A hónap párosa

VALERIA & NICOLÁS
2025. szeptember
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Még mindig alig hiszem el, hogy megtörtént ez a csoda, és a TV2 Csoport megvásárolta a Las hijas de la señora García című telenovellát. Véleményem szerint ez a tavalyi Televisa-projektek legjobbja... méghozzá magasan az első helyezett a 2024-es premierek közt! Mexikóban amúgy tavaly novemberben volt a premier, és idén márciusban ért véget. Alig várom, hogy most szinkronnal is végigkövethessem García asszony és lányai sorsának alakulását. A magyar címe egyébként ez lett, a török eredetihez hasonlóan, amit Fazilet asszony és lányai címmel adtak le nálunk még 2022-ben. Azt is tervezem majd végignézni, pláne mivel tudom, hogy jó pár dolgon változtattak a mexikói verzióban, és érdekel, hogy a törökben hogyan is történtek az események pontosan. Több párost is megszerettem a Las hijas-ban, de Valeria és Nicolás határozottan a szívemnek legkedvesebb páros a történeten belül. Oka Giner és Emmanuel Palomares már másodjára dolgoztak itt együtt - ráadásul az első közös telenovellájukkal debütáltak mindketten főhősi minőségben a műfajban! -, a kémiájuk pedig képes lenne megváltani a világot. Komolyan mondom, egyetlen egymásra vetett pillantásukban több a kémia, mint az összes többi partnerükkel összesítve. Pedig sokakkal imádom ám őket együtt, de igen... egymással a leginkább! És aki csak picit is kitárja nekik a szívét, az ezt garantáltan észre fogja venni. Olyan boldog vagyok, hogy a hazai közönség is megismerheti a párosukat. És ki tudja, talán így van remény arra is, hogy a Perdona nuestros pecados-t is megvásárolja kis hazánk, és mindkét közös csodájuk eljusson hozzánk. Bízom benne, addig is ez a hónap Nicoleria jegyében telik, a már említett örömteli hazai premier hírére, na meg a ténynek hála, hogy örök kedvencem ez a duó! <3 :)

Piper szerint: Hiába adták le nálunk is a török eredetit, valahogy számoltam vele, hogy ezt is le fogják, tekintettel arra, hogy elvileg elég nagy sikere is volt azt hiszem a tengeren túlon. Bár én elsősorban Ela Velden miatt néztem bele annak idején is spanyolul, - hatalmas kedvencem a színésznő - már akkor láttam, hogy biztosan sikeres telenovella lesz. Ami pedig Valeriát és Nicolást illeti, hát ahogy már Vikimnek is elmondtam korábban, ha már a két srác között választanom kéne, én is Team Valeria és Nicolás lennék. :) A döntést pedig csak még jobban megkönnyíti az, hogy Elat szívesen láttam volna együtt már régóta Brandon Penichével, hát megtörtént a csoda, hogy egy sorozatban játszottak, de sajnos nem egy párt! De még mindig hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, hiszen Ana Brendánál és David Zepedánál is addig imádkoztam az Úrhoz, míg a fohászom meghallgatásra talált. :D

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

526. hét

Viki véleménye: Már most jelzem, hogy ez a zenés mű 0:51-nél kezdődik, addig az alkotójának a kvázi bemutatkozó videója látható a témákból, amikből videókat szerkeszt. Ám aztán elindul a zenés videó, ami ráadásul az egyik kedvenc dalomra készült. Az Angel című széria (ami a Buffy testvérsorozata) rengeteget jelent nekem. Épp Buffy-újranézésben vagyok, és amikor eljön az ideje, az Angel-t is beiktatom mellé, ugyanis rákerestem, hogyan kell sorrendben nézni a részeket, és majd az alapján haladok. Alig várom, hogy végre nézhessem az Angel-t is. Az első szezon feléig a félig ember, félig démon Doyle is a csapat tagja volt... míg (spoiler jön, ha még nem láttátok esetleg a sorozatot) fel nem áldozta magát. Nos, én köztudottan akkora Cordelia-Angel shipper vagyok, amekkorát még nem látott a világ. De totál őszintén mondom, hogy Cordy és Doyle közt sem bántam volna, ha kialakul egy nagyobb szerelem. Ha van idő rá, hogy kialakuljon, ám ez sajnos nem történhetett meg. Szóval igen, most róluk hoztam egy nagyszerűen megszerkesztett fanvideót. Charisma Carpenter-nek tényleg a világon minden partnerével eszményi volt a kémiája, ez tagadhatatlan. Glenn Quinn-nel is fantasztikus, de szerintem ezt a videó is bizonyítja. Drága Glenn... hihetetlen és fájó belegondolni, hogy most decemberben lesz 23 éve, hogy elhagyta a földi világot. Annyira hiányzik! :( </3

