A hónap párosa

CATALINA & RAMÓN
2024. április
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Piper szerint: Először is köszönöm Vikimnek, hogy ennyire csodálatos képet választott az én két kis drágámról! <3 Mint már láthattatok korábban is bejegyzést tőlem, nem régen, talán pár hete fejeztem be végre a "Beépített Szépség" telenovellát, amiben mindvégig azt hittem Blanca és Eduardo lesz a kedvenc párosom. (Egyébként a sorozat, ha igaz, most lehet úgy 10 éves és Vikim is éppen folytatja. :) ) Végül egy hatalmas fordulat történt, amire nem számítottam és Catalina és Ramón sikerült még inkább elrabolja a szívemet. Ugyanis annyira tökéletesek együtt és imádtam a közös szerelmi sztorijukat is, nagyon! <3 Ugyan még modult nem írtam róluk, de ami késik, nem múlik, viszont a blogbejegyzésben már azért egy bővebb leírást adtam a közös sztorijukról, bízom benne, hogy mindenkinek tetszett. A lényeg dióhéjban: Catalina és Ramón sok mindenben hasonlítanak egymásra, mindkettejüket megcsalták, mindkettejük (bár Catalina később) elveszti a családtagjait, mindketten áldott jó lelkek, sőt megkockáztatom, hogy ők ketten a sorozat majdhogynem legjólelkűbb karakterei. Tulajdonképpen ők eleinte csak munkatársak, jó barátok voltak és az, hogy összejöttek tulajdonképpen mások ármánykodásának volt köszönhető. Ugyanis Cristóbalt tőrbe csalta Mariana és sikerült elhitetnie vele, hogy a barátnője (Cata) megcsalja őt Ramónnal, mire Cristóbal engedett a vágyainak és, - mivel úgy is Mariana volt mindig is a rögesztméje, vagy szerelme, ezt máig nem tudom eldönteni - valójában ő csalta meg Catalinát, aki Mariana mesterkedésének köszönhetően, rajta is kapta az ágyban a párost. Hasonlóképpen, bár a véletlennek köszönhetően, de ugyanez történt Ramónnal, aki meg az akkori menyasszonyát, Karinát kapja rajta az ágyban a legjobb barátjával, Jorgeval. Ezt a bánátát Ramón később pont Catalinának sírja el, aki nagyon megértő vele és ott kezd el tulajdonképpen elindulni köztük egy mély barátság, később Cata is elsírja a bánatát Ramónnak. Folyamatosan elkezdik egymást támogatni, egymás mellett állnak mindenben és egyszer csak, maguk sem veszik észre és elkezdenek érzéseket táplálni egymás iránt. A kapcsolatukat azonban megnehezíti a tény, hogy mindketten egyelőre másokkal járnak és Catalina ráadásul férjhez is megy, de ekkor már valójában Ramónt szereti és nem tudja őt kiverni a fejéből, Ramón ugyanígy van Cataval. Majd végül egyszerűen képtelenek parancsolni az érzelmeiknek és folyton egymás karjaiban kötnek ki, ráadásul Ramón nagyon hálás Catanak abban is, hogy egyedül a lány hisz (a közeli barátai közül) a fiú ártatlanságában és eléri, hogy ki is hozzák a szerelmét a börtönből. Itt megint lesz egy kis széthúzás kettejük között, mikor Ramón rájön, hogy valójában Cata apja juttatta őt börtönbe, hogy így tartsa távol a lányát a fiútól, de Cata szegény erről korábban semmit sem tudott és dacolt az apjával, hogy kihozza Ramónt a börtönből, amikor rájött az igazságra. Később Cata és Ramón sikeres nyomozást hajtanak végre együttesen Adriano mellett. Végül Catalina és Ramón már tényleg nem bírták tovább egymás nélkül és egy szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt egymással és miután lefeküdtek, gyakorlatilag már járni is kezdtek egymással, hiszen ekkor már Catalina amúgy is válófélben volt Cristóbaltól, stb. Egy ideig nagyon boldogok egymással, majd jó időre szakítanak egymással, amiért Cata tévesen azt hiszi, Ramón átejtette őt az apja ügyével kapcsolatban. Itt aztán Ramón részéről egy csomó féltékenykedés van Cristóbal miatt, stb, stb. Végül aztán a lány rájön, hogy az apja csak Raquel bábja volt és a sorozat vége felé megbocsát Ramónnak, aki végig nem szűnt meg szeretni a lányt (ami egyébként kölcsönös volt Cata részéről is) és minden követ megmozgatott, hogy visszaszerezze őt, ami nekem nagyon tetszett, végül pedig újra összejöttek és boldogabbak voltak, mint valaha, sőt még ők lettek az Árvaház új vezetői és csodálatos endgamet kaptak, Cata és Ramón forever!! <3 ^^ (Jelen pillanatban egyébként kb. ők a másodikak nálam a telenovellás párosok listáján. :) )

