A hónap párosa

LEYLA & EMRE
2025. november
Videóajánló

 Miért is pont ők?

Viki szerint: Az év utolsó hónapja, legalábbis olyan tekintetben, hogy én választom ki a Hónap Párosát. Így kvázi saját "zárásként" pedig egy szívemnek kedvenc sorozatbeli párt választottam, mégpedig Törökországból. Éppen újranézem FULL HD-ben egyik imádott török szériámat, az Erkenci Kuş-t, vagyis magyar címén Álmodozót. És igen, továbbra is a Demet Özdemir és Can Yaman által játszott főszereplők a mindeneim, a török toplistámon sem változott, hogy benne vannak a legjobb háromban! Ám ezúttal a mondhatni másodfőszereplőkre esett a választásom. Leyla és Emre szerelmi történetét is leírhatatlanul imádom! Öznur Serçeler és Birand Tunca közt olyan szép és letisztult kémia volt már a kezdetektől, ráadásul a színészek pazar összhangjához hozzátesz az, hogy Leyla a kezdetekkor éppen Emre személyi asszisztense. Jaj, hogy én mennyire tudom szeretni azt, amikor a főnök és egy beosztottja közt lobban fel a szerelem. Azt szeretem még bennük, hogy ez nem egy amolyan szerelem első látásra szerelmi szál, hanem lassan épül fel, és csak idővel döbbennek rá, hogy egymásba szerettek. Leyla egy kicsit előbb jön rá, mint Emre. Áh, tökéletesek ők is! Aki látta vagy már elkezdte nézni az Álmodozót, az ezzel a kijelentésemmel nem is fog tudni vitatkozni szerintem. :D Szóval igen, úgy gondoltam, legyen 2025 novembere az övék, öröm újra látnom a közös csodapillanataikat. <3

Piper szerint: Nos, már sokszor elmondtam, én azért a török sorozatokkal még szinte csak ismerkedős fázisban vagyok. Volt egy-kettő, amibe belekezdtem és nem tűnt rossznak, de, kb. egy kezemen meg tudom számolni, hány színésznőnek / színésznek maradt meg a neve, vagy ismerek a legjobban, talán Can Yaman neve még ismerős, főleg Vikim által és biztos vagyok benne, hogy ez a páros is amúgy varázslatos, ha Viki már így ír róluk. :) Jó választás!

 
Társalgó

Az oldalt ketten szerkesztjük!
Cserét itt kérhettek!

 
Partnerek

   
 

Vannak helyek, chatben jelentkezzetek!

Jön: -

 
A hét videója

532. hét

Viki véleménye: A legtöbb (magyar) ember számára Facundo Arana neve összenőtt a Natalia Oreiro-val két közös telenovellájával, és számukra ő örök Ivo és örök Martín, attól függ, melyikhez kötődik a néző jobban. Na... nekem ő sokkal több annál a két karakternél. Tény, pár évvel ezelőttig én sem láttam őt másban, vagyis ez így nem igaz, mert A bátor Juan atya és a Yago sem maradtak ki nekem, láttam azokban is. De szerencsére az elmúlt pár évben tüzetesebben is ráláttam a projektjeire - mivel végre megtanultam spanyolul -, végre megnézhettem őt sokkal több sorozatban, sőt egy-két filmjéhez is volt már szerencsém. Sajnálatosan a legtöbb projektje nem érkezett meg kis hazánkba, ami sajnálatos... amikor néhány éve itt volt Magyarországon, ildomos lett volna visszamenőleg megvásárolni valamelyik telenovelláját és nem ezredjére a Vad angyalt leadni. De mindegy, nehéz szívvel, de kijelenthetjük, hogy Facundo rég nem kapja meg kis hazánktól azt a szeretetet, amit régen, pedig... húúú, de kijárna neki! A tehetsége önmagáért beszél, a gyönyörű lelke csak még rátesz egy lapáttal arra a csodálatra és tiszteletre, amivel felnézek rá. A 2014-es Noche y Día című telenovellája talán a legnagyobb szívfájdalmam, ha fel kell sorolnom, mik NEM érkeztek meg hozzánk magyar szinkronnal. Ez egy mestermű, ha engem kérdeztek. Három fontos szerelmi szála is volt benne amúgy, köztük az egyikükkel ott van nálam a legek legjei argentin párosok közt, míg világ a világ. Aki követi az írásaimat, az most rögtön rájön, hogy erre a hétre nem azzal a kolléganővel választottam fanvideót, akivel a legjobban imádom. De képzeljétek csak, hiába van meg a non plus ultrám a telenovellában, nagyooon szeretem Facu karakterét mindhárom nővel! Most az elsődleges protagonistával választottam ki, azaz Romina Gaetani színésznővel. Akik látták a Yago-t, azoknak nem lesz ismeretlen Romina, ugyanis ő volt az antagonista, aki bekavart a Facu által játszott főhős és a nagy szerelme kapcsolatába. 13 évvel később pedig itt főszereplőkként indultak neki a Noche y Día forgatásainak... nos, nem szeretnék mélyen belemenni, de a valóságban egyáltalán nincs jó viszony Romina és Facundo közt, állítólag végül éppen ez vezetett ahhoz, hogy Romina kiszállt a telenovellából, és hogy az a "nyomasztó légkör" okozta aztán a pánikrohamait. Nem foglalnék állást ebben, hiszen nem ismerem pontosan az ügy részleteit, nyilván van véleményem, de ez itt és most nem számít, hiszen semmiben sem befolyásolja azt, ahogy a karaktereik, azaz Paula és Vico iránt érzek. Ráadásul a kémiájukon nyoma sem volt annak, hogy amúgy nem bírták egymást. Most fogom újra elkezdeni a telenovellát, mert végre megszereztem FULL HD-ben és ráadásul logó nélkül (hallelujah, ezt a percet vártam *-*), szóval újra átélhetem a kezdetektől ennek a két drágának a szomorú véget ért történetét... és tényleg profik, mert egy percig sem fog eszembe jutni a színészek közti konfliktus, annyira magával ragadó a sztorijuk és a kémiájuk. <3