Piper véleménye: Jaj, én is imádom a Buffyversét, az egyik kedvenc "univerzumom" mindörökké! <3 Kb. 25-26 éve indult és tessék, máig micsoda hatása van, pedig akkoriban még a számítógépes techinka is igencsak gyerekcipőben járt, de én imádtam a jobbnál-jobb maszkmesteri munkákat is. :) Az Angelben én jelenleg a 3. évad legvégén tartok, de az összes Cangel jelenetet már láttam, ahogy az összes Buffy évadot és Spuffy jelenetet is. :) Én is hasonlóképpen Vikimhez, óriási Cangel fan vagyok, annyira, hogy nekem örökké ott lesznek a TOP 10 párosom között, annyira, de annyira sajnálom, hogy ennyire tragikus sors jutott nekik!! Ennél jobbat érdemeltek! Bár Cordynak volt pár aranyos momentuma másokkal is, de soha, SOHA nem tudtam őt Angelen kívül mással szeretni, a szívem nem engedte, számomra Angelnek csak Cordy és Cordynak csak Angel létezik, mindörökké, same Buffyval és Spikekal, ebből nem engedek! <3 És hiába bírtam Doylet, nem örültem, hogy a karakterének tetszett Cordy, így én őszintén bevallom, örülök, hogy nem lett ebből komolyabb dolog, amiatt, amit egy-két sorral feljebb írtam az imént. (És ezt úgy írom, hogy becsületesen végignéztem az 1. évadot is, meg aztán többet is!!! :D) Azt nem tudtam, hogy a színész meghalt és már ilyen régóta, vagy lehet hallottam, csak hirtelen nem emlékeztem, de nagyon nagyon nagyon sajnálom, csodás tehetség volt! :(

