Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
553. hét
Viki véleménye: Imádott barátnőm és szerkesztőtársam legnagyobb kedvenc telenovellaszínésznője immár Ela Velden. Így most ezen a héten erről a tehetségről választottam egy zenés videót. Nos... én is nagyon szeretem Elát, még ha nekem nem is akkora favoritom, mint Pipernek. Mindketten jó pár éve szeretjük a színésznőt, noha mindketten máshol láttuk először. Én bő 10 éve ismertem meg, és először abból a telenovellájából szerettem volna zenés videót kitenni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem készült arról a párosról videó. Aztán hamar beugrott, hogy épp a napokban csevegtünk Ela legjobb partnereiről drága barátnőmmel, és én határozottan lecövekeltem José Manuel Rincón mellett, akivel Ela a 2017-es Caer en tentación-ban került össze először, majd 2023-ban a Senda prohibida szériában ismét romantikus szálat kaptak a képernyőn, legnagyobb örömömre. Ugyanis elepedek a kémiájukért a Caer óta! Most éppen ebből a telenovellából választottam róluk egy zenés művet. Lehetetlen betelni velük! Tudom, Piper még nem ismeri a kémiájukat, mivel nem látta egyik közös projektjüket sem, de remélem, az Ela iránti nagy rajongása előbb-utóbb eléri, hogy belepillantson mindkét sorozatba. Tudom, kémia terén talán nem látjuk majd ugyanazt, de én már annak is örülni fogok, ha lesz egy apró helye ennek a párosnak a szívében. Egy dolog fix, nálam ők az aranyérmesek kémia terén! <3
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Hírek
The Fosters: Callie & Brandon - a szerencsétlen csillagzat
2015.08.25. 11:42, Viki
A sorozat harmadik szezonjának nyári fináléját pár nappal ezelőtt láthatták a nézők az ABC Family csatornán. Történt egy s más az évadból eddig leadott 10 részben a szerelmespárokkal, bár engem leginkább két páros kötött le a szezonban - vigyázat, spoilerek jönnek -. Az egyik az elképesztően aranyos Jude és Connor kettőse. Ezeket a fiúkat egyszerűen nem lenne szabad elválasztani egymástól. Márpedig most, hogy Connor elköltözik, nagy valószínűséggel ennek a szép - szó szerint - gyerekcipőben járó románcnak könnyedén vége szakadhat, amit nagyon sajnálnék. Most viszont nem róluk szeretnék írni, hanem a másik kedvenc párosomról Brandonról és Callie-ről. Az első szezon óta a mindeneim, csak az egész adoptálás dolog nagyon keresztbe tett nekik. Egészen a 3. évad 9. részéig...és sajnos utána ismét. Egy interjúrészletet hoztam, amit a Hollywood Reporter készített a sorozat producereivel. Csak egy kérdést fordítok le a riportból, ugyanis minket a páros szempontjából most az érdekel a legjobban.
Callie és Brandon lefeküdtek egymással, megvallották egymásnak a szerelmüket, majd pedig Callie örökbefogadását véglegesítették. Ez egy keserédes lépés volt. Mi inspirálta ezt? Peter Paige: Ők egy szerencsétlen csillagzat alatt született szerelmespár. Folytatnunk kell a lépegetést azokon a csillagokon. Ők azt hitték, hogy az örökbefogadás lekerült az asztalról. Egyedül voltak egy kabinban, a helyzet kínálta magát és a karakterek számára az érzés igazi volt. Hálás vagyok, hogy azt a pillanatot átélhettük velük. Soha semmi nem kerül le az asztalról a The Fostersben, amíg az a valóságon alapszik. Izgatott voltam, hogy együtt lehettek, még ha reggelre minden meg is változott.
Nos, én is tele vagyok keserédes érzésekkel a félévadzáró után. Főleg Brallie miatt. Rengeteget kellett várni, hogy újra együtt legyenek, végre megkaptuk őket, nem is akármilyen jelenetben, erre a következő részben egy olyan hírrel teszik tönkre a páros boldogságát, aminek amúgy örömteli hatása van. Bár nézőpont kérdése ugebár. Elhoztam nektek a 3x09 ominózus jelenetét. Előre jelezném, a kémia az egekben! Maia Mitchell és David Lambert jó alaposan fel tudják robbantani a képernyőt, bár ez már a sorozat elejétől így van!