Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
553. hét
Viki véleménye: Imádott barátnőm és szerkesztőtársam legnagyobb kedvenc telenovellaszínésznője immár Ela Velden. Így most ezen a héten erről a tehetségről választottam egy zenés videót. Nos... én is nagyon szeretem Elát, még ha nekem nem is akkora favoritom, mint Pipernek. Mindketten jó pár éve szeretjük a színésznőt, noha mindketten máshol láttuk először. Én bő 10 éve ismertem meg, és először abból a telenovellájából szerettem volna zenés videót kitenni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem készült arról a párosról videó. Aztán hamar beugrott, hogy épp a napokban csevegtünk Ela legjobb partnereiről drága barátnőmmel, és én határozottan lecövekeltem José Manuel Rincón mellett, akivel Ela a 2017-es Caer en tentación-ban került össze először, majd 2023-ban a Senda prohibida szériában ismét romantikus szálat kaptak a képernyőn, legnagyobb örömömre. Ugyanis elepedek a kémiájukért a Caer óta! Most éppen ebből a telenovellából választottam róluk egy zenés művet. Lehetetlen betelni velük! Tudom, Piper még nem ismeri a kémiájukat, mivel nem látta egyik közös projektjüket sem, de remélem, az Ela iránti nagy rajongása előbb-utóbb eléri, hogy belepillantson mindkét sorozatba. Tudom, kémia terén talán nem látjuk majd ugyanazt, de én már annak is örülni fogok, ha lesz egy apró helye ennek a párosnak a szívében. Egy dolog fix, nálam ők az aranyérmesek kémia terén! <3
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Hírek
Caroline & Damon - Vámpírnaplók
2015.08.27. 09:34, Piper
Szép jó reggelt mindenkinek! Ma egy régi nagy kedvenc "párosomat" hoztam el nektek. Azóta már Steroline-os vagyok, mivel az ő szerelmük tényleg igazi, de be kell, hogy valljam nektek amíg tartott a "Daroline", már ha létezett is valaha, imádtam! Az ő "szerelmük" egy igen érdekes és nevetséges kapcsolat volt, de mégis mindig is éreztem köztük azt a szexuális vonzalmat, ami kell egy pároshoz, igen is Candice-nek és Ian-nak nem kevés kémiája volt együtt! Minden Daroline momentumot faltam! Tudom Vikim szerint ők annyira nem passzoltak össze és alapból is már mindketten óriási Steroline fanok vagyunk, de úgy gondoltam annyit megérdemel ez a páros, hogy valamilyen módon "megemlékezzünk" róluk. Elenával valahogy szerintem egyik Salvatore tesónak sincs kémiája, imádom Ninát, de szerintem mindkét fiúval rossz vágányra tett a karaktere. Talán leginkább Elena & Matt Endgame-től lettem volna boldog, bocsi ha ezzel sok fant megbántok, de őszinte vagyok. Én vele shippeltem a legjobban El-t! A másik amitől a frász majd kivert! Mit esznek annyian Caroline-on és Klaus-on, ugyanis Car-nek a létező összes partnerével volt kémiája, - talán még Matt-tel nem annyira - kivéve Klaus-szal! Én nálam kiverte volna a biztosítékot nem is kicsit a Forbes-Mikaelson EndGame! Na mindegy katt ide a bővebb véleményemért!