Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
553. hét
Viki véleménye: Imádott barátnőm és szerkesztőtársam legnagyobb kedvenc telenovellaszínésznője immár Ela Velden. Így most ezen a héten erről a tehetségről választottam egy zenés videót. Nos... én is nagyon szeretem Elát, még ha nekem nem is akkora favoritom, mint Pipernek. Mindketten jó pár éve szeretjük a színésznőt, noha mindketten máshol láttuk először. Én bő 10 éve ismertem meg, és először abból a telenovellájából szerettem volna zenés videót kitenni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem készült arról a párosról videó. Aztán hamar beugrott, hogy épp a napokban csevegtünk Ela legjobb partnereiről drága barátnőmmel, és én határozottan lecövekeltem José Manuel Rincón mellett, akivel Ela a 2017-es Caer en tentación-ban került össze először, majd 2023-ban a Senda prohibida szériában ismét romantikus szálat kaptak a képernyőn, legnagyobb örömömre. Ugyanis elepedek a kémiájukért a Caer óta! Most éppen ebből a telenovellából választottam róluk egy zenés művet. Lehetetlen betelni velük! Tudom, Piper még nem ismeri a kémiájukat, mivel nem látta egyik közös projektjüket sem, de remélem, az Ela iránti nagy rajongása előbb-utóbb eléri, hogy belepillantson mindkét sorozatba. Tudom, kémia terén talán nem látjuk majd ugyanazt, de én már annak is örülni fogok, ha lesz egy apró helye ennek a párosnak a szívében. Egy dolog fix, nálam ők az aranyérmesek kémia terén! <3
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Hírek
Summer & Kimball
2015.08.26. 02:09, Viki
Esküszöm, most már megyek aludni. De egyszerűen késztetést éreztem ezt is megírni, ugyanis a jeleneteiket nézegettem youtube-on, és a nosztalgiázás kihozta belőlem az emlékeket erről a párosról, akik a Mentalista című sorozatban voltak. Sajnos endgame-et nem kaptunk, pedig istenkém, de jó is lett volna. Samaire Armstrong és Tim Kang ütősek, annyi bizonyos! Bocsi, kicsit hosszú lett, de írhatnékom volt. Jó éjt, holnap is tervezek jönni!
Mentalista!! Egyike az egyik legjobb krimi sorozatoknak, amit elsősorban egy sorozatgyilkos "köré" irtak. Plusz ezt a sorozatot tényleg elejétől a végéig láttam, szinkronnal, eredetiben sőt még spanyol szinkronnal is...
Summer és Kimball párosa nem maradt meg olyan élesen az emlékeimben, mint a sorozat másik két (endgame-et kapott) párosa, de az biztos, hogy édesek voltak együtt. Sajnáltam, hogy a csaj végül más mellett állapodott meg. Pláne, hogyha jól emlékszem még az esküvője napján is Kimball-tól kért segitséget...