A hónap párosa

TERESA és PATRICK
2018. szeptember

Videóajánló

Miért is pont ők? 

Viki szerint: Mindjárt vége a szeptembernek (már 18. van!), én meg csak most cserélek Hónap Párosát. Azért ez kicsit mellbevágó, de látjátok, ennyire nincs időm. :/ Viszont most itt vagyok, és kb. 20 percnyi gondolkodás után a Mentalista sorozat főszereplőpárosa mellett döntöttem. Már kétszer is végignéztem a szériát, és szerintem pár év múlva ismét ezt fogom tenni. Hogy miért? Mert az egyik legjobb nyomozós sorozat, amit valaha láttam. Plusz, ha ez nem lenne elég, három csodás párost is adott, akikből kettő endgame lett. Azért ez egész jó arány. Számomra a legfontosabbak azonban ők ketten. Teresa Lisbon és Patrick Jane jobban megérdemelték az endgame-et, mint a szériás párosok fele. Nagyon rászolgáltak, erről a moduljukban részletesebben olvashattok is, ha esetleg eddig elkerülte a figyelmeteket. Itt nem is szeretném emiatt koptatni a klaviatúrát, inkább olvassátok el a legutóbbi darám után megírt kritikámat Jisbonról. Elképesztő, hogy 2016 tavaszán már másodjára fejeztem be a Mentalista nézését. Ajánlom, hogy legalább nézzetek bele, mert nem fogtok csalódni. Ők ketten pedig tuti azonnal elrabolják a szíveteket! <3 :)

Piper szerint: Nos, a Mentalistából egy-két részbe beletekintettem és többektől is hallottam, mennyire jó sorozat. Van benne valami, anno el is akartam kezdeni. Ami késik, nem múlik. Főleg, ha ilyen jókat ír róla Vikim is és ennyire cuki párokkal kapcsolatban vannak történések, tuti meg fog jönni hozzá a kedvem, az tuti. Csak a legnagyobb baj a filmekkel és a sorozatokkal tudjátok mi? Hogy ha megnézel egy részt, NEM TUDSZ LEÁLLNI!!! <3 :D

 
Társalgó

Az oldalt hárman szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

161. hét

Viki véleménye: Annyira el vagyok havazódva, hogy a múlt héten nem is cseréltem a Hét Videóját. Épp a napokban nosztalgiáztam néhány Agent Carter alkotással. Jaj, hogy én mennyire imádtam azt a sorozatot. Simán elbírt volna még 2-3 szezont, de sajnos lesújtott rá a kaszás röpke két évad után. Töredelmesen beismerem, még egy Amerika Kapitány filmet sem láttam, most pedig máris megyek és elásom magam. Ígérem, pótolni fogom őket, de még odáig nem jutott el a sorozatfüggő énem. Azonban a szériát végignéztem, és kb. képben vagyok a dolgokkal. Most jelezném, hogy Peggy Carter-t valahogy könnyedén tudom shippelni több pasival is, és valahogy mindegyikkel láttam bőven potenciált, azonban nyilván ilyen téren is van egy szívem csücske felállás. És naná, hogy a leglehetetlenebb duó áll hozzám a legközelebb. Nem is én lennék, ha másképp választottam volna. Hiába jó Carter ügynök minden úriemberrel, aki az életébe sodródott, akkor is Edwin Jarvis-szal szeretem a legjobban, aki a sorozatban az ügynöknőt segítette az ügyek megoldása során. Egy brit, hóbortos figura, akivel Peggy egy elképesztően szoros viszonyt alakított ki. Csakhogy SOSEM jöttek össze. Pedig engem senki nem tud meggyőzni arról, hogy mélyen belül nem éreztek egymás iránt barátságnál többet. Sajnos Jarvisnak amúgy felesége is volt, szóval már csak emiatt is bukta volt számomra ez a ship a kezdetekről, de akkor sem tudok elsiklani a tény felett, hogy mennyi kémia volt köztük és milyen tökéletesek lehettek volna együtt. Azért kár, hogy esélyt sem kaptak az íróktól. De talán részben azért nem merték meglépni, mert attól féltek, tönkreteszik ezzel a Peggy és Edwin között felépített köteléket. Ha erről van szó, akkor nehéz szívvel, de meg tudom érteni. Azért én ettől még örökké shippelni fogom őket! Hayley Atwell és James D'Arcy nemcsak ebben a sorozatban dolgoztak együtt az évek alatt, volt egy közös filmjük is. A kémiájuk valóban elképesztő, még kell közös projekt nekik! <3 És néztetek már velük közös interjút? Imádnivalóak! :D

