Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)
Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
526. hét
Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3
Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Katniss & Peeta
Piper véleménye: A történetet rögtön ott kell kezdenem, - hogy marha hosszú lett a kritikám!!! - hogy amikor ezt a modult írtam, minden erőmet össze kellett szednem, ugyanis az utolsó két részt ekkor pörgettem le egymás után és szinte a könnyeimmel küszködök még most gépelés közben is. Aki már látta az összes részt szerintem biztosan tudja miről beszélek, aki pedig nem az majd megérti, ha megnézi, amit KÖTELEZŐ megtenni!! Ugyanis ez a filmsorozat, a valaha volt legszebb alkotás, ami regényből született és a képernyőn keltettek életre! Nagyon sajnálom, hogy sosem jutott lehetőségem elolvasni a könyveket, régebben nálam szóba se jöhetett a film vagy a sorozat, ameddig nem olvastam könyvben is, de erről annyit hallottam, hogy muszáj volt elkezdenem sajnos olvasás nélkül, mert biztos ott még több benne van az eseményekből és hallottam már egyik nagyon jó barátnőmtől is, mennyire szép és megható a könyv is! Érdemes beleolvasni, valószínűleg meg is teszem majd. Bár így most furcsa lesz. Na szóval, szerencsére a főhős párosunk boldog happy endet kap majd a végén, viszont ahogy ez a két csodaszép lélek meg kellett szenvedjen azért, nem kis rögös úton, hogy boldog lehessenek végre egymással, valami borzalmas élmény volt még nézőként is végigélni, nem hogy karakterként!! Kezdjük is ott, hogy ISTENI színésznőnek tartom Jennifer Lawrence-t és fantasztikus tehetségről tett tanubizonyságot, a nálam mindössze 16 nappal idősebb Josh Hutcherson is!! És bizony nem tagadom, hogy ami Jennifer Lawrence és Josh Hutcherson között volt kémia a képernyőn, egyszerűen felrobbantam ültemben, álltamban mindenhogy, te atyagatya!!! Nálam ahogy először megláttam őket harcolni a legelső viadalon, nem volt kérdés hogy kiknek fogok szurkolni végig!! Sosem szerettem együtt Katniss-t és Gale-t, - ráaádsul szerintem Josh (nagyon tuti, nagyon helyes!!!) sokkal helyesebb Liam-nál, bár ő sem rossz bőr... - és itt néha egy kicsit ki is akadtam a lányra, hogy egyszer ha Gale-lel volt őt csókolgatta, amolyan baráti csókokkal (ahogy ezt Gale is érezte) aztán meg amikor Peeta volt vele, akkor meg őt csókolta, mondjuk utóbbit már igen nagy szenvedéllyel, tisztán látszott, aminek nagyon örültem, viszont végig az járt a fejemben: "Kat döntsd már el végre, hogy melyikük kell!!" Barátoknak viszont kitűnőek voltak, így reméltem, hogy Katniss tökéletesen fog dönteni, mert Jennifer és Liam Hemsworth között alapból semmi kémiát nem láttam! És hát persze, hogy érdemes volt kiszurkolni, mintha éppen élőben ment volna, mert azzal maradt, akivel elképzeltem a jövőjét és nagyon ujjongtam és boldog lettem volna, ha néhány árnyékos folt nem történik a filmben, most nem csak a románcukra célzok. Mondjuk megmondom őszintén azért hiányoltam azt az ágyjelenetet is a végén, mert csak egymás mellé feküdtek és aztán már előre is ugrottunk az időben, nem mintha izé, de ennyit megérdemeltek volna a rajongók, valami hosszabb csók, vagy hasonló. Olyan kevésszer csókolóztak Katniss és Peeta az egész négy rész alatt! Viszont ahogy az ő történetük lefolyt, egyszerre volt nagyon ijesztő és ugyanakkor padlóba olvadoztató!! Oké ez még magyarul is értelmetlen kifejezés, de biztosan értitek mire gondolok. :) Na szóval, az első viadal... Ahogy elkezdtem ezt a részt már éreztem, mekkora Éhezők Viadala fan leszek!!! Még pár évvel ezelőtt láttam talán, tesómmal együtt. Már alig emlékszem rá, de azért Kat és Peeta között megmaradt néhány halvány emlék. A napokban pedig a maradék három részt ledaráltam egymás után. A lényeg, ami lényeg. Már mielőtt bevonultak volna a gyilkos arénába, Katniss hálás volt Peeta-nak, amiért megmentette a családját az éhhaláltól. Amikor pedig kettejüket választották ki, jó ég! Akkor meg már reménykedtem, hogy talán a veszély majd összekovácsolja őket és nem is tévedtem sokat! Már akkor kezdett valami kialakulni kettejük között! A barlangos jelenet a mai napig nagy kedvencem, szinte visítottam, mikor először csókolóztak! Ahogy túlélték azt az arénát, az valami rémes volt és ugyanakkor a végén nagyon romantikus is!! Katniss nem akart úgy győzni, hogy Peeta-nak meg kellene halnia, így vagy együtt, vagy egyikük sem, azt hittem pacává olvadok!!!!! <333 Istenem!! Aztán jött a második év, ismét kiválasztották őket a küzdelemre, mert ezúttal a Bajnokoknak kellett megküzdeniük egymással!! Itt majdnem szívgörcsöt kaptam, úgy sajnáltam szegénykéket!! Szerencsére sikerült szerezniük egy remek barátot, Finn személyében, aki Joanna-val és még néhány társukkal azon volt, hogy Katniss-t és Peeta-t megmentsék a második viadal szörnyűségeitől. Persze ezt a főhős párosunk nem is tudta, Finnick-ék kiváló szövetségről tettek tanubizonyságot és nagyszerű barátságról is!! <33 Imádtam!! Először bevallom őszintén azt hittem ez a srác tényleg egy ilyen önző, nagyképű, magamutogató ellenség lesz, de nem valójában a történet egyik legcsodálatosabb karaktere volt és a szívembe véste magát, Peeta mellett a kedvenc férfi karakterem lett, nagyon nem ezt érdemelte, amit kapott, majd az ő moduljáról erről bővebben, de valahogy összeesek, ha nekem erről most írnom kell tovább, nincs hozzá lelkierőm.... Így térjünk vissza a párosunkhoz! Katniss és Peeta párosunk , - Peeta nyílvános szerelmi vallomásán kívül - jelenetei közül az egyik legkedvencebbem az a bizonyos "Viadalos tengerparti csók", Istenem majdnem szívrohamot kaptam háromszor és elakadt a lélegzetem vagy kilencszer, annyira édesek voltak!! A liftes jelenet szintén haláli volt talán Katniss először lehetett féltékeny Peeta miatt, amit Joanna művelt egyszerűen haláli volt az a csaj! xd ("Mit szólsz, hogy most mindenki veled akar ágyba bújni?!" xd Amikor Kat rájön, hogy ez Peeta-nak szólt meg a vetkőztetés. xd) Ez még korábban volt, de most jutott eszembe. Bocsánat. Amikor pedig Peeta haldoklott a viadal során és Finn éppen vissza tudta hozni őt az életbe, ahogy Katniss aggódott érte, a falnak szaladtam volna a boldogságtól!! Finn pedig olyan aranyos volt, rávezette később Katniss-t, hogy a lánynak kihez is húz a szíve valójában! Mielőtt a második diadal elkezdődött kicsit azért hálás voltam Snow-nak, hogy azt parancsolta Kat-nek, hogy tegyen úgy, mintha örülten szerelmesek lennének egymással Peeta-ba és folyton folyvást csókolóztak meg "együtt jártak". A legjobban akkor fordultam le a székről, amikor Peeta elkezdi (az érdekében, hogy talán a viadal elmarad), hogy elveszi mert terhes lett Kat, jesszus mondom!!! Ez mekkora!! Sejtettem persze, hogy nem igaz, hiszen nem feküdtek le, csak egyszer mellette maradt az egyik éjszaka, mert Kat ezt kérte tőle, de asszem az ráaádsul még ez után volt pont aznap este! :D :D :'D Szóval nagyon cukik voltak! Aztán vége lett a viadalnak és voltak ott olyanok, hogy köpni-nyelni nem tudtam, az egyik akiről azt hittem egy féreg, valójában tökre a jó oldalon állt, pedig az elején még viccelődtem is, mi van ha a manus beépített koma?! És nem tényleg úgy lett!! Na szóval ő meg az elnökasszony elintézték, hogy Kat épségben kijusson, amikor a lány úgy döntött berobbantja az Arénát! Azonban Peeta-t sajnos elfogták és a felkelők nem tudták megmenteni. Vége is lett a második fejezetnek, jött a harmadik! Kat megtudta, hogy Peeta életben van és a Capitólumban kínozzák. A lány nagyon bepöccent Snow elnökre, én is szívből gyűlöltem már a manust! Az a harc ami a felkelők és a Capitólium között ment, borzalmas volt és bárki veszélyben volt, ugyanez folytatódott a következő évben is, amikor Peeta már vissza kerülhetett a csapatához, azonban a Capitólium (Snow emberei) úgy képezte ki, hogy "Katniss-ölő" legyen belőle. A fiú csak az ellenségét látta a lányban, én pedig szinte már már bőgtem, hogy Peeta nem menthető, már csak a szívem tudta és bizakodott. Ebben a fejezetben jött az egyik legnagyobb sokk is számomra, ahogy Finn mindig próbálta megmenteni Kat és Peeta életét is, olyannyira rendes volt az a srác, hogy az utolsó nagy akadálynál a csapatnak, mindenkit felküldött, Kantniss-t is és ő pedig beáldozta magát a mutáns föld alatti Alien-eknek, úgy hogy nem rég házasodott össze Annie-vel, - egy korábbi bajnoknővel - és nálam itt tört el a mécses, amit náluk is leírok majd, ugyanis egy későbbi levélben Katniss és Peeta megkapta Annie üzenetét, hogy egyedül neveli a kisfiát, Annie terhes volt és Finn úgy halt meg, hogy valószínűleg ezt már sosem tudhatta meg, hogy a szívszerelme egy kisfiúval ajándékozta meg!!! :'((((( Kat és Peeta örökké hálásak lesznek Annie-nek és Finn-nek!! <33 Igazi barátokra leltek bennük! De, hogy ne szaladjunk ennyire előre és róluk úgy is írok később, - márcsak Nessie kedvéért is és Finnék ennyit megérdemlnek!! - menjünk vissza oda, hogy mire képes Kat és Peeta az egymás iránt érzett szerelmüknek köszönhetően!! Peeta-ban ott volt benne az a tudatmódosító méreg, amivel hónapokon át kínozták, nem látott tisztán, Katniss-t a legnagyobb ellenségének tekintette, sokszor életveszélyes helyzetekben is rátámadt a lányra és egyszer kis híján meg is ölte őt!!! mégis képes volt uralkodni magán és azokat a pillanatokat visszaidézni, amin ketten kellett keresztülmenniük, a titkokat amiket megosztottak egymással és a gyöngédségre is emlékeztette Kat, amikor újra megcsókolta őt, - mert a srácnak nagyon erős rohama volt és hogy emlékeztesse a lány a szerelmükre, hogy milyen fontos neki és ne féljen, mert tudja, hogy már nem fogja bántani - Peeta ekkor nyerte vissza teljesen az ép elméjét és ismét megesküdött a lánynak, hogy sohasem hagyja el őt!!!! <3333 Ittenem!! No meg a korábbi összes "búcsúcsókjuk"! Jaj Istenem, plusz a kis gyöngy amit úgy őrzött Kat, amit a szerelmétől kapott, meg hasonlók, úristen, a "látszat havas csók"!!!! <33 De imádtam őket!! <33 Mindet!!! <33 De ha felsorolok itt mindent, elolvadok mire a modul végére érek, azt ti sem akarhatjátok, mert nem marad Vikinek társszerkije meg jó barátnője!! :'D Szóval... Aztán pedig szerencsére lezárult a háború, de Katniss-nek olyan borzalmas dolgot kellett átélnie, ami kegyetlen írói döntés volt... Brutális volt, hogy Katniss anno a kishúga megmentése érdekében vállalta az egészet, erre a lehető legszörnyűbb halállal kivégzik a kislányt és ráadásul nem is Snow?? Az a hárpia megérdemelte nagyon is Katniss nyilait!!! Ha megnézitek majd értitek miről beszélek! Kat nagyon szomorú volt, kis híján Prim macskáját is agyon akarta ütni, az egyetlen amitől jobb kedvre sikerült derülnie, hogy Peeta visszatért hozzá (nagyon megijedtem, hogy ő is meghalt) és még Prim virágát is megtalálta!! Aztán utána jött a kedvenc jeleneteim sora!! Szerencsére megérte végigizgulnom mind a négy részt, hiszen a kedvenc párosom, happy endgamet kaphatott, ahogy az a Nagy könyvben meg volt írva és nagyon édesek voltak, máshogy nem is történhetett volna! Na szóval a kedvencem, hogy egyik éjszaka Kat felébredt és tudta, hogy nem messze van Peeta szobája, bement hozzá, felkeltette a srácot, befeküdt mellé, Peeta átölelte őt (itt nagyon hiányoltam a csókot!!) és ennyit kérdezett tőle: "Szeretsz engem? Igaz vagy nem igaz?" Katniss hallgatott egy ideig, majd becsukta a szemét és csak ennyit válaszolt: "Igaz." Aztán váltott a kép a legutolsó jelenetre, ami már évekkel később játszódik és Katniss és Peeta egy gyönyörűséges kisfiú és egy szépséges valószínűleg kislány boldog szülei lettek! Végre béke szállt Panem felé és boldogan élt mindenki amíg meg nem halt, óriási veszteségeket maguk mögött hagyva és szeretteiket eltemetve, akiknek emléke azért időnként még sebeket hagy az emberekben, de már nyugodt életet kaphatott minden túlélő és ez a lényeg és párosunk is békére lelt és nagyobb lett köztük a szerelem mint valaha, egyértelműen hülye lennék, ha nem HOT AND SO SO SEXY!!!!!!! THE END! ^^