Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
553. hét
Viki véleménye: Imádott barátnőm és szerkesztőtársam legnagyobb kedvenc telenovellaszínésznője immár Ela Velden. Így most ezen a héten erről a tehetségről választottam egy zenés videót. Nos... én is nagyon szeretem Elát, még ha nekem nem is akkora favoritom, mint Pipernek. Mindketten jó pár éve szeretjük a színésznőt, noha mindketten máshol láttuk először. Én bő 10 éve ismertem meg, és először abból a telenovellájából szerettem volna zenés videót kitenni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem készült arról a párosról videó. Aztán hamar beugrott, hogy épp a napokban csevegtünk Ela legjobb partnereiről drága barátnőmmel, és én határozottan lecövekeltem José Manuel Rincón mellett, akivel Ela a 2017-es Caer en tentación-ban került össze először, majd 2023-ban a Senda prohibida szériában ismét romantikus szálat kaptak a képernyőn, legnagyobb örömömre. Ugyanis elepedek a kémiájukért a Caer óta! Most éppen ebből a telenovellából választottam róluk egy zenés művet. Lehetetlen betelni velük! Tudom, Piper még nem ismeri a kémiájukat, mivel nem látta egyik közös projektjüket sem, de remélem, az Ela iránti nagy rajongása előbb-utóbb eléri, hogy belepillantson mindkét sorozatba. Tudom, kémia terén talán nem látjuk majd ugyanazt, de én már annak is örülni fogok, ha lesz egy apró helye ennek a párosnak a szívében. Egy dolog fix, nálam ők az aranyérmesek kémia terén! <3
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Hírek
Carter ügynök 1. évad teljesítve - Kivel mutatna a legjobban Peggy Carter szerintem 1. rész
2025.09.04. 01:09, Piper
Marvel-mozi-és sorozatverzum kihívás 1. rész
Sziasztok, drágáim! Végre én is adok magamról életjelet, főleg mivel megkezdődött a hosszú hétvégém, szabikkal. Mivel a Smallville posztomon már kegyetlen hosszú ideje ülök, egy kis kárpótlásként előtte, szerettem volna nektek valamivel kedveskedni. Jelenleg éppen egy saját magamnak kitűzött kihívást teljesítek, ami azt jelenti, hogy minden más filmet és sorozatot, minden telenovellát, mindent a sarokba dobtam és csak Marveles alkotásokat nézek, amikor csak a szabadidőm engedi.
Ez azt jelenti, hogy újranézek rég nem látott valamilyen formában (vagy jövőben, valamilyen formában) a Marvel-mozi-és sorozatverzumhoz kapcsolódó filmeket, valamint még nem látott filmeket a moziverzumból, illetve elkezdtem végre a sorozatokat is, amelyekből eddig főként csak DC-sorozatokat néztem, Marvelt még annyira nem, most azonban eljött ez az idő is! (Hajnali egy után már akadnak fogalmazási problémáim, tekintve, hogy szellemileg is hulla voltam már az előző munkanap után, szóval nézzétek el nekem, ha találtok itt-ott fogalmazási, vagy nyelvtani hibákat, de muszáj volt billentyűzetet ragadnom. :D Köszi!)
Ráadásul az egyik sorozat már helyet is kap a legkedvencebb sorozataim között úgy is, hogy még csak a 2. évad közepét taposom, - és próbálom még mindig emészteni és elfogadni, hogy az egyik kedvenc ügynököm, SPOILER!! Tripp nincs már többé!! :'( - ez pedig az Agents of S.H.I.E.L.D, vagyis a "Shield ügynökei" című sorozat, hála a Disney streaming csatornájának, az egész megtalálható magyar szinkronnal, juhééé! (Akárcsak mind a két évad a Carter Ügynöknek. :P) Kb. le sem tudom tenni! Az ok, amiért eddig halogattam az volt, ha én elkezdek egy Marvel sorozatot, azt úgy nézem, ahogy "illik" nézni, vagyis a filmek megjelenési ütemét betartva és minden évad, minden sorozatának, minden részét csak úgy nézem, ahogy a filmek története megkívánja. Hiszen, ha belekezdesz a Marvel-moziverzumba, jó tanács, hogy tényleg megjelenési sorrendben nézz minden évadot és azon belül is minden epizódot, mert csak így tud összeállni a teljes, hatalmas, folytatásos történet és minden karakter története és háttérsztorija is csak így nyer végső értelmet! El sem tudom mondani, nekem a Marvel mit jelent, kicsi korom óta ezeken az alkotásokon nőttem fel és soha, soha nem akarom, hogy a moziverzumnak vége legyen, vagy a rajzfilmeknek, vagy animációs meséknek, bárminek, ami hozzá kapcsolódik!! <3
Így jutottam el hát odáig, hogy a mai posztom megszülessen. Előre jelzem, amint a Shield végére érek, - ami szerintem még tuti nem most lesz, tekintve, hogy hány Marvel filmet (és sorozatot!) kell behoznom a 7. évad végéig!! - készíteni fogok abból is egy megaposztot, a számomra legimádnivalóbb és legrosszabbnak ítélt párosokról (Sorry, de a Skywarddal kezdve... csak azt ne látnám... pedig még az elején egy percig azt hittem kedvelni fogom őket, de Istenem, hogy szerethetik őket ennyien?? Most komolyan? XD Bár oké, nyilván tisztelem, aki így gondolja, de számomra ők kínszenvedés együtt a képernyőn. Daisy-t már most tudom kikkel fogom a legjobban kedvelni. Nem lőttem le magamnak a romantikus spoilereket, de két olyan karakter van, akikkel tuti imádni fogom és azt hiszem eggyel endgamet is kap, akinek még Carter ügynökhöz is lesz köze románcilag, de hogy, hogy jön össze Daisyvel, olvastam ezt azt egy bizonyos időutazásról?? Kíváncsi leszek, ha majd ott tartok, nagyon is, Daniel Sousat szerintem csak imádni lehet.