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Josefina & Adolfo

Viki véleménye (2017.02.01.): Már tavaly befejeztem a Szerelem zálogba sorozatot - szerintem örök kedvenc telenovellám lett -, és bizony jó néhány párost adott nekem a novella, azonban kellett egy kis idő, hogy megemésszem a történetet. Életemben nem láttam még ennyire tökéletesen összerakott mexikói sorozatot. És akkor, reklám vége. Sokat morfondíroztam, hogy a sok pár közül kikről írjak először, végül Josefina és Adolfo kettősére esett a választásom. Előre leszögezném, nem ez a felállás volt a kedvencem, de nagyon is jól működött, és őket is szerettem. Megpróbálom érthetően csokorba szedni a gondolataimat, de be kell vallanom, nem könnyű. Főleg úgy, hogy ne menjek bele súlyosan a részletekbe, nehogy megkavarjalak titeket. Most jelzem, a vége felé már súlyosan spoileres, így ha tervezed nézni a sorozatot, de nem akarsz súlyos titkokat megtudni, inkább ne olvasd végig. A felszínt kapargatva azzal kezdeném, hogy Adolfo és a barátja, Dimitrio semmirekellő, pénzre áhítozó tökfejek voltak még a sorozat elején, akik kitervelték, hogy Dimitrio csábítsa el a csúnyácska, naiv Josefinát, mert a csaj dugig van pénzzel. A terv jól működött - de erről bővebben a Josefina & Dimitrio modulban fogok írni, és igen, ők az én drágáim, az ő párosuk fergeteges -, legalábbis egy ideig minden jól ment. Adolfo elég sok ötletet adott a haverjának, hogyan csórjanak pénzt a naiv nőtől. Dimitrio pedig ahányszor megbántotta Josefinát, szegény állandóan Adolfitóhoz szaladt elsírni a bánatát. Adolfo baráti támogatását nyújtotta a lánynak - persze kezdetben poénból -, és azon kapta magát egy idő után, hogy beleszeretett Josefinába. Úgy szerette, ahogy volt. Minden bizonnyal előbb beleszeretett a lányba, mint Dimitrio. Ez mindenképp pozitívum! Ha jobban belegondolok, Adolfónak nem is kellett túl sok idő, hogy többet kezdjen el érezni a nő iránt, bár tény, hogy sokáig tagadta, és állandóan azt mondogatta Dimitriónak, de még önmagának is, hogy csak azért van Josefina mellett, hogy ha Dimitrio elbukna, ő gond nélkül rárepülne a pénzéért. Elképesztően sokáig volt tagadásban és takarózott abba, hogy márpedig neki tuti nem kell ez a "csúnya némber". Aztán persze kénytelen volt beismerni, hogy Finita elrabolta a szívét a tisztaságával és kedvességével. Még arra is rávette Josefinát, hogy vele tegye féltékennyé Dimitriót. Ennyire a közelében akart lenni. Amikor úgy nézett ki, hogy Josefina és Dimitrio kapcsolata befuccsolt, Adolfo nem volt rest szerelmet vallani a nőnek. Josefina kedvesen, de mindig hárította a közeledését. Persze nem mintha Adolfo magába roskadt volna, hiszen a gyönyörű Maria mellett többször is vigaszra lelt. Nem vetette meg a nőket továbbra sem, de a szíve már Finitáé volt. Végül Josefina úgy érezte, rendbe jön a házassága Dimitrióval, mivel minden nap pontban ugyanakkor küldtek neki egy szál vörös rózsát. Csakhogy nem Dimitrio küldözgette a virágokat, hanem Adolfo. Amikor ez kiderült, még akkor sem akart Josefina semmit Adolfótól, mindössze a barátságát. A férfiról annyit, hogy idővel nagyon rossz társaságba keveredett, és rákényszerítették, hogy öljön. Bár vaktöltény volt a fegyverében, de meghúzta a ravaszt. Ezután kezdett el tényleg gurulni azon a bizonyos lejtőn. A lejtőn, ahonnan csak Josefina lett volna képes őt visszarántani. Ám a nő elutazott, eltelt hét év. És bizony rengeteg változás ment végbe az életükben. Josefina gyönyörű lett, megtalálta önmagát, a magabiztosságát, Adolfo pedig valódi maffiózóvá vált, és már szemrebbenés nélkül képes volt ölni. Finita visszatért Agua Azulba, újra találkozott Adolfóval, aki szépen lassan meghódította a nő szívét, aki már korábban elvált Dimitriótól. Nem úgy ment, mint a karikacsapás, de Josefina ezúttal megadta az esélyt Adolfónak, aki elhalmozta szerelemmel a nőt, ennek köszönhetően szép lassan valóban elérte, hogy viszonzásra találjon a szerelemben. Az örök kedvenc jelenetem mindenképp az, amikor Adolfo egy csomó virágcsokor közt megkérte Josefina kezét, és üresen hagyott egy vázát egy szál vörös rózsának, ahova akkor teszi bele majd a virágot, amikor Josefina is kimondja, hogy szereti a férfit. Ezután maga a nő sétált oda és tett bele az üresen álló kis vázába egy szál rózsát. És természetesen igent mondott Adolfitónak. Rengeteg aranyos momentumnak lehettünk szemtanúi az ő történetüket látva. Eljutottunk az undorodó, lusta, pénzsóvár Adolfótól egy gyilkos, azonban érzékeny, a szerelméért bármire képes Adolfóig. Ezt nevezem fejlődésnek...jó, nyilván nem díjazom azt, hogy embereket ölt, de legalább a szerelemben képes volt változni. Az esküvőjük napján azonban kénytelen volt a testvére unszolására bevallani Josefinának, hogy ki is ő valójában. Hogy ő az a Skorpió néven elhíresült gyilkos, akinek sokan estek az évek során áldozatául. Josefina persze teljesen kiborult - joggal -, és komolyan mondom, hogy azt a beszélgetést nem lehet könnyek nélkül végignézni. Adolfo közölte konkrétan a nővel, hogy ha mellette maradt volna, nem vált volna belőle ez a gyilkos, aki bár többnyire rossz emberekkel végzett, de sajnos néhány jó ember vére is az ő kezéhez tapad. Finita megpróbálta megkérni, rábeszélni arra, hogy adja fel magát, de nem jött össze. Végül Dimitrio, az egykori legjobb barátja tartóztatta fel menekülés közben - megjegyzem, Adolfo megölte a menyasszonyát!!! -, és mikor Josefina odaért a helyszínre, a fiúk már fegyvert fogtak egymásra. Adolfo leengedte a fegyvert, de mivel nem akart börtönbe menni, így ismét Dimitrióra szegezte, aki kénytelen volt lelőni őt. Azonban előtte még a háta mögött Adolfo kivette a tárat a pisztolyból. Egyszerűen csak le akarta lövetni magát Dimitrióval. Elérte a célját, és végül Josefina karjaiban halt meg. Az utolsó szavai ezek voltak a szerelméhez: "Látod, végül mégis megmentettél." Ha ezen nem zokog az ember, akkor nem tudom, mi kell hozzá. Tény, hogy a Josefina-Dimitrio kettős a mindenem, de nagyon megszerettem Josefina és Adolfo párosát is. Pláne az időugrás után. Annyira édes jeleneteik voltak, és annyira látszott, hogy őszinte a szerelmük. Valóban örültem, hogy Finita képes volt továbblépni Dimitrión - valamennyire -, és bele tudott szeretni Adolfóba. Borzasztó volt látni, ahogy a vőlegénye holtteste felett zokogott. Verónica Jaspeado és Ferdinando Valencia kémiája a képernyőn remekül működött. A páros HOT AND SEXY, ugyanakkor a Josefina-Dimitrio mániám olyan erős, hogy a SO NOT jelző is kicsit befigyel. De tényleg csak minimálisan, hiszen sosem húztam a számat, ha megláttam őket, sőt kb. minden jelenetüket imádtam. Még ha tudtam is, hogy nem ők lettek egymásnak teremtve.

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!