Piper szerint: Szerintem a világ egyik, ha nem egyetlen legszebb tévés szerelmi története! <3 És itt jön az, ami kábé ugyanúgy Vikire is igaz, mint rám is: Náluk nem csak a kémia baromi ütős, olyan gyönyörű szerelmi sztorija van Pipernek és Leonak, amivel már kábé 6 ÉVESEN, igen kábé 6 ÉVESEN képesek voltak a szívembe írni magukat és ott is maradtak örökre! Elmondani sem tudom, mennyit jelent nekem ez a kettő. Talán ők voltak az első olyan páros, akit igazán tudtam shippelni úgy, hogy még arról sem volt fogalmam, mi is ez a fogalom tulajdonképpen, vagy mi zajlódik le bennem az érzés által. Nem tudom megmagyarázni. Lényeg az, hogy nem láttam a boldogságtól, amilyen gyönyörű endgamet kaphatott az én drága boszi-fényőr párosom, akik mintapéldái lehetnek annak, hogyan képes egy tiltott szerelem minden akadályt legyőzzön, hogy cserébe elnyerhesse a jogos trófeát, a nagybetűs BOLDOGSÁGOT! <3 Nem elég ez az oldal, hogy leírjam nektek, mennyi mindent imádok ebben a párosban. Szerintem negatív dolog nem is létezik, talán annyi, hogy utáltam, ha külön voltak, vagy Piper időnként megpróbálta a fejéből kiverni másokkal Leot, de sosem sikerült. :D Ők mindig is egymásnak voltak teremtve Leoval, ráadásul a gyerekeik is mindig kapcsot jelentettek egymás közt. Az Istenit, még az Égiek is tudták szerintem, hogy ők elválaszthatatlanok és egymásnak lettek teremtve, csak élvezték, ha néha szivathatják a párost, szerintem. >< Viccet félre téve, a 'Bűbájos Boszorkák' sorozat örök időkre egy olyan helyet foglal el a szívemben, Piperrel és Leoval együtt, hogy arra a különleges helyre, senki sem férkőzhet! 8 évnyi nagybetűs CSODA, amit tőlük kaptam és köszönöm Hollynak és Briannek, hogy úgy keltették életre ezt a szerelmes párt, hogy azt nem, hogy tanítani nem lehetne, szavakkal nem lehet leírni, micsoda profizmust vittek képernyőre! <3 (Tuti csinálok róluk majd videót, csak legyen normális minőségű anyagom hozzá..)
Viki szerint: ...
Társalgó
Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
553. hét
Viki véleménye: Imádott barátnőm és szerkesztőtársam legnagyobb kedvenc telenovellaszínésznője immár Ela Velden. Így most ezen a héten erről a tehetségről választottam egy zenés videót. Nos... én is nagyon szeretem Elát, még ha nekem nem is akkora favoritom, mint Pipernek. Mindketten jó pár éve szeretjük a színésznőt, noha mindketten máshol láttuk először. Én bő 10 éve ismertem meg, és először abból a telenovellájából szerettem volna zenés videót kitenni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem készült arról a párosról videó. Aztán hamar beugrott, hogy épp a napokban csevegtünk Ela legjobb partnereiről drága barátnőmmel, és én határozottan lecövekeltem José Manuel Rincón mellett, akivel Ela a 2017-es Caer en tentación-ban került össze először, majd 2023-ban a Senda prohibida szériában ismét romantikus szálat kaptak a képernyőn, legnagyobb örömömre. Ugyanis elepedek a kémiájukért a Caer óta! Most éppen ebből a telenovellából választottam róluk egy zenés művet. Lehetetlen betelni velük! Tudom, Piper még nem ismeri a kémiájukat, mivel nem látta egyik közös projektjüket sem, de remélem, az Ela iránti nagy rajongása előbb-utóbb eléri, hogy belepillantson mindkét sorozatba. Tudom, kémia terén talán nem látjuk majd ugyanazt, de én már annak is örülni fogok, ha lesz egy apró helye ennek a párosnak a szívében. Egy dolog fix, nálam ők az aranyérmesek kémia terén! <3