Piper véleménye: Jaj, de szeretem Facut, bár én is azok közé tartozom, akik nem nagyon néztek még más sorozatot, amiben nem Natyval szerepel. :P Nekem ők, ha Naty, akkor Facu, ha Facu akkor Naty, amolyan aranyba vésett páros a telenovellák tekintetében. :P De ettől függetlenül, biztos vagyok benne, hogy mással is tudott jól mutatni a képernyőn és az meg, hogy Facundo mennyire tehetséges, hát azt szerintem nem kell bemutatni, a sorozatszerepei magától beszélnek. :) Jó választás!

 
Elérhetőségeink

 
Oldal információk

Szerkesztők: Piper & Viki
Design: Fruzsi {#09}
Téma: Sorozatos és filmes szerelmespárok
Nyitás: 2015.08.23.

 
Jogi nyilatkozat

Oldalunkon minden teljesen saját készítés, saját ötlet, saját kivágású kép, saját fordítás és saját vélemény. Források pedig feltüntetve! Kérjük tartsátok tiszteletben a lapunkat, mert őrült sok munkánk van vele! A legtöbb modulunk tele van spoilerrel!!!! Csak ha tényleg szereted előre tudni mi történik, akkor olvasd el őket!! Mi szóltunk! Köszönjük szépen!

 
Látogatók
Indulás: 2015-08-17
 
Hírek

TOP 70: Sorozatbeli duók nagy ranglistája (70-61)

2025.04.05. 15:43, Viki

El sem hiszem, milyen nagy projektbe vágtam ezzel a fejszémet... ültem rajta jó ideig, mindent alaposan átgondolva. És még így is 99%-ban biztos vagyok benne, hogy garantáltan hagytam le erről a hatalmas toplistáról olyan párost, akiknek amúgy itt lenne a helye. Nézzétek el nekem, de főleg a memóriámnak. Olyan sok sorozatot láttam már életem során, olyan sok csodapárt zártam közben a szívembe, akiket azonban már esetleg hosszú ideje nem láttam, és így elhalványodtak a fejemben. De higgyétek el, nagyon igyekeztem, és végül is azt mondhatom, elégedett vagyok a végeredménnyel. Elárulom, a másfél éve megírt angol nyelvű párokról szóló TOP 25-ös listám is jócskán megváltozott most, hogy alaposan megvizsgáltam a lelkemből jövő érzéseket. Még magamat is megleptem néhány változással. Most jelzem, hogy míg a filmes listámon Anne és Gilbert kettőse örök első, addig innen az Anne with an E (Anne, E-vel a végén) című sorozat csodaduója EGYELŐRE lemaradt. Ugyanis még mindig nem jutottam túl a piloton, és így nem éreztem fairnek, hogy feltegyem őket ide, sztori ide vagy oda. Amint megnézem, garantáltan borítják majd ők is a listámat, amit most oly nagy gonddal tákoltam össze nektek... és persze magamnak, hiszen nem árt tisztában lennem azzal, kik jelentik nekem a mindenséget úgy igazán. És valóban elképesztő volt rádöbbenni közben néhány dologra a ranglistám kapcsán. Mivel eszeveszett sok párosról van most szó, igyekszem majd tényleg olyan röviden írni mindegyikről, amennyire csak tőlem telik. Sokkal inkább a belőlem kiváltott érzésekre fogok kitérni róluk, na meg a listán betöltött helyüket elemzem pár mondatban, mintsem magát a történetüket. Így hátha elkerülöm a rettenetesen hosszadalmas regényírást. :D Ó, és még egy dolog: van néhány Hallmark által gyártott sorozat, amiket még szintén nem tudtam megnézni (pl. Chesapeake Shores, When Calls the Heart, The Way Home...), de már most tudom, hogy ezekből is legalább egy, de lehet, hogy több páros is fel fog később kerülni a toplistámra. Úgy gondolom, ezt sem árt kijelentenem így előre. Na, de elég ennyi bevezető, lássunk is hozzá! <3

70. Juliette & Avery (Nashville)

Az ember azt hinné, hogy egy toplista végén már nem sok agyalni való van... ó, dehogynem. Erre Javery-vel máris rácáfolok. Egy csomót filóztam, kiket tegyek a bűvös hetvenes számhoz. Bár néhányan feltételezhetitek esetleg, hogy a hetvenedik helyezett duót nem szeretem eléggé, de ha egy picit is ismeritek, hogy működik a shipper szívem (és azért az oldal lassan 10 éves működése alatt bőven megtapasztalhattátok), akkor pontosan tudjátok, hogy ez "csak" egy szám, és ha egy nap írnék TOP 200-at vagy a világ összes általam ismert és szeretett párosát sorba rendezném, még a - és most csak a hasamra ütök - 623. helyen lévő ship is a világot jelentené nekem. Csak hát... ha már rangsor, akkor kell lennie utolsónak is. A szeretetem Javery iránt viszont megtörhetetlen, egy örökké csobogó forrás. Az első pillanattól szeretem őket, és ebben Hayden Panettiere és Jonathan Jackson hibátlan kémiája is közrejátszik, a történetük komplexitásáról pedig még csak szót sem ejtettem... lassan ideje lenne újranéznem a szériát, rég volt már a 2018-as finálé. <3