Piper véleménye: Jaj, a Marvel csodás alkotásai, mind egytől-egyig kedvenceim!! Azonban leginkább csak a filmeket láttam eddig. Abból szinte gyakorlatilag az összeset, főként a Moziverzumból. Egész egyszerűen hihetelten, amit ez a gyárt meg tudott álmodni! Komolyan egyszer leültem és elkezdtem a Vasember és a Hulk epizódtól, hogy értsem a filmsorozat összefüggéseit és gyakorlatilag nem tudtam leállni velük, mindössze néhány nap kellett, ami alatt lenyomtam vagy 20 Marvel filmet egymás után és nem is beszélve arról is, hogy külön nagy X-men és Fantastic Four rajongó is vagyok! Egész egyszerűen számomra több, mint ZSENIÁLIS! Nincs olyan film, amit untam volna, vagy ki tudnék emelni, hogy a kedvencem. Mind a szívem csücske, a bosszúállókkal az élen!!! Ha nem kezdted még el Vikim, most én mondom neked, hogy itt lesz az ideje, tuti nem bánod meg. Hiszen az Amerika Kapitány is egy olyannyira lenyűgöző három részes filmsorozat, hogy kis híján a képernyőről kellett lerángatni, mert úgy odatapadtam! Peggy-t ott ismertem meg, az első részben. Nyilván a többiben nehéz lett volna Steve korabeliként ábrázolni, hiszen a II. világháború már nem ma volt és Peggy rendesen megöregedett, mire Steve-t kifagyasztották a jégbörtönéből. Mindegy ez hosszú, majd nézzétek meg, aki még nem látta. A lényeg, ami lényeg, én Peggy-t nem igazán shippeltem Steve-vel, ha lett volna valaki az Natasha. Az a csók nekem nagyon bejött az Amcsi kapitány 2-ben, - még ha meg is kellett játszani az életük védelme érdekében -  de ugyanakkor Bruce-szal is aranyosak. :) Sosem felejtem el Steve utalását, hogy már volt része Natasha flörtjében... :D De Natasha és Steve, ah. Persze ki mással is maradt volna Steve, mint Peggy későbbi rokonával, a csinos kémhölggyel. :) Na, de ami ezt a sorozatot illeti, valahol az 50-s években játszódik azt hiszem, még nem kezdtem el, a Marvelnél inkább a filmek nyűgöztek le, de tervbe vettem. Egész biztosan jó lehet és már csupán a filmek miatt kíváncsi vagyok a történésekre és az utalásokra. Nekem Jarvis-ról Tony mesterséges intelligenciája ugrik be, asszem őt is ugyanígy hívták, később a jelenben, aki meg Skarlát Boszival... Egek! :D Na nézzétek meg, többet nem árulok el. Lényeg az, hogy ezek ketten tényleg aranyosak és sajnálom, hogy tényleg nem lehetett köztük semmi, de ez így Sidney-re és Nigel-re emlékeztetnek, ők is kitűnőek voltak együtt, még ha emlékeim szerint nem is jöttek össze. Kitűnő csapattársak és fosztogatók voltak együtt. :)

Elena véleménye: ...

