Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!
Partnerek
Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!
Jön: -
A hét videója
553. hét
Viki véleménye: Imádott barátnőm és szerkesztőtársam legnagyobb kedvenc telenovellaszínésznője immár Ela Velden. Így most ezen a héten erről a tehetségről választottam egy zenés videót. Nos... én is nagyon szeretem Elát, még ha nekem nem is akkora favoritom, mint Pipernek. Mindketten jó pár éve szeretjük a színésznőt, noha mindketten máshol láttuk először. Én bő 10 éve ismertem meg, és először abból a telenovellájából szerettem volna zenés videót kitenni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem készült arról a párosról videó. Aztán hamar beugrott, hogy épp a napokban csevegtünk Ela legjobb partnereiről drága barátnőmmel, és én határozottan lecövekeltem José Manuel Rincón mellett, akivel Ela a 2017-es Caer en tentación-ban került össze először, majd 2023-ban a Senda prohibida szériában ismét romantikus szálat kaptak a képernyőn, legnagyobb örömömre. Ugyanis elepedek a kémiájukért a Caer óta! Most éppen ebből a telenovellából választottam róluk egy zenés művet. Lehetetlen betelni velük! Tudom, Piper még nem ismeri a kémiájukat, mivel nem látta egyik közös projektjüket sem, de remélem, az Ela iránti nagy rajongása előbb-utóbb eléri, hogy belepillantson mindkét sorozatba. Tudom, kémia terén talán nem látjuk majd ugyanazt, de én már annak is örülni fogok, ha lesz egy apró helye ennek a párosnak a szívében. Egy dolog fix, nálam ők az aranyérmesek kémia terén! <3
Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
Hírek
TOP 70: Sorozatbeli duók nagy ranglistája (60-51)
2025.04.06. 22:53, Viki
Máris itt vagyok a következő adaggal, ugyanis gyorsan szeretnék ennek a nagy ranglistának eljutni a végére, szóval készüljetek, mert a napokban (szinte) csak ezt fogom részleteiben posztolni! :D És jöhetnek a dicséretek, amiért betartom azt is, amit ígértem, és nem írok regényeket a párokhoz. :D
60. Midge & Lenny (The Marvelous Mrs. Maisel - A káprázatos Mrs. Maisel)
Ebből az öt szezonos, 2023-ban véget ért nagyszerű sorozatból eddig két évadot láttam végig, illetve elkezdtem a harmadikat, de ennek a párosnak minden jelenetét megnéztem. Persze előre tudható volt, hogy nem lesznek endgame, hiszen a Luke Kirby által megformált Lenny Bruce egy létező személy, ám a humorista 40 éves korában elhunyt 1966-ban, ergo hiába akarjuk, Midge és Lenny biztos nem élnek boldogan, míg meg nem halnak... És mégis az ember az első pillanattól szurkol nekik. Mert ezt váltja ki belőlünk a sztorijuk, na meg Rachel Brosnahan és Luke isteni kémiája! A két páratlan humorérzékkel megáldott stand-up komikus, akik bebizonyították, hogy igenis vannak sorsdöntő találkozások... több értelemben is. :') <3
59. Lydia & Stiles (Teen Wolf - Farkasbőrben)
Igazából csak saját magamat kínzom azzal, hogy egy olyan zenés videót választottam most ide, amiben a 2023-ban bemutatott film jelenetei is láthatóak. Pedig nyugodtan rábökhettem volna egy olyanra, amiben szigorúan a 2011 és 2017 között képernyőn lévő hat évadból vannak jelenetek. Sokkal jobban jártunk volna mindannyian, de mindegy, úgy voltam vele, hadd szóljon. Ez a film is ékes bizonyítéka annak, hogyan kell valamit tönkretenni felesleges folytatással. Holland Roden visszatért a filmre, ám a Stiles-t játszó Dylan O'Brien nem. Így pedig kellett egy idióta magyarázat arra, miért nincsenek együtt. De én nem tudom elfogadni, hogy Lydia elhagyta élete szerelmét azért, hogy megóvja egy Banshee-féle álom valóra válásától. Ennél százszor normálisabb magyarázatot is kaphattunk volna. Holland és Dylan a hat évadnyi csodában viszont bemutatták azt a varázslatot, amire az első közös jelenetüktől az utolsóig képesek voltak. És az én fejemben Stydia érintetlenül ragyog tovább. <3
58. Mary & Francis (Reign - Az uralkodónő)