69. Kiara & JJ (Outer Banks - Outer Banks)

Ez a Netflix-sorozat elég későn keveredett csak az életembe, de Jiara párosa hamar a szívembe költözött. Kit akarok átverni, főleg miattuk kezdtem el a szériát, mert egy közeli barátnőm áradozott róluk, gifeket küldött, nem mellesleg csodaszép videókat gyártott róluk. Madison Bailey és Rudy Pankow is számomra ismeretlen színészek voltak, amikor kb. 2-3 éve nekiálltam nézni az akkor még második szezonja körül járó kincskeresésről szóló sorozatot, de már rögtön éreztem, hogy elérik a szívemet. Igazából ismeretlenül is megtették a zenés művek láttán. Pedig akkor még Kie és JJ mindössze baráti viszonyban voltak. Csak az előző évad végén kaptuk meg az első csókjukat, és a most ősszel indult negyedik szezonban lettek végre tényleg egy pár. Drága kincseim... és elárulom, ennél eredetileg jóval előrébb voltak a toplistámon, de az évadzáró milliónyi darabra törte a lelkemet, és ez most a helyezésükben mutatkozik meg. Csak hogy érezzétek, mit művelt velem ez a kegyetlen írócsapat: korábban a 30-35. helyezések között lettek volna ők ketten, de most... spoiler jön: JJ halálával bennem is eltört valami. Teljesen nem akartam és szerintem nem is tudnám lelökni őket a kedvenceim közül, ahhoz túl sokat jelentenek nekem. De most úgy érzem, ennél feljebb nem tudom tenni őket. Ha valami természetfeletti csoda történne, találnának valami feltámasztó követ, akkor beszélhetünk, sőt szerintem abban a percben dobnám őket ismét jóval előkelőbb helyre, de addig is... ez marad. És ismétlem, nem olyan rossz hely ez. ;)

68. Tess & Nick (McLeod's Daughters - McLeod lányai)

Jelentem, ez még egy friss "szerelem" számomra. Maga a sorozat amúgy ausztrál, és 2001-től 2009-ig volt képernyőn. Emlékszem, nálunk is ment a Hallmark-csatornán sok-sok éve, de csak néhány részét csíptem el akkoriban, és csak most pár hónapja jutottam el addig, hogy végre megnézzem a kezdetektől a végéig a sztorit. Még sehol sem tartok, még csak az első szezon végén vagyok, de lelkes vagyok és oda vagyok érte. Imádom, már a hangulata magával ragadja az embert. Én eleve imádom a lovakat, azokat a történeteket, amik birtokokon játszódnak. Ebben pedig van családi és baráti összetartás, na meg ugye romantika. Szóval minden, ami kell! És bár több páros is tetszik - tudok is bőven spoilereket arról, ki kivel jön még össze -, de van egy, akiknek már az első találkozása is megdobogtatta a shipper szívemet. Amint összetalálkozott Tess és Nick tekintete, elvarázsoltak engem. Bridie Carter és Myles Pollard kémiája kilométerekről is tökéletesen látható. Bárki is döntötte el végül, hogy a karaktereik legyenek endgame, annak óriási köszönettel tartozom. Megjegyezném, ahogy majd haladok előre a sorozattal, simán előfordulhat, hogy jóval előbbre kerülnek innen, de már az is elképesztő, hogy egy ennyire friss rajongás részemről toplistáig juttatta őket. <3

Címkék: toplista

Multishipper: Akivel szeretem és akivel jobban #17

2025.03.27. 02:18, Viki

Ritka pillanat, de egy hónapon belül két multishipper poszttal is megörvendeztetem azokat, akik hozzám hasonlóan szeretik ezt a cikksorozatomat. Ne kérdezzétek, mi ütött belém, egyszerűen csak késztetést éreztem az újabb bal és jobb oldali szeretem-párosok megírására, ezúttal a telenovellák vonalán. :D

El ángel de Aurora (Paulina Matos)

Még tavaly nyáron indult el Mexikóban ez a telenovella, és csak a múlt hónapban finálézott, szóval igencsak friss a projekt. Most épp tekergetve nézem újra, mert nagy jelenetvágásokban vagyok benne zenés videókhoz. És akarva-akaratlanul is folyton megállok a Paulina Matos által megformált Helena jeleneteinél a két sráccal. Bal oldalra betettem Demián-t, akit José Pablo Minor formált meg, megjegyezném, hogy tökéletesen. Olyan elképesztő aprólékossággal nyúlt ehhez a komplex villano szerephez, hogy a világ összes díját hozzávágnám. Pau és közte pedig nagyon szép volt a kémia a történet során. Jóóó, a sztorit nézve nyilván a tündérke Helena-t (aki amúgy párszor az idegeimen táncolt a sorozatban) nem shippeltem teljes erőbedobással az ifjú gazemberrel, sokkal inkább Team Ángel Gabriel vagyok, aki Moisés Peñaloza első főszerepét jelentette amúgy. Már nagyon rászolgált, ha engem kérdeztek. Történet terén határozottan Helena és Ángel kettőse a MINDENEM. Kémiát nézve már nem ilyen egyszerű a döntés, bár most nem is Legjobb partnerek listát írok, ahol ez a mérvadó. Bár azt hiszem, ebben is Moisés felé billen a mérleg... legalábbis, ha ebben a pillanatban kell választanom. Lehet, holnap már nem így gondolom. A letekerés még változtathat ezen. Itt és most a bal és jobb oldal a lényeg, amin viszont semmiképp nem fogok variálni. Egyértelműen a pozitív főszereplők viszik a prímet! <3

