A hónap párosa

MARENA/LEONA & GAEL
2024. május
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: A szülinapom hónapja van, szóval naná, hogy egy olyan párost választottam, akik a szívemnek legkedvesebbek közé tartoznak. Persze tüskét is hagytak bennem, de az egyedül az írók sara. Tavaly indult el Mexikóban az El amor invencible, február és június között volt képernyőn a tengerentúlon. Hozzánk pedig idén februárban érkezett meg Leona bosszúja címmel. Már a szinkronos adások is a vége felé járnak a 80 részes telenovellánál. Főszerepekben Angelique Boyer, Danilo Carrera és Daniel Elbittar láthatók. És bár tavaly kezdetben mindkét férfival shippeltem Angie-m karakterét, de hamar rá kellett jönnöm, hogy kivel az igazi. Most pedig, hogy szinkronnal is nézem az elejétől, pláne nem értem, miért indult ez tavaly olyan "nehéz" döntésként. David/Adrián véleményem szerint inkább antagonista, mint protagonista a történetben, és aki nyitott szemmel végigköveti a projektet, az ezt idővel be KELL lássa. Nincs mese. Az "el amor invencible" jelentése egyébként "legyőzhetetlen szerelem/szeretet", ergo csak és kizárólag két irányba lehet elvinni a jelentéstartalmat: Leona és Gael szerelmére, ami sosem múlt el, csak beárnyékolta a múlt, illetve Leona/Marena szeretete a gyerekei felé. David nincs benne ebben az egyenletben. Gael-nél önzetlenebb és csodásabb férfi karaktert telenovellában nemigen láttam a hosszú évek alatt, mióta szeretem ezt a műfajt. Gael konkrétan a MÁSODIK kedvenc férfi szereplőm telenovellában. Forever!!! Gyáva volt, hogy nem mert szembenézni az apjával? Igen. De ki ne lett volna az?? Láttátok már Ramsés-t? Rémisztő, egy aljas féreg, aki simán megölné a saját fiát is. Basszus, szegény Gael-t még most felnőtt férfiként is majdnem megfojtotta, mit tett volna vele akkor, amikor 16-17 éves volt?? Nézzen már magába az, aki szerint Gael nem érdemli meg Marena szerelmét, mert cserbenhagyta. David mennyivel különb, aki lánykérésig is elment anélkül, hogy elmondta volna az igazat a nőnek, akit elvileg szeret? És mindezt már felnőtt férfiként tette, úgy, hogy nem fenyegette az életét egy elmebeteg állat (alias Ramsés). Az indoka pedig az volt, hogy ha Marena már a menyasszonya, könnyebben tálalhatják neki az igazságot a fiáról. Azért volt bőr a képén Davidnak, maradjunk ennyiben. De most nem ők a lényeg, hanem ez a két kincs, akik két csodás 16 éves gyerek szülei, és akiknek sok fájdalmon kellett keresztülmenniük. Marena sokáig azt hitte, Gael is benne van Ramsés sötét üzelmeiben, de végül rájött, hogy neki semmi köze hozzá, és ő is Ramsés áldozata. Bár a történet végén nem voltak együtt, de örökre összeköti őket a SZERETET és az ikreik. Amúgy eskü, a végén már nem is az dühített, hogy Galeona nem lett endgame, hanem az, hogy egészen a fináléig húzták a mézesmadzagot a készítők mindkét rajongótábor előtt. Nem volt fair, Leonának már szerintem 5-10 résszel az utolsó epizód előtt le kellett volna zárnia magában, hogy Daviddal vagy Gaellel vagy épp egyikkel se legyen. Nem pedig a legvégén dönteni, miután minden rajongóval ilyen módon "szórakoztak" az írók. Ha 10 résszel a vége előtt mondja azt, hogy "egyikőtöket sem választom, hanem a gyerekeimet", komolyan azt mondom, hogy ez az csajszi, nagyon helyes döntés! Ám így kicsit elárulva éreztem magam, és azt hiszem, ezzel mindkét rajongótábor egyetérthet. De vigasztal a tudat, hogy Marena sokkal szebb monológban fejezte ki a Gael iránti szeretetét, mint az Adrián/David irántit. :P Igen, gúnyos vagyok, tudom, de ha tényleg nyitott szemmel nézitek a sztorit, megértitek az okát. És örök boldogság nekem a köztük lévő elszakíthatatlan kötelék és az a mélységes, LEGYŐZHETETLEN SZERETET. Angie és Daniel határozottan a kémia fellegvára, nem találok szavakat arra, amit együttes erővel létrehoztak tavaly! A fentre linkelt zenés műalkotás még a finálé előtt kb. egy hónappal készült, de mindenképp szerettem volna kitenni, mert gyönyörű, és mert egy álomszép dalra készült, konkrétan a Los ricos también lloran (A gazdagság ára) című telenovella főcímére, amiben Angie való életbeli párja, Sebastián Rulli volt a főhős, a partnere pedig Claudia Martín, aki jelenleg pont Daniel Elbittar-ral főhősnő egy aktuális telenovellában. Szóval már csak ezért is erre esett a választásom. ;) Hozzáteszem, tényleg nagyon megszerettem Clau-t és Daniel-t együtt, nézem is becsülettel a közös telenovellájukat, de NEM érnek annak a nyomába, amit Angelique és Daniel az El amor invencible-ben tavaly letettek elénk. Remélem, kapnak még lehetőséget együtt játszani, akkor már remélhetőleg tényleges endgame-mel! ;) <3