Mary, a skótok királynője. Igen, I. Mária, ahogy a törikönyvekben tanultunk róla. Nem Véres Mária, hanem tudjátok, Stuart. Ezt nem árt letisztázni. Adelaide Kane olyan alakítással örvendeztetett meg minket a négy évad alatt, hogy menten virágba borul a lelkem, amint eszembe jut, Toby Regbo pedig csodás partnere volt, míg Francis a harmadik évad elején meg nem halt. Ugyebár ezt is tudtuk előre, hiszen Fülöp korán elhalálozott a valóságban is. Na jó, itt azért bőven volt mit romantizálni és elfogadhatóbb köntösbe bújtatni. Például nem 14-15 évesek voltak, amikor összeházasodtak, picit öregítettek a karaktereken, illetve a valóságban minden bizonnyal semmi romantikus nem volt ebben a házasságban, ám itt... Frary egy álomszerűen gyönyörű szerelmet élt meg... és végül, hála az égnek, azt is megmutatták a fináléban, hogy a halálban újraegyesültek, ugyanis Francis már várta a guillotine általi halált halt kedvesét. Ez pedig olyasmi, amiért mindig hálás vagyok, ha ábrázolják a sorozatokban. Szeretem látni a túlvilági nagy találkozást, azt a békét és fennkölt boldogságot, amit ott élnek át a szerelmesek. És bizony ez a történet, ez a két sokat szenvedett karakter pláne rászolgált a happy endre, még ha nem is ezen a világon. <3
57. Eleanor & Chidi (The Good Place)
Ez a sorozat egyike volt azoknak a pandémia kellős közepén, amik lelket öntöttek belém, így igencsak különleges helyen van a szívemben. Négy szezon készült belőle összesen, én meg baromi gyorsan le is daráltam. Lassan szerintem ideje lesz ismét lenyomnom, mert tényleg szavakba nem önthető hatással van a lelkemre. Egy lehengerlő projekt, imádásra teremtett karakterekkel, és Cheleanor kettősével, akik rengeteget jelentenek nekem. Kristen Bell ezer éve az egyik kedvenc színésznőm, William Jackson Harper pedig pikkpakk a szívembe költözött, ráadásul kettejük kémiájára sem egyszerű megfelelő kifejezést találni. Amúgy máig ez a sorozat birtokolja a legnagyobb csavarnak járó elismerést részemről. Soha semmi nem sokkolt még engem annyira, mint az első szezon vége. De ezt csak így mellesleg akartam megjegyezni, hátha páran kedvet kaptok és adtok ennek a gyönyörű történetnek egy esélyt. A Netflixen várja a további megtekintéseket, ugyanis. ;) <3
56. Sue & Jack (Sue Thomas: F.B.Eye - Sue Thomas: FBI)
Ezer éve imádom ezt a mindössze csak három szezont megélt szériát, amiben egy siket nő kezd el dolgozni az FBI-nál, ami régi nagy álma volt, és nagy hasznát veszik a szájról olvasós tudásának. Sue bebizonyítja, hogy nagyon is helye van az igazságszolgáltatás e magas köreiben. A csapat is lassan befogadja, kinek kevés, kinek több idő kell ehhez. Jack a csapat vezető ügynöke, és ő elég hamar észreveszi Sue értékes képességét és nem mellesleg az értékes lelkét is. Amúgy elárulom, valódi történetet dolgoz fel ez is, ugyanis Sue Thomas létező személy, sőt ő is közreműködött a sorozatban, még szerepelt is benne, Deanne Bray néven tűnt fel, aki amúgy az a siket színésznő, aki ebben a sorozatban Sue-t alakította. Deanne és Yannick Bisson, istenem, bárcsak újra együtt játszanának valamiben, ugyanis pazar volt a kémiájuk, noha a karaktereik hiába volt már a vonzalom, sosem lettek hivatalosan egy pár, elvégre munkatársak voltak. Ez mondjuk elég fájó nekem, örültem volna, ha adnak a szerelemnek egy esélyt, ugyanis mondhat bárki bármit, az érzelem mindkettejük szívében felcsapott, csupán teret nem adtak neki sajnos. Mindenesetre láthatjátok, hogy nekem így is hatalmas favoritom a duójuk. Legalább egy filmes folytatást kapnánk így 20 évvel a finálé után, amiben Sue és Jack végre egy pár lenne. <3
55. Rachel & Mike (Suits - Briliáns elmék)
Ismét egy Suits-páros... ugyanis igen, mindkét főszál a mindenem ebben az ügyvédes sztoriban, de a többséggel ellentétben nekem nem Donna és Harvey áll közelebb a szívemhez, hanem Rachel és Mike. Tudom, elütök az átlagtól ebben (is), de nem bánom. Bár Darvey is sokat jelent nekem, mint már kitértem rá az előző bejegyzésemben, de ez a két csoda már az első pillanatban megnyertek maguknak és a végéig el sem eresztettek. Meghan Markle azelőtt lépett ki a szériából, hogy sussexi hercegné vált belőle, és a shipper szívem legnagyobb szerencséjére Patrick J. Adams vele együtt dobbantott a projektből, és a két kincsem története esküvővel zárult a képernyőn. Ennél szebb lezárásért egy rajongó sem áhítozhatott. <3