  

Címkék: multishipper

Legjobb partnerek: Jacqueline Bracamontes

2025.03.18. 09:57, Piper

Szép jó reggelt, minden kedves olvasónknak! Először is, én is szeretném megköszönni, hogy ilyen sokan jöttök, látogattok, olvastok minket minden nap. Ígértem, hogy igyekszem én is sűrűbben posztolni, és mivel ma még szabadságon vagyok, ezért szeretném meg is ragadni az alkalmat, hogy egy remélhetőleg számotokra is érdekes poszttal készüljek mára. Az eddig beígért posztokkal is megpróbálok a héten végezni, meglátjuk, hogy jön ki. Leghamarabb szerintem szombat-vasárnap-hétfő tájékán lesz erre lehetőségem.

Csapjunk is bele a lecsóba. Bár tudom, hogy drága barátnőm nem akkora rajongója Jacky-nek, mint én, - és most szeretném félretenni a kialakult botrányokat körülötte még anno, attól a karakterei, színésznői játéka szerintem páratlan és nagyszerű anyuka -,  ezért úgy döntöttem, veszem a bátorságot és Jacky legjobb partnereit én szeretném megírni, hirtelen nem rémlik, lenne már róla is poszt. Legalábbis, akiket én a legjobb partnereinek tartok... Egyébként én is szeretnék több ilyen poszttal készülni nektek, drága Viki barátnőm remek ötletet adott ezzel. Azt már elöljáróban meg kell osztanom veletek, hogy még eddig sajnos soha nem volt időm, Jacky összes sorozatát elölről a végéig teljesen végignéznem, de már a "Candy"-n rajta vagyok és a "Rubí"-t is hamarosan tervezem teljesen pörgetés nélkül végignézni. Ezeket kezdetnek, aztán lesz még egy, amire kíváncsi leszek. De ne aggódjatok, ahhoz bőven eleget láttam pörgetve minden partneréből, hogy tudjak már egy posztot írni, igaz néhány jelenetet utólag még egyszer végigpörgettem. Meg frissen a régi (és egyébként az új) Rubít is. Egyetlen, pontosabban két partnere van olyan, - azok közül, amit nálunk is leadtak -, akivel Jacky valahogy egyáltalán nem érdekel, sőt a karaktereiket egyenesen ki nem állhattam együtt, az pedig Valentino Lanus és William Levy. (Akiket amúgy imádok, mind emberek és mind színészek, pont, mint Jackyt is, akármi is történt anno... És akikhez elvileg pont a valóságban is volt köze.) Egyszerűen, hiába imádom mind a három csodát, együtt számomra ehhh Jacky karaktereivel. Egyébként nem tudom észrevettétek-e, de Jackyt már jó ideje nem igazán látni, új hazai telenovellákban sem, sőt szerintem igazán főszerepet már elég régen játszott a tv-ben, de szerintem ehhez annak is köze lehet, hogy ott van neki az öt kislánya és ugye műsorvezetőként is remekel. Teljesen érthető, hogy a gyermekei egyébként előnyt élveznek nála. Én viszont imádom, hogy legalább a kétezres évek elején - 2010-es évben megtisztelt minket a csodálatos színésznői tehetségével és ilyen csodálatos párosokat adott nekem. <3

Lássuk sorban most azokat a színészeket, akik karakterei számomra Jacky karaktereivel együtt jelentették a Napot, Holdat és Csillagokat. És, csak, hogy Vikim is láthassa, Jacky szintén egy olyan színésznő, akit több mindenkivel is imádtam. :P Nyilván van egy sorrend, kivel a legjobban!