Viki szerint: Tudom, milyen sokat jelent Pipernek ez a páros. A bejegyzésében leírtak és az általa szerkesztett zenés videó alapján én is imádni fogom őket, de még nem tartok ott a sorozatban, hogy akár egy jelenetük is lett volna. Azért igyekszem vele, mert bár szerintem nekem nem ők lesznek a La Impostora-ban (A beépített szépség) a favorit párosom, de mint írtam, garantáltan odáig leszek értük. Julieta Grajales és Edgar Iván Delgado között csodásan működik a kémia! Hozzáteszem ahhoz, amit drága szerkesztőtársam már fentebb leírt, én imádni fogom Mariana kavarását, ugyanis hatalmas Mariana-Cristóbal fan vagyok, szóval nekem csak jó, ha ő bekavar Catalina és Cristóbal kapcsolatába, hogy aztán Cata sodródhasson az igaz szerelméhez, Ramón-hoz, én meg nézhessem Mariana és Cristóbal kettősét. :P <3

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

450. hét

Viki véleménye: Pontosan ma (április 15.) van a világ egyik legtehetségesebb színésznőjének, Kimberly Dos Ramos-nak a szülinapja. Szóval mindenképp vele kapcsolatos zenés videót terveztem a héten ide kitenni. Aztán ahogy filóztam, kivel pakoljam ki a csodanőt, eszembe jutott, hogy Eugenio Siller is nemrég, konkrétan április 5-én ünnepelte a születésnapját. Így nyilván a 2015-ben elkészült közös sorozatukra esett a választásom. A Quién es quién? egy igazi mestermű, ajánlom mindenkinek megtekintésre. Eugenio ikreket alakít, Kimy pedig egy igazi tündérke benne. Konkrétan ebben ismertem meg mindkettejüket még 2016-ban, amikor leadta nálunk is premierként az Izaura TV. A magyar címe: Éld az életem. Vessétek bele magatokat, nem fogjátok megbánni! Az ő szerelmi sztorijuk a legnagyobb kedvencem a telenovellában, noha van benne bőven értékelhető romantikus sztorivonal. De amit Kimberly és Eugenio adtak nekünk közös erővel, az maga a színtiszta varázslat! Gyönyörű ez a videó szerintem, hát még a dal, amire készült, ugyanis bónuszként az egyik kedvenc előadóm, Luciano Pereyra egyik legszebb dalára szerkesztették. <3

