A hónap párosa

PIPER & LEO
2026. április
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Piper szerint: Szerintem a világ egyik, ha nem egyetlen legszebb tévés szerelmi története! <3 És itt jön az, ami kábé ugyanúgy Vikire is igaz, mint rám is: Náluk nem csak a kémia baromi ütős, olyan gyönyörű szerelmi sztorija van Pipernek és Leonak, amivel már kábé 6 ÉVESEN, igen kábé 6 ÉVESEN képesek voltak a szívembe írni magukat és ott is maradtak örökre! Elmondani sem tudom, mennyit jelent nekem ez a kettő. Talán ők voltak az első olyan páros, akit igazán tudtam shippelni úgy, hogy még arról sem volt fogalmam, mi is ez a fogalom tulajdonképpen, vagy mi zajlódik le bennem az érzés által. Nem tudom megmagyarázni. Lényeg az, hogy nem láttam a boldogságtól, amilyen gyönyörű endgamet kaphatott az én drága boszi-fényőr párosom, akik mintapéldái lehetnek annak, hogyan képes egy tiltott szerelem minden akadályt legyőzzön, hogy cserébe elnyerhesse a jogos trófeát, a nagybetűs BOLDOGSÁGOT! <3 Nem elég ez az oldal, hogy leírjam nektek, mennyi mindent imádok ebben a párosban. Szerintem negatív dolog nem is létezik, talán annyi, hogy utáltam, ha külön voltak, vagy Piper időnként megpróbálta a fejéből kiverni másokkal Leot, de sosem sikerült. :D Ők mindig is egymásnak voltak teremtve Leoval, ráadásul a gyerekeik is mindig kapcsot jelentettek egymás közt. Az Istenit, még az Égiek is tudták szerintem, hogy ők elválaszthatatlanok és egymásnak lettek teremtve, csak élvezték, ha néha szivathatják a párost, szerintem. >< Viccet félre téve, a 'Bűbájos Boszorkák' sorozat örök időkre egy olyan helyet foglal el a szívemben, Piperrel és Leoval együtt, hogy arra a különleges helyre, senki sem férkőzhet! 8 évnyi nagybetűs CSODA, amit tőlük kaptam és köszönöm Hollynak és Briannek, hogy úgy keltették életre ezt a szerelmes párt, hogy azt nem, hogy tanítani nem lehetne, szavakkal nem lehet leírni, micsoda profizmust vittek képernyőre! <3 (Tuti csinálok róluk majd videót, csak legyen normális minőségű anyagom hozzá..)

Viki szerint: ...

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

553. hét

Viki véleménye: Imádott barátnőm és szerkesztőtársam legnagyobb kedvenc telenovellaszínésznője immár Ela Velden. Így most ezen a héten erről a tehetségről választottam egy zenés videót. Nos... én is nagyon szeretem Elát, még ha nekem nem is akkora favoritom, mint Pipernek. Mindketten jó pár éve szeretjük a színésznőt, noha mindketten máshol láttuk először. Én bő 10 éve ismertem meg, és először abból a telenovellájából szerettem volna zenés videót kitenni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem készült arról a párosról videó. Aztán hamar beugrott, hogy épp a napokban csevegtünk Ela legjobb partnereiről drága barátnőmmel, és én határozottan lecövekeltem José Manuel Rincón mellett, akivel Ela a 2017-es Caer en tentación-ban került össze először, majd 2023-ban a Senda prohibida szériában ismét romantikus szálat kaptak a képernyőn, legnagyobb örömömre. Ugyanis elepedek a kémiájukért a Caer óta! Most éppen ebből a telenovellából választottam róluk egy zenés művet. Lehetetlen betelni velük! Tudom, Piper még nem ismeri a kémiájukat, mivel nem látta egyik közös projektjüket sem, de remélem, az Ela iránti nagy rajongása előbb-utóbb eléri, hogy belepillantson mindkét sorozatba. Tudom, kémia terén talán nem látjuk majd ugyanazt, de én már annak is örülni fogok, ha lesz egy apró helye ennek a párosnak a szívében. Egy dolog fix, nálam ők az aranyérmesek kémia terén! <3