4. Jaqueline Bracamontes & Guy Ecker {Miranda & Alejandro - Heridas de Amor}

Jacky és Guy még 2006 körül játszottak közös főszerepet. Ezt a telenovellát eddig még nálunk sosem adták le, nagy sajnálatomra, pedig hihetetenül jó a történet, a párosok és minden! Ráadásul, általam olyan imádott színésznők / színészek is játszanak még mellettük, mint például Ingrid Martz, vagy José Luis Reséndez. De játszik benne többek között szegény Karla Álverez és Ricardo Blume (Nyugodjanak békében!), Diana Bracho, Gretell Valdez, Sergio Sendel, stb. Mivel már Miranda és Alejandro sztoriját egy kicsit régen lestem meg utoljára, egy picit most "csaltam" és átfutottam a jeleneteiket újra. Már, ahogy először megláttam őket a képernyőn, megvettek maguknak kilóra és örök időkre rabul ejtették a szívemet! Jacky és Guy között úgy izzott végig a kémia, hogy szabályosan attól féltem, felrobban a képernyőm! Tele volt szenvedéllyel, érzékiséggel, szerelemmel, minden csodálattal a karakterik igencsak küzdelmes szerelme! Szerencsére a páros kb. a sorozat közepe fele valahogy össze is házasodott, onnan csak még izgalmasabb lett a sorozat! Amikor ezt a sorozatot lestem, már valamennyit megértettem spanyolul, most már annál is többet, igaz még a nyelvtani dolgokat, a beszédet, a szavakat jelenleg is amúgy tanulom, de a telenovelláknak köszönhetően lett egy olyan "alapszókincsem", amivel azért a telenovellák lényegét sikerül megértenem eredeti nyelven. Pontosabban maradjunk annyiban, hogy amire Miranda és Alejandro téren szükségem volt, azt értettem. :D A sztoriról dióhéjban. Lényegében egy igen gazdag család áll a középpontban, amelyből Miranda is érkezik, akit szívből gyűlöl a nagynénje, mert hasonlít a húgára, aki szerinte elhappolta előle egyetlen szerelmét, akit egyébként asszem Bertha meg is ölt féltékenységből. Bertha mindig igyekszik keresztbe tenni az unokahúgának, ennek az egyik első nagy jele, hogy támogatja a másik unokahúga és Miranda vőlegényének kapcsolatát. Így Fabricio Miranda helyett, annak súlyosan szívbeteg húgát fogja elvenni. Miranda majd belepusztul a fájdalomba és ekkor lép az életébe, ha igaz Fabricio amúgy legjobb barátja, Alejandro. :) Miranda, - aki egyébként Jacky talán eddigi legerősebb karaktere jellemre - eleinte ki nem állhatja Alejandrot, főleg azután nem, hogy rögtön már az első találkozásuk után nem sokkal, a férfi meg is csókolja őt. :P Ráadásul ők ketten totál olyanok, mint tűz és víz! A bonyodalmak csak akkor lesznek még pokolibbak, mikor Alejandro azt hiszi, hogy Miranda apja ölte meg az ő apját és, mikor Bertha beleszeret Alejandro-ba, akkor, amikor már Miranda is őrülten beleszeret a sármos Alejandroba... Egyébként itt olvashattok bővebben a sztoriról. Most, akkor néhány szó még kettejükről, de majd egyszer, ha még nem írtam meg őket, a moduljukban majd megteszem. Tehát, ahogy említettem is, ők ketten tűz és víz, ez már az első csókjuknál is megmutatkozik, ami eszméletlen élvezetes! Alejandro rögtön kijelent valami olyasmit Mirandának, hogy nem olyan kisfiúra van szüksége asszem, mint Fabricio, hanem olyan férfire, mint ő - legalábbis ilyesmi volt a lényege - és egyből megcsókolja a lányt, aki megpofozza utána Alejandrot, jól összeszidja, aztán megragadja a férfit és most ő csókolja meg őt. XD Ez valahol az elején meg is történik, nagy örömömre. Egyébként egyik kedvenc jelenetem is! Nagyon jó egyébként Guy és Sergio karakterinek az ellentéte, ahol eleinte még José karaktere is befigyel, - meg a végén is - de ugye előbbiek harcolnak főként Miranda szívéért. Szeretem, sőt imádom, mikor Alejandro mindig megvédi Mirandát Césárral szemben. Azt is, ahogy Miranda kiakad, hogy Alejandronak családja van. (Úgy látszik Jacky vonzza az "Alejandro" nevű partnereket a képernyőn. XD Legalább három partnerének is ez volt a karakterneve. Vicces. Én örülök, mert az egyik kedvenc spanyol nevem, a női megfelelőjével, az Alejandraval együtt.) Az eljegyzésük (+ majdnem eljegyzésük), esküvőjük is annyira szép, pont, mint az összes együtt töltött éjszakájuk és minden jelenetük. <3 Úgy emlékszem a végén, Miranda és Alejandro majdnem szakítanak, - sőt talán még Fabricio is bejátszik -, de aztán végül mégsem bírják egymás nélkül, mivel szerencsére Miranda az igaz szerelmét, vagyis Alejandrot választja és asszem már a kisbaba is úton van, így egy végtelenül csodás endgamet kapnak együtt! <3 Repesett a szívem a boldogságtól. Erről nem sok videót találtam, de én így emlékszem a végére. Szerintem ez a szerelmes videó mindent elmond róluk, csodálatos lett! Mindent elmond Miranda és Alejandro csodálatos szerelméről!! <3 Ó és igen, ott a végén a vitorlás jelenet! Egyszer, ha sok időm lesz, ezt a sorozatot is be akarom iktatni, pörgetés nélkül, főleg, ha minden részét megtalálom. Jaj, olyan szép a zenéjük is.