Piper szerint: Boldog szülinapot Viki! Jó párost választott, bár én még nem akarok belemenni annyira abba, hogy Gael, vagy David. Egyébként én utóbbival kedveltem jobban Angie karakterét, de mivel még nagyon a sorozat elején vagyok spanyolul és magyarul is, egyelőre nem akarok előre beszélni. Inkább majd végignézem és meglátjuk, én kivel fogom Marenát jobban kedvelni. Egyelőre én Daniel másik sorozatát nézem, mert szerintem Clauval Dani a legtökéletesebb, engem már elsőre elvarázsoltak, de ezt sem akarom addig 100%-ban kijelenteni, amíg nem láttam több partnerrel is őket. (Megígértem Vikinek, hogy figyelni fogok ezekre a dolgokra. :D) Viszont, Sebastían és Daniel között már tudok dönteni Claut illetően, én is becsülettel végignéztem a "Gazdagság árát" és egyértelműen Daniel! És szerintem arra hajlok, hogy Angie esetében viszont Sebastían. :) De majd ezt is meglátjuk később. Jónak tűnik a telenovella, nagyon izgalmas, csak hihetetlen, Guillermo García Cantú micsoda tehetség, amennyire imádom őt a "Gazdagság Árában", épp úgy lehet utálni (persze csak a karakterét, őt soha! :)) a "Leona bosszújában". Leona és Gael, hát... majd később bővebben kifejetem róluk a véleményem. A spanyol részeknél már a felnőtt verzióikat látom, a magyarban még csak a tiniverziókat. De mondom, még nagyon a sorozat elején vagyok, így sok mindent nem tudok nyilatkozni. Meglátjuk. :)

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

453. hét

Viki véleménye: Így a szülinapom hónapjában enyhén elkap a nosztalgia, ezért előre is elnézést kérek. A múlt héten a Smallville pórul járt csodapárjáról pakoltam ki egy zenés videót, most pedig érkezzen a The Resident (A Rezidens) egyik párosáról egy fanvideó. Jelenleg épp a Grey's Anatomy-t (Grace Klinika) nézem újra, pontosabban most már új részek jönnek nekem, hiszen sok éve a covid idején leálltam vele. Aztán tavaly elkezdtem a legelejétől, most pedig végre a 16. szezon felénél járok. De bármennyire szeretem a "guilty pleasure" kategóriába tartozó Grey's Anatomy-t, a The Resident szerintem MINDEN IDŐK legjobb kórházsorozata. És piszkosul hiányzik, ugyanis tavaly mindössze hat szezon után kaszát kapott. Egy csoda volt, és miután végre felzárkózom a Grey's Anatomy-vel, határozottan indul a Rezidens-újranézésem, mert leírhatatlanul tökéletesek a történetszálak, a szereplők, és igen, a párosok is. Erre a hétre jöjjön egy alulértékelt duó, akikről illene többet beszélni: Leela és Devon. Elég sokára kaptuk meg őket, hiszen a Leela-t megformáló Anuja Joshi csak a negyedik évad felénél csatlakozott a sorozathoz, de szerencsére náluk nem kellett sokat várnunk, hogy összejöjjenek, már a szezon végén elcsattant az első csókjuk. Hála a csodás íróbrigádnak, pazar lezárást kapott a széria, noha tartom magam ahhoz, hogy sokkal több évadot érdemelt volna. Devon a fináléban megkérte Leela kezét, aki természetesen igent mondott. <3 Anuja és Manish Dayal kémiája csodálatos. Mondjuk a színész karaktere több színésznővel is jól mutatott a sorozatban, de határozottan ők együtt alkottak kerek egészet. :) <3