Piper véleménye:Igen, Elának próbálok képben lenni lassan minden eddigi projektjével, - amikkel tudok - főleg, hogy fiókom is van róla. Főleg azokat igyekszem követni leginkább először, amelyekben főszerepet játszott, vagy majdnem főszerepet. Most éppen spanyolul a 'Mi Rivalt' nézem tőle, Vikivel együtt. Megígértem Vikinek, hogy előre nem mondok semmit, bár van egy olyan érzésem, nálam azt a kémiát, amit Rulli-val produkál, nehéz lesz bárkinek megugrania, majdhogynem lehetetlen! Még Danielt is átlöktem a második helyre, pedig eddig vele szerettem Elát a legjobban, utána José Pablo Minorral, aki most a harmadik helyen van így. A videó alapján eddig még sajnos nem keltette fel a figyelmemet Ela ezzel a színésszel, de azért remélem kedvelni fogom a karaktereiket, mert bár imádom Elát, de például a 'García asszony és lányaiban' sem tudtam kedvelni a partnerével a párosukat a képernyőn. :( Én is ugye vagy 10 éve ismertem meg és rajongok Eláért, még anno a 'Fiorella' sorozatban láttam őt először. Aztán az 'Álmodj Velemben' és mind a két sorozatban imádtam a karakterének a shipjét. :) 

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

Hannah & Bright

2015.08.29. 20:38, Viki

Muszáj azzal kezdenem, hogy Piperöm már megint sikeresen leírta a gondolataimat, ezúttal a Scooby-Doo filmek párosáról. Igyekszem pótolgatni a moduljait, hiszen egy csomóhoz kéne még írnom, amiket már létrehozott. Előtte azonban hoztam egy újabb sajátot, melyben az Everwood című sorozat egyik szerelmespárjáról írtam le a véleményem. A mellékelt videó hozzájuk pedig szerintem bámulatosan jól összefoglalja a kapcsolatukat.

Frissítve (21:13): Nos, A koboldok varázslatos legendája című film párosai megírva :) Jessica & Mickey, Kathleen & Jack.

Daphne & Fred - Scooby-Doo

2015.08.29. 19:41, Piper

Sziasztok! Végre estére én is eljutottam odáig, hogy posztoljak. Sajnos egész nap rohanásban voltam, aztán pedig két órát fordítottam egy hosszú Olicity-s cikket a másik lapomra, amitől már amúgy is pacává folytam, hát erre csak rátettek egy kalappal Davina & Kol is, akiket pótoltam a saját véleményemmel a Viki által létrehozott modulba {remélem tetszeni fog neked is, édes életem!} és hamarosan én is hozok egy új varázslatos couple-t! Viki írásai pedig egyszerűen lehengerelnek a Bangel-es is, mekkora már hogy ennyire egy hullámhosszon vagyunk. :D

Megírtam tehát Diana & Fred TÖKÉLETES párosát! Itt elolvashatjátok!

Blair & Nate

2015.08.29. 14:36, Viki

Sokat gondolkodtam, hogy kikről kéne írnom, és amellett, hogy én is begépeltem a kritikámat a Buffy & Angel kettősről, a mai első saját írásomat a Gossip Girl sorozat egyik párosáról pötyögtem be. Mára egyébként cikket is tervezek hozni, az elmúlt napokban nem jelentkeztem mással, csak modulokkal. Ideje a hírek terén is produkálni valamit. :)

Davina & Kol

2015.08.28. 22:59, Viki

Ismét hoztam egy modult, ígérem, mára ez az utolsó új menü, most már maximum azzal bővítem ki a bejegyzést, ha Piper egyik párosáról írok - ami előfordulhat -. Viszont most olvassátok a The Originals egyik párjáról írt kritikámat, és csekkoljátok a könnycsatornákat beindító videót, amit hozzájuk mellékeltem.

Leonor & Marco - Az Egek ura

2015.08.28. 22:28, Piper

Most szintén egy óriási kedvencemről írtam. Annyira gyönyörű endgame páros lehettek volna, de egy óriási tragédia szétválasztotta a szerelmeseket és már minden remény szertefoszlott, hogy valaha is együtt legyenek. Viszont amíg együtt voltak, ilyen erős kémián még én is ledöbbentem! Ők pedig Leonor és Marco! Hamarosan összedobok róluk egy zenés videót is nektek, ugyanis sajnálattal vettem észre, hogy egy sincs még! Ez igen kár!

 

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123