Piper véleménye:Igen, Elának próbálok képben lenni lassan minden eddigi projektjével, - amikkel tudok - főleg, hogy fiókom is van róla. Főleg azokat igyekszem követni leginkább először, amelyekben főszerepet játszott, vagy majdnem főszerepet. Most éppen spanyolul a 'Mi Rivalt' nézem tőle, Vikivel együtt. Megígértem Vikinek, hogy előre nem mondok semmit, bár van egy olyan érzésem, nálam azt a kémiát, amit Rulli-val produkál, nehéz lesz bárkinek megugrania, majdhogynem lehetetlen! Még Danielt is átlöktem a második helyre, pedig eddig vele szerettem Elát a legjobban, utána José Pablo Minorral, aki most a harmadik helyen van így. A videó alapján eddig még sajnos nem keltette fel a figyelmemet Ela ezzel a színésszel, de azért remélem kedvelni fogom a karaktereiket, mert bár imádom Elát, de például a 'García asszony és lányaiban' sem tudtam kedvelni a partnerével a párosukat a képernyőn. :( Én is ugye vagy 10 éve ismertem meg és rajongok Eláért, még anno a 'Fiorella' sorozatban láttam őt először. Aztán az 'Álmodj Velemben' és mind a két sorozatban imádtam a karakterének a shipjét. :)
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Hírek
Legjobb partnerek: Jencarlos Canela
2025.02.22. 09:03, Viki
Végre egy legjobb partnerek toplista, ahol be tudom tartani a standard TOP 5-öt, amire törekedtem, amikor nekiálltam ennek a cikksorozatnak. :D Mostanában elég sűrűn eltértem tőle... és jelzem, még el is fogok, ám most Jencarlos Canela kapcsán sikerült öt színésznőnél megálljt parancsolni magamnak. Nem is volt olyan rengeteg projektje a Miamiból származó színész-énekesnek, hogy Dunát lehetne rekeszteni a partnereiből, de azért hat-hét személyt összeszedhettem volna, mégis megálltam ötnél, szóval kivételesen pacsi nekem. :D
5. Carmen Aub (Pasión prohibida)
Az eddigi utolsó telenovellája Jencarlosnak, amit még 2013-ban forgatott. Mondjuk nagyon úgy fest, hogy nem is lesz több sajnos, de legalább a színészi karrierje során adott nekünk néhány emlékezetes Telemundo-projektet, többek között ezt a csodás remake-et. Két partnernőt is ki tudok emelni a Pasión prohibida-ból, és bár történetileg Team Nina és Bruno vagyok, mégis "csak" ötödik helyre tudom pakolni a Ninát megformáló Carmen Aub-ot. Drága Carmen, itt még nem tudta, hogy a színészi karrierje hamarosan óriási fordulatot vesz. :D Ám előtte még adott nekünk Jencarlos oldalán egy tündéri kis szerelmi szálat ebben a telenovellában. Bárcsak Nina és Bruno a végén ténylegesen révbe értek volna... ez mindig szívfájdalom lesz számomra. Megérdemelték volna a happy endet, bár az eredeti török sztori nyomán sejthettük, hogy nem kapják meg. Amúgy ha Carmen és Jencarlos még játszottak volna együtt, teszem azt főhősi minőségben, simán produkáltak volna még nagyszerűbb kémiát, és akkor a sorrend is más lehetne. Ehhez tartom magam. Így is szépek voltak együtt, de kémia terén az ötödik hely a megfelelő Carmennek. :)
4. Sofía Lama (Pecados ajenos - Bűnös szerelem)
Ez a 2007-es telenovella volt Jencarlos első projektje színészként, részleteket már láttam belőle amúgy, de eddig kimaradt az életemből teljes egészében. Végre felkerült magyar szinkronnal full HD-ban a netre (köszi Telenovella Sarok), szóval még idén garantáltan nekiállok. Elárulom, ez a két kincs a legfőbb motivációm. Amit eddig Gloria és Freddy szálából láttam, az nagyon elnyerte a tetszésemet, ráadásul Sofía Lama és Jencarlos kémiája elképesztően erős! Bár drága Sofi nem először volt képernyőn, amikor bekerült ebbe a projektbe, de ez volt az első nagy szerepe telenovellában. Önmagában is érdekel ez a sorozat, de tényleg nem tagadom, hogy ők ketten a legnagyobb inspirációim arra, hogy elkezdjem és megnézzem elejétől a végéig. <3 Amúgy érdekességként megjegyzem, hogy mostantól a lista végéig (vagyis ez esetben az elejéig) Jencarlos dalaira készített zenés videókat választottam. Csak hogy stílszerűek legyünk, ha már egyszer énekes-színészről van szó, akinek a dalai szerves részét képezték a sorozatoknak, amikben szerepelt. :)
3. Carmen Villalobos (Mi corazón insiste... en Lola Volcán - Szalamandra)