3. Jacqueline Bracamontes & Sebastían Rullí {Maribel & Hector - Rubí - Az elbűvölő szörnyeteg}

A harmadik helyet nálam erősen viszi Jacky és Seb kettőse, akik a nálunk is futó 2004-es "Rubí - Az elbűvölő szörnyeteg" című sorozatban nyerték el a szívemet, a maguk kis kb. alig 30 epizódos romantikus szálukkal. Jacky és Sebastían nem először játszanak együtt egy sorozatban és azt hiszem mindkettő sorozatban volt valamennyi közük egymáshoz a karaktereiknek, ugyanis azt hiszem még a Rubí előtt egy fantasy-telenovellában alkothattak talán egy párt, de ebben nem vagyok száz százalékig biztos, mert sajnos csak nagyon kevés jelenetet találtam a neten a nálunk sosem futó "Alegrijes y Rebujos" nevezetű telenovellából. De már néhány jelenetből sikerült leszúrnom, hogy ott nagy valószínűséggel, sajnos nem egy túl jó karaktert alakít Seb. Márcsak a hatalmas pofonból is ítélve, amit Jacky karaktere ad az övének úgy az 51. rész körül. :D Örültem volna, ha ott legalább megkapom őket a sorozat egyik fő szerelmes párjaként, de ott Jacky karaktere valaki teljesen másba bolondul bele, ráadásul szerintem a lány ott nem is főszereplő volt. Lényeg, ami a lényeg, legalább a Rubíban van néhány eszméletlen édes jelenetük. Nyílván, amíg Hector nem hagyja ott szegény Maribelt az oltárnál, meg persze amíg nem kezd kapcsolatot Rubíval, szerintem bármelyik néző szívét képesek ezek ketten a játékukkal meghódítani, köztük az enyémet is! Röviden bemutatnám a történetet, bár aki igazán hatalmas telenovella-fan, mint mi is drága barátnőmmel, szerintem tutira ismeri a Rubít, legalábbis már hallania kellett róla! Ugyebár ha máshonnan nem, a "Rubí visszatér" szintén nálunk is futó telenovellából legalább az alapokkal tisztában lehet lenni, ami már a 2004-es Rubí feldolgozása, ami előtt még jóval korábban szintén két Rubí készült, szóval ez a 2020-as alkotás már vagy a negyedik feldolgozás Yolanda Vargas Dulché regénye alapján. (Amit úgy elolvasnék, de komolyan! :D) Lényeg, ami lényeg, Maribel egy végtelenül jólelkű, csodaszép és félénk, fiatal, egyetemista lány, aki a súlyos autóbalesete után nagy önbizalomhiánnyal küzd, főleg a férfiak terén, mivel a balesetben sajnos megsérült a lába és így kénytelen lábrögzítővel járni. Hector és ő már hosszú ideje leveleznek egymással a neten, miközben őrülten egymásba szeretnek. Maribel így nagyon izgatott lesz, de egyben nagyon fél is, hogy találkozhasson végre az akkor még "élete szerelmével". Fél attól, mit szól majd Hector ahhoz, hogy ugye mindig is hallgatott a lábrögzítőről. Amikor elsőre találkoznak, már odáig vannak egymással, aztán amikor többnyire Rubí áskálódásának köszönhetően, - legalábbis az új részben biztosan -  kiderül a titok, Hector először nagyon csalódik Maribelben, majd a 2004-es verzióban, eszméletlen cukin fogadja utána. Csak eleinte nem érti, Maribel miért nem mondta el neki, de persze ettől függetlenül ugyanúgy imádja és kész feleségül venni. Gyerekek, annyi gyönyörű jelenetet kapunk velük, hogy csak na! Egészen, amíg Rubí be nem lép a képbe... Ugyebár ezután van az, hogy Maribel először csalódik hatalmasat egy férfiben és ezzel löki őt tulajdonképpen Hector, a legjobb barátjának, Alejandronak a karjába, aki pedig Rubí miatt van romokban és, aki végül a szívem nagy örömére Maribel igazi élete szerelme lesz. :) Néhány kedvenc jelenetem Maribeltől és Hectortól: amikor Hector vagy ezerszer megbánja, hogy nem Maribelt vette el, a 2004-es feldogozásban ez még gyönyörűbben van megoldva, vagyis itt. Ezt közli amúgy épp úgy Maribellel, ahogy Rubíval is. Kedvencem, Rubíhoz: "Tudod, most már tényleg irigylem Alejandrot, egy csodálatos nő van az oldalán, nekem viszont be kell érnem egy lotyóval!" XD Amilyen törődő és elfogadó Maribellel szemben Hector a lány rokkantságát tekintve, meg minden csókjuk és tényleg minden jelenetük, Hector az elején annyira édes, ahogy elhalmozza a szerelmével és ajándékokkal Maribelt, azt látni kell! <3 Viszont, mivel a történetük sajnos el lett rontva, vagy nem annyira sajnos, nem tudom, én Team Alejandro vagyok most már jó ideje. :) De ettől még élvezem az ő közös jeleneteiket, nagyon is!! Videónak "sajnos" csak azt találtam, amikor Hector megkéri Maribel kezét. (10:49 körül)

És akkor most kérlek lapozz a két nyertesért! :P

Multishipper: Akivel szeretem és akivel jobban #16

2025.03.10. 08:44, Viki

Érkezzen az idei első multishipperes elemzésem. Mindig örömmel elemzem a bal oldalon lévő szeretett párosaimat és a jobb oldalon lévő tökéletes duóimat, de szerintem ezt már sokszor leírtam nektek. Ezúttal kikacsintgatás nélkül az angol nyelvű sorozatokra összpontosítok, három nagyszerű projektet választottam. :)

A Bridgerton család - Bridgerton (Jonathan Bailey)

