Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
553. hét
Viki véleménye: Imádott barátnőm és szerkesztőtársam legnagyobb kedvenc telenovellaszínésznője immár Ela Velden. Így most ezen a héten erről a tehetségről választottam egy zenés videót. Nos... én is nagyon szeretem Elát, még ha nekem nem is akkora favoritom, mint Pipernek. Mindketten jó pár éve szeretjük a színésznőt, noha mindketten máshol láttuk először. Én bő 10 éve ismertem meg, és először abból a telenovellájából szerettem volna zenés videót kitenni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem készült arról a párosról videó. Aztán hamar beugrott, hogy épp a napokban csevegtünk Ela legjobb partnereiről drága barátnőmmel, és én határozottan lecövekeltem José Manuel Rincón mellett, akivel Ela a 2017-es Caer en tentación-ban került össze először, majd 2023-ban a Senda prohibida szériában ismét romantikus szálat kaptak a képernyőn, legnagyobb örömömre. Ugyanis elepedek a kémiájukért a Caer óta! Most éppen ebből a telenovellából választottam róluk egy zenés művet. Lehetetlen betelni velük! Tudom, Piper még nem ismeri a kémiájukat, mivel nem látta egyik közös projektjüket sem, de remélem, az Ela iránti nagy rajongása előbb-utóbb eléri, hogy belepillantson mindkét sorozatba. Tudom, kémia terén talán nem látjuk majd ugyanazt, de én már annak is örülni fogok, ha lesz egy apró helye ennek a párosnak a szívében. Egy dolog fix, nálam ők az aranyérmesek kémia terén! <3
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Amellett, hogy két újabb párost írtam meg (Phoebe & Cole és Rikki & Zane), egy újabb cikket is lefordítottam nektek, hogy a főoldalon is legyen mit olvasni. Scarlett és Gunnar kettőse az egyik legnagyobb kedvencem a Nashville című sorozatban, és ez a kis cikk a róluk írandó kritikámat is előkészíti, amit a napokban szeretnék közzétenni. A cikk a Fashion & Style oldaláról származik!
A Nashville című ABC-sorozat 4. évadában Scarlett és Gunnar újra összejönnek? Még nem tudjuk, de rengeteg oka van annak, hogy miért kéne. Itt a legjobb öt!
5. Nem bízunk túlzottan Calebben.
A dolgok elég gyorsan beindultak Scarlett és Dr. Caleb Rand között. Talán túl gyorsan. Máris összeköltöznek. A kapcsolatuk remekül halad komoly gondok nélkül, de ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
4. Újra együtt zenélnek.
Scarlett úgy döntött, folytatja a zenélést Gunnarral, még Avery nélkül is, aki kiszállt az együttesből. Ha Scarlett és Gunnar duóként együtt zenélnek, ez egy természetes folyamat lenne számukra, hogy újra felélesszék az egykori románcot.
3. Mert Gunnar nem végezheti Kileyval.
Reméljük, nem döntött úgy a 3. évad fináléjában, hogy követi Kileyt Texasba. Milyen anya hagyná el a fiát azért, hogy az új pasiját üldözze? Másodszor a nő hazudott Gunnarnak arról, ki Micah apja. Világos, hogy nem lehet benne megbízni, és Gunnar jobbat érdemel.
2. Scarlett csak azért van Calebbel, mert Gunnar soha nem várt rá.
Mikor Scarlett először szakított Gunnarral, a srác a legjobb barátnőjével Zoey-val kezdett el randizni. De Gunnar megtudta, hogy Scarlett várt arra, hogy a megfelelő indokkal a srác visszatérjen hozzá. Ez azt jelenti, hogy a lány soha nem akart igazán továbblépni, így még lehet remény.
1. Még mindig van köztük szikra.
A 3. évad fináléjában Scarlett és Gunnar dalt írtak, a végén pedig nagyon közel voltak ahhoz, hogy megcsókolják egymást. Nyilvánvaló, hogy a hatalmas mennyiségű kémia még mindig létezik köztük.
Én megőrülök, ha nem jönnek újra össze a szeptember 23-án induló 4. szezonban! A cikk végére úgy döntöttem, a legelső duettjüket teszem ki, amit még a pilotban énekeltek. Ez volt az a pillanat, mikor az egyik kedvenc párosom lettek. És ezek a hangok, úristen! :)
Nos, hát köszönöm szépen Viki elismerő dícséretét azzal kapcsolatban, mennyire tetszettek az új blogolásaim. Most szintén hoztam nektek egy párost. Megírtam a jellemzésüket, viszont egy-két módosítást a végén még végrehajtunk, mert nem értettem teljesen mit mondott angolul Jack. De majd az is meglesz hamarosan. Majd képet is kivágunk nemsokára. Imádtam ezt a párost, ugyanabban a filmben volt, ahol Jessica és Mickey is, katt ide, hogy megismerhessétek jobban ezt a csodálatos szerelmi történetet. Az alábbi videóban pedig ha a végére pörgettek, a legkedvencebb jelenetemet láthatjátok tőlük! Itt mondta azt a csodálatos mondatot Jack is amit remélem jól írtam a modulba, ha nem Vikim majd javít, jobb angolos nálam. Emellett pedig most én pótoltam egy lemaradást, Viki már elkészítette Torrence-t és Cliff-et, most én is leírtam hozzájuk a véleményem. Tökéletesen egyezik Vikiével! :D
Esküszöm, most már megyek aludni. De egyszerűen késztetést éreztem ezt is megírni, ugyanis a jeleneteiket nézegettem youtube-on, és a nosztalgiázás kihozta belőlem az emlékeket erről a párosról, akik a Mentalista című sorozatban voltak. Sajnos endgame-et nem kaptunk, pedig istenkém, de jó is lett volna. Samaire Armstrong és Tim Kang ütősek, annyi bizonyos! Bocsi, kicsit hosszú lett, de írhatnékom volt. Jó éjt, holnap is tervezek jönni!
Ma - vagyis tegnap - Piper nagyot alkotott, nem kevés modult megalkotott. Bár én most csak egy újat hoztam létre, mégpedig egy újabb párosról a Hajrá, csajok! filmből (fenti ikon), viszont elkezdtem Piper eddigi moduljaiba a saját véleményemet is megírni: Kimberly & Tommy, Missy & Jan. Nemsokára jön még több, illetve saját modulokra is számítsatok még. Na meg persze a szokásos cikkeimre, amiket fordítgatok.
A 90-es évek legvégének talán egyik leggyönyörűbb tündérmeséje. Lehet sokan nem emlékeztek rá, de lehet igen. Annak idején a Hallmark csatorna és a KidsCo csatorna adta. Jessica és Mickey szerelme számomra valami varázslatos hatással bírt. Egyszerűen képtelenség őket nem nem imádni. Majd ti is meglátjátok.