Jencarlos élete második főszerepében 2011-ben brillírozott Carmen Villalobos oldalán. Tudom, milyen sokat jelent ez a páros drága szerkesztőtársamnak. Nos, bevallom, én az első pár részén (még) nem jutottam túl a telenovellának, pedig háromszor is nekifutottam. Egyszerűen nem tud lekötni... de adok majd neki még egy esélyt, elvégre három a magyar igazság, egy meg a ráadás. Eltelt pár év a legutóbbi próbálkozásom óta, hátha ezúttal beszippant. Részben pont Carmen és Jencarlos kémiája miatt nem akarom feladni a dolgot, hiszen én is látom, milyen fantasztikusak együtt. Oké, harmadik helynél előbbre sosem kerülhet Carmen ezen a listán, de szerintem így is szép teljesítmény, hogy felkerült a dobogóra, pedig maga a telenovella nem különösebben érdekel. Ennyire nagyszerűnek tartom őket együtt. :)
2. Mónica Spear (Pasión prohibida)
Ugorjunk vissza az utolsó, 2013-as telenovellájához, amiben ugyebár technikailag NEM shippelem a főhősnővel, hiszen már leírtam, hogy történetileg a Nina-Bruno hajóban evezek, de kémia terén... hát, nem is kérdés, hogy drága kicsi Moni a jobb partnere Jencarlosnak. A való életbeli barátságuk, az, hogy Mónica kislányának Jencarlos a kvázi "tiszteletbeli keresztapja", mind hozzátesznek ahhoz, hogy ennyire csodák voltak együtt a képernyőn. Elemi erejű az a kémia, amit elénk tártak ők ketten. Annyira hiányzik Mónica, szavakkal ki sem tudom fejezni. Jencarlos búcsúzása a mai napig könnyeket csal a szemembe... úgy szerette az ő drága barátját. Mindig itt él a szívünkben ez a csodás színésznő, kár, hogy olyan kevés idő jutott neki a Földön. Egyszóval Bianca és Bruno nem állnak a shiplistám élén, de a színészek közti szikrák elengedhetetlenné teszik, hogy mindketten előkelő helyen álljanak egymás listáján. Idővel Mónica partnereit is összegyűjtöm nektek, és ne érjen senkit meglepiként, ha Jencarlos ott lesz az elején. ;)
1. Gaby Espino (Más sabe el diablo - Ördögi kör)
Aki akár csak egyetlen részt is látott ebből a 2008-as telenovellából, ami amúgy Jencarlos első főszerepe volt, nehezen vonja kétségbe, hogy Gaby-t pakoltam legelső helyre. 2010-ben kezdtem el nézni a sorozatot, amikor megérkezett hozzánk magyar szinkronnal. Akkoriban már réges-rég Gaby Espino fanja voltam, igyekeztem őt minden magyarul leadott sorozatában megnézni. Amint elkezdtem az Ördögi kört, felfigyeltem erre a fiatalemberre, akit korábban nem ismertem. Még pontosabban kettejük felrobbanó kémiája varázsolt el leginkább. Meg lehet figyelni, már az egészen más szinten mozog, ahogy egymásra néznek. Jencarlos minden partnerével egyébként nagyszerű, de egyikükre sem nézett olyan szerelemmel, mint Gabyra. Ami amúgy valahol érthető, hiszen egymásba szerettek a forgatáson, évekig együtt voltak, még gyerekük is született. Sőt bár már külön vannak jó pár éve, mégis megmaradt köztük a szeretet és a törődés. Szóval lehet, hogy Manuela és Ángel szerepeiben azért ütöttek ekkorát egymással, mert az életben is létrejött köztük egy mérhetetlenül erős szerelem. Lehet, a valódi vonzalom nélkül nem lettek volna ilyen erősek együtt. Ezt már sosem tudjuk meg, az viszont fix, hogy így alakult, és gond nélkül kijelentem, hogy Jencarlos legeslegjobb partnere a képernyőn Gaby. Kétlem, hogy ez valaha megváltozik. Már csak azért sem, mert már ritkán szerepel, telenovellát ugye már több mint 10 éve nem vállalt. Hacsak valami átütő Vix-sorozat főszerepében nem vág elénk egy szerelmes karaktert valami isteni kémiával az adott partnernővel, nem hiszem, hogy Gaby helye veszélybe kerülne bármikor is. Akkor sem, ha végre végignézem a Bűnös szerelmet és a Szalamandrát. Ez most tényleg egy kőbe vésett dolog. Olyan hatással van rám Gaby és Jencarlos duója, ami felülmúlhatatlan hatalommal bír a szívem fölött. <3