A hónap párosa

CATALINA & RAMÓN
2024. április
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Piper szerint: Először is köszönöm Vikimnek, hogy ennyire csodálatos képet választott az én két kis drágámról! <3 Mint már láthattatok korábban is bejegyzést tőlem, nem régen, talán pár hete fejeztem be végre a "Beépített Szépség" telenovellát, amiben mindvégig azt hittem Blanca és Eduardo lesz a kedvenc párosom. (Egyébként a sorozat, ha igaz, most lehet úgy 10 éves és Vikim is éppen folytatja. :) ) Végül egy hatalmas fordulat történt, amire nem számítottam és Catalina és Ramón sikerült még inkább elrabolja a szívemet. Ugyanis annyira tökéletesek együtt és imádtam a közös szerelmi sztorijukat is, nagyon! <3 Ugyan még modult nem írtam róluk, de ami késik, nem múlik, viszont a blogbejegyzésben már azért egy bővebb leírást adtam a közös sztorijukról, bízom benne, hogy mindenkinek tetszett. A lényeg dióhéjban: Catalina és Ramón sok mindenben hasonlítanak egymásra, mindkettejüket megcsalták, mindkettejük (bár Catalina később) elveszti a családtagjait, mindketten áldott jó lelkek, sőt megkockáztatom, hogy ők ketten a sorozat majdhogynem legjólelkűbb karakterei. Tulajdonképpen ők eleinte csak munkatársak, jó barátok voltak és az, hogy összejöttek tulajdonképpen mások ármánykodásának volt köszönhető. Ugyanis Cristóbalt tőrbe csalta Mariana és sikerült elhitetnie vele, hogy a barátnője (Cata) megcsalja őt Ramónnal, mire Cristóbal engedett a vágyainak és, - mivel úgy is Mariana volt mindig is a rögesztméje, vagy szerelme, ezt máig nem tudom eldönteni - valójában ő csalta meg Catalinát, aki Mariana mesterkedésének köszönhetően, rajta is kapta az ágyban a párost. Hasonlóképpen, bár a véletlennek köszönhetően, de ugyanez történt Ramónnal, aki meg az akkori menyasszonyát, Karinát kapja rajta az ágyban a legjobb barátjával, Jorgeval. Ezt a bánátát Ramón később pont Catalinának sírja el, aki nagyon megértő vele és ott kezd el tulajdonképpen elindulni köztük egy mély barátság, később Cata is elsírja a bánatát Ramónnak. Folyamatosan elkezdik egymást támogatni, egymás mellett állnak mindenben és egyszer csak, maguk sem veszik észre és elkezdenek érzéseket táplálni egymás iránt. A kapcsolatukat azonban megnehezíti a tény, hogy mindketten egyelőre másokkal járnak és Catalina ráadásul férjhez is megy, de ekkor már valójában Ramónt szereti és nem tudja őt kiverni a fejéből, Ramón ugyanígy van Cataval. Majd végül egyszerűen képtelenek parancsolni az érzelmeiknek és folyton egymás karjaiban kötnek ki, ráadásul Ramón nagyon hálás Catanak abban is, hogy egyedül a lány hisz (a közeli barátai közül) a fiú ártatlanságában és eléri, hogy ki is hozzák a szerelmét a börtönből. Itt megint lesz egy kis széthúzás kettejük között, mikor Ramón rájön, hogy valójában Cata apja juttatta őt börtönbe, hogy így tartsa távol a lányát a fiútól, de Cata szegény erről korábban semmit sem tudott és dacolt az apjával, hogy kihozza Ramónt a börtönből, amikor rájött az igazságra. Később Cata és Ramón sikeres nyomozást hajtanak végre együttesen Adriano mellett. Végül Catalina és Ramón már tényleg nem bírták tovább egymás nélkül és egy szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt egymással és miután lefeküdtek, gyakorlatilag már járni is kezdtek egymással, hiszen ekkor már Catalina amúgy is válófélben volt Cristóbaltól, stb. Egy ideig nagyon boldogok egymással, majd jó időre szakítanak egymással, amiért Cata tévesen azt hiszi, Ramón átejtette őt az apja ügyével kapcsolatban. Itt aztán Ramón részéről egy csomó féltékenykedés van Cristóbal miatt, stb, stb. Végül aztán a lány rájön, hogy az apja csak Raquel bábja volt és a sorozat vége felé megbocsát Ramónnak, aki végig nem szűnt meg szeretni a lányt (ami egyébként kölcsönös volt Cata részéről is) és minden követ megmozgatott, hogy visszaszerezze őt, ami nekem nagyon tetszett, végül pedig újra összejöttek és boldogabbak voltak, mint valaha, sőt még ők lettek az Árvaház új vezetői és csodálatos endgamet kaptak, Cata és Ramón forever!! <3 ^^ (Jelen pillanatban egyébként kb. ők a másodikak nálam a telenovellás párosok listáján. :) )