A Bridgerton rengeteget jelent nekem, már az első szezon premierje bekebelezett 2020 végén, és azóta sem ereszt. Sőt pdf formátumban a könyveket is letöltöttem, aztán idővel papír formátumban is meglesz mind. Bevallom, nem sok olyan karakter van a Bridgerton-családban, akit többekkel is szeretek, de a legidősebb testvér, Anthony az egyik kivétel. Az első évad nem Anthony-ról szólt, abban az egyik húgának a "könyvét" dolgozták fel, és akkor a vikomtnak egy nála jóval alacsonyabb rangú operaénekesnővel volt titkos viszonya. Mindketten tudták, hogy ennek a kapcsolatnak nem lehet jövője, de azért olykor eljátszottak a gondolattal, hogy együtt megszöknek. Anthony még csak nyilvánosan fel sem vállalhatta Siena-t, amitől igazából mindketten nagyon szenvedtek. Végül Siena elhagyta a várost, és többé nem láttuk. Sabrina Bartlett és Jonathan Bailey közt amúgy szép volt a kémia, de közel sem annyira epic, mint Simone Ashley-vel, aki a második évad főszereplője volt. Igen, az a szezon szólt Anthony-ról. Kate és Anthony, atyaég!!! Elárulom, az összes könyvet nézve az ő történetük a második kedvencem, szóval képzelhetitek, mennyire vártam a második évadot velük a középpontban, amit 2022 tavaszán meg is kaptunk. Édes drágáim, elképesztően erős a párosuk, a teljes történetük. Anthony amúgy Kate húgát készül feleségül venni, aki papíron a tökéletes ara számára. Kate egyébként sem tervez szerelembe esni, amikor megérkezik Londonba a húgával... de a Sors közbeszól és a szerelem fellobban a két fiatal közt. Az egyik legszebb szerelem, amit valaha láttam. Szerencsére a 2024 tavaszán megérkezett harmadik évadban is voltak csodaszép jeleneteik az akkor már házas párosomnak. Ja, és emelem kalapom Jonathan Bailey előtt, aki olyan magas szinten játszott heterót, pedig a valóságban meleg, amire nem sokan képesek. <3

  

Címkék: multishipper

Februárban megdőlt a látogatottsági rekordunk!

2025.03.07. 14:09, Viki

Több évig megdönthetetlen volt a napi látogatottságunk. Kár, hogy nem jegyeztem fel a pontos dátumot és számadatot sehova, és fogalmam sincs, hol nézhetnék esetleg utána. A lényeg, hogy már legalább 6-7 éve 300-valahány volt a rekordunk, ám most február 25-én összesen 587 kattintás érkezett az oldalunkra. Éljeeen! Ennek örömére három random zenés videót választottam a kedvenceimből (és kedvenc párosokkal, természetesen), hogy még ünnepibb hangulatba sodródjak, és hátha ti is. :D

Brandon & Dylan (Beverly Hills 90210)

Kezdésnek jöjjön egy rendhagyó párosról egy csodaszép zenés mű, hiszen Brandon és Dylan közt nem szerelmi szál volt, hanem egy legjobb barátság, már-már testvéries viszony. Dylan egy ideig együtt járt Brandon ikertestvérével, Brendával. Aztán mindkét srác szerelmes lett Kellybe, ami bár eléggé megnyirbálta a szoros köteléküket, ráadásul Dylan lelkileg is mélypontra került, mégis a szeretet, ami a fiúkat összekötötte, végül erősebb volt minden ellentétnél és haragnál. Jason Priestley és Luke Perry barátsága a valóságba is átültetődött, több évtizeden át, egészen Luke tragikus haláláig tartott. Dolgoztak még együtt később is, ha épp nem egyszerre voltak a képernyőn, akkor Jason rendezőként volt jelen, miközben Luke színészi feladatokat látott el. A lényeg, hogy a való életben is elképesztően szoros volt a kötelékük. Csak azt sajnálom, hogy a Beverly Hills 90210-ben pont elkerülték egymást, ugyanis Jason éppen akkor lépett ki a sorozatból, mielőtt Luke visszatért volna pár évad kihagyása után. Jó lett volna még egy nagy Brandon-Dylan újraegyesülést látni, de valahol vigasztal, hogy legalább közös jelenettel búcsúzott a hatodik szezonban Luke, és Brandon volt ott Dylannel, amikor a srác motorra pattant és pár évre kivonta magát Beverly Hills életéből. Noha beismerem, Brandon-t egy idő után nem kedveltem annyira, mint a sorozat elején, de ez a barátság mindig sokat fog jelenteni a rajongói szívemnek. <3

Nic, Conrad és Billie (The Resident - A rezidens)

Nincs még egy olyan kórházsorozat a világon, mint A rezidens! Sokat szeretek, sok elnyerte a szívemet, de ez... maga a színtiszta varázslat. A színészek, a karakterek, a történet, egyszerűen minden klappol és a tökéletességet súrolja. Annyira fáj, hogy csupán hat szezon készülhetett el belőle. Ha valami, ez jóval többet érdemelt volna. Ebben a zenés videóban Conrad karaktere és a két legfőbb szerelmi szála van a középpontban. Már a sorozat is azzal indul, hogy Conrad mindenáron vissza akarja szerezni Nic-et, akiért ezer éve oda van, de sajnos a nővér elvesztette a bizalmát a dokiban. Ezt nyeri vissza szépen fokozatosan a férfi. CoNic anno első másodpercben megbabonázott, emlékszem, már a promóvideókból legyártottam róluk egy zenés videót, pedig még el sem indult akkor a széria. Bónuszcsoda volt nekem, hogy Emily VanCamp és Matt Czuchry évek óta a kedvenceim közt voltak, így amint megtudtam, hogy közös sorozatuk indul, a fellegekben jártam. Ám aztán jött a covid, Emily pedig a valóságban várandós lett, és nem akarta kockáztatni az egészségét, így hát úgy döntött, kiszáll a sorozatból. A karakterét pedig (spoiler jön azoknak, akik nem ismerik A rezidens-t) halálesettel írták ki. Nic legjobb barátnője, Billie akkor jelent meg, amikor Nic várta a Conraddal közös gyereküket. Kezdetben Conrad nagyon nem bírta Billie-t, de végül jó barátok lettek. Nic halála után pedig Billie végig ott volt Conrad és a kislány mellett, támogatta és szerette őket, együtt gyászoltak a férfival, ami némileg könnyítette mindkettejük fájdalmának terhét. Aztán szépen lassan egymásba szerettek. Jó, Conrad egy ideig vak volt ilyen téren, még el is kezdett randizni egy másik orvossal, amikor évekkel Nic halála után ismét készen állt a szerelemre, de az... ki is lett mondva, nem volt szerelem. Na meg azért nem nyitott Billie felé, mert mélyen belül tudta, hogy ő az igazi, de félt. Félt a valódi szerelemtől. Billie pedig csendben szerette Conradot, az érzéseit nem vallotta be a férfinak, hiszen mégiscsak az elhunyt legjobb barátnője férje volt. És még lehetne ezen rugózni. Ami most fontos, hogy én bizony mindkét nővel nagyooon szeretem Conradot, ám még engem is meglepett, hogy végül Billie-vel lett nagyobb kedvenc. Jessica Lucas és Matt kémiája is elképesztően erős szerintem, noha Jess ekkor még nem volt akkora favorit színésznőm, mint Emily. Ezért is döbbentem meg annyira azon, hogy végül kvázi "átpártoltam" Conrad második szerelméhez. Na, ebből is látszik, mennyire nem vagyok elfogult a kedvenceimmel. :D Persze a szívem egy része mindig CoNic kettőséhez fog tartozni, de akkor is ConradBillie lett a MINDENEM. <3

