Viki véleménye (2017.01.16.): Egy újabb Nicholas Sparks könyv megfilmesítve. Ergo a zokogás ennél is garantált. Még 2016 őszén ugyebár elkezdtem sorrendben bámulni a Sparks könyvekből készült filmeket, ez konkrétan a negyedik film 2008-ból. Elárulom, hogy eddig az első ötöt sikerült megnéznem, de hamarosan folytatom, csak még erőt gyűjtök, na meg muszáj behoznom a kritikaírás terén a lemaradásomat. Ennyi kitérő elég is, itt van a film ismertetője, szokásomhoz hűen a port.hu -ról: Adrienne Willis (Diane Lane), a megcsalt feleség, és a végsőkig kihasznált anya az egyik barátja csendes, óceánparti szállójába utazik hétvégére. Férje zaklatása és a kamaszlányával folytatott örökös viták elől félrevonulva azt reméli, végre nyugalmat lel és átgondolhatja problémáit. A szállóban szállt meg Paul Flanner sebész (Richard Gere) is. A lelkiismeretével vívódó férfi egyetlen éjszakát töltene itt, ám a hirtelen érkező hurrikán elzárja a szállót a külvilágtól. A két nyugtalan lelket egymás karjaiba sodorja a tomboló időjárás és varázslatos hétvégét töltenek együtt, amely után életük örökre megváltozik.
Ezt a filmet, az Üzenet a palackban-hoz hasonlóan eddig még csak egyszer láttam. És bizony az elkövetkező 1-2 évben nem is áll szándékomban még egyszer végignézni, ugyanis a lelki összeomlás rohadtul az én műfajom, és nem kockáztatom meg a visszafordíthatatlan érzelmi válságot, amibe ez a film taszítana, ha pár hónap eltéréssel most még egyszer belevetném magam. Pedig elárulom, közel járok hozzá, hogy százas papírzsepivel nekiüljek ismét, ugyanis szeptemberben néztem meg, ahogy már írtam is, először, és be kell vallanom, nem emlékszem rá részletekbe menően. (Na ezért kell a filmek megnézése után rögvest kritikát írnom, különben elszáll.) Jó, a zenés videóknak hála, tértek vissza emlékek, na meg azért igenis maradandó nyomot hagyott bennem az Éjjel a parton, de em ígérem, hogy olyan részletes lesz, mint az előző három filmről írt véleményem. Azért megpróbálkozom vele. Első körben viszont hadd dicsérjem meg Diane Lane-t és Richard Gere-t, akik egy olyan párost adtak nekem a bravúros kémiájukkal megspékelve, akiket örökké imádni fogok. Richard évek óta hatalmas kedvencem - így pláne nem értem, hogy maradt ki ez eddig az életemből -, és azt kell mondanom, hogy Diane az eddigi legjobb partnere, szerintem ők a legcsodásabbak így együtt, egymással a filmvásznon. És nem mellesleg már három közös filmjük is készült az évek során - ebből ezzel együtt már kettőt én is láttam!!! -. Komolyan mondom, fantasztikusak. És akkor az ömlengésemet szépen lezárom, ami lényegében arra is szolgált, hogy elkerüljem az elkerülhetetlent. Érzem, hogy gépelés közben sírni fogok, ezt továbbra is Sparks-hatásnak nevezem, ugyanis ő valóban olyan könyveket adott a világnak, melyekből csupa csodafilm készült, csakhogy "sírás tutira lesz" címszó alatt. Már ha csak szóba kerül valamelyik könyv vagy film, könnyezem. Tényleg. Mindegy, most már tényleg elmélyülök kicsit a párosban. Adrienne egy barátnőjét helyettesíti pár napig a tengerparti szállójában néhány napra, hogy ugyebár elmeneküljön a jelenleg totál stresszes és zavaros életéből. A hotelbe egyetlen vendég érkezik, Dr. Paul Flanner, plasztikai sebész. A férfi okkal érkezik a szállóba, a lelkiismeretével küzdve. Először tartózkodó a nővel, aki természetesen tisztelettudóan, valódi házigazdaként viselkedik a férfival. Aztán az első estén a férfi a megterített asztaltól felállva belép a nőhöz a konyhába, és elkezdenek beszélgetni. Kissé kínos a szituáció, de nagyon lassan elkezd oldódni köztük a légkör, illetve megtudjuk, hogy a férfi micsoda súlyt cipel a vállán. Mindig is egy pedáns, csak a munkájával törődő férfi volt, azonban a műtőasztalon elveszített egy beteget. Ezért is érkezett a hotelbe, hogy az errefelé élő elhunyt nő férjével beszélni tudjon. Miután először megpróbálja, nem úgy sül el a bocsánatkérés, ahogy azt ő várta, és ingerlékenyebb lesz a kelleténél, durvábban beszél Adrienne-nel is. Úgy dönt, előbb elmegy a városból, és elmeséli Adrienne-nek, mi történt a bizonyos műtét során. Még jobban összeismerkednek, a gyerekeikről is beszélgetnek egy jó hangulatú vacsora közben. Ekkor meséli el Paul, hogy a fia, Mark is orvos, klinikát vezet, már kb. egy éve nem beszéltek egymással. Sajnos a kapcsolatuk igencsak megromlott a műhiba után, bár igazság szerint jó ideje nem volt szoros az apa-fia viszony, amiért jórészt Paul a felelős, ezért