Piper véleménye: Juj, de édesek ezek ketten! ^^ Egyébként Kimberlyt és Eugeniot is imádom!! Nekem is hatalmas kedvenceim és együtt is nagyon cukik, mármint a karakterik, már csak ezen rövidke videó alapján is látszik. Utólag is Isten éltesse mindkettejüket! Egyébként anno asszem úgy is voltam vele, hogy adok egy esélyt a telenovellának, csak még nem jutottam el odáig, de ami késik nem múlik, tuti kedvelni fogom együtt őket. :) Mindketten amúgy több partnerükkel is remek kémiát alkotnak. Míg Kimberly eddig nálam is Gonzaloval viszi az első helyet, hozzáteszem, jórészt miattuk is kezdtem el a Tierra-t, amit anno Vikim ajánlott nekem, ami egy fajta vigasz lesz számomra azok után, hogy a 'La Deselmada"-ban elég csúnyán elbántak szegények szerelmi sztorijával, ahogy amiatt már drága szerkesztőtárs barátnőm is sokat bosszankodott. Míg Eugenio, hát Paulával imádtam, de ugyanúgy Maiteval is, szóval nem látom akadályát, hogy szeressem őt ugyanannyira Kimberlyvel és Dannaval is, bár szerintem nekem is előbbivel, Kimivel lesz benne a kedvencem. :) Kíváncsian várom hát, milyen lesz a telenovella! ^^