Viki szerint: Tudom, milyen sokat jelent Pipernek ez a páros. A bejegyzésében leírtak és az általa szerkesztett zenés videó alapján én is imádni fogom őket, de még nem tartok ott a sorozatban, hogy akár egy jelenetük is lett volna. Azért igyekszem vele, mert bár szerintem nekem nem ők lesznek a La Impostora-ban (A beépített szépség) a favorit párosom, de mint írtam, garantáltan odáig leszek értük. Julieta Grajales és Edgar Iván Delgado között csodásan működik a kémia! Hozzáteszem ahhoz, amit drága szerkesztőtársam már fentebb leírt, én imádni fogom Mariana kavarását, ugyanis hatalmas Mariana-Cristóbal fan vagyok, szóval nekem csak jó, ha ő bekavar Catalina és Cristóbal kapcsolatába, hogy aztán Cata sodródhasson az igaz szerelméhez, Ramón-hoz, én meg nézhessem Mariana és Cristóbal kettősét. :P <3

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

450. hét

Viki véleménye: Pontosan ma (április 15.) van a világ egyik legtehetségesebb színésznőjének, Kimberly Dos Ramos-nak a szülinapja. Szóval mindenképp vele kapcsolatos zenés videót terveztem a héten ide kitenni. Aztán ahogy filóztam, kivel pakoljam ki a csodanőt, eszembe jutott, hogy Eugenio Siller is nemrég, konkrétan április 5-én ünnepelte a születésnapját. Így nyilván a 2015-ben elkészült közös sorozatukra esett a választásom. A Quién es quién? egy igazi mestermű, ajánlom mindenkinek megtekintésre. Eugenio ikreket alakít, Kimy pedig egy igazi tündérke benne. Konkrétan ebben ismertem meg mindkettejüket még 2016-ban, amikor leadta nálunk is premierként az Izaura TV. A magyar címe: Éld az életem. Vessétek bele magatokat, nem fogjátok megbánni! Az ő szerelmi sztorijuk a legnagyobb kedvencem a telenovellában, noha van benne bőven értékelhető romantikus sztorivonal. De amit Kimberly és Eugenio adtak nekünk közös erővel, az maga a színtiszta varázslat! Gyönyörű ez a videó szerintem, hát még a dal, amire készült, ugyanis bónuszként az egyik kedvenc előadóm, Luciano Pereyra egyik legszebb dalára szerkesztették. <3

Piper véleménye: Juj, de édesek ezek ketten! ^^ Egyébként Kimberlyt és Eugeniot is imádom!! Nekem is hatalmas kedvenceim és együtt is nagyon cukik, mármint a karakterik, már csak ezen rövidke videó alapján is látszik. Utólag is Isten éltesse mindkettejüket! Egyébként anno asszem úgy is voltam vele, hogy adok egy esélyt a telenovellának, csak még nem jutottam el odáig, de ami késik nem múlik, tuti kedvelni fogom együtt őket. :) Mindketten amúgy több partnerükkel is remek kémiát alkotnak. Míg Kimberly eddig nálam is Gonzaloval viszi az első helyet, hozzáteszem, jórészt miattuk is kezdtem el a Tierra-t, amit anno Vikim ajánlott nekem, ami egy fajta vigasz lesz számomra azok után, hogy a 'La Deselmada"-ban elég csúnyán elbántak szegények szerelmi sztorijával, ahogy amiatt már drága szerkesztőtárs barátnőm is sokat bosszankodott. Míg Eugenio, hát Paulával imádtam, de ugyanúgy Maiteval is, szóval nem látom akadályát, hogy szeressem őt ugyanannyira Kimberlyvel és Dannaval is, bár szerintem nekem is előbbivel, Kimivel lesz benne a kedvencem. :) Kíváncsian várom hát, milyen lesz a telenovella! ^^

