket, csak bizonyos momentumaikat. Valamiért ott bennem is eltört valami. Valami, ami miatt addig a pontig szerettem a párost, még ha nem is voltak a favoritjaim. Így hát tényleg én voltam a legboldogabb, amikor Cristina elment. Annak örülök, hogy még le tudták zárni a dolgot, és a búcsújelenetük is szép volt. Ahogy Owen épp a műtőben volt, Cristina pedig az üveg túloldaláról mosolygott rá és intett neki...na, az megható volt. Emellett szükségszerű. Nem tudtak volna rendesen elköszönni egymástól, erre már többször is volt korábban példa. Mindig egymás mellett kötöttek ki, és nem lettek volna elég erősek elengedni a másikat, ha szemtől szemben állnak egymással. Szerelmesek voltak, mindössze nem ez volt megírva számukra. Még így a végén az örök kedvenc jelenetemről/párhuzamomról muszáj megemlékeznem. A kórház tetején lévő szellőző. Többször is ráálltak, és imádtam, ahogy nevettek, miközben ezerrel fújta őket a kitörő levegő. A boldogság mindig látszott az arcukon és a tekintetükben. Szóval hülye lennék nem hangsúlyozni ismételten, hogy igenis szerettem őket együtt, csak mindkettejüket jobban imádom másokkal. Főleg Owent Ameliával. De ezt majd az ő moduljukban fejtem ki. Talán nem meglepő, hogy erre a párosra két jelzőt is ráaggatok: HOT AND SEXY és SO NOT!

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!