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper, Viki & Elena
Design: Fruzsi {#07}
CSS alap: Efruse
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Valeria & León

Viki véleménye (2018.06.13.): A napokban készítettem a lentre is beillesztett zenés videót (igen, nevezzük nyugodtan önreklámnak), és úgy éreztem, illő egyúttal megírnom a páros modulját is. Pláne így, hogy a videó elkészítése miatt kvázi végig is néztem a sorozatot. Na jó, ez így erős túlzás, hiszen csak az ő jeleneteikre fókuszáltam, és bevallom, azok közül sem néztem végig mindegyiket - ugyanis elárulom, kb. 8 óra leforgása alatt készültem el a videóval, és ebbe beletartozik a széria letekerése is!!! -. Alapvetően az El Bienamado nem hosszú, összesen 96 részes, ehhez pedig hozzájön még az is, hogy ez a csodapár nem is találkozott minden részben. Na, de most már kitérek a sztorijukra, aztán úgyis megmagyarázom közben, hogy mire is célzok pontosan. Hőseink már az első részben találkoznak. Valeria éppen bulit tart és már elég spicces állapotban van (még finoman fogalmaztam), León pedig bekopogtat a hotelszobába, hogy legyen szíves vegyék lejjebb a hangerőt. A lánynak azonnal megtetszik az idegen, és bizony nem is fogja vissza magát. Rögtön lesmárolja a férfit, amit León nem néz túl jó szemmel. Le is szidja a lányt, és azonnal közli vele, hogy felesége van. Utána elviharzik, ám később kénytelen megmenteni Valeriát, ugyanis a túl sok alkoholtól nagyon rosszul lesz. Viszont ezután hosszú időre elválnak útjaik, az életükben is nagy változások történnek, főleg León-éban. Legközelebb a 22. részben sodródnak össze, amikor Vale meglátja a szülőfalujában a parton sétáló férfit. Meg is lepi őt, bár tény, León nem fogadja osztatlan örömmel. A férfi azután költözött a Loreto nevű kis településre, hogy elveszítette a feleségét egy borzalmas balesetben. Sőt ennek tetejében még a nő gyermeket is várt, amikor meghalt. Érthető módon szörnyen nehezen tudja túltenni magát a tragédián, sokáig tart, míg újra meg tudja nyitni a szívét. Szerencsére azonban Valeria nem arról híres, hogy feladja a dolgokat, nagyon kitartóan ostromolja a férfit, ami meg is hozza az eredményét. León úgy szeret bele a lányba, hogy észre sem veszi. Sokáig próbálja tagadni önmaga előtt, és minden erejével azon van, hogy távol tartsa magát Valeriától, de ugyebár az igaz szerelmet nem lehet sokáig félrelökni. A bonyodalom a szerelmesek kapcsolatából azonban kihagyhatatlan. León addig-addig játssza az elérhetetlent és viselkedik tartózkodóan, sokszor otrombán Valeriával, hogy így maradjon távol tőle, hogy sikerül is elérnie a célját. A faluból még valakinek megtetszik a lány, mégpedig Homero-nak, akinek végül Vale be is adja a derekát. León ekkor szenved csak igazán, hiszen együtt kell látnia a szerelmét egy másik férfival. Végül szerencsére minden a helyére kerül, Valeria és León pedig megélhetik a hatalmas szerelmüket. A telenovella végén össze is házasodnak, az utolsó jelenetben pedig Valeria a lehető legcsodásabb hírt közli a férjével: apuka lesz!!! Jaj, most mondjátok azt, hogy nem tündéri ez a történet? A róluk készített videómra pedig amúgy rohadt büszke vagyok (ritkán írom ezt a videóimról), szerintem nagyszerűen sikerült beleépítenem, miért imádom ezt a párost, és szerintem sikerült úgy összeraknom, hogy akár ismeretlenül is megkedveljétek őket! <3 És akkor így a végére még egy kis személyes infó: nálam nem gyakori, hogy telenovellák esetében a főszereplőpár legyen az abszolút kedvencem, ugyanis valamiért az esetek 95%-ában valamelyik mellékszereplő páros varázsol el a legjobban, azonban ez az egyik kivétel. Itt ez a két csoda nyert meg magának leginkább. Mondjuk nem is volt nehéz, hiszen a pazarul felépített történet mellett Mariluz Bermúdez és Mark Tacher kémiája is leírhatatlanul tökéletes volt. Remélem, lesz még közös projektjük a jövőben! HOT AND SEXY!!!

 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!