Annie & Ty (Sweet Magnolias - Édes magnóliák)

Most február 6-án a shipper szívem ismét révbe ért. Egy újabb imádott párosom talált egymásra. Éppen rohadtul ideje volt már amúgy! A Sweet Magnolias még 2020 tavaszán indult el hódító útjára a Netflixen. Akkor került fel az első szezon ebből az aranyat érő tündéri sorozatból. Akkoriban a szorongás már kezdett erősen jelen lenni az életemben, szóval olyan volt számomra ez a széria, amikor 2-3 hónappal a premierje után rátaláltam, mint a levegő. Folyamatosan újranéztem az első évadot, miután pikkpakk ledaráltam. A karakterek isteniek, 99%-uk a kedvencem lett, a színészek pazar munkát végeznek, a sztorivonalak egytől egyig érdekesek, lekötik a nézőt. A szerelmi szálak is bemásznak az ember bőre alá. Persze a kedvenceim közt is vannak kimagaslóak... például az első évad óta Annie és Tyler kettőse a világom közepe. Valahogy első blikkre éreztem, hogy ők dobogtatják meg leginkább a szívemet. A két tini anyukái ezer éve legjobb barátnők, szóval Annie és Ty együtt nőttek fel, a lány pedig titokban szerelmes Tylerbe. Amit persze a srác nem vesz észre - tipikus pasi :P -, és csak jóval később esik le neki, hogy mindig is szerelmes volt Annie-be. Jaj, az időzítéseik külön bejegyzést érdemelnének... :'D De basszus, minden évődés maga a tökély! Közel ÖT ÉVET vártam rá, hogy végre együtt legyenek, de annyira megérte!!! A második évad 2022 februárjában jelent meg, nyilván szintén maratonban néztem meg, csak ezt már kb. aznap, hogy felkerült a streamingre. A harmadik évadot 2023 júliusában kaptuk meg... bevallom, bár imádom az évődéseket, és tényleg csodásan lett megírva Tyannie minden pillanata, de itt már kezdtem komolyan aggódni, amikor még abban a szezonban sem lettek egy pár. Ám most február 6-án (amit kivételesen csak másnap néztem végig, mivel 6-án programom volt) a negyedik évadban végre valahára egymásra találtak a szerelmes gerlicék. Legnagyobb örömömre már a nyitórészben! Elárulom, ezzel hivatalosan is felkerültek a TOP 25-ös listámra, ahol még nem voltak fent, mikor megírtam kb. másfél éve. De most elárulom, mindig tudtam, hogy előbb-utóbb felkerülnek a legjobbak közé. Egyszerűen csak meg akartam várni, míg végre hivatalosan is megkapom a drágáimat. Pláne miután hiába voltak csodás jeleneteik a harmadik szezonban, azért eléggé az idegeimen táncoltak az alkotók, amiért még akkor sem jöttek össze a kincseim. Ennek legfőbb oka, hogy a Netflixnél sosem lehet tudni, mikor kaszálnak projektet. Apropó, légysziii, akinek van Netflixe, streamelje az Édes magnóliákat (én épp most nézem újra, ezúttal szinkronnal... így még sosem láttam), hogy legyen bőven nézettsége, és tutira kapjunk ötödik évadot. Bár javaslom, nézzétek is, mert garantáltan a szívetekbe férkőzik a történet és a szereplők, de már az is segítség, ha szimplán hang nélkül elindítjátok, ti meg addig varrtok vagy elmentek bulizni vagy bármi hasonló... csak legyen sok-sok streamelése ennek a varázslatos sorozatnak, mert bizony ebből sosem elég! Minimum tizenöt évadot akarok belőle... jó, tudom, erre nem sok esély van, de álmodozni csak szabad. Tyannie amúgy a negyedik évad végére ismét átcsapott évődésbe, de nem aggódom... amennyiben kapunk ötödik szezont! Ugyanis garantáltan rendbe hozzák a dolgokat, a szerelmük mindennél erősebb. Anneliese Judge és Carson Rowland, ti áldott lények! Köszönöm, hogy az eleve nagyszerűen megírt Tyannie duót ez a két színész kelti életre nekünk, ráadásul ennyi fénnyel megtöltve a drágáimat! <3

Címkék: oldal
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.