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Kitty & Seth

Viki véleménye (2018.03.17.): Már 2015 őszén befejeztem a Testvérek sorozat nézését, el is kezdtem megírni a főbb párokról a véleményemet, ám 2016 márciusában szállítottam legutóbb Brothers & Sisters témájú modult. Gondoltam, ideje rákapcsolnom, hiszen már csak két kritika lenne vissza a tervezettek közül. Vacilláltam is, melyikkel kezdjem, végül a "könnyebb" mellett tettem le a voksomat. Kitty és Seth szerelmi szálát kicsivel egyszerűbb szavakba önteni, tekintve, hogy Seth csak az utolsó szezonban bukkant fel, illetve ott sem szerepelt végig, mindössze hat részben láthattuk. Mivel már nem mai élmény nekem ez a csodás kis családi sorozat, így most gyorsan letekertem a páros összes jelenetét, hogy érdemleges szöveget tudjak bepötyögni nektek. Kitty ugyebár elvesztette a férjét még az évad első részében (erről a Kitty & Robert modulban részletesen olvashattok). A férje halálát természetesen nagyon nehezen éli meg, végül belekezd egy kapcsolatba, de rájönnek Jack-kel, hogy mindketten máshol tartanak az életben és véget is vetnek a románcnak. Nos, ha olvastátok a fentre belinkelt modult, akkor tudjátok, hogy Kitty és Robert volt szerintem a sorozat egyik legjobb szerelmespárja, és baromi nehezen dolgoztam fel, hogy nem lehettek endgame. Viszont!!! És itt jön a lényeg: azt is jeleztem, hogy szerencsére "méltó utód" érkezett a helyére. Ez pedig bizony Seth! Az évad már majdnem a felénél járt, amikor ők ketten találkoztak. Kitty óraadó lett az egyetemen, és a közeli kis kávézóban ment oda a nőhöz Seth a rendelt kávéval. Rögtön beszélgetni kezdett vele. Megemlítette, hogy az elmúlt pár napban mindig diétás vaníliás tejeskávét rendelt, viszont aznap habot is kért rá, szóval biztos van valami oka, esetleg pont szülinapja van? Ebből elindult egy beszélgetés, a végére pedig már igazi politikai diskurzusba csapott át a dolog. Végül Kittynek is leesik, hogy a srác biztos akar tőle valamit, mivel észreveszi, hogy a kávéra ráírta a számát. Végül a raktárban kötnek ki smárolva, és elég hamar beindulnak a dolgok. Az elején Kitty számára ez inkább csak szórakozás, hiszen azt még meg sem említettem, hogy Seth 27 éves, a nő pedig a 40-es évei elején jár. Ám érdekesmód Seth sokkal komolyabban veszi az egészet. A gond akkor jön, amikor kiderül, hogy a fiú végzős az egyetemen. Oké, nem jár be Kitty órájára, de a nő szerint ez akkor is etikátlan. A vonzalom azonban túl erősnek bizonyul, és továbbra is együtt maradnak. A kötődés is egyre inkább elmélyül köztük. Még a karácsonyt is együtt töltik, sőt Kitty hazaviszi a családjához, ahol viszont kiderül, hogy Seth a dékán asszony fia. Kínos. Titokban továbbra is egy párt alkotnak, aztán borul minden, amikor kiszivárog a kapcsolatuk. Az a durva, hogy Seth anyja még csak nem is a korkülönbséget nehezményezi, hanem inkább az a gondja, hogy szerinte Seth, vagyis a saját fia nem elég jó Kittyhez. Te jó ég! Mondjuk nem is baj, hogy ezt mondta Kittynek, ugyanis emiatt a nő csak még biztosabb lett az érzéseiben. Ő pontosan tudja, milyen értékes Seth, és milyen sokoldalú, mennyire okos. A doktoriját is