54. Olivia & Peter (Fringe - A rejtély)
Öt szezon, kereken 100 rész, és amíg élek, ez marad az egyik, ha nem a legnagyobb kedvenc sci-fi sorozatom. Olivia ugyan sokszor az idegeimen táncolt, és sosem lesz a kedvenc karaktereim között, ám a Peterrel való kapcsolata mindig a szívem közepén lesz. Kettejük fokozatosan kialakuló szerelme, ami már-már ellenszenvből indul, aztán persze jön a sokkoló fordulat, miszerint jóval korábbról ismerik egymást... áh, még a hideg is kiráz, határozottan jó értelemben. Anna Torv és Joshua Jackson instant köteléke a képernyőn annyira káprázatos, hogy valószínűleg ennél találóbb kifejezés nincs is rá. Egyetlen egymásra vetett pillantásukban ott van az egész univerzum, és ez bizony ritka csoda. <3
53. Lucy & Kevin (7th Heaven - Hetedik mennyország)
Ezt a 200 részen túli családi sorozatot baromi rég nem láttam, pedig atyaég, mennyire imádom. Olyan sokat adott nekem kiskoromtól kezdve. Őszintén szólva nem volt benne sok szerelmi szál, amit úgy igazán szerettem, ugyanis a Hetedik mennyországban nem a romantikus kapcsolatok voltak nekem a legfontosabbak, hanem a családi szeretet. De persze így is van két-három olyan szerelmi kötelék, ami nagyon is megfogott. Leginkább Lucy és az ő rendőre, Kevin ették be magukat a lelkembe, méghozzá kitörölhetetlenül. Annyira édes, annyira letisztult a szerelmük. Olyan, ami minden akadályon szinte simán átküzdötte magát, és ez nagyon lélekemelő, mondhatni inspiráló. Beverley Mitchell és George Stults között végig olyan természetesen áramlott a kémia, hogy bármikor néztem újra a sorozatot, mindig öröm volt őket figyelni együtt. Felteszem, ez a legközelebbi újranézésemre is érvényes lesz. :D <3
52. Amy & Ephram (Everwood - Everwood)
A sorozat, amiben megismertem Emily VanCamp-et és Gregory Smith-t. Emily-t azóta szinte már mindenben megnéztem, de azért igyekszem Greggel is felzárkózni. Milyen érdekes belegondolni, hogy mindkét színész 2018-ban házasodott meg, és mindkettejüknek két gyermeke van. Nem, nem egymással. :D Ez csak ilyen apró kis cuki érdekesség szerintem. Amy és Ephram mindig az egyik szívemnek legkedvesebb tiniszerelem lesz, ami végül kiállta az idő próbáját. Jó-jó, a fináléban találtak ismét egymásra hosszú különlétet követően, akkor már nem is voltak tinédzserek, de érződött, hogy ez már örökre szól. Az én Ephramy szívemnek nagyon hiányoznak ők ketten, sőt az egész széria is, ergo igen, ezt is felpakolom az újranézni valók listájára. <3
51. April & Jackson (Grey's Anatomy - A Grace klinika)
Annyira durva belegondolni, hogy nemrég volt ennek a kórházsorozatnak a huszadik évfordulója... 20 éve indult minden... April és Jackson nem voltak jelen a kezdetektől, de szerves részét képezték a történetnek, ám azóta Sarah Drew és Jesse Williams is kiszállt a sorozatból. Egyiküket elküldték, a másik önszántából ment el, de szerencsére olykor felbukkannak mindketten. És az a rohadt nagy mázli érte az én kis rajongói szívemet, hogy bár az írók először szétrombolták ezt a hatalmas szerelmet Japril között, de végül sikerült rendbe tenniük. Durva, hogy ehhez a színészek kilépésére volt szükség. Akárhogy is, a páros boldogsága ragyogóbb, mint előtte valaha, és ez nekem is hatalmas öröm. Na meg az is, hogy a színészek is óriási Japril fanok. Bárcsak valóra válna a testvérsorozat, ami kettejük bostoni életét követi nyomon a gyerekükkel. Könyörgöm, történjen meg! A színészek benne lennének, mi pedig, a rajongók tűkön ülve várjuk a csodát. A Dynasty című dal ebben a posztban másodjára hallható, de nem tehetek róla, hogy Mary és Francis esetében az a legcsodásabb videó, amit valaha láttam, Japril esetében pedig nem találtam másikat, ami a legfrissebb jelenetüket is megmutatja. Mondjuk nem hiszem, hogy emiatt panaszkodnátok. :P <3