szeretne odamenni a klinikára két hétre segíteni. Ezt követően a nő oszt meg a férfival valamit a múltjából. Festményeket, illetve egy dobozt, ami uszadékfából készült. A hagyomány szerint a helybeli nők ilyenekben őrzik azokat, amik nagyon fontosak nekik. Minél több a sérülés, annál értékesebb a doboz, mert annál nehezebb valami szépet készíteni belőle. A férfi megkérdezi, hogy ő mit őriz benne. Adrienne pedig elmondja, hogy a gyerekeiről képeket, a barátnőjéről, na meg tele van emlékekkel az apjáról. Mire megkérdezi a férfi, hogy "magát ki őrzi?" Azt hiszem, ezután elájultam, mert csak emlékfoszlányaim vannak. Az biztos, hogy volt egy komoly beszélgetésük az álmokról, amikről nem érdemes lemondani, aztán egy csók is majdnem elcsattant, de a lánya felhívta Adrienne-t, és szóba hozta az esetleges békülést a szülei közt. Ezután közösen italoznak, hogy a nő levezesse a dühét, és miközben berúgnak, elkezdenek felesleges konzervekkel célba dobni a kukába. Úgy bolondoznak, hogy az ember nem tud mást, csak vigyorogni, miközben nézi őket. Másnap viszont megjelent a szállónál a férfi, akinek a neje meghalt a műtőasztalon. Azonban Paul statisztikával jött, és bár félig-meddig bűnbánó volt, de mégiscsak adatokkal dobálózott. Ezt végighallgatva később Adrienne felhozta, hogy nem mutatott semmi együttérzést. Óriási veszekedés robban ki köztük, miközben a vihar is tombolni kezd, és elképesztő, milyen igaz dolgokat vágnak egymás fejéhez. Végül elfajul a kinti időjárás, veszélyessé is válik kissé a helyzet, ők pedig egymás karjaiban lelnek menedékre. A szerelem mindig a leglehetetlenebb szituációkban üti fel a fejét, ugye? Másnap a nő megtudja, hogy a fiának asztmás rohama volt, csak nem hallotta a telefont csörögni, így ahelyett, hogy vele lett volna, ő Paullal töltötte az éjszakát. Ezután Paul egy olyan monológot nyom le a nőnek, hogy nem is csodálom, hogy végül pozitív irányba billen a kapcsolatuk mérlege. A nő még a bocsánatkérésnek is a tanúja lesz, amit Paul megejt az özvegy férfinak. Aztán a parton a vadlovakról beszélnek, akiket még Adrienne az első napon említett Paulnak. A férfi azt mondja, talán ma meglátják őket, de a nő elmondja, hogy idáig sosem szoktak eljönni. Paul azt feleli, hogy várja ki, egyszer eljönnek. Ezután még 1-2 napot együtt töltenek a legnagyobb boldogságban, mielőtt a férfi útnak indul a fiához a klinikára. A búcsújelenetüket imádom. Paul már elindult a kocsival, amikor hirtelen megáll és visszafut a nőhöz és azt mondja, visszajön. Adrienne pedig azt válaszolja, hogy várni fogja. Ezután folyamatosan leveleket váltanak egymással, várva a találkozást. A levelek csak még jobban elmélyítik a szerelmüket, még jobban megismerik egymást általuk. Közben a nő a gyerekeit rendezi, a lányával is javul a helyzet, illetve egy újabb uszadékfás dobozka készítésébe kezd. Paul pedig a fiával rendezi a kapcsolatát a levelek alapján, illetve ezerrel segít a klinikán. Olyan sorokat írnak egymásnak, hogy pacává olvad az ember. Végre eljön a nap, hogy Paul gépe leszálljon, otthon várja a férfit, ám ő nem érkezik meg. Helyette később a férfi fia, Mark érkezik meg, hogy elmesélje, az édesapja egy hegyomlás miatt életét vesztette. Azért pedig hálás a nőnek, hogy egy teljesen új apát adott neki, mivel a szerelmével megváltoztatta a férfit, mégpedig jó irányba. A fiú szerint megmentette az apját, mire Adrienne azt mondja, egymást mentették meg. Mark egy doboznyi cuccot is átad a nőnek, aki egy el nem küldött levél elolvasása után teljesen a padlóra kerül. A levélben ugyanis a rájuk váró közös életükről írt, az örök szerelmükről, és hogy mennyire várja, hogy megismerje a nő gyerekeit. Könnyfakasztó, szívfacsaró, és hadd ne ragozzam tovább. A lánya húzza ki a depresszióból, mikor megkéri, hogy meséljen róla. A férfinak készített uszadékfás dobozkába került minden emléke Paulról. A leveleik, illetve néhány fotó. Később visszamegy a tengerparti szállóba, ahol felidéz néhány közös percet, aztán a zokogás tetőfoka, amikor a film végén a parton sétál, és hirtelen előbukkannak a vadlovak. Azok a lovak, akik egyébként sosem járnak arra. Egy valódi csoda volt. Épp, mint a szerelmük. Az utolsó pillanatig vártam, hogy kiderüljön, nem igaz. Pedig tudtam, hogy meghalt. Tényleg meghalt. Mégis élt bennem a remény. Amikor pedig megjelentek a lovak, csak még inkább tudatosult bennem, hogy él. Adrienne szívében örökké él. HOT AND SEXY! Tessék, mégiscsak sikerült a regény hosszúság.