hamarosan megszerzi, emellett novellákat ír. És itt jön pont az egyik kedvenc jelenetem. Az egyetemen egy padon Kitty épp olvassa Seth egyik írását, a srác pedig fel-alá járkál, mert izgul, mit szól hozzá Kitty. Aztán a padon ülve kielemzik a sztorit és a szereplőket, mire a nő rájön, hogy ez lényegében róla szól és akkor először nyilvános helyen csókolja meg a srácot, mire Seth meg is kérdezi, hogy biztos itt akarja-e ezt csinálni, de Kitty mondja, hogy egészen biztos. Sajnos viszont nem tartott sokáig az idill. Nem sokkal később Kitty közli, hogy Washingtonba megy üzleti ügyek miatt. Seth pedig felhozza, hogy biztos a korkülönbség zavarja Kitty-t, hiába nem vallja be. Erre a nő nem mond semmit, és lényegében eljutnak a szakításig. Csakhogy valójában azért megy Washingtonba, mert kiderült, hogy megvan rá az esély, hogy kiújuljon a rákja, amiből korábban már felépült, de erről nem akart szólni sem Seth-nek, sem a családjának. Jóval később tér csak vissza, és sokkal biztosabb benne, mint valaha, hogy szerelmes Seth-be. El is megy hozzá, hogy elmondja az igazat, és persze Seth nehezményezi, hogy nem szólt róla korábban...a gond az, hogy hiába néztek egymásra rohadt édesen ebben a jelenetben, hirtelen betoppant Seth aktuális barátnője, akit ráadásul Kitty tanított is az egyetemen. Elég idegesítő volt a kiscsaj, másnap este Kitty fel is bukkant a páros randevúja közben szexi göncöt húzva, és bár nem ért jó véget az este, de végül is a cél szentesíti az eszközt. Ugyanis másnap Seth elmegy Kitty-hez, hogy elmondja, imádja őt és vele akar lenni. Egy szuper párbeszéd zajlik le köztük, és rohadt jó, ahogy Kitty utal arra, hogy nincs semmi gond a korkülönbséggel, mert hiszi, hogy Seth a bölcs öreg, ő pedig az éretlen tini. Egyszerűen tündériek. Az évadzáró Sarah és Luc esküvője körül forog, abban a részben pedig azt is megtudjuk, hogy Kitty gyereket vár. Ami amúgy egy kisebb csoda, mert korábban úgy volt, nem lehet gyermeke. Viszont ahogy szóba kerül a dolog, csak annyi egyértelmű számunkra, hogy Seth szerint nem kéne megtartani a babát. Ez picit félrevezető. Még anno én is elbizonytalanodtam, hiszen úgy tűnt, azért nem akarja a gyereket, mert túl fiatalnak tartja magát ahhoz, hogy édesapa legyen. De végül kiderül, hogy Kitty orvosa aggódik, mert ha a terhesség alatt újulna ki a rák, nem kaphat kezelést, ezáltal pedig veszélyben lenne az élete. Seth tehát mindössze őt nem akarta elveszíteni. <3 A rész végén az esküvői partin felkéri táncolni szerelmét, és lényegében ez a sztorijuk vége. Azt nem tudjuk meg, mi lesz a terhességgel, még maga Kitty sem tudja, mit tegyen, mivel szeretné a gyereket, de ezt muszáj átgondolni alaposan. Szóval kvázi nyitva maradt ez a kérdés számunkra, az azonban ezer százalék, hogy dacolva az akadályokkal, legyőzve a korkülönbség miatti problémákat, Kitty és Seth együtt maradtak a legvégén. Ez pedig fantasztikus, már csak azért is, mert megérdemelte, hogy Robert halála után újra boldog legyen. Seth pedig nagyon is azzá tette! :) <3 Calista Flockhart és Ryan Devlin pedig jó kis kémiát produkáltak. HOT AND SEXY!

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.