És akkor most PEGGY CARTER!! <3 Egyelőre még csak az első évadról és úgy összben a Marvel-mozifilmekről tudok nyilatkozni. A második évadot majd csak később tudom nézni a haladási sorrend miatt.
Lapozz, hogy megtudd, eddig mit gondolok Peggy, kivel mutatna a legjobban és kivel egyáltalán nem!
Akivel soha az életben nem tudom Peggy Cartert kedvelni
Essünk túl a nehezén... Akármilyen furcsa is, de akárhányszor néztem végig, akárhány Amerika Kapitányos alkotást, egész egyszerűen, számomra az "ikonikus páros" SOHA AZ ÉLETBEN NEM LESZ MEGNYERŐ! Sajnálom, de hiába imádom Hayleyt és Christ is és tartom őket fantasztikus színészeknek, olyan, hogy a karaktereik együtt, SOHA! Még csak kémiájuk sincs a szememben! Főleg, mivel egész régóta óriási rajongója vagyok a Romanogers shippnek és bár a moziverzum sajnos csúnyán elbánt nem egy kedvenc, ikonikus párosommal, - eddig Lady Sif és Thor tekintetében sem állunk a legfényesebben, még ha az Agents of Shield szeretett is belerúgni párszor a sebző szívembe apró hintésekkel! - holott ezek a párosok a képregényekben, házasok és gyerekeik vannak!
De mindegy, nem egy példa volt már, hogy nem feltétlen követünk képregényeket románcok tekintetében, lásd Smallville (Chloe), vagy Arrow (Olicity), de ezekért azért köszönet... :)
Visszatérve Peggyre és Stevere, amennyire tudom, - és most kegyetlen leszek - jobban örültem, hogy az igazi Steve inkább csak egy alternatív valóságban lehetett újra együtt Peggyvel és nem az igazi Peggyhez tért vissza. Valami olyasmit olvastam, hogy csak egy igazi idővonal alágára vagy, hova ugrott vissza a végén Steve (legutóbbi Bosszúállók), aztán idősen ugrott az eredeti idővonalra, köszi az infóért IGN-.comnak. Még mai napig macerás ennek a magyarázata, de mivel a Shield és új Amerika Kapitány is létezik, a régi is emlékszik az eredeti idővonalra stb. továbbra is arra enged következtetni, hogy Carter ügynök az igazi idővonalon valaki mással végezte, ezt a korábbi Amerika Kapitány filmekben is láthattuk, de szerintem az nem Sousa volt, mert elvileg ő nem lehetett, szóval rejtély, ki lehetett az a katona. :D Lehet még kedveltem is volna vele.
Ez homályos, majd csak megértem ezt az egész idővonalas cuccot, mire elérek Sólyomig és a Tél Katonája soriig. :) Egyébként Vikim biztos ismeri ezt a sorozatot is, mert az egyik kedvenc színésznője is játszik benne, akit egyébként én is nagyon kedvelek.
Egyszerűen számomra Peggy Carter és Steve Rogers sosem lesz egy olyan páros, akit valaha is szeretni fogok, akármilyen helyes a sztorijuk, vagy bármi hasonló, nem nem és NEM! Ennyi. Bocsi, természetesen tiszteletben tartom, ha te/ti szeretitek őket.