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Mónica & Dimitrio

Viki véleménye (2019.01.20.): Te jó ég...utoljára 2017 nyarán írtam Szerelem zálogba párosról. Pedig annyira oda voltam ezért a sorozatért, sokáig letaszíthatatlan volt a trónról, és igazából az eltelt 2 év alatt rohadt sok új telenovellát kezdtem el nézni, amik hatalmas kedvenceim lettek, mégis csak egyetlen egynek sikerült hátrébb tolnia a sorozatot, így azóta ez a második örök favorit telenovellám. Azért nem rossz arány, főleg ha tudnátok, milyen sokat kezdtem el nézni az elmúlt időszakban, de bármennyire is imádom azokat is, nem érték el azt a hatást, mint ez a 2013-2014-ben készült csodanovella. Szerintem valamikor újra is fogom nézni, és nem érdekel, hogy baromi hosszú. Akkor sem nagyon ér a nyomába másik mexikói sorozat. Egyszerűen tökéletes. És rátérve a modul lényegére, még szerelmi szálakban is maga a tökély, mert bár megvoltak az abszolút kedvenc párosaim, akikről tudtam, hogy egymásnak lettek teremtve, mégis a legtöbb karaktert tudtam mással is imádni. Ez pedig nálam baromi ritka, már ami a telenovellákat illeti. Mónica és Dimitrio kettőse sem épp az a felállás volt, akik a szívem csücskei voltak, mégis imádtam őket együtt. A nő akkor tűnt fel a sorozatban, amikor már szinte a felénél tartott a széria, és ekkor már Dimitrio nem egy léhűtő alak volt, aki bármire képes volt a pénzért, sőt ekkor már Josefina mellett jelentős jellembeli változásokon esett át, noha a nővel már nem volt együtt. Lényegében a Josefinával való házassága és sajnálatos válása az egyik legfontosabb tényező abban, hogy csatlakozott a tengerészgyalogsághoz. Ennyire mély volt az a szerelem, de erről majd az adott duó moduljában olvashattok, amint megírom őket. Most az számít, hogy a tengerészetnél Mónica volt Dimitrio felettese. Nekem amúgy már ez a szál is baromira tetszett. Mindig jó látni egy erős női karaktert, aki főnökként dirigál a pasiknak. Na jó, a feminista énemet most szépen háttérbe szorítom. A sztori lényege az, hogy adva volt ez a gyönyörű és határozott nő, akinek a külsejébe rögtön "beleszerettek" a férfiak, természetesen Dimitrio-nak is nagyon tetszett. Mónica is vonzódni kezdett a férfihez, ám a főnök-beosztott viszony miatt tartózkodóan viselkedett Dimitrio-val...egy ideig. De hát nem olyan egyszerű távol maradni attól, aki ennyire felforgatta az érzelmeidet. Egy jól sikerült randizós este után együtt töltötték az éjszakát, és bizony a szerelem is hamar óriási méreteket öltött köztük. Még Josefina újbóli felbukkanása sem tántorította el Dimitrio-t attól, hogy Monicácal maradjon, bár a nőben kétségek merültek fel, de a férfi sikeresen bizonyította, hogy csak ő érdekli most már, és Josefina mindössze a múltja egy szeletét jelenti. Aha, persze, hogyne. Igen, jól érzitek a szarkazmust. Bevallom, már nem rémlik, hol csúszott el a dolog, hiszen Dimitrio boldog volt Monicával, Josefina pedig Adolfo-val (az ő kritikájukat írtam meg először anno), mégis valahogy feléledtek a kettejük közti érzelmek és egy ágyban kötöttek ki. Valami olyasmi dereng, hogy Dimitrio verekedni kezdett José Luis-szal, hogy megvédje a húgát, Montserratot, aztán a sérüléseit látta el Josefina, amikor beszélgetni kezdtek, végül Dimitrio megcsókolta a nőt, és megtörtént az elkerülhetetlen. Már több mint 7 év telt el azóta, hogy utoljára megélhették a szerelmüket, amivel nincs is semmi gond (ők az egyik legnagyobb kedvenc párosom), de ha ekkor elviekben mindketten boldog kapcsolatban voltak másokkal, mégis hogy történhetett ez meg? Míg az ágyban voltak, ráadásul Mónica próbálta hívni Dimitrio-t, aki valami olyasmit mondott Josefinának, hogy "Mónica az, hadd csörögjön". Igen, pont így reagálsz, ha szereted a barátnődet, aki épp próbál hívni, miközben megcsalod. Persze utána tisztázták, hogy ez nem jelentett semmit (nyilván, el is hiszem), de bűntudata lett mindkét félnek, szóval valahogy nekem utána már nem volt hiteles, ahogy mondogatták a párjuknak, mennyire szeretik őket. Oké, én korábban is tudtam, hogy Josefina és Dimitrio lett egymásnak teremtve, de készen álltam elfogadni az új kapcsolataikat, az új kvázi endgame-ek gondolatát. Ám ezek után mégis hogyan kellett volna? Valami oka csak volt annak, hogy nem bírtak távol maradni egymástól, amikor kettesben voltak. Végül tragédia történt, ami csak növelte Dimitrio bűntudatát, ugyanis pár résszel a megcsalást követően Mónica meghalt. A tengerészek rajtaütöttek a Skorpión és a szervezetén, Mónica vette üldözőbe a Skorpiót, akit ezáltal le is leplezett... Adolfo volt az, aki nem hagyhatta életben a nőt, miután lelepleződött előtte. Fejbe lőtte. Dimitrio találta meg a menyasszonya holttestét. Még mindig könnybe lábad a szemem, ha felidézem azt a jelenetet. Olyan megtört lett ezután a férfi, hogy örültem is, amiért mindenki agyonölelgette. Én is ezt tettem volna szegénykével. Jó pár rész kellett neki, hogy el tudja engedni Monicát, és továbblépjen végre az életében. Ehhez az is kellett, hogy bosszút álljon a nő haláláért. Csak utána volt képes megnyugodni és a jövőbe tekinteni. Igazából tényleg semmi kivetnivalóm nem volt a párost illetően, Jéssica Mas és Osvaldo Benavides közt jól működött a kémia, és ha nem lett volna a megcsalós szál, valóban azt mondanám, őszinte volt a szerelem köztük. Megvoltak az aranyos pillanataik, egy percig sem utáltam őket együtt, noha mint már írtam, nem ez a felállás volt az abszolút kedvencem. Éppen ezért egyszerre HOT AND SEXY, illetve SO NOT! Mónica jobbat érdemelt volna, és ezzel nem Dimitrio-ra utalok természetesen, hanem a borzalmas halálára. Normális zenés videót nem találtam róluk, így egy képekből állót teszek most ki, aztán ha eljutok addig, összedobok róluk valamit.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.