Piper véleménye: Erről a shipről sokat nem tudok nyilatkozni, nem néztem a sorozatot, de, ha Vikim szívét így elnyerték, biztos nagyszerű párosról van szó. A videó alapján nekem édesnek tűnnek, ha nézném a sorit, biztosan kedvelném őket. :)

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Lois & Clark

Piper véleménye (2019. február 2.): Ó, de kegyetlen rég terveztem már ezt a modult megírni és remélem Vikim sem haragszik meg érte, amért először "lecsaptam" erre a tünemény párosra! <3 Főleg, mivel épp itt volt már az ideje egy kezdeményezésnek részemről is, ugyanis drága barátném volt olyan lelkiismeretes és már réges rég megírta a többi párost és én sajnos csak jóval később tudtam őket pótolni. Mindketten oda meg vissza vagyunk a mi drága kis Smallvilles drágáinktól, pont ahogy az édes Chlolliénkért is. <3 Bár már utoljára régen láttam a Smallville-t, máig az egyik kedvenc fantasy sorozatom maradt és roppantul boldoggá tett, hogy 10 évadot is megélt, legalább ennyiben reménykedem az Arrow terén is!! Hiszen a karakterek jó részét is ennek a sorozatnak köszönhetem, hogy megismerhettem őket. Igaz, hogy időnként jó pár részt sajnos sikerült elmulasztanom némelyik évadból, de a számomra legkedvesebb epizódokra, mind emlékszem, melyek során már kezd romantikus szálakat ölteni Loisunk és Clarkunk kapcsolata. A korábbi évadok ehhez hasonló jeleneteit, pedig utólag még visszapörgettem, lehetőleg átugorva azokat a jeleneteket, ahol Lois még Oliver barátnője és Clark Lanaért van oda. És akkor most át is térnék a sztorijukra. Istenem, de jó érzés írni róluk, igazi ajándék számomra! <3 Kezdjük is ott a sztorit (bár ez már irtó régen volt és azóta nem nagyon néztem újra a 4. évadot), amikor Lois megjelenik Clarkéknál, mivel, amennyiben jól emlékszem, Chloe eltűnése aggasztotta a lányt, ugyanis Clark legjobb barátja, Lois unokanővére. Már ekkoriban is rengeteg édes momentum van köztük és innentől kezdve nagyon imádom, hogy Erica Durance folyamatosan részese marad a sorozatnak és egyre több szerepet kap. (Igaz cask a 10. évadtól lesz ténylegesen fő-főszereplő.) Számomra innentől kezdődik igazán el az egész sztori és a képregények miatt reménykedtem a későbbiekben, hogy Clarkkal esetleg romantikusra fordulhat a viszonyuk, még ha nem is ez volt a terv esetlegesen akkoriban. Korábban sajnos egy rövid időre még shippeltem Lanat és Clarkot, de ez szerencsére gyorsan el is múlt és már akkor tisztán látszott, hogy Erica Durance és Tom Welling kémiája valami olyasmi, ami ritkán születik képernyőre. <3 Sajnos ebben az időszakban még rengeteget kellett várni arra, amikor ténylegesen összejöttek egymással, de már ilyenkor is minden egyes mozdulatuk annyira cuki volt egymás felé, már barátokként is. Ahogy Vikim, én is élek-halok a barátságból lett szerelmekért és ez is egy pont ilyen eset volt, aminek nagyon, de nagyon örültem!! Az egyik kedvencem az volt, hogy Lois imádta, hogy folyton odaszúrhat Clarknak és le nem állt a fiú csipkelődésével és egész egyszerűen zabálnivalók voltak ezek ketten, ahogy Clark is lereagálta az egészet és ezt éveken keresztül élvezhettük, hát mennyei csoda... *-* Lois ragasztotta Clarkra is (amennyire emlékszem) a "Smallville" becenevet. Imádtam, mikor folyton így becézte őt, asszem még akkor is, mikor együtt jártak már. :'D Aztán huuuh. Most, ha a csillió-millió kedvenc jeleneteim közül előre haladva az időben ki kéne emeljek néhány dolgot, imádtam, mikor Lois azt hitte, hogy Oliver arca van a zöld kapucni alatt és helyette Clarkot csókolta meg és, hogy élvezte a srác, pedig elvileg akkor még csupán "barátok" voltak!!! *-* Egyik kedvenc részem, (hasonlóféle van a Buffyban is, ami szintén a kedvenc epizódjaim egyike és már lassan azt is illene már befejeznem...) tehát amikor Lois magára ken asszem egy vörös kristályból készült rúzst és azzal elcsábítja Clarkot valahol a 6. évadban és egy rész erejéig összejönnek, jaaaaj, hogy én hogy imádtam minden egyes pillanatukat!! <3 Egyszer, - ugyan akkor még csak a randikezdet elején voltak - később is történik hasonló szitu, mikor Valentin-napon Clark akarata ellenére is megbabonázza Loist és a lány már kb. majdnem hozzá is akart menni a sráchoz és folyton házitündért játszott, jaj zabáltam őket!!! <3 Eskü, egy honlap is kevés lenne felsorolnom, mennyi mindent imádtam ebben a párosban és tényleg nem csak a kémiáról van szó!! Minden TÖKÉLETES bennük!! Sosem felejtem el pl. azt, amikor Loist és Clarkot foglyul ejtették és Lois be kellett vallja, hogy szerelmes Clarkba, ez a lökött srác pedig még akkor sem figyelt fel arra, hogy Lois igazat mondott, mert még mindig elvakította a Lana iránti szenvedélye és persze nagy szomorúságomra később Lois egy rövid időre ki is kerül a képből Lana miatt, - megszakadt a sebzett szívem az én drágámért Clark lököttsége miatt - de a sors azért csak úgy hozta, hogy Lana már ne jelentsen több gondot a kibontakozó szerelem számára. Félre ne értsétek, azért nem halt meg, de Loisnak már többé nem jelenthetett riválist a lány. (Lana-Clark modulban bővebben...) Na mindegy, számomra az etalon a 9.-10. évad, hiszen mindkét páros, akinek szurkoltam a soriban, az utolsó két évadban kezd összejönni. Ennél szebbet nem is kívánhattam volna Smallville téren. Imádtam, ahogy ÚREGEK! Clark a 10. évadra már halálosan beleszeret Loisba, - de már a 9. évad végén, vagy közepétől is látszik a srácon, hogy ki jelenti számukra az igaz szerelmet, eskü még a Pandorás rész is olyan jó volt!! folyton alig bír ellenállni a lány iránt érzett szenvedélyének!! - ahogy megkéri a lány kezét, hát madarak repkedtek a gyomromban pillangók helyett!! <33 Máig az egyik kedvenc kijelentésem Clarktól Lois felé: "Nem tudnék élni egy olyan világban, amelyben nem szeretsz." <3 No meg, amikor végre be meri vallani a lánynak, hogy ő a "Maszat", persze Lois is ekkor már tudott róla Clark csókja alapján. <3 ^^ Az első közös éjszakájuk, meg ami utána volt, jaaaaj... Az első szenvedélyes csókjuk, a randizós műsorvezetés, jaaaaj!! <3 De még szintén a 9. évadban az egyik nagy kedvenc részem a közös kiruccanása a két párosomnak, ami egy fatális véletlen miatt következett be ugyan, de én nagyon örültem neki. Az Íziszestől kezdve, a horrorisztikus résztől, a kedvenc humoros epizódommal folytatva (a lánykérés után), Clark szavai az osztálytalálkozón, és az egész zseniális volt, még ha az esküvő elsőre füstbe is ment, a készítők bőven jelezték felénk, hogy a jövőben bizony összeházasodtak ezek ketten!! <3 Ne haragudjatok, ha ennyire idegesítő lettem a végére, de róluk muszáj áradoznom, nem bírom ki!!!! CLOIS FOREVER!!! HOT AND SEXY ÖRÖKRE!!! Csak nézzétek meg ezt a videót és ti is látni fogjátok ezt a két csodát, az IGAZ szerelmük önmagáért beszél!! <3

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!