Meg hát nyugtatna a tudat, hogy így a "Carter ügynök" sorozatnak értelme van! Mert, ha az igazi idővonal változott volna meg, a Carter ügynök sorozatnak semmi értelme nem lenne, mert gyakorlatilag nem is létezett ez az egész világ ebben a formában, gondoljatok csak bele! Ez pedig azért igazán elszomorítana, mivel egész jó kis sorozatról van szó. A legjobban pedig az tetszett, hogy rájöttem, egy igazi Sherlock Holmes veszett el bennem. XD Akit amúgy Robert Downey Jr. alakít, akárcsak Vasembert. :) Ahogy megláttam a férfit, - anélkül, hogy lespoilereztem volna magamnak - konkrétan végigvezettem, hogy a hipnózisos pszicháter úgy intézte, hogy kiszabadítsák őt az orosz "fogságból" és valójában ő lesz a rosszfiú. Leesett az állam, mikor igazam lett. :D
Akivel esetleg kedvelni fogom Peggy Cartert
Jarvis: Nem sorrendben megyek. De nézzük először a szuper aranyos segédjét Peggynek, aki egyébként Howard Stark komornyikja volt és külön cuki momentum, hogy még Tony is Jarvisról nevezte el a mesterséges intelligenciáját, mint az apja alkalmazottja, de annál is inkább legjobb barátja tiszteletére. :) Szerintem biztos helyesek lehettek volna ezek ketten Peggyvel, de szerintem szövetségesekként és még inkább barátokként is bombasztikusan megállják egymás mellett a helyüket! De, ha már lehetne választani, egyértelműen és ezerszer Jarvis, mint Steve (amúgy imádom Amerika Kapitányt, félreértés ne essék! :D) Peggy mellé! Peggynek és Jarvisnak minden jelenetét öröm volt nézni a képernyőn, lehengerlő egy csapat és izgalmasak voltak a közös küldetések.
Howard: Talán egy ici-picike szurkolást mutattam kettejük felé. Imádom, hogy Tony pont kiköpött apja, de tényleg. :D Howard is amúgy egy végtelenül jó fickó, csak sajnos már annyira eszes, hogy már tényleg egy veszélyes fegyver az esze, akárcsak a fiáé. Na, de ugye nyilván tudjuk, hogy Tony édesanyja nem Peggy Carter, így helyesnek is tartom, hogy nem jöttek össze örökre, még ha időnként Howard Peggyben is a nőt látta, nem egy szövetségest. :)
Jack: Jack, - csak remélni merem, hogy jó fickó marad, bár az első évad végén, azért Peggyt kiemelhette volna a dicséret illetésnél... - na szóval ő és Peggy, volt néhány nagyon szuper jelenetük együtt, amelyeket igazán kellemes volt nézni, főleg, mikor a repülőgépben Jack csak Peggynek nyílt meg a múltjával kapcsolatban és, amikor ő is és Sousa is hittek abban, hogy Peggy igazat mond a Leviatánnal kapcsolatban. A színészt meg hát nem ismerem annyira alaposan a képernyőről, mint a drága barátnőm, de én is szeretem és remekül alakított most is Chad, mint mindig. :)
Sousa: Talán Daniel lesz azt hiszem a legpotenciálisabb jelölt arra, hogy Peggyvel összejöjjön a sorozatban és hát lehet számomra is, nem tudom, meg kell várnom a 2. évadot, de a Shield miatt örülök, ha mégsem maradnak együtt, mert az én drága Daisym is megérdemli valaki mellett az igazi boldogságot. <3 Danielen már a Carter ügynökben is látszik, mennyire csodás karakter, milyen önzetlen, milyen mélyen tud szeretni és elköteleződni és a végsőkig kitartani a társai, barátai mellett. :) Lehetetlen Sousa ügynököt nem szeretni! Egyik kedvenc jelenetem vele és Peggyvel, amikor Thomson ügynökkel szembe ment volna, mert az magának akarta bezsebelni az elismerést és kihagyta Peggyt a fináléban, mikor az elnök, vagy szenátor, vagy tábornok, már nem tudom, valaki oda látogatott az ügynökség központjába, miután éppen mindenki Peggyt éljenezte.
Kíváncsian várom a második évadot, mennyire örülhetek, vagy bosszankodhatok, kinek, merre megy a sztorija, ki, milyen románcot kap. Titkon remélem, hogy talán Peggy legjobb barátnője is megtalálja a társát, ki tudja, talán pont Jackkel? :P
Remélem tetszett és bízom benne, hogy legközelebb már végre a megaposztomat is közzé tudom tenni, mert a Smallvillet még tavaly sikerült teljesen befejeznem. :)
A végére beszúrtam egy Peggy & Daniel videót, mert van egy olyan érzésem, kedvelni fogom őket együtt, hát majd meglátom. Direkt nem néztem meg a videót, mert nem akartam magamnak spoilerezni, de biztosan szép lett, a borítókép nagyon tetszett azért szúrtam be. :)