Viki véleménye (2016.09.09.): Láttatok ti már Nicholas Sparks filmet? Csak azért kérdezem, mert magam sem tudom eldönteni, ajánljam-e. Ezt ne úgy értsétek, hogy borzalmas, utálom, fúj! Sokkal inkább írhatom azt, hogy egy csoda, ami nem feltétlenül kell az életünkbe. Ugyanis hiába isteni minden egyes könyve és az azokból készült filmek, a legjobb szó, amit használhatok rájuk, az a lelki kínzás. Annyira gyönyörűek, szívfacsaróak, varázslatosak a művei, hogy szavakat is nehéz találni, amik körülírják. Bámulatos a fickó, és eddig minden könyvéből csodafilmek készültek...mindössze miután megnézi az ember őket, akár órákig nem tér magához a könnyeit törölgetve. Kinek hiányzik az, hogy egy lelkileg megtört emberré váljon több óra hosszára? Na, mindössze emiatt nem tudom, merjem-e azt mondani, hogy igen, hajrá srácok, nézzétek meg a filmeket! Most szépen megírom a kritikámat az első könyvadaptációról, ami 1999-ben készült az Üzenet a palackban könyv alapján, aztán ti majd eldöntitek. Itt a történet a port.hu -nak köszönhetően, mert nekem egyszerűen nincs kvalitásom megírni egy normális alapsztorit jelenleg: A válásán kesergő Theresa (Robin Wright Penn) életét két dolog tölti ki: a kisfia, Jason és a munkája a Chicago Tribune riportereként. Egy magányos tengerparti sétája során talál egy palackot, benne megindító, szenvedélyes hangú üzenettel. A levél költőisége és fájdalma szíven üti Theresát, és szinte beleszeret a férfiba, akit sosem látott. Aztán, ahogy jó riporterhez illik, nyomozni kezd a különös írás szerzője után. Hamarosan kiderül, hogy hasonlóan sebzett emberrel hozta össze a sors. De Garret Blake (Kevin Costner) még Theresánál is eltökéltebb a fogadalmában, miszerint többé nem lesz szerelmes.
Most komolyan, van olyan ember, akinek ez a leírás nem kelti fel a figyelmét? Bátran, gondolkodás nélkül ki merem jelenteni, hogy engem beszippantott már első olvasásra. Egy probléma van ezzel. Bár néhány Nicholas Sparks könyvet már elolvastam, pár filmet láttam is, de ez speciel nem volt köztük. Így nem voltam felkészülve arra, amit a vége előtt 10 perccel láttam. Az író előszeretettel csempész be tragédiákat a regényeibe. Én mégis valamilyen 5 perces agyi tevékenységes kihagyásom alkalmával azt gondoltam, hogy talán most másként lesz. Már-már reménykedtem, de sajnos tévednem kellett. Nem szeretnék ennyire a végére rohanni, bár úgy sejtem, már páran kitaláltátok, mi történhetett. Előtte azonban muszáj kitérnem arra, mennyire imádtam, ahogy felépült Theresa és Garret szerelme. Gondoljatok bele, mennyi volt az esélye? Mármint én eleve nem hiszek a véletlenekben, ez a film pedig (meg persze a többi Sparks alkotás is) bizonyítja, hinnünk kell a Sorsban. Elvégre a pasi írt egy levelet "Drága Catherine" megszólítással, beletette egy palackba, majd pedig útjára engedte a tengeren, végül kilométerekkel odébb egy újságírói megbízás alkalmával Theresa kocogni ment, és bumm, észrevette a homokban megbújó palackot, és szépen beleszeretett látatlanban abba, aki a gyönyörű sorokat írta. Nem nyugodott, ő maga akarta felkutatni a férfit, elment hozzá a tengerparti kisvárosba, ahol idővel rábukkant, és bár a valódi szándékáról egy szót sem ejtett, de elég volt néhány perc, hogy a férfi felajánlja a nőnek, hogy elviszi hajókázni. A kölcsönös szimpatizálás azonnal kialakult kettejük közt. Mi ez, ha nem a Végzet? Rengeteget beszélgettek, együtt vacsoráztak, egyszerűen olyan szinten egymásra hangolódtak, hogy a bizalom is észrevétlenül surrant be közéjük. A szerelem pedig úgy csapott be, mint derült égből a villámcsapás. Bár volt valami, amit Theresa igencsak erősen érzékelt, amiről úgy gondolta, közéjük áll. Ez pedig Catherine emléke. Garret feleségéé, aki 2 éve hunyt el rákban, és akinek a leveleket fogalmazta. A férfi lényegében nem hagyta, hogy bárki megmozdítson akármit Catherine festőszobájában, olykor elkezdett a nőről beszélni, hogy úgy érzi, mindig ott van vele. Ez alapján szűrte le azt Theresa, hogy még szerelmes a volt nejébe. Holott inkább az elengedés volt számára nehéz, ami valahol érthető. Viszont egyre jobban látszott, hogy Theresa rabul ejtette a szívét. Még Chicagóba is elutazott a nőhöz, pedig inkább szeretett az óceán közelében lenni. Egy együtt töltött szerelmes éjszaka után azonban minden rosszra fordult. Míg Theresa zuhanyzott, Garret megtalálta a palackot és a leveleket. A bizalom elszállt, a férfi pedig azt hitte, a nő végig kihasználta őt. Ráadásul mikor Theresa három levelet említett, Garret közölte, hogy ő csak kettőt írt. Így derült ki, hogy a harmadik megtalált levél Catherine írása. Azonban Garret sosem tudta meg, mi állt benne, mivel a nő a tengerbe dobta a halála előtt. Elképesztően érzelmes volt ez a pillanat...viszont ezután hónapokig nem találkoztak. A férfi végig azon a hajón dolgozott, aminek megépítését még Catherine-nel álmodták meg, Theresa pedig az újságírói feladatait látta el a szürke hétköznapokban. Végül jött egy levél Garrettől, hogy elkészült a hajó, és örülne, ha Theresa ott lenne az ünnepségen, amikor felavatják. El is ment, ám mikor azzal szembesült, hogy a hajó neve "Catherine" és a férfi a nőt emlegette a beszédében, elviharzott. Később beszélgettek a parton, ahol Theresa mondta, hogy ő nem erőltet semmit, de választania kell, hogy a múltban akar-e továbbra is élni vagy inkább vele épít közös jövőt. A férfi csak annyit tudott mondani, hogy nem akarja elveszíteni Theresát, de ez nem volt elég. A nő elment. Garretet végül az apja térítette észhez. Egy levelet kezdett el fogalmazni, amiből mi csak annyit láthattunk először, hogy "Drága Catherine". Másnap hajóra szállt, azonban viharba keveredett és vízbe fulladt, miközben egy családot próbált kimenteni az óceánból - az apukát és a kislányt sikerült is -. Egy palackot találtak a kabátja zsebében, benne egy levéllel. Ezt végül Theresa könnyek közt elolvasta. A férfi elköszönt Catherine-től, és leírta, hogy ismét szerelmes lett, hála Theresának, és miután ezt a levelet elvitte a feleségével közös helyükre, hogy ott a vízbe dobja, elmegy Chicagóba, hogy megkeresse Theresát és örökké vele lehessen. Miközben ezt a nő olvasta, szinte fizikailag éreztem, ahogy megszakad a szívem. Nem viccelek. Kegyetlen az élet. És a legrosszabb az volt, hogy kivételesen, én buta tényleg azt képzeltem, lehet egy Nicholas Sparks sztorinak tragédiamentes befejezése. Sejtenem kellett volna, de hát nem utalt semmi arra, hogy bárki is meg fog halni a végén. Nem voltak betegek sem, szóval emiatt is bizakodtam. Muszáj így a végére egy idézetet beékelnem a filmből. Szerintem ez csodásan leírja, miről is szólt az egész. Nem mellesleg gyönyörű: "Míg egyesek élete tökéletes kört formál, mások sorsát nem láthatjuk előre és nem érthetjük meg soha. Utam során értek veszteségek, de közben megértettem, miért érdemes élni, és olyan szerelemben volt részem, amiért csak hálás lehetek." Bár nem lettek endgame, de a szerelmük valódi volt. És ha nincs a tragédia, biztos életük végéig együtt lettek volna. HOT AND SEXY! Köszönet a színészeknek is, Robin Wright Penn és Kevin Costner lenyűgözőek voltak! Hát igen, nem elég a csodás történet, a színészek is kellenek ahhoz, hogy egy páros szerethetővé váljon. Sőt néhányukat örökre a szívébe zárja az ember. Ebben az